Most azokhoz szólok kedves feleim, akik eddig azért nem vételeztek az úr bőségkosarából orosz objektívet, mert azok rosszak. Általában persze rosszak, de nem mindegyik alma kukacos! Vegyük szemügyre a KMZ egy kifejezetten érdekes optikáját, ami nem csak effektobiként állja meg a helyét.
Magyarország már csak a geopolitikai helyzete miatt is különleges kapcsolatot ápol a régi orosz dolgokkal: a hazánkat ideiglenesen megszálló, aztán pár évtizedig menedzselő orosz erők rengeteg fotós felszerelést hagytak hátra, beleértve sok-sok Zenit vázat és Helios optikát. Mivel a KGST kereskedelmi csápjai minket is gúzsba kötöttek, az egyszeri fogyasztó is rá volt kényszerítve a KMZ és egyéb orosz gyárak termékeire.
Természetesen ezek az optikák és vázak a keleti árszínvonalnak megfelelően kerültek a polcokra, de cserébe sokkal gyengébb minőségben és tudással is érkeztek, mint a nyugati konkurensek. Ennek okai külön cikket is megérnének, de általában elmondható, hogy az orosz ipar először kisebb, majd nagyobb (végül hatalmas) követési távolsággal másolta a nyugati fejlesztéseket (nehogy a dekadens imperializmus várva várt összeomlásakor bekövetkező hirtelen vészfékezés esetén hátulról belerohanjanak).
Már a blog legelső cikkében, a nagy 50-es tesztben is olvashattál róla, hogy a rengeteg 50-es optika között érdekes képi világot hordozó 58mm-es Helios objektívek számtalan kihívással küzdenek mind mechanikai, mind optikai oldalról. Ez nincsen másképp a nagyobb, 85mm-es tesóval sem, amiről szintén értesülhettél már a blogon. De ma nem ezekről lesz szó. Ma a Zenitar-M 50mm-es f/1.7-es optikáját fogom bemutatni, ami olyan üde színfoltja az orosz objektíveknek, mint Cher pályafutásának az If I can turn back time.
Kezdjük a pizza szélével, hogy a végére maradjon a közepe: a Zenitar-M műszakilag (mechanikájában és rekeszkezelésében) nagyjából az átlagos orosz megoldások színvonalát hozza. Bár a rekesz A-M kapcsolós, ami viszonylag ritka a lenini materializmus kopár és fagyott tajgáján (leginkább a Helios 44M változatára hasonlít a rekeszvezérlés mechanikája és kezelőszerve), attól még ugyanúgy a szokásos fémes, csattogós, durva érzetet kelti. Működik, de fényévekre van egy korabeli Takumartól vagy Nikontól.
A fókusz ugyanilyen szájízt hagy: egy átlagos Helios 44M-# élményéhez hasonlít, amiket ugye a dupla menettel egy-az-egyben a japán optikákról másoltak (elhagyva a szimpla helikoidos-perselyes kialakítást, amit például a 44 és 44-2 Heliosok kaptak). Magyarul: az ötlet jó, a megvalósítás bajos, a precizitást nem nagyon érzed. Ugyanilyen gond van az eredeti kenéssel: egy külföldi fórumon úgy fogalmazták meg a dolgot, hogy keleten mindent tankzsírral kentek, mert mindent tanknak szántak. Ez az anyag idővel nem egyszerűen elpárolog a szerkezetből, hanem összesűrűsödik és gyakorlatilag összeragasztja azt.
Az optika külső festése, a festés anyaga és minősége, rajta a jellemző zöld számozás is mind-mind “annyira KMZ”, amennyire az csak elképzelhető.
Mindezeket úgy mondom, hogy több darabot is szervizeltem és szétszereltem, majd a lehető legjobb állapotába összeraktam. Van egy maximális használati érték és színvonal, amit ezekből az optikákból ki lehet hozni. Ha jó állapotban vannak, simán lehet velük dolgozni, de nem érik el a nyugati felszerelések átlagos szintjét.
Ami a terepen szerzett egyéb tapasztalatokat illeti: az 50mm-es Zenitar kicsit súlyosabb, mint a korabeli, hasonló fényerejű 50-esek (van benne anyag bőven), de összességében csak 280 gramm, így nem nehéz vele jönni-menni. A rekeszgyűrű kicsit darabosan kattog, de az ellenállása éppen megfelelő, nem tekered el véletlenül. A fókusz is kicsit oroszosan tapadós, az optikát a 0.45 méteres közelponttól 240 fokos fordulattal viszi el végtelenig. A csatlakozás sima M42 menet, a hátsó lencsetag nem tolakodik sokkal az illesztés vonalán túlra (nem lesz tükörütközés; ezt minek írom? használ még bárki tükrös gépet?), az A-M kapcsolós rekeszvezérlés miatt pedig kávás és káva nélküli adapterekkel is tökéletesen működik.
