Ha vetítőoptikázunk, akkor általában effektobik és spéci képi világok suhannak át elménk illékony régióinak töredékpillanatain, ma azonban valami kifejezetten hagyományos, ám annál szívet melengetőbb eredményt adó optikát fogok bemutatni, aminek a te polcodon is helye lehet, ráadásul a pénztárcádat sem üríti ki.

Ám előbb el kell mesélnem röviden, hogy mi vitt rá arra, hogy - oly sok jó portréobjektív mellé - megpróbáljak egy 100mm-es megoldást is keresni...

Miért épít/használ az ember
100mm-es optikát?

A kérdésre nagyon prózai lesz a válasz, és erősen szubjektív. Portrézásra nagyon sokáig az 1.2/85L nFD Canon optikámat használtam, újabban azonban szinte csak a 2/135 nFD tesója van a vázon. Te is tudod az aranyszabályt, meg én is, hogy minden tetszőlegesen választott két gyújtótávolság közé beszúrható egy harmadik, azaz 10 és 11mm között is biztosan létezik egy 10,5mm-es optika, ahogy 85 és 135mm között is van számtalan érdekes megoldás.

Bár mindkét említett objektívnek megvannak a maga előnyei és panaszom alig lehet rájuk, a vintage kalandozók, mint én, mindig új lehetőségek után kutatnak és folyamatosan hiányérzetük van. Ha ismered ezt az érzést, tudod, hogy aranyásók vagyunk egy pengeéles sziklaszirtekkel övezett völgyben vadul zúgó hegyi patak partján, és minden nap lapátoljuk a hordalékot, hogy a szívünknek oly kedves aranyrögök reményében élve végül a mi életünket is elmossa lassan a zuhatag, akárcsak a kövekből lett homokot önnön fenekéről.

Ezért vetődött fel bennem a 100mm-es optika kérdése, ami se nem 85, se nem 135. Korábban pár kattintás erejéig teszteltem egy 2.8/105mm-es S-M-C Takumart, de valamiért nem lett a kedvencem (pedig nagyon kicsi, kezes és szép rajzú üveg). Újra körülnéztem hát a piacon, mert lehet, hogy az “egy portréoptika mind felett” versenyben végül a 100mm fog győzni. Sosem tudhatjuk, hogy a fotográfia Középföldéjének szélén, Mordorban található Végzet Hegyében miféle turpisságot kovácsolt ