Méltó teleobjektív fullframenél nagyobb szenzorokra is.
2023. június 11. • Horváth Krisztián
A 120-as filmre, egész pontosan 6*7-es kockára tervezett Takumar optikák legalább olyan legendásak, mint a kisformátumú testvéreik. Az évek alatt a sorozat számtalan tagját szervizeltem, a 2.8/165 pedig igen nagy kedvencem lett. Ma egy nagyobb tesóját fogjuk közelebbről is megismerni.
Azoknak, akik most kapcsolódnak be a vintage világba: a Takumar igen erős név a történetben, az Asahi saját gyártású optikáit, illetve ezeknek számtalan generációját jelölte ezzel a névvel. Léteztek Auto, Super, Super-Multi-Coated és SMC verziók is, mielőtt a cég felvette másik erősmárkájának, a Pentaxnak a nevét, és elkezdődött az SMC Pentaxok korszaka (számtalan kivitelben). Minderről részletesebben a különleges Pentax optikákat feldolgozó cikkben olvashatsz.
Mielőtt belecsapunk a félkész lecsóba és felmászunk a háztetőre játszani, nézzünk meg pár kérdést, amik segítenek tisztábban látni középformátum, 6*7 és adaptálás ügyében.
Mit jelent az, hogy ez az objektív nagyobb képméretre készült, mint a fullframe?
Bár a vintage világ objektívjeinek többsége fullframe, azaz 36*24mm-es (más néven Leica) kockát tud lefedni vetített képpel, ez nem jelenti azt, hogy nincsenek kisebb vagy nagyobb formátumok is. Mai tesztalanyunk is nagyobb (sokkal nagyobb) alapterületen vetíti a képét, mint a fullframe.
Hogy miért jó ez? Elsősorban azért, mert ha fullframenél nagyobb szenzorral dolgozol (mondjuk GFX-el), akkor a fullframe optikákat bár fel tudod helyezni a gépedre, de a képmeződ sarkai erősen vignettálni fognak vagy teljesen sötétek lesznek (nagyon sok fullframe optika egyéb okokból lefedi a nagyobb szenzort is).
A megoldás az, ha eleve olyan optikával fotózol, amit GFX képméretre (vagy nagyobbra) terveztek. Íme egy gyors ábra a szélesebb körben is elterjedt méretekről (amin azt is láthatod, hogy melyik mekkora egy 35-ös és egy 120-as filmtekercsen):
Az ábrán a méretek és kockák szélesség*magasság formában és tájolásban vannak megadva, viszont mivel a 645-ös képkocka valójában "állva" kerül a filmtekercsre, azt a jobb érthetőség végett beforgattam (állva éppen úgy tölti ki a 120-as tekercs magasságát, mint a 6*6, 6*7, 6*9 vagy más középformátumok 54-56mm körüli "magassága").
Mármost az könnyen belátható, hogy a GFX-re elég lenne akár csak a 645-ös rendszer optikáit adaptálni, viszont a nagyobbaknak sincsen semmi akadálya (előnyökről és hátrányokról nemsokára).
Miért nem rajzol ki minden optika bármekkora képmezőt?
Azért, mert minél kisebb a célformátum, annál kisebb (és így egyszerűbb, könnyebb, olcsóbb, stb.) objektívekkel is meg lehet oldani a feladatot. Ha kisebb a lefedendő képmező, kisebb vetített képkör is elég, és ezáltal kisebb átmérőjű lencséket is elég elhelyezni az optikában (illetve más geometriák is megvalósíthatóak). A 110-es pocket filmre dolgozó Pentax 110 rendszer például nagyon kicsi (kb. a fullframe negyede) képkockára dolgozik, így a rá fejlesztett objektívek is nagyon aprók (a képen fullframe váz és optika a P110 mellett):
Természetesen a kisebb méreteknek hátrányai is vannak, például nehezebb nagy felbontást elérni akár filmen, akár digitális szenzoron, illetve szintén problémásabb a nagyobb látószögű optikák kivitelezése (a látószög erősen összefügg a tényleges képszöggel, erről nemsokára).
Ha ez az optika 6*7-es, akkor nem is 300mm a gyutávja?
