Szerintem ez az első eset, hogy a blogon nem vintage optikát fogunk tesztelni. Senki se riadjon meg, nem lett agybajom. Több értelemben sem megyünk messzire. Az Irix 1.4/45-öse nem csak manuál fókuszos konstrukció, de “Európa gyermeke” is, ráadásul sok tekintetben nagyon is hajaz a vintage életérzésre, egyébként pedig fogunk vele filmre is dolgozni, így mindenki megtalálja majd a neki tetsző részeket.
Az egész történet azzal kezdődött, hogy tavaly decemberben rendeltem egyet az Irix 4/11-es ultraszéles nagylátójából. Ez lett a 2.8/14-es Samyangom váltótípusa, és mit is mondhatnék, hűűű ha! Azóta az egyik kedvenc optikám lett, biztosan jön majd belőle külön teszt is, ez a cikk viszont most nem a 11mm-ről szól. Az Irix illetékesei voltak olyan kedvesek, és megkerestek, hogy ha már ilyen sok és szerintük szép képet pakolok ki a netre a széleslátó szörnyetegükkel, lenne-e kedvem kipróbálni valamelyik másik optikájukat is? Csípjetek meg!
Az Irix mindössze 4 éves, 2016-os Svájci alapítás. Saját bevallásuk szerint fotósok hozták létre a márkát, ekképpen “fotósok tudnak termékeket tervezni más fotósoknak”. A cég honlapján olvasható információk szerint a svájci tervezést koreai kivitelezéssel és japán optikai elemekkel ötvözve törekszenek a legjobb minőségre.
Amikor választanom kellett egy tesztoptikát, (érthető okokból) sok lehetőségem nem volt. A gyártó jelenleg egy 4/11-es és egy 2.4/15-ös nagylátót kínál, illetve az 1.4/45-ös mindenest és egy 2.8/150-es makrót. Az összesről elmondható, hogy kiváló képminőséget képviselnek, megspékelve azzal, hogy mindegyikőjük alapvetően manuál fókuszos konstrukció. Még szép, hogy azonnal szimpatikus lett a cég!
Az egész egy kicsit olyan, mint anno a Samyang manuál fókuszos reneszánsza, csak sokkal-sokkal jobb képminőséggel, és nem egy műanyaghulladék-újrahasznosítási program keretében (kövezzetek meg nyugodtan, de nálam több széthullott Samyangot nem látott senki e vidéken).
Itt fűzném be azt a gondolatot, miszerint az egyre szűkülő fényképezőgép-piacon kiemelten örömteli, amikor új cég jelenik meg, hiszen a gyártói paletta (és ezáltal az elérhető termékek) diverzifikálódása fokozza a versenyt, ami ösztönzi a fogyasztói árak csökkenését és a fejlesztések gyorsítását. Tehát ez a felhasználóknak csak jó (pláne egy olyan időszakban, amikor olyan nagy nevek léte válik egyre inkább kérdésessé, mint az Olympus vagy a Nikon).Az Irix már 2016-tól kezdődően jelen volt a nagyobb kiállításokon, a termékeik pedig lassan mindenhol beszerezhetőek már (hazai kínálatban is felbukkantak). Nem csak fotós, de cine kivitelben, illetve ezek újabban nem csak Canon EF, Nikon F és Pentax K, de Canon RF, Nikon Z és Leica L csatlakozással is elérhetőek.
Mi van a dobozban? Mivel általában régi objektíveket tesztelek (amikhez nincsen eredeti körítés), külön öröm volt, hogy valami gyári dobozzal és teljes felszereléssel érkezett. A kézhezvétel boldog pillanatairól az instagram-követők már értesülhettek korábban, most pedig felfedem a tartalmat.
A kemény doboz kartonból készül (ellentétben a 4/11-es fém dobozával), benne pedig egy igen ötletes, kemény objektív tartó tokot találunk, ami félbe nyitható.
Magához az objektívhez első és hátsó sapka, valamint egy szemben is rögzíthető napellenző tartozik. Az ellenző műanyagból van, ahogy az optika eleje is, de ez ne tévesszen meg senkit. A kivitel részletezésénél még visszatérek rá.