A konverterkereső kisokosban ellenőrizheted, hogy illeszthető-e a gépedre M42 optika, és ha igen, akkor hogyan.A front filter thread 52mm-es, vagyis egy mérettel nagyobb, mint a hasonló japán optikák 49mm-es, megszokott menete. Gyári ellenzőt nem találtam a típushoz, de könnyen lehet szerezni hozzá fillérekért szintén fém, utángyártott, 52mm-es menetbe csavarható fényellenzőt (a rövidebb verzióra lesz szükséged).
Az optikai felépítés a kulcsa annak, ami miatt ez az objektív kiemelkedik az orosz átlagból. Nem a szokásos szovjet megoldásokat követi, sokkal jobban hasonlít egy Planarra. Hogy mennyire sikerült lemásolni az optikai sémát, az már egy technológiai kérdés, és nemsokára lesz szó a képminőségről is, első körben azonban lássuk az üvegeket:
A 5 csoportban helyet foglaló 6 lencsetag egy ragasztott párost tartalmaz. A bevonat MC, azaz multi-coated jelöléssel fut (de hogy hány réteg, az nem derül ki). Az én példányomon arany színnel rendelkezik, de eBay-en láttam már felbukkanni ettől teljesen eltérő bevonatokkal is. Ezen ne lepődj meg, az orosz objektíveknél gyakran változott a felfüstölt bevonat minősége és összetétele (egy korábbi cikkben megnézheted, milyen egy Helios 44-2 bevonata nagyon közelről).
A netes pletykák szólnak Ultron, Summicron és Rokkor 1.7 másolatról is, de végső soron nem tudni biztosan, miről koppintottak az orosz mérnökök vodkagőzös téli éjszakákon a harapós fagyban. Gyártottak egyébként Zenitar-M 1.9/50 verziót is, ám ez a különböző híradások szerint közelében sincsen az 1.7-es képminőségének.
[X] hirdetés
A rekesz f/1.7 kezdő értéktől f/16-ig zárható, hat fémes színű lamellát tartalmaz. Létezik az objektívnek egy 1980 és 87 között gyártott Zenitar-ME1 változata is, ahol az E az “electronic” rövidítése, és automatikus rekeszvezérlést takar, amit a Zenit 18 és 20 kamerák tudtak működtetni. Ebben igazán speciális a rekesz, ugyanis mindössze két “lamellából” áll, amik négyszög alakban zárnak:
Ez kiváló példája annak, hogy az orosz ipar az empiriokriticizmus jegyében felülvizsgálta a nyugati törekvést, miszerint a rekesznyílás közelítsen minden állásban a kör alakhoz, és átvágta a gordiuszi csomót azzal, hogy az lett, ami mindig is lenni akart: négyszög. Vesszenek a bokeh-karikák, éljenek a bokeh-négyszögek! Videón is láthatod az EM1-est facebookon, instagramon vagy tiktokon.
@hispansphotoblog ♬ IamU (Instrumental) - BLVKSHP
Egy sima M verzióról viszonylag szépen sikerült eltávolítanom a festést, és az azt védő nagyon erős réteget, így készítettem belőle egy "metal" változat is. Ilyen kivitelben nem gyártották soha, csak fekete házzal létezik:
Visszatérve a klasszikus változathoz: ha soha nem volt a kezedben ilyen optika, csak a Pentaxforums vonatkozó topikját nézed, már akkor is fel fog tűnni, hogy 9,7 pontot kap a 10-ből élességre és 9.4-et a háttérkezelésre (9.5 ár/érték aránnyal), de az aberráció és a kezelhetőség pontszámok sem rosszak. Ebből már ki lehet találni, hogy érdemes foglalkozni vele.
Többet a képminőségről a következő részben, a terepteszteken olvashatsz és láthatsz.
A következő fotókon (a jelzett kivételektől eltekintve) mindenhol nyitott állapotban használtam az optikát, f/1.7 rekesszel, fullframe szenzoron.
Éles a Zenitar? Éles bizony! Az orosz haverjainál már nyitva is sokkal szebb rajzolatot ad, ez nem is kérdés.
