hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              műhely
              frissességek

    hispan's photoblog   |   műhely   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

In memoriam
Vivitar T4

Unverzális vintage csatlakozás, amit mindenki elfelejtett


2022. november 4. • Horváth Krisztián

Ha azt mondom, hogy Tamron AdaptAll2, sokan tudják, hogy egy olyan bajonettről van szó, melyhez a gyártó a legtöbb korabeli SLR rendszerre készített adaptert. A Vivitar T4 megoldása gyakorlatilag ugyanez, csak szinte senki nem ismeri, és még kevesebben láttak ilyet.

Bevallom, hogy én is csak a Vivitar tudásanyagait feldolgozó oldal katalógusának összeállítása közben figyeltem fel egy pár T4 (és TX) jelzésű optikára, de nem néztem utánuk. Véletlenek azonban nincsenek, mert pár nappal később egy kedves ismerősöm szervizelésre érkező optikái között megbújt két ismeretlen csatlakozású darab is, meg hozzájuk egy fura FL/FD adapter. Mint kiderült, ez az a bizonyos T4, amiről ma szó lesz. (A cikkben váltogatom majd a T4 és T-4 megjelölést, előbbit a szakirodalom, utóbbit a gyártó használta, de ugyanazt fedik.)


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Mielőtt belevágunk, érdemes egy kicsit foglalkozni a Vivitar történetével, hogy jobban megérthessük, milyen filozófia vezetett a T4-hez. A nyelvészeket előre el kell keserítenem: a T4 nem a többesszám eddig ismeretlen, új típusa.

A Vivitart eredetileg Ponder and Best néven 1938-ban alapította Max Ponder és John Best, előbbi az értékesítésért, utóbbi az operatív vezetésért felelt. Már kezdeti működésük is a fotózás körül forgott: német fotós felszerelést importáltak az Egyesült Államokba. A második világháború után ez a tevékenységük kiegészült Japánból származó eszközök behozatalával is, így ők vezették be az USA-ban többek között a Mamiya és az Olympus számos termékét (utóbbinak sokáig kizárólagos forgalmazói is voltak).

A '60-as évekre a cég megalkotta a Vivitar márkanevet, ezzel marketingszempontból is versenyképessé válva más gyártókkal. Elkezdték saját optikáik tervezését, valamint megbízott partnerek, például a Kiron / Kino Precision cég általi gyártásukat is. Ügyesen választották meg azokat a termékeket, amikkel érdemes volt a korszakban piacra lépni, így bár optika soruk nem fedett le mindent, az elérhető darabokat változatos csatlakozásokkal, kiváló minőségben és viszonylag olcsón adták, ezzel hamar sikeressé téve az új brandet.


[X] hirdetés

Ennek az lett az eredménye, hogy más cégek is megkeresték a Vivitart és szerették volna a nevük alatt árulni saját termékeiket. Ez a fajta "gyűjtő" működés később is jellemezte a céget, így az egyes eszközeik minősége erősen eltérő lehet (sok Vivitar optikát ezért sorozatszám alapján szelektálnak, mert ez jelzi az eredeti gyártót is).

Az amerikai piacon nem meglepő ez a fajta “márkázás”: a maga idejében a Ponder&Best legnagyobb versenytársa az Allied Impex Corp. volt, akik szintén külföldi termékeket exportáltak, például a Mirandától, illetve a Vivitarhoz hasonló virtuális márkát hoztak létre Soligor néven. A Soligor objektíveket legnagyobb részben a Tokina gyártotta, aki dolgozott a Vivitar “alá” is, így sokszor megesik, hogy a Vivitar és a Soligor kínálatában belsőre teljesen megegyező, és külsőre is csak kicsit különböző optikákat lehet találni.

Az 1970-es években a szélesedő termékpaletta diverzifikálására létrehozták a (Vivitar) Series 1 megjelölést, mely a Canon L-es objektívjeihez hasonlóan a prémium szintet jelölte, piros karikával. A VS1 optikákat általában már számítógéppel tervezték, és bár a minőség összességében itt is vegyes, többnyire kiváló teljesítményű és egyedi objektíveket tudtak piacra dobni. A magam részéről én nagyon szeretem például a Vivitar Series 1 2.8-4/28-105-öst, a 2.8-4/70-210-est és az 5.6-8/100-500-ast is, de olvashattál már cikket a 2.8/35-85mm-es objektívjükről is.