Az első és legnyilvánvalóbb kérdés, hogy ha az Irix a kérdéses optikát csak EF, F és K véggel gyártja, hogyan teszteltem? Jó hír a Sony usereknek, hogy a legolcsóbb, elektromos jelátvitelre képes átalakító is megfelel a célra (én egy Commlite-ot választottam), ugyanis csak a rekeszvezérlésért (és az EXIF továbbításáért) felel az elektronika, a fókusz manuális (a teljes tesztanyagot Sony A7III vázzal vettem fel).
És ha már a rekesznél tartunk, kis furcsaság a vintage usereknek: az optikán nincsen rekeszgyűrű. Ha sok régi objektívet használtál már, hozzászoktál, hogy ezeken dedikált rekeszgyűrű van, ami ezerszer gyorsabb és kényelmesebb megoldás, mint a vázon állítani a rekeszértéket. Annyival jobb, hogy prémium G-Master optikáin még a Sony is elkezdett visszatérni ehhez a megoldáshoz. Ilyen szempontból tehát az Irix inkább modern optikaként viselkedik, mint régi manuálisként.
A fényrekeszben egyénként 9 lekerekített lamella található, amik csendben végzik a dolgukat. Az f/1.4-es induló fényerő mellé f/22 legkisebb rekesznyílás jár.
Az aktív EF bajonett (mint lentebb látni fogod) minden gyári EF kamerával, még a régi filmes EOS gépekkel is működik, egyedül EF bajonettes filmes kameráknál jelezte az egyik olvasóm, hogy nem szuperált az elektromos kapcsolat.
[X] hirdetés
A lencserendszerben 11 optikai elem található, ezek közül a leghátsó aszférikus, az utolsó előtti ED, illetve vegyesen elszórva még négy HR jelölésű is helyet kapott. A fókuszálás IF rendszerű (internal focus), vagyis nem az egész lencserendszer mozog, hanem annak csak egy része.
De milyen a fókuszálás? Ez itt a kulcskérdés! Ha már kézzel kell tekergetni azt a csodás gyűrűt, az jó? Elárulom: az nagyon jó! A fókuszgyűrű felülete igen nagy és gumírozott, kényelmes a fogása, és van rajta egy Irixekre jellemző kiálló szakasz is, ami tenyérben fogva az optikát segít, hogy azonnal tudjuk, kb. mi a beállított távolság. A fókusz feletti másik gyűrű focus lock, vagyis ha asztrózunk vagy tájképezünk és szeretnénk fixálni a beállított távolságot, könnyen megtehetjük.
Az Irix két nagylátó optikájánál ezen kívül még annyi extra van, hogy a “valódi végtelen” (ha létezik ilyen) elérésénél kattan egy picit a fókuszgyűrű, mielőtt tovább tekernénk. Ehhez a kattanáshoz lehet kalibrálni a végtelen beállítását. Ez a lehetőség a 45mm-esből hiányzik.
Először egyébként úgy érzi az ember, hogy kicsit nehezen forog a fókusz (egy régi manuális optikához képest), de használat közben aztán nagyon hamar kézre áll, hiszen az 1.4-es legkisebb rekeszérték miatt - főleg portrénál - nagyon jól jön, hogy finoman állítható és tekerhető a 140 fokban elforgó gyűrű.
Van egy olyan extrája az Irixnek, amit a régi manuálisok nem tudnak, ez pedig az időjárás-állóság. Mivel a tesztsorozatokat októberben vettem fel, bizony volt alkalom, amikor esőben is helyt kellett állnia. A gyártó némely optikáját több kivitelben is árulja, ezek közül a Dragonfly megoldás az, amit a 45mm-esnél használtak. Ez részben fém, részben műanyag házazást és teljes időjárás-állóságot jelent.
A képen is látható négy kék gyűrű a bajonettnél, a fókuszgyűrű alatt és felett, valamint a focus lock felett biztosítja, hogy a mozgó alkatrészeknél sem tud beszivárogni egyetlen csepp eső sem.
És ha már a Dragonfly kivitelt említettem: fura, de az optika házának alsó része (a bajonettnél) fémből van egészen a fókuszgyűrűig, onnantól viszont műanyag. Hogy ennek mi az oka, azt nem tudom. Az biztos, hogy ez ránézésre az azonos felület-megmunkálás miatt nem derül ki.