Meddig érdemes rekeszelni? Egy városi sétánál például kevésbé fontos a háttérmosás (amiről mindjárt lesz szó), annál értékesebb lehet a saroksötétedés elkerülése és a sarkok élessége. Tapasztalataim szerint ha f/4-ig lemész, a Zenitar már ott hozza teljesítménye javát az egész képmezőn, ezért garantáltan minden fotós meg fogja benne találni azt, amit szeret. A következő pár kép is f/4-re rekeszelve született:
Ahogy korábban szóltam már a bevonatok random felbukkanásáról, most azt is érdemes hozzátenni a tesztképek kapcsán, hogy bár ez az objektív élességben bőven felveszi a versenyt a kapitalista tömegtermelés nyugati produktumaival, sajnos a kontraszt kérdésében alulmarad. Ahogy a legtöbb orosz optika fő ellensége a szembefény, úgy a Zenitar sem kivétel: a tükröződésmentesítés és a flarecsapdázás bizony nem olyan jó, mint a korabeli versenytársak. Ezt jobb, ha észben tartod, amikor orosz objektívvel dolgozol.
Ismét hangsúlyoznom kell: a kontraszt az orosz mezőnyben továbbra is erősnek számít. A legtöbb esetben utómunka nélkül is bőven elfogadható. Ahogy szokták mondani: kevesebbet kell rajta utólag húzni (az meg, hogy végül mennyit sikerül, manapság inkább a szenzorodon múlik).
Az optika által alkotott színek inkább a melegbe hajlanak, nagyok kellemes atmoszférát teremtve. Utómunka során túl sok dolog nincs is velük, mert ha kellően kontrasztosra sikerült a kép, önmagukban is egy élményt jelentenek. Tóriumos lencsetag nincs a rendszerben, így sárgulás és a színek további melegedése nem lép fel.
Ennek ellenére persze jót tesz a képeknek, ha utólag rájátszunk kicsit a fehéregyensúlynál a melegebb végére, de erről a portrés részben még ejtek szót.
Sajnos az orosz optikákra jellemző kromatikus aberrációtól itt sem menekülünk. Nem nevezném extrém mértékűnek, de felbukkan, és az utómunka során történő szűrését jobb, ha észben tartjuk.
Arról nem is kell külön írnom, hogy a vintage objektívekre jellemző plasztikus térkezelés és kiváló 3D hatás mennyire megvan.
Elég-e az 1.7-es fényerő? Gyakran nekem szegezett kérdés, amikor arról kértek tanácsot, hogy 1.8-as vagy 1.4-es optikát vegyetek-e. Az árkülönbözet nagy lehet, és - ha csak a háttérmosást nézzük - ehhez sokszor nem társul eget verő képi különbség.
Ha croppos gépen vagy, természetesen neked fontos a fényerő, hiszen a szűkebb képszög miatt eleve távolabb kell állnod ugyanattól a témától ahhoz, hogy azonos módon töltsd ki vele a képmezőt, ezért a fókuszod is távolabb kerül, tehát élesedik a háttér (ez főleg portrénál jelentkezik). Ezért általában véve ha fontos a háttérmosás, mindig a gyorsabb optikát javaslom.
Fullframes gépet használva azonban nincsen crop-faktor, és a különbség is kisebb lehet 1.8 és 1.4 között. A Zenitarral kapcsolatban is annyit tudok mondani, hogy ha csak a mosás a lényeg, az 1.7 bőven elég a legtöbb helyzetben.
Önmagában a valós sebességre (a nagyobb rekesznyílás által beengedett több fényre) azért nem térek ki, mert ez a zársebességek és az alacsonyabb ISO szempontjából lenne fontos, e két tényező azonban a MILC-ek szenzorstabilizátorai és a digitális képérzékelők egyre jobb zajtűrése miatt kezd másodlagos lenni. Manapság az f értéket főleg a háttérmosással hozzák összefüggésbe, ezt keresi mindenki a fotóin.
Jöjjön a nagy kérdés: mennyire jó a Zenitar portrézni? A válasz pedig: attól függ! Mármint nem attól, hogy objektíve jó-e az objektív, mert jó, hanem attól, hogy szeretsz-e 50mm-en portrézni.
Amikor fullframre váltottam, és eltűnt a crop-faktor meg a virtuális szorzó az optikáimról, a legtöbb 50mm-es üvegem hirtelen elég szélessé vált. Sokáig tartott, amíg áttértem a 85mm-es tartományra (tesztek: Canon nFD 1.2/85L, Helios 40-2 1.5/85, Leitz Colorplan 2.5/90, Leitz Hektor 2.5/85, Cyclop-M1 1.2/85), aztán számtalan utazást tettem a 135mm-esek világában (tesztek: Soligor 1.5/135, Zeiss Sonnar 3.5/135, Porst 1.8/135, előkészületben pedig 3.5/135 összehasonlító teszt és 2/135 Canon nFD teszt), mindennek pedig az lett a végeredménye, hogy 85mm-en szeretek portrézni. De ez szubjektív, legalább ennyien esküsznek a 135mm-es tartományra.