Természetesen de. A gyújtótávolság sosem változik, ahogy azt ebből a korábbi, feleslegesen részletes cikkből megtudhattad már. A különböző szenzorméretek csak a ténylegesen érzékelt képszöget változtatják, a gyutávhoz valójában nincsen közük (az az adott optikai rendszer sajátossága és nem függ a mögötte lévő géptől). Ettől még az idők során az amatőr és részben profi fotós világban is kialakult a gyakorlat, hogy a képszöget a gyutávval kötötték össze, és főleg fullframere értik, hiszen ez volt a legelterjedtebb filmkocka-méret.
Így amikor azt mondjuk, hogy egy 300mm-es optika kisebb, mondjuk APS-C szenzoron az 1.5* crop szorzó miatt valójában 450mm, akkor természetesen ezt a képszögre értjük (kisebb szenzor kevesebbet fog fel a vetített képből, ezért szűkebbnek tűnik, ám a gyutáv ténylegesen nem változik). Szokták úgy is írni, hogy "fullframe ekvivalens 450mm", vagyis a 300mm-es optika képszöge akkora lesz egy APS-C gépen, mint egy 450mm-es optikáé fullframen.
[X] hirdetés
De mi a helyzet, ha a szenzor nem kisebb, hanem nagyobb, mint a fullframe? A GFX szenzora a fenti ábra szerint kicsit nagyobb, mint a fullframe, így itt egynél kisebb lesz a crop szorzó (többnyire 0.8-nak adják meg, de ez az eltérő oldalarányok miatt csak egy jó közelítés). A 300-as optika tehát GFX-en is 300mm-es gyutávval rendelkezik, és ha képes lefedni a vetített képköre a nagyobb érzékelőt, akkor fogalmazhatunk úgy, hogy fullframe ekvivalens 240mm-nek felel meg (tehát olyan a képszöge, mint egy 240mm-es optikának fullframen).
Mik az előnyei annak, hogy ez az optika nagyobb képkockát rajzol ki?
Elsősorban az, hogy a nagyobb szenzorunkon vagy filmkockánkon sem lesznek sötétek a sarkok vagy képszélek. Emellett ha eleve nagyobb a tervezett képkör, mint amekkora kell, akkor a képalkotásban jobban teljesítő középső részeket kapjuk meg, és a gyengébben muzsikáló képszélek kerülnek levágásra (összességében a ténylegesen felfogott képszögön belül jobb lesz a képminőség).
Mondjuk ez trükkös is tud lenni, mert bár általában igaz, hogy az objektívek a képmező közepén adják a legjobb rajzukat (itt mentesek leginkább mindenféle aberrációktól), azt is tudni kell, hogy a leképezési hibák korrekciója nem egyenletes, ahogy haladunk a képmező széle felé: a középső szekcióban néha gyengébb, mint középen vagy akár szélen.
Mik a hátrányai a nagyobb lefedett képmezőnek?
A nagyobb kirajzolt képkörhöz nagyobb átmérőjű lencsékre van szükség, ami legalább három dologban jelent majd hátrányt: egyrészt a nagyobb rendszerátmérő miatt ezek az optikák hajlamosabbak kontrasztot veszíteni és rosszabbul reagálnak a szembefényekre. Másrészt eleve nagyobbak az objektívek, harmadrészt általában jóval nehezebbek is, mint azonos jellemzőkkel bíró fullframe vagy kisebb társaik.
Negyediknek írhatnám, hogy általában drágábbak is, mint a kisebb optikák, azonban ez csalóka. Mai tesztalanyunk, a Super-Multi-Coated 6*7 Takumar 300mm f/4 például meglepően, felháborítóan és csábítóan olcsó ahhoz képest, amit tud, arról nem is beszélve, hogy a GFX 44*33mm-es szenzorméretét ténylegesen lefedő objektívek kínálata sokkal szűkebb, így duplán is kincsnek számít. Vegyük is górcső alá!
Super-Multi-Coated 6*7 Takumar 300mm f/4 tények
Pár unalmas infó az objektívről: összesen öt lencsét tartalmaz öt függetlent tagban, a rekeszvezérlése tud A-M módot is, a 7 lamella pedig precízen és gyorsan dolgozik.
Az optika tömege kb. 1400 gramm. Ezt a verziót 1971 és 87 között folyamatosan gyártották (elődje a "sima" Super, utódja a "Pentax" kivitel). kb. 20 centi hosszú és közel 10 centi a ház átmérője. A legkisebb fókusztávolság 5 méter. Standard P67 bajonettes, így az adapterezésével nem lesz gond, de erről nemsokára még olvashatsz.
A fenti képen pedig az "oka" látható annak, hogy miért vesztegetik olcsón: a pontszámai az PentaxForums.com szerint átlagosak vagy átlag alattiak. Ez egy jó példa arra, miért csalókák sokszor az ilyen statisztikák, ugyanis ha lejjebb görgetsz az oldalon, mindenki hüledezik fórumhozzászólásában az alacsony pontszámoktól és teljesen meg van elégedve a saját példányával. A vintage világban tehát sokat számít az, hogy egy adott darab milyen állapotban van, le van-e szervizelve rendesen, de mindenekelőtt: hogy Te kipróbáltad-e. Most pontosan utóbbit fogjuk tenni, és meg fogsz lepődni.
Super-Multi-Coated 6*7 Takumar 300mm f/4 teszt
Felmásztam a kis drágasággal a tetőre, ami a GFX 50S II vázzal együtt vett méreteit tekintve már nem egyszerű mutatvány:
A fenti kép jó példa arra, hogyan adhatunk egy cikk keretében észrevétlen pofont a sz@rnak: viszonyítási alap nélkül egyelőre fogalmad sincsen róla, hogy ez most akkor mennyire nagy. Olyan, mint Tom Cruise magassága. Szóval nézzük meg egy hagyományos SLR vázhoz képest is:
De hogyan került a gépre? Az adaptálása viszonylag egyszerű: Pentax 67 bajonettes, erre pedig létezik adapter Canon EF, Sony E, Nikon F, Pentax-K, stb. rendszerekre is, hiszen a bázistávolsága 84.95mm, vagyis kb. dupla annyi, mint bármilyen fullframe (D)SLR rendszeré (és többször akkora, mint bármelyik korszerű MILC gépé). Van közvetlen adapter GFX-re is, azonban én a meglévő “alapanyagokból” dolgoztam és egy GFX - EOS adapterre tettem egy P67 - EOS adaptert. Lötyögés nincsen, a bázistávolság tökéletes, az EOS bajonett “szája” pedig elég széles ahhoz, hogy az optika képét GFX-en se vignettálja. Ebben a Tiktok videóban a szemfülesek láthatták is a műveletet.
Az, hogy az adapterezés GFX-nél önmagában is 58.25mm vastag (84.95mm - 26.7mm), nem oszt és nem szoroz sokat, mert az objektív is igen nagy. Nagy, de meglepően kényelmes és ahhoz képest, hogy egy 300mm-es szörnyeteg van egy eleve közel egy kilós vázon, igen kényelmes. A teljes szett tömege 2400 gramm, a fogása pedig nagyon jó: a fókuszgyűrű nagy és széles, igen finoman forog. Az ergonómia ellen talán csak annyi hozható fel, hogy az optika A-M rekeszmód váltója nagy és könnyen ki lehet oldani, amikor is A módba áll vissza, márpedig ha nem M módban van, akkor a rekeszlamellák nem zárnak össze.
[X] hirdetés
Állványcsatlakozás vagy gyűrű nincsen az objektíven (a 67-EOS adapteren szerencsére igen), cserébe viszont kapunk egy beépített napellenzőt és egy érdekes, félig menetes, félig bajonettes front sapkát (fülekkel ugrik a helyére, de maga a front filter rész fogad hagyományos 82mm-es menetekkel rendelkező ellenzőket, szűrőket, stb.). Apropó állvány: a GFX 50S II szenzorstabilizátora (melyet annak rendje és módja szerint 300mm-re kell állítani a mount adapter settingsben) fullframe ekvivalens 240mm-nek megfelelő képszöget stabilizál, mégpedig 6.5 stoppos teljesítménnyel. Ez összeszorozva a szükség esetén bőségesen megtolható ISO-van meg a ténnyel, hogy az objektív már rekeszelés nélkül, f/4-en is a teljes GFX képmezőn csodásan dolgozik, gyerekjátékká teszi a kézből való használatot.
De nézzük a lényeget: jó ez az optika erre a méretes szenzorra? De még mennyire! Már f/4-en saroktól sarokig gyönyörű a rajz (ami a szenzor sarka, az természetesen még messze van a 6*7-es optika vetített képkörének szélétől).