Az optika elejére 77mm-es szűrők csavarhatóak, ezekkel pedig nem csak a képi világ befolyásolható, de az időjárás-állóság is növelhető.
Ha mindezekről a gyártó hivatalos videóját és megnéznéd, ajánlom figyelmedbe:
Az egyetlen hátrány, amit fel lehet írni, az az objektív mérete és súlya. Ez különösen akkor szembeötlő, ha az ember alapvetően régi optikákat használ, amik többnyire sokkal könnyebbek és kisebbek a maiakhoz képest.
Az Irix 1.4/45-öse 925 gramm, vagyis kb. egy kiló. Ennek egy 1.4/50-es Takumar a negyede, és méretre is sokkal kisebb. A teszt későbbi részében láthatod is majd, hogy mennyivel. Nem tudom másképp mondani: az Irix 45-öse nagy és nehéz. Ez a profi fotósoknak talán kevésbé fontos szempont (ők pénzért cipelik, amire szükségük van), de a hobbifotósoknak, a hétvégi potyázóknak, a családdal kirándulóknak és a műkedvelőknek bizony egyáltalán nem mindegy.
De hogy ne csak vintage üvegekkel vessem össze, egy 1.4/50-es Sigma ART 815 gramm, egy Sony FE 1.4/50 Planar 778 gramm, egy Samyang AF 1.4/50 FE pedig 585 gramm. Ezek mind AF-es üvegek és mindannyian könnyebbek, mint a manuál fókuszos Irix. Tehát tesztalanyunk tényleg igen méretesre és súlyosra sikeredett.
Hova soroljuk a 45mm-es gyújtótávolságot? Sok helyen “mindenesnek” írják az optikát, hiszen (fullframen) 50 fokos látószöget jelent, így bátra betehetjük az 50-esek mezőnyébe, azoknál csak egy lehelettel szélesebb.
És tényleg ez lesz majd a tapasztalat: a 45mm afféle mindenes középút a 35mm-es, már széles, és a 85mm-es, már jellemzően portré gyutávok között. Városi kalandozásokra kiváló megoldás (csak győzzük cipelni).
A rajzolatra aligha lehet panasz. A következő tesztábrát látva ha nem lenne rajta saroksötétedés, azt hihetnétek, hogy elrontottam valamit, mert a rajzolat 1.4, 2.8 és 4 rekeszeken is gyakorlatilag ugyanolyan penge a teljes képmezőn.
A teljes képek vágás nélkül:
Hát, nem semmi. Ez az az objektív, amit bátran használ nyitva az ember. És ezt nem csak a rajzolat miatt teheti meg. A neutrino coating bevonat (melynek persze semmi köze sincsen a neutrínókhoz - azok elvétve lépnek csak kölcsönhatásba a tömeggel rendelkező anyagi részecskékkel) szépen teszi a dolgát és kifejezetten ellenfényes környezetben is jól működik. A szembe napnál nagyobb kínzást pedig nem tudok elképzelni egy objektívnek.
Beteszek ide még pár képet az erdős kalandozásokból, kifejezetten a csodás rajzolatra kihegyezve:
Lesz még külön portrés szekció, de ha már Rebeka megengedte, ő is lencsevégre került:
A kromatikus aberráció is elképesztően alacsony, konkrétan a legtöbb tesztábrán nem is jelentkezett. Itt van egy fotó, amin a közepén valamennyi CA kivehető:
Erdő után vissza a városba, pár random az utcán, az érdekesebb részek kiemelésével:
Ami kicsit zavaró, hogy míg a 11mm-es és 15mm-es Irixekhez van CameraRAW profil, addig a 45mm-es és 150mm-es példányokhoz a teszt írásának pillanatáig nincsen, így a saroksötétedést és a minimális torzítást saját profillal lehet automatikusan korrigálni.
Apropó saroksötétedés: az viszont van! Nem is kevés. Nyitva meglepően sötétek a sarkok, ez 2.8-ra sem tűnik el és csak 4-től nem zavaró.