A kérdés tehát az, szeretsz-e 50mm-en portrézni (ami croppos gépek esetén kb. 75mm lesz), vagy nem. Az 50-es obik amolyan mindenesek: sokféle van belőlük, viszonylag könnyűek, fényerősek, a látószögük pedig se nem túl széles, se nem túl szűk. Kiváló képeket lehet velük csinálni emberekről is, bár vannak e célra specializáltabb megoldások is.
Ennek ellenére, ahogy az eddigi és ezutáni képekből is láthatod, néha jól esik a Zenitarral elindulni a világba, és akkor sem fog cserben hagyni, ha szembe jön egy szép lány, és le akarod fotózni.
A Zenitar meleg atomszférájának természetesen a melegebb színek állnak jól, ezért nem véletlen, hogy az itt látható képeimen is igyekeztem kicsit a vörösbe hajlani.
Az 50mm-es optikák nagy előnye a hosszabb (vagy gyorsabb) 85-ös vagy 135-ös tesókkal szemben, hogy a kisebb DOF miatt könnyebb élesre állítani. Ami azt illeti, ha kényelmes megoldásra vágyok, én is sokszor ragadok 50-est portrézni pont emiatt. Akár digire, akár filmre lövök, a fókuszálás ezen a gyutávon valahogy egyszerűbb.
A csodás rajzolat természetesen kevésbé "oroszos" képeket is jelent: ez az optika sokkal tisztább és szebb képet ad, mint egy átlagos Helios. Nem kell a CameraRAW texture és clarity csúszkáival küzdeni, hogy kijöjjön valami értékelhető végeredmény.
Ugyanígy ne keresd a szokásos orosz swirly bokeht, hiszen a Zenitar lencserendszere ezt nem különösebben hozza. (Ez persze pluszpont lesz azoknak, akik pont az örvény miatt nem szeretik a keleti objektíveket).
Portrés mindenesnek tehát erősen ajánlott darab.
A blogon mindig próbálok valamilyen szempontból különleges vagy érdekes objektíveket bemutatni neked. A Zenitar-M 50mm f/1.7 nem feltétlenül kiugró: szép éles, szép a háttérkezelése, összességében tehát “csak” egy átlagos 50-es optika.
Mégis ez adja a báját, ugyanis orosz vonalról a lehetőségek csúcsát hozza. Ez főleg azoknak lesz érdekes, akik valamiért ragaszkodnak a keleti motyókhoz, de nem elégednek meg a Helios átlagos képességeivel. Bár az 58mm-es Helios 44-eseknél nem sokkal gyorsabb, az 1.7-es maximális rekesznyílás fejben mégis közelebb esik az 1.4-hez, mint a 2-höz.
És ezzel nem is tévedünk akkorát, hiszen az egész rekesz értékek (1, 1.4, 2, 2.8, 4, 5.6, stb.) felfelé haladva lépésenként fel annyi fényt jelentenek (mínusz egy egész fényértéket), köztük a tört értékek, például az 1.4 és a 2 közé ékelődő 1.8 pedig fél fényérték, márpedig az 1.7 az 1.4 és az 1.8, nem pedig az 1.8 és a 2 közé esik. Seems logical.Az igazán szép rajzolatért, a kellemes háttérkezelésért és az ezekhez kapcsolódó oroszos használati élményért mostanában 20-30.0000 forintot kérnek el eBay-en. Igen, ez átlagosan 2x-3x annyi, mint egy Helios ára, és átlagban pont annyi, mint egy SMC Takumar 1.8/55 (ami a nagy 50-es tesztet megnyerte), tehát abszolút értéken kicsit túlárazottnak tűnik, mégis ha jobban belegondolunk, nem nagy összeg. Vehetsz jobb optikát ugyanennyiért? Igen. Vehetsz jobb orosz optikát ugyanennyiért? Aligha.
A Zenitar-M 50mm f/1.7 részemről az ajánlott kategóriába esik. Ha valaki most kezd ismerkedni a vintage optikák világával, ez az objektív jó belépő lesz és pozitív tapasztalatokkal fogja jutalmazni tulajdonosát.
Ha kíváncsi vagy a Zenitarral készült képekre (azokra is, amik e cikk megjelenése után jönnek létre), kövesd a folyamatosan bővülő, típusok szerinti galériában: Zenitar-M MC 50mm f/1.7 M42
Ha neked is van ilyen objektíved, várunk a Vintage Pub virtuális kocsmájában, ahol megmutathatod a vele készült képeket.
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
A fotók elkészítésében köszönöm Zsuzsi, Évi és Patrícia segítségét. A cikk összeállításában és véleményezésében köszönöm Papp Dóra, Tóth Gábor Szabolcs és Benedek Lampert segítségét. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2025 (eredeti megjelenés: 2020. október 18., utolsó módosítás: 2023. október 2.)