Olyan egzotikusan hat az, hogy 24mm a gyújtótávolság, nem? Mindenki 28 vagy 20 milis optikákkal jár-kel, és valahogy a kettő közötti sáv kimarad. De nem ma! Mutatok neked egy viszonylag rentábilis megoldást kicsi és könnyű nagylátóra.

Két okból fájt a fogam egy 24mm-es optikára. Az egyik, hogy a “normál” optikák alsó látószöge, amit még rendszeresen használok, a 35mm, alatta viszont már csak ultraszéles obikat szeretek. Kíváncsi voltam, hogy milyen lehet egy “közepesen széles” optika, és a 24mm ideálisnak tűnt egyrészt mert ilyet még sosem próbáltam, másrészt meg azért, mert a legtöbben megállnak 28mm-nél.

A másik ok már márkához köthető: figyelem mostanában, hogy milyen optikákat lehetne még kis pénzből a Pentax ME Super vázamhoz beszerezni (legutóbbi, 2.8/40 Pancake kalandjaimról olvashattál is már). Sajnos ma már a Pentax rendszer sem olcsó, és vissza is térek majd a cikk végén az árakra, de elég most annyi, hogy ezt a 24mm-es darabot rekeszhibával viszonylag jó áron sikerült megszerezni. Javítása és teljes tisztítása után pedig itt vagyunk, hogy meséljek róla.

Az optika 8 tagban tartalmaz 9 lencsetagot, és a Pentax K bajonettes objektívek első szériájához tartozik, azaz közvetlenül az M42-ről PK bajonettre való átállás után tervezék és gyártották (magát a típust 1974 és 1984 között, elég hosszan; a Takumar/Pentax szériákról részletesen ebben a cikkben olvashatsz). Ezek a darabok, és az ezt a szériát követő M jelölésűek még nagyon sok megoldásban és építési minőségben is közel állnak a Takumarokhoz, így azt már az elején érdemes leírnom, hogy nagyon masszív, jól összerakott, minőségi kivitelről beszélünk tartós és kiforrott mechanikai megoldásokkal.

Létezik ennek egy 3.5-ös kezdő fényerejű változata is (ennek van elődje a Takumar sorban), a 24mm-es gyújtótávolságon kívül azonban nem osztoznak semmiben, mert teljesen más optikai képletet használ a kistesó. Sokak szerint kontrasztosabb és élesebb, mint a 2.8-as, amiről meg majd te eldöntheted ebben a cikkben, hogy milyen.

Visszatérve tesztalanyunkhoz: jó érzés kézbe fogni az egyébként mindössze 195 grammos objektívet, ami méretét tekintve sem nagyobb, mint egy átlagos fényerős fullframe 50mm-es objektív. Teljes külső háza fém, a fókuszgyűrűn természetesen gumi borítással.

A Pentax K bajonett minden PK vázon működik, és támogatja a teljesen manuális, valamint a rekeszelőválasztásos félautomata módokat, beugró rekesszel. Ezen a generáción a rekeszskálán még nincsen A jelzés, ezért zárprioritást és programautomatát nem tud a későbbi Pentax vázakon, de ha ilyesmire vágysz, akkor ezt az optikai képletet egy-az-egyben kiadták a Pentax-A szériában is. Sajnos az utód már részben műanyag házas, így nem olyan nagy minőségi élmény.

A fókusz kapcsán érdemes megemlíteni, hogy nagyobb látószögek esetén többnyire kisebb a közelpont és rövidebb úton is jár a fókuszgyűrű. Ez az SMC Pentax 2.8/24-ra is igaz: nagyon gyorsan és kényelmesen lehet vele élesre állítani a 25cm-es közelponttól végtelenig, a fókuszgyűrű pedig rövid úton, de nagyon finoman jár.

Utóbbi persze a friss kenésnek is köszönhető, a szervizkörnek pedig van egy további jelentősége is. Ezt az optikát egészen pontosan állítottam be végtelen szempontjából az ME Super vázon, mégpedig azért, mert ha megfigyeled, van rajta egy bűvös piros együttállás:

Az f/8 és a “végtelen előtt valamivel” jelzés nem véletlenül piros a középső jelölővel együtt: ha az objektív pontosan van kalibrálva és a pirosok egy vonalba esnek, akkor kapod a legnagyobb éles tartományt. Ennek nem (csak) az f/8-hoz van köze, bár azt látni fogod, hogy ez az a rekeszérték, ahol már a képmező teljes területén nagyon jó a rajz.

A dolog sokkal inkább azzal függ össze, hogy a DOF valójában egy széles tartomány, a végtelen jelzés pedig annak közepén (valójában a harmadánál) van. Vagyis ha koccra végtelenre tekerem az objektívet, akkor az éles tartomány egy részén már túl is futottam, hiszen a végtelen jelzés e sávon belül helyezkedik el. Ha innen egy kicsit visszább állítom a tárgytávolságot, akkor megkapom a végtelen jelzésen túli DOF tartományt is, ergo szélesebb (mélyebb) sávban lesznek élesek a dolgok. Ez az oka annak, hogy nem a végtelen jelzés a piros festésű a skálán, és ezért nincs értelme koccra tekerni a rekeszelt nagylátókat, ha végtelenbe fotózunk, mert kis rutinnal tudod, hogy kihozható belőlük jobb képminőség is.

És ha már emlegettem az f/8-at, íme három tesztkép, rendre f/2.8 - 5.6 - 8 értékekkel.