Persze mi mást vártam volna, mint elmenni portrézni? A kiváló rajzolat itt találkozik az 1.4-es rekeszből fakadó csodás háttérmosással, a 45mm-es látószög pedig - ha már Svájc, a svájci bicskához hasonlóan - igen sokszínű fegyverré teszi tesztalanyunkat.
Győzze persze az ember a manuál fókuszálást. Aki eddig az AF rendszerek és autofókuszos optikák világában raboskodott és nem mozgott vintage körökben, biztos, hogy elsőre meg fog szenvedni a nagy rekesznyílásból adódó kis mélységélességgel és vékony DOF-al.
Sok gyakorlat után válik kényelmessé a gyorssá manuális üvegek használata, és ebben nagyon nagy segítséget tudnak adni a mirrorless rendszerek élőképes belenagyításai, hiszen ezzel az eljárással sokkal gyorsabban és pontosabban tudjuk élesre állítani a kívánt területet.
Vivivel egy hosszú tesztkört csináltunk a városban, ennek keretében felvettünk három különböző sorozatot is. Az elsőt Vespás témára fűztük fel:
A másodikat kicsit sötétebb és pesszimistább kidolgozással a bulinegyed gyermekei és az oda látogató angol turisták szeretetét is élvező játszótéren vettük fel a Klauzál téren:
A harmadik pedig vegyes válogatás kockakő-fallal, október végi szórt fényekkel és késő-délutáni hangulattal:
A craft beer hátteres képnél kiemeltem a bokeh-karikákban látható köríveket. Ezt nevezik angolul onion bokeh-nak, és ebből tudod biztosan, hogy az objektívben egyedileg megmunkált aszférikus lencsetag lakozik, hiszen annak felületi egyenetlenségei hozzák létre ezt a jelenséget.
Hogy az Irix ilyen méretes darab, annak persze megvannak az előnyei is. Az olyan hatalmas mancsokkal megáldott emberek, mint én, élvezni fogják a méretes jószág igencsak kényelmes fogását. Hiába, nem lehet valami egyszerre kicsi és tökéletesen kényelmes is.
Betettem még ide egy csomó random tesztképet kalandos utazásainkból:
A manuális fókusznak persze megvan az a hátránya, hogy akármilyen gyors mozgást nem tudsz vele lekövetni. Ha például kifejezetten állatokat vagy sportot fotózol, a jól bevált pre-focusing eljárás segít majd.
Jöjjön a cikk számomra legérdekesebb blokkja, amire minden vintázsőrült kíváncsi. Vajon az egyik legjobb manuális 1.4/50-es optikát megveri-e az Irix 45-öse?
A kérdésre adott válasz az előző szekció képanyagából persze már sejthető. Az Irix mellé egy S-M-C Takumar 1.4/50-es optikát tettem be (az ezüst szín ne tévesszen meg senkit, csak külsőre lett átalakítva a saját példányom).
A képközepeken nyitva egyértelműen sokkal erősebb az Irix, de mondjuk a közel nyolcszoros árcímkét nézve ez nem is meglepő. Ami sokkal meglepőbb, hogy azért “nem nyolcszor jobb”. Sőt, már 2.8-ra rekeszelve leapad az Irix előnye, f/4-en pedig szinte nincs is.
A sarkokat nézve persze nagyobb a különbség. Összességében viszont itt sem az árral arányos.
Persze teljesen igazságtalan a mai árcédulákat nézni, hiszen az egyik használt áru, a másik meg nem. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy létezik a praktikum és az optimum is, akkor nem meglepő, hogy az Irixnél jóval kisebb, árához képest igen erős Takumar nem csak a szívekben, de a pénztárcákban is igen jó pozíciót foglal el.
Nem is gondolnád, de az EOS rendszer egyáltalán nem digitális szenzorokkal látta meg a napvilágot. Eredetileg az FD-t váltó filmes megoldás volt, jóllehet igen fejlett. Sokan nem tudják, hogy a mostani profi L-es vagy bármilyen más EF bajonettes optikájukkal simán tudnak filmre is fotózni, csak egy filléres filmes EF vázat kell hozzá szerezniük.