Az optikákat filmes fényképezők is követték: 35mm-es megoldásokban gondolkodtak (volt távmérős, pl. a 35ES/EE, és tükörreflexes családjuk is), a gyártást pedig japán partnerek, például a Cosina végezték. Jó ár/érték arányú termékeket kínáltak, amiket főleg az amerikai piacon terítettek, így hazánkban ritkább a korabeli Vivitar váz.

Ahhoz azonban, hogy kereskedelmileg is sikeresek maradhassanak, más, nagyobb gyártók rendszereivel is kompatibilis termékeket kellett gyártaniuk. Ez mindig nehéz ügy, mert sosem lehet pontosan tudni, hogy egy adott objektívből hány darab fog elfogyni összesen, és ebből milyen arányban oszlanak majd meg a különböző csatlakozással gyártott modellek. A megoldás az lehet, ha van egy univerzális bajonett, és arra rendszeradapterek. Pontosan ez a T4, amit 1971-ben hívtak életre. A rendszer kereskedelmi sikeressége tovább fokozható, ha ez az univerzális megoldás több gyártó palettájára is felkerül, így a Vivitar mellett a Soligor és a Tokina is gyártott T4 csatlakozós objektíveket.

Az egyik első univerzális csatlakozás, amit a sokszínű SLR bajonettek összekötéséhez kitaláltak, 1962-ben a Tamrontól származott, és T rövidítéssel jelölik. Ez még egy nagyon egyszerű, csavarmenetes kivitel volt, ezért például a rekeszvezérlés nem is lehetett automatikus. Részben a teljesen manuális rekesz és a stop-down metring hiánya miatt nem lett nagy siker a korszakban már hódító beugró rekeszrendszerek és automata fénymérések mellett, viszont például teleoptikák esetében a mai napig él, T2 néven (a T2 igazából a Soligor saját T-mount adapterét jelölte). A T-mount ránézésre megtévesztő, mert a csavarmenet 42*0.75, tehát hasonlít az M42-re, ami 42*1, de az eltérő menetemelkedés miatt nem tudod rendesen felcsavarni egyiket a másikra, és természetesen a bázistávolság sem stimmel (a T-nél ez 55mm, szándékosan nagy). A Tamron később továbblépett és megtervezte az Adapt-A-Matic univerzális csatlakozást is, ami már tudott automata rekeszvezérlést is, ám nem lett kereskedelmi siker. Nem adták fel a dolgot, így született később az AdaptAll és AdaptAll2, de ezek már egy másik cikk témái lesznek.

Akkor a T4 egy bajonett? Igen, de olyan, amihez sosem létezett önálló váz. Csakúgy, mint az AdaptAll vagy az AdaptAll2 esetében, az optikákat egyetlen változatban készítették, és hozzá lehetett vásárolni a saját rendszerünknek megfelelő adaptert. Minden rendszeren teljesértékűen működött az adott objektív a maga adapterével (kivéve persze a kivételeket). Ez kiváló megoldás az olyan "third party" gyártóknak, mint amilyen a Vivitar is volt, hiszen költséghatékonyan tudtak termelni és az egyszer megvásárolt optika később bármilyen fényképezővel működhetett. (Ehhez persze az is kellett, hogy géptől függetlenül a nyersanyag mindig ugyanaz volt: 35mm-es kisfilm.)

Zárójelben hozzáteszem, hogy egyes fórumbejegyzések szerint olyan, hogy Vivitar T-4, nem is létezik, mert csak a Tokina fejlesztette a rendszert és ezeket az objektíveket eladta Soligor és Vivitar név alatt is, elsősorban piaci megfontolásokból. Keep in mind.

Milyen rendszerek kapcsolódhattak a T4 (vagy TX - lásd lentebb) csatlakozással? Az eredeti reklámanyag és leírás alapján (forrása):

Az FL adapter kompatibilis FD optikákkal és vázakkal is, ám az FL rendszer még nem közvetítette a kiválasztott rekeszértéket, így az FD vázak fénymérése problémás lehet az FL adapterrel. (Később még írok erről.) Mirandához kétféle T4 adapter is forgalomban volt, egy az F, G és Sensomat, egy másik pedig az Automex és Sensorex vázakhoz. Létezett Konica Autoflex T4 adapter is (ez nem azonos a későbbi Konica AR-el), ám automata módokat ez nem tett lehetővé a korabeli Konica vázakon. A T4 debütálása után jelent meg az FD, illetve pár M42-őt használó gyártó kínálatában a teljesen automata felvételi mód, később pedig a Miranda, a Petri és a Nikon is módosított a már létező bajonetteken, ezeket pedig a T4 nem támogatta, így hamar elavulttá vált.