Alább pedig ugyanerről a sorról a képközepek kiemelve. Láthatod, hogy középen a rajzolat már nyitva is teljesen korrekt:

Az érdekes dolgok természetesen a képszéleken vannak, innen is mutatok 1:1 kiemeléseket. Nyitva itt problémás a rajz, 5.6-ra rekeszelve már nagyon sokat javul, ha pedig megtehetjük, akkor érdemes lemenni 8-ra, mert ott szinte már hibátlan:

A sarkok felé romló teljesítmény nyitott rekeszértéken jellemzően a nagylátókat érintő asztigmatizmusnak köszönhető, amit talán minden leképezési hiba közül a legnehezebb korrigálni.

A rekeszelés már csak a saroksötétedés miatt sem árt az optikának, hiszen az nyitva elég erős. Persze ez digitális vázon még bőven a nyom nélkül korrigálható kategória, de filmre fotózva már zavaró lehet, különösen akkor, ha a képmező egy része a szélek felé homogén (például felhőtlen ég). A tesztképek itt is 2.8 - 5.6 - 8 értékkel készültek:

Vigyük végre terepre az optikát!

A tesztkört egy városi séta keretében bonyolítottam, változatos rekeszértékekkel. Az összes kép leírásában jelzem, hogy mi volt a beállított rekesz (ami általában vagy 2.8, vagy 8). A képek egy fullframe vázon készültek, kihasználva az A7III dinamikáját. A legtöbb fotón nincsen szerkesztés, csak kevés shadow/highlight beállítás. CA, torzítás és vignettálás korrekció nem történt, így a valós teljesítményt láthatod.

Több helyen is írták a neten erről az optikáról, hogy nehezen viseli a szembefényeket. Ezzel határozottan vitatkoznom kell. A következő három képen konkrétan szembefotóztam a Nappal, a már megszokott 2.8 - 5.6 - 8 értékeken. Természetesen van kontrasztvesztés, de annak mértéke teljesen elfogadható, ahogy a képen látható flarek is. Ne feledjük, hogy egy 70-es években tervezett nagylátóról beszélünk! Szerencsére a Super Multi Coated bevonatok szépen teszik a dolgukat, azt viszont hozzá kell tennem, hogy a teljesítményen sokat segít a friss tisztítás (nincsen opál vagy lerakódás, amin megcsillanna vagy tükröződne a fény).

Az objektívhez létezik gyári ellenző, ami PH-S52 kódnévre hallgat, de természetesen az 52mm-es front filter menetbe csavarhatunk utángyártottat is, vagy bármilyen standard filtert, ami segít tovább redukálni a kósza fényeket.

Minden nagylátó esetén kritikus a torzítás mértéke, amit nagyon jól lehet mérni egy téglafalon vagy más szabályos mintával rendelkező objektumokon. A 2.8/24-esnek a korszakban általános alakú, de nagyobb mértékű a torzítása. Keresőképben is jól felfedezhető hordótorzítást produkál, amit Camera RAW-ban vagy más képszerkesztőben a megfelelő csúszkával jól lehet korrigálni.

Sem a 2.8-as kezdő fényerő, sem a 24mm-es látószög nem teszi az optikát háttérmosás-mesterré, de ezt nem is várjuk tőle. A nagy képszög miatt egészen méretes objektumohoz is közel lehet férkőzni, ami ad egy kicsi, de kellemes és krémes elmosódást a fókuszon kívüli részeknek. Emellett ha szereted a nagyobb látószög adta érdekes képi világot, akkor a Pentaxot is szeretni fogod.

A fentiek fényében portréra nem ez a legjobb választás, már csak azért sem, mert sok minden beleesik a háttérbe, ami zsúfolt környezetben komponálási problémákat és kusza képeket eredményezhet. Ennek ellenére ha muszáj, azért emberekre is rá lehet fogni (meg biztos streetre is szuper, csak az nem az én világom).

Szintén több helyen említik, hogy viszonylag erős a kromatikus aberráció. Ilyen látószögű optikánál a laterális CA nem meglepő, én azonban az átlagosnál erősebbet sehol nem tapasztaltam, ami pedig volt, az bőven a kezelhető kategória.

A tesztkör végére egy csokor mindenféle egyéb városi kép, hogy eldönthesd, neked való-e ez a látószög:

Summa summarum

Ha egy kicsi, könnyű, jó építési minőségű nagylátót keresel, és szívesen mennél 28mm alá, akkor az SMC Pentax 2.8/24 jó barátod lesz. Egyszerűen használható, akár point-and-shoot lövöldözésekhez is szuper, nyaralásra is helytakarékos megoldás.

A kontrái között megemlíthető a nyitva gyenge sarokteljesítmény és az erős hordótorzítás, valamint a tény, hogy az ára veszettül felment az utóbbi időben, és ma már nem túlzás, ha azt írom, hogy (szállítással, ÁFA-val meg egy esetleges karbantartással együtt) 60.000 - 100.000 forint között mozog eBayen. Úgy tűnik, hogy a vintage felszereléseket érintő általános áremelkedés a Pentax rendszert sem kerüli el.

Ha nem szánnál ennyit a 24mm-es élményre, de tetszik ez az objektív, érdemes az f/3.5-ös kisebb tesóját is megnézned, annak ugyanis jóval barátibb az árcédulája.

Ha van kérdésed, tapasztalatod vagy élményed ezzel az objektívvel kapcsolatban, oszd meg velünk a Vintage Pub virtuális fotós kocsmájában.

Ha a típussal kapcsolatban műszaki segítségre vagy szervizre van szükséged, keress bátran a szerelőműhelyben.

A fény és a Pentaxok legyenek veletek!