Üdvözöllek ismét a blog szerelőműhelyében, ahol ez alkalommal egy igazi ínyencség, egy Canon nFD 2.8/300-as kerül terítékre. Nagy baja nincsen, azonban egy kis portalanítás ráfér. Eredetileg nem akartam erről cikket írni, de egy külföldi fórumon közölték velem, hogy "ez nem fog sikerülni", ilyenkor pedig a szakmai alázat vita helyett bizonyítást kíván.

Mi az az Internal Focus?

Mielőtt elkezdjük, beszéljünk egy kicsit az IF, azaz az Internal Focus rendszerű Canon optikákról.

A régebbi, vintage fixek esetében szinte mindig olyan fókuszmegoldással találkozhatsz, amiben a teljes lencserendszer együtt mozog előre-hátra, így állítva a különböző távolságban levő tárgyakat élesre a szenzoron/filmen. Ez egy egyszerű és hatékony megoldás, mert a lencserendszer többnyire egyetlen tubusban van, így jól szigetelhető, kevéssé porosodik és a külvilág felé csak minimálisan nyitott (a rekeszmechanika csatlakozásánál).

Ez a “szokásos” rendszer nagyszerűen működik addig, amíg az optikai elemek tömege és tokozása kicsi. Nagyjából 200mm-ig simán lehet olyan szerkezetet építeni, ahol a teljes optikai blokk előre-hátra mozgatása kényelmesen megoldható. 200mm felett azonban kezd a dolog kényelmetlenné válni, hiszen az üveg és a hozzá kapcsolódó gyűrűk tömege növekszik, és hiába a finom mechanika, a mozgatásuk kézi erővel kényelmetlenné válik.

Ennek megoldására találták ki azokat a lencserendszereket, ahol a fókuszáláshoz nem a teljes optikai blokk mozog, csak annak egy része, vagy abban egyetlen lencse. Ilyen kivitelekkel jellemzően a Canon FD sorozatában találkoztam eddig (pl. nFD 1.2/85L - a hátsó lencsetag fix, a többi mozog), de újabb optikák is használják, például a Samyang/Rokinon 1.4/85, ahol a front blokk fix, a hátsó mozgása felel a fókuszálásért.

Az IF megoldással először az nFD 5.6/800L szervizelésekor kerültem bensőséges kapcsolatba, erről itt olvashatsz is egy külön cikket. Aztán az nFD 2.8/200-asban tetszett meg nagyon. Szó szerint egyetlen ujjal is kényelmesen tekerhető a fókusz. Zseniális találmány.

Az IF elrendezésnek van még pár előnye: egyrészt az első és hátsó lencse is fix, így az optika nem pumpál port a vázba működés közben. Másrészt ez az első-hátsó “lezárás” sokkal porállóbbá is teszi az objektívet magát is. Mindez azonban bonyolítja kicsit a szervizelést...

Amikor olyan fixet bont az ember, ahol a fókuszáláshoz az összes optikai elem együtt mozog, akkor kis túlzással azt lehet mondani, hogy a front blokkot előröl, a hátsót meg hátulról szépen sorban kipakolhatod. Hosszadalmas, de könnyen követhető és jelölhető művelet, amit nehéz elrontani. Az objektív felépítése adja magát.

Az IF változatok szervizelése azonban bajosabb, mert nincsen egy egységes blokk, ami az üveg elemek tokozását adja. Van egy front és egy hátsó szekció, és a kettő között valahol a közlekedő lencsetag, a maga összetett mechanikájával. Technikai szempontból egy ilyen bontás jóval trükkösebb, mert a gyártók sokszor kombinálják az optika külső házát és belső elemeit súlycsökkentés és spórolás miatt.

Ennyit az elméletről, most jöjjön az élvezet!

Canon nFD 2.8/300L

Bevallom, nagyon-nagyon régen vadásztam már a 2.8/300L Canonra. Az utóbbi években nagyjából letisztult bennem, hogy 135mm felett nincs szükségem külön egy 200-asra, az 500 és 1000mm pedig már túl sok és nem praktikus. Egy jó 300-as azonban sokszor jól jött volna. Hát most lett, benne egy kis porral, - természetesen - a mozgó IF elemen.

A bontás trükkösebb, mint a 800mm-es tesó esetében, de nem megoldhatatlan. Végigvezetlek rajta, és közben belülről is láthatsz majd egy IF rendszert.

Amit a 2.8/300-asról tudni illik: közel 2,5 kilós tömeggel, 25 cm-es hosszúsággal (összecsukva), 9 blendelamellával (f/2.8 - f/32) és 9 lencsével (7 tagban) rendelkezik. Elődje, az S.S.C. Fluorite verzió 1975-ben jelent meg fekete színben.

A Fluorite verzió különlegessége, hogy egyik lencsetagja nem üvegből, hanem fluoritkristályból van, mely nagyban csökkenti a kromatikus aberrációt.

Az L-es változat fehér színben 1981-ben követte. Különlegessége, hogy a végtelen állás ütközését a fókuszgyűrű alatt egy másik gyűrűvel megváltoztathatjuk.

Ami a felépítésében további extra: a blendelamellák az utolsó lencsetag mögött, szabadon foglalnak helyet. Ez semmiképpen sem átlagos, és még zártabbá teszi az optikai blokkot. A lamellák “után” már csak egy kívülről behelyezhető szűrőtartó van, ami 48mm-es filtert fogad.

A végbajonett állítható portré és tájkép mód között (összesen igazából 4 állásban: tájkép, jobbos vagy balos portré, illetve fejjel lefelé is rögzíthető) egy kapcsolóval, így az optika egész hátulja a rá csatlakoztatott fényképezővel együtt kompletten elfordul, és nem kell sem az állványhoz, sem az állványtalphoz nyúlni.

Ezt a bestiát nem csak egyszerűen az életre tervezték, de rettenetesen praktikusra is: a frontlencse körül gumírozott a káva, ami ráadásul kicsavarás után pár centire ki is nyitható fényellenző. Természetesen nem muszáj ezzel a “gyorsellenzővel” beérni, a gyártó ad hozzá csatlakoztatható napellenzőt is, ami csavarás nélkül, egy gyors biztosítóval helyezhető fel stabilan, és szintén gumírozott az kávája. Front kupak nincsen, helyette egy “zsákocskát” kapunk, amit az optika elejére lehet húzni, és védi is. Az én példányomhoz ezek mellett még az eredeti, kemény doboz is megvan.

Összességében az építési minőség kiváló, a legjobb L-es hagyományokat követi. A fókuszgyűrű nagy és gumírozott, az optika sehol sem lötyög, bárhol stabilan megragadható, masszív darab. Egyes netes legendák szerint a típus ráadásul akár 6x7cm-es képmezőt is ki tudna rajzolni...

A Canon három féle extendert gyártott az FD-s teléihez: egy 1,4x, és két féle 2x változatot, A és B jelöléssel. A 300mm és e feletti telékhez az A változat kell, ez van optimalizálva nagyobb gyutávokra. Nem csak a gyújtótáv, de a fényerő miatt sem árt a gyári kétszerező: tapasztalataim szerint az olcsóbb FD kétszerezők, mint például a Hoya általam tesztelt darabja, nagyon erősen vignettálnak (valószínűleg azért, mert túl kicsi a lencséik átmérője).

Ha nem szeretnéd a 2,5 kilós súlyt cipelni, erősen tudom ajánlani az f/4-es változatait is.

Ebből volt L-es, illetve sima, mindkettőt próbáltam és szervizeltem is. Ugyanaz az Internal Focus rendszer, így nagyon kényelmes a használatuk, és penge a képük.

Az optika tisztítása

Eleget lelkendeztem az objektívről, lássuk az optikai képletet, és hogy mivel lesz dolgunk:

A képen jelöltem az IF mechanika egyetlen mozgó lencsetagját (ragasztott lencsepáros, sárgával keretezve). Ahhoz kellene eljutnunk és portalanítani. Nem bonyolult a dolog, csak ismerni kell a trükkjeit.

FIGYELEM! Az itt leírt utasításokat kizárólag a saját felelősségedre kövesd, annak tudatában, hogy könnyen végleges kárt is tehetsz az objektívben!

Első körben egy nagyon fontos, a folyamatot megkönnyítő információ: a rettenetesen bonyolult FD rekeszblokkot nem kell majd külön megbontani.

Tegyük fel a hátsó kupakot (vagy esetemben egy FD-NEX konvertert) az objektívre, hogy védjük a rekeszvezérlés kiállásait. Húzzuk ki a szűrőtartót a helyéről. A biztosító gyűrűn körben 6 bemarást találsz (nyíllal jelöltem), ezekből háromban, egymástól 120 fokra van három apró biztosító csavar. Ezeket csavarozd ki.

Ha kint vannak, akkor a biztosító gyűrűt ki tudod tekerni a menetéből, és hátrafelé le tudod húzni az optikáról.

Ezek után szintén hátrafelé az objektív hátsó részét egyben ki tudod húzni. Látsz majd az előbukkanó tubus belső végén négy bemarást, ezekbe akad be a portré/tájkép módválasztó kallantyú biztosítószege, és ezek felelnek a 4 állásért. Külön nem kell megjelölnöd semmit, mert hülyebiztos a rendszer, és csak jól tudod majd összerakni.

Ha kiszedted az optika hátulját, félre is teheted. Előtted van a leghátsó lencsetag, azonban a további bontás már csak szemből lehetséges. Ahhoz viszont, hogy a front optikai blokkot lecsavarhasd, a fókuszgyűrű gumija alatt kell kioldanod három biztosító csavart. Ehhez le kell szedni a gumit, viszont útban lesz az állványtalp, ezért azt el kell távolítani.

Az állványtalpat 4 alátétezett csavar tartja, amiket kis méretű imbusszal tudsz kicsavarni. Ha eltávolítottad ezt az alkatrészt, jöhet a gumi.

A gumi leszedésével két gond van: hátrafelé kell lehúzni, de az optika maradék házán még így is van pár kiálló rész (az állványtalp csonkja, a végállás biztosítógombja és a végtelen ütközését átállító skála biztosító csavarja). Ezeken finoman át kell majd küzdened a gumit, ami több évtizedes, így nem olyan rugalmas már, mint újkorában. Előfordulhat, hogy a művelet alatt és után kinyúlik majd kicsit, de egyelőre elég a mának a maga baja.

Mondom a tuti módszert a gumi leszedéséhez: keress vékony, de nagyon merev karton lapot, ezekből pedig vágj pár centi széles csíkokat. A gumi finoman a fémhez van ragasztva, de ha tompa késsel alá nyúlsz, azonnal elválik. A kés mellé kezdd el becsúsztatni a papírcsíkokat sorban, amíg körbe nem érsz. Ezek után határozott, de finom masszírozó mozdulatokkal elkezdheted hátrafelé letolni a gumit. Minél gyorsabban végzel, annál kevesebb ideig lesz megfeszítve, így annál kevésbé nyúlik ki.

Különösen vigyázz rá, hogy a kiálló részek élein legyen karton alátét, mert ezek akár át is vághatják a gumit, tönkretéve azt.

Ha a gumit átbújtattad a kiálló részeken, félreteheted. Most már látod a fókuszgyűrűbe fúrt kisebb és nagyobb lyukakat. A nagyobbakkal most ne foglalkozz (azok az IF mechanika szétszerelésében segítenének), a kisebbek alatt viszont megfelelő pozícióba tekerve a fókuszgyűrűt látsz körben, egymástól 120 fokra három apró biztosító csavart. Ezeket csavard ki, hogy a front blokk menetét elkezdhesd kicsavarni a fókuszblokkból.

Nagyon jól fogj mindent, mert a front blokk egyben le fog tekeredni, és nehéz. Ha kész vagy, itt kell tartanod:

A front blokkot félreteheted, mert most már szabad hozzáférésed van az IF részhez. Ebben látni fogod a közlekedő, fókuszálásra szolgáló lencsepárost. Ezt nem menetes gyűrű, hanem egy biztosító karika fogja le, ami kicsit be is van ragasztva. Ha az egyik végénél elkezded kibújtatni a helyéről (nyúlj alá egy hegyes dologgal), akkor körben szépen ki fog ugrani, majd ezt követően már ki tudod szedni az üveget is.

Az üveget a szokásos módszerrel tisztítsd meg: portalanítás, majd desztillált vízzel (zsírosság esetén higított alkohollal) és fültisztító pálcikával távolítsd el a szennyeződéseket, aztán vissza is teheted a helyére. Nem árt, ha a megfelelő irányban rakod be.

A tisztítással gyakorlatilag meg is vagyunk, magát az IF szerkezet mechanikai részét nem kellett bontani, így a fókusz újrakalibrálására sem lesz szükség.

Az összerakás gyakorlatilag a fenti műveletek elvégzését jelenti fordított sorrendben, ezért csak zanzásítok:

• csavard vissza a front blokkot a fókuszblokkra, ha teljesen portalannak és tisztának ítéled
• a fókuszgyűrűt csavard úgy, hogy a kisebb lyukak alatt megtaláld a három biztosító csavar helyét
• csavard vissza a biztosító csavarokat, így rögzíted a front blokkot
• ha minden stimmel és a fókusz finoman jár, akkor a papírcsíkos módszerrel csúsztasd vissza a gumit a fókuszgyűrűre (adj neki egy kis időt, hogy összehúzódjon; ha nagyon lötyög, akkor pár ponton 1-1 csepp ragasztóval fixáld a fémre)
• csavarozd vissza az állványkonzolt a négy imbuszos csavarral; nagyon jól húzd meg őket, ezek fogják ugyanis viselni az optika teljes terhét
• csúsztasd vissza az objektív hátsó blokkját a helyére, majd csavard addig, ameddig valamelyik állásban a biztosító gyűrű meg nem fogja
• csavard vissza a hátsó részt rögzítő gyűrűt, majd a biztosító gombot benyomva fordítsd körben 360 fokot a hátsó részt
• ha simán forog, és 4 helyzetben fixálható, akkor minden rendben, és visszateheted a három biztosító csavart is
• csavarozd vissza a névtáblát is, ha leszedted; mégiscsak menőbb, ha rajta van
• készen vagy, tiplizhetsz fotózni

Nagyon ügyesek vagyunk, dicsérjük meg magunkat rendesen. Nem tettünk tönkre egy pokoli értékes objektívet.

Pár tesztkép és tapasztalat

Részletes tesztet idő hiányában egyelőre nem tudok mutatni nektek, csak ezekre a próbafotókra futotta. Kézből lőttem mindet, szenzorstabival, f/2.8-on, ISO400-on, miközben egy kölyökkutya rágta a lábamat. Fogadjátok őket szeretettel:

A képminőséget szerintem különösebben nem kell részletezni: rettenetesen éles és kontrasztos már nyitva is. A bokeh csodálatosan krémes, szinte kedvem lenne benne epernek lenni. Öröm vele dolgozni.

Használati tapasztalatok fél óra után: az optika nagyon jól használható kézből is, súlya ellenére. Ennek oka az, hogy amíg egyik kezeddel a gépet fogod, másikkal meg az optika házát, utóbbin 2 ujjal is finoman tekerheted a fókuszt. Szóval kényelmes. Emellett persze egy monopod vagy egy állvány jól jöhet.

A nagy fényerő eleve egész baráti záridőket ad megfelelő mennyiségű fény esetén, ezt lehet tovább fokozni egy IBIS-el, amit állíts előtte 300mm-es gyutávra (manuális optikánál a Sony váz nem ismeri fel automatikusan a felhelyezett objektívet).

UPDATE: a cikk eredeti megjelenése óta kijutottunk a ködös erdőbe és a Duna partjára is, pár igen érdekes hangulatú fotózásra. Ezekről mutatok pár képet. Nagyon szokatlan ilyen nagy gyutávval dolgozni, de távolról sem annyira fura ilyen távol állni a portréalanytól, mint amennyire elsőre gondolnád.

Az természetesen nem árt, ha kényelmes pánt van az optikán, hogy a válladra tudd venni, mert 2-3 órán át hurcolni a kezedben felér egy kisebb edzéssel.

Köszönöm, hogy velem tartottál. A fény legyen veled!

Ha úgy érzed, hogy saját magad otthon nem állnál neki ilyen vagy ehhez hasonló szervizműveleteknek, ide kattintva megkereshetsz engem is.