Ezt tettem anno én is: vettem egy EOS 1000-est, ami nem kevesebb, mint 3.000 magyar forintba került. Ugyanennyi bele az elem, és máris van egy penge filmes masinád, ami magától tekeri a filmet, mindenféle szokásos automata és félautomata módokat tud (M, Av, Tv, P, stb.), szóval szinte olyan, mintha egy ősöreg digitális Canon DSLR-t használnál.
Ha már az Irixem EF bajonettel érkezett, miért ne alapon össze is házasítottam az EOS vázammal és egy esős napon a nyakunkba vettük Esztivel a várost. Azt nyilván kitaláltátok már, hogy az időjárásálló optika kiváló szolgálatot tett, ugyanis folyamatosan esett az eső.
Viszont lenne itt két általános tapasztalatom, ami talán neked is fontos lehet. Egyfelől az EOS filmes vázakat már autofókuszos EF optikákhoz tervezték, nem manuális fókuszhoz, így bár az optika rekeszét kiválóan vezérli a váz, értelemszerűen az Irixxel kézzel kell fókuszálni. Ez azért baj, mert az EOS gépekben lévő keresők nincsenek felkészítve manuális fókuszálásra. Nem valami fényesek, nincsen bennük törőék és így semmi sem segít az élesre állításban. 1.4-es rekeszértéken ez nálunk a tekercs kb. felét el is cseszte, és mindezt úgy mondom, hogy 6 éve csak MF-et használok. Szóval ha első filmes kalandjaidat szeretnéd megtenni, vegyél inkább régebbi filmes vázakat, amik kifejezetten manuális fókuszra vannak kitalálva (hacsak nem direkt AF-el és az EF optikáiddal akarsz filmre fotózni).
A másik probléma, hogy az Irix jelen optikáját digitális szenzorokhoz tervezték, amiken van infra szűrő réteg. Ez a réteg azonban a filmtekercsen (ami jelen esetben egy Kodak T-Max 100-as fekete-fehér negatív volt) egészen másképpen van jelen, így napos időben vagy olyan fényforrásoknál, amiknek az infra tartománya is jelentős, komoly gondjaid adódhatnak.
Ezt leszámítva nagyon jó móka volt egy hipermodern objektívet egy 30 éves vázon kipróbálni. Kivételesen nem az optika volt vintage, hanem a váz és a film. Insta-követők már korábban értesülhettek erről a merényletről.
Mit is mondhatnék neked az Irix 45-öséről?
Először is: ha penge képminőségre vágysz és nem szempont az AF, akkor az Irix kiváló megoldás lehet számodra. A rajzolatra nem lehet panasz, az optika mechanikailag is egyben van, a kialakítása ergonomikus, időjárás-álló. Egyedül a méretével és a súlyával kell barátkoznod, nagy tenyerekkel felszerelt fotósok azonban éppen ezért imádják majd.
Másfelől ha ez lenne az első manuál fókuszos üveged, akkor nem javaslom. Nem azért, mert bármi baj lenne az Irix optikájával, sőt. Egyszerűen azért, mert a manuális fókuszt szokni és gyakorolni kell, és sokaknak nem is nagyon áll rá a keze vagy a szeme. Ha lesz egy csomó életlen képed, az egésztől elmegy a kedved. Ezért ha az MF világát akarod felfedezni, vegyél inkább egy olcsó vintage optikát, azzal nem kockáztatsz semmit (aztán ha bejött a dolog, jöhet az Irix).
Ha itthon vennéd meg az optikát, ma már a legtöbb nagy fotós szaküzlet kínálatában megtalálod, de természetesen az eBayen is fellelhető (jóval barátibb árcédulával).
Köszönöm a kitartó velem-tartást, illetve feliratkozásra buzdítalak, hogy ne maradj le a jövőben sem az új cikkekről.
Külön köszönöm az Irixnek a lehetőséget és a tesztre kapott optikát. ❤️
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
Köszönöm az Irixnek a lehetőséget és a kölcsönobjektívet. A cikk képeinek összeállításában köszönöm Rebeka, Zsuzsi és Vivi segítségét, nélkülük sokkal szegényebb lenne az anyag. A cikk véleményezésében köszönöm Papp Dóra, Tóth Gábor Szabolcs és Benedek Lampert segítségét. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2020. december 5., utolsó módosítás: 2021. augusztus 30.)