A T4-et ezért később a TX váltotta, ami pótolta a hiányosságokat: lehetővé tett bizonyos automata módokat, amiket a T4 nem (pl. a már említett Canon FD automata), illetve bevezetett új rendszereket is, például a Konica AR támogatását. Elméletben ezek az adapterek keresztkompatibilisek a korábbi T4-el, azonban mivel ezt már csak a Vivitar használta, a gyakorlatban akadhatnak problémák.

Milyen objektíveket gyártott a Vivitar a T4 vonalra? Listaszerűen érdemes őket áttekinteni, mert a Vivitarnak célja volt a teljes paletta lefedése, és ez többé-kevésbé sikerült is nekik. A felsorolásba belevettem a TX optikákat is, az egész gyújtótávolságok szerint van növekvő sorrendben:

Konkrét gyártótól és változattól függően lehetnek eltérések, hiszen ezen optikáknak is voltak tervezési és gyártási generációi. A Vivitar tudásbázis oldalán a katalógus szekcióban az egyes objektíveket gyártó cégek is jelölve vannak. Általánosabban az alábbi lista segíthet, amiben a sorozatszám első két tagja tájékoztat arról, ki is volt a konkrét gyártó egy-egy darab esetén (forrás):

T4 vagy TX? Sokszor nem egyértelmű, illetve a TX jelzés csak az optikák alján, a konverter levétele után látszik, így megesik, hogy a neten nem deríthető ki, hogy egy objektív T4 vagy TX. Egyesek szerint a T4 optikák fókuszgyűrűje kívülről mindig fém, a TX-eké pedig gyémánt mintában készített gumi/műanyag, de ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom. Az biztos, hogy a két csatlakozás 99%-ban egyébként is keresztkompatibilis. És ha már kompatibilitás…
!

Nézzük a T4 bajonettet közelebbről is. A Vivitar T4/TX rendszere bizonyos tekintetben többet is tud, mint a hasonló AdaptAll2, ugyanis ha megnézitek az objektíveket, akkor a szokásos fókuszgyűrű alatt egy, a nyitott rekeszértéket jelölő állapottól jobbra és balra is forogni képes rekeszgyűrűt találtok, ami mindkét irányban zárja a rekeszt. Erre azért volt szükség, mert például a Nikonnál pont fordítva mozog minden, így a T4 optikákat valóban teljesen univerzálisan lehetett használni: Canon FL-en egyik, Nikon F-en meg másik irányban forgó rekeszskálával is működött. Talán feleslegesnek, és műszakilag bonyolultnak tűnik, de miért ne?

Attól függően, hogy milyen rendszeren/adapterrel használjuk a T4 objektívet, a korabeli leírás megadja, hogy az adapter felhelyezésekor hol kell állnia a rekeszgyűrűnek. Két jelzést, egy zöldet és egy narancsot látsz. Zöldre kell állítani az optikát Mamiya/Sekor, Pentax, Canon, Nikon, Miranda, Petri és Exakta adapterek esetén, illetve narancsra Minolta, Topcon és Leica(flex) esetén. Ez azért fontos, mert ilyenkor a T4 bajonett hátsó felén az illeszkedő pöckök máshol állnak.

De nem csak ezek, hanem bizonyos adapterek pöckei is állhatnak eltérően a felhelyezéskor. A rekeszérték-visszajelző pöcöknek Nikon, Miranda, Minolta, Topcon és Leica(flex) esetén egy bizonyos, jelzett pozícióban kell lenniük, mielőtt az optikára kerülnek, máskülönben nem a helyes értéket fogják visszaadni.

Kezded kapizsgálni, hogy miért nem volt osztatlan siker a T4 rendszer? Bár egyszerűségét sokszor és sok helyen hangoztatták, valójában elég bonyolult és nem hülyebiztos az optika/adapter cserélgetés. Igaz, az AdaptAll2 sem mindig egyértelmű, de mivel mindkettőt próbáltam (AA2-nél az összes létező adaptert), állíthatom, hogy a T4 elég körülményes és sokszor nem illeszkedik pontosan, és még az AA2 is jobb műszaki megoldást jelent.


[X] hirdetés

Hogyan kell felhelyezni a T4 adaptert az optikára? Először is a fenti, rekeszvezérlést érintő beállításokat körültekintően meg kell tenned, majd a két fehér nyilat (az adapteren és az optikán) egymás fölé helyezni, összeilleszteni őket, és az optikán lévő gyűrűt az L (lock) irányba forgatni addig, amíg csak lehet. A bajonettzáron van biztosító pöcök, így nem tud magától letekeredni úgy, ahogy a régi Canon FL/FD breech lock. Ezért az adaptert levenni csak a biztosító pöcök benyomásával, a gyűrűt az O (open) irányba forgatva tudod.

Ha az adapter fent van az optikán, akkor már a rendszerednek megfelelő módon tudod cserélgetni az objektíveket. Az FL bajonett (az FD elődje) például sima breech lockos megoldással csatlakozik az FL (és a részleges kompatibilitás miatt FD) vázakhoz:

Természetesen megteheted, hogy a vázadon fent hagyod a T4 adaptert, és magukat az objektíveket cserélgeted az adapteren, viszont arra ügyelned kell, hogy mind az adapteren, mind pedig az optikán a helyes felhelyezéshez szükséges állásban legyenek a csatlakozók.

A konkrét példában, az FL adapter esetében a rekeszérték-pöcök helyzete fix, hiszen az FL rendszer optikái nem adták vissz a váz számára a beállított rekeszértéket (erre majd csak később, az FD rendszer bevezetésekor gondolnak, ezért a T4 utódja, a TX már olyan FD adaptert kap, ami erre is képes). Ahogy korábban már írtam, a Nikon, Miranda, Minolta, Topcon és Leica(flex) adapterek közlik a rekeszérték-információkat, így ezek esetén az adapter vonatkozó pöcke is mozgatható.

Vannak azonban elméleti és gyakorlati gondok a T4-el. A felhelyezés viszonylagos bonyolultságáról már szóltam korábban. Ez tanulható és gyorsítható eljárás, de semmiképp sem nevezném kényelmesnek, főleg nem egy mai, korszerű, bajonettes rendszerrel összehasonlítva, ahol nagyon nehéz hibázni.

A másik probléma inkább a gyakorlatban jelenik meg: általában nem cserélgeted a bajonettet, hiszen feltesszük, hogy egy adott rendszerrel fotózol, és minden Vivitar T4 optikád hátulján van egy számodra megfelelő T4 adapter. Pont ez az a tény, ami mind a T4, mint az AdaptAll2 létét megkérdőjelezte, és manapság sincsenek ilyen rendszerek (a gyártók inkább árulják az objektívjeiket több változatban, eltérő csatlakozásokkal). A T4 tehát főleg a kereskedőknek volt jó, kevésbé a fotósoknak.

Ha van kérdésed, tapasztalatod vagy élményed ezzel a rendszerrel kapcsolatban, oszd meg velünk a Vintage Pub virtuális fotós kocsmájában.

A fény és az univerzális csatlakozások legyenek veletek!

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


A legjobb vintage zoom? Canon nFD 80-200mm f/4L teszt

In memoriam Vivitar T4

Dream Lens: Canon 50mm f/0.95 LTM (RF) szerviz és teszt

SMC Pentax 24mm f/2.8 gyorsteszt

Tourist dessert: SMC Pentax-M 2.8/40 pancake teszt

Vázsapkányi öröm: Funleader 18mm f/8 kupakobjektív teszt

Aranyközép: Super-Takumar 2.5/135 gyorsteszt

9 Pentax optika, amitől dobsz egy hátast

DKL kisokos és Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 4/135mm teszt

Mítoszdöntögető 3.5/135mm-es teszt

A manuál jelene: Irix 45mm f/1.4 teszt

Egy jó orosz objektív: Zenitar-M 50mm f/1.7 teszt

Szupergyors középformátumú objektív házilag, fillérekből (Pentatar 1.8/120 P6)

Nyári kalandok a világ legkisebb tükörreflexes rendszerével: Pentax 110 teszt (digi/film)

Best buy? Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 teszt

(Majdnem) rekorder: Soligor 135mm f/1.5 teszt

Az orosz portrészörnyeteg: Helios 40-2 1.5/85

101 tesztkép (és vélemény): Konica Hexanon 1.8/40

Tamron SP 180mm f/2.5 IF: legenda gyorsteszten

Éjjellátó napvilágon: Cyclop-M1 85mm f/1.2 gyorsteszt

Hispan 10 kedvenc objektívje

Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Cyclop vs. Helios 40-2

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Takumar, de melyik?

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt

További cikkek a tudásbázisban...

A cikkben szereplő adaptert és két optikát, illetve a mindig inspiráló meglepetéseket köszönöm Róka Zoltánnak. A kész anyag áttekintését és kritikáját köszönöm Benedek Lampertnek és Tóth Gábor Szabolcsnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2022 (eredeti megjelenés: 2022. november 4., utolsó módosítás: 2022. november 4.)