Sok gondunk nem is lesz a teljesítményre egészen addig, amíg szembefényeket nem kapunk. Ellenző ide vagy oda, ha bizonyos szögben kerül a képmezőbe mondjuk a Nap, akkor ilyen nagy becsillanásokat kaphatunk.
Furcsa viszonyt, hogy ezek inkább akkor jelennek meg, amikor a fényforrás éppen a képmezőbe kerülne (de még nincsen rajta), viszont amint a (GFX által felfogott) képszögön belül jelennek meg, a becsillanások elmúlnak és teljesen korrekt rajz és kontraszt jön vissza. Tehát a népmesében szereplő hoztam is ajándékot meg nem is esetéhez hasonlóan a 300-as Takumar is kettős életet él: jól is viseli a szembefényeket, meg nem is.
Hozzátenném, hogy a Super Multi Coated bevonat a korszak egyik legjobb, nagyon időtálló megoldása, és sokat dob az optika általános kontrasztján is. Ez egy lehelettel talán elmarad egy kifejezetten kisebb formátumra gyártott objektív teljesítményénél, de utómunkában pillanatok alatt korrigálható (a tesztképeken nem nyúltam a kontraszthoz és más képi jellemzőkhöz sem).
Kromatikus aberráció nyitva természetesen tapasztalható, de igen kis mennyiségben, szükség esetén könnyen szűrhetően. Rekeszelve gyorsan javul, f/8-on már szinte alig van CA.
Fókuszálással kapcsolatos gyakorlati tanács: a végtelen itt nagyon messze van! Oké, a végtelen mindig végtelenül messze van, teoretikus értelemben legalábbis. Praktikusan viszont az objektív ∞ jelzésénél. Minél nagyobb egy optika látószöge, annál “gyorsabban” közeledik a fókuszút a végtelenhez (nézz meg egy 50mm-es objektívet: közelponttól gyorsan eljut 5, 8, 9, 10 méterig, majd végtelen jel), tehát a 10 méter körüli és azon túli tárgyak végtelenre állítva már élesek lesznek.
Nem így egy ilyen nagy 300mm-es objektívnél! A végtelen jelzés előtti utolsó osztás még 100 méter, tehát ami e körül van, annak esetében nem lehetünk benne biztosak, hogy ∞-re állítva az optikát éles lesz. Madaras párosunk képén ezt szépen be is néztem (nem teljesen élesek, mert 100 méteren belül voltak, bármilyen messzinek is tűntek):
Apropó fókuszálás: ez nem egy Zeisses problémahalmaz: a fókuszmechanika (meg úgy általában a teljes szerkezet) kiviteli és anyagminősége azonos a kisebb formátumú Takumarok elsőosztályú megoldásaival: nagyon finoman forog, időtálló és viszonylag könnyen szervizelhető.
A végére még egy csokor kép:
Summa summarum
Ha valamilyen középformátumú digitális rendszerrel fotózol, akkor jelentősen szűkebb az azt ténylegesen lefedő optikák piaca, így minden tipp hasznos lehet. Az S-M-C Takumar 6*7 300mm f/4 is egy ilyen ötlet. A teljesítményét láthattad, most pedig jöjjön az adalék, ami igazán vonzóvá teszi: az ára észveszejtően jó, eBay-en állapottól függően jellemzően 50.000 és 100.000 forint között mozog (2023 első félévében). Ennyi pénzért egy ilyen optika középformátumú szenzorfedéssel, csodás rajzzal és időtálló építési minőséggel nagyjából az ajándék kategóriája.
!
Kompromisszumot csak méretben kell kötni: a 6*7-es rendszer objektívjeihez hasonlóan igen széles és méretes portéka bizony igényel némi helyet a táskádban, a súlya viszont csak 1400g, ami egyáltalán nem nevezhető soknak. Ha megfelelő adapterrel használod, még a hiányzó állványcsatlakozásod is meglesz.
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi
A cikkhez és a típushoz hasznos ötleteket köszönöm Gurdics Attilának. A kész szöveg kritikáját köszönöm Tóth Gábor Szabolcsnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2023. június 11., utolsó módosítás: 2023. június 11.)
hispan's photoblog
te
mi
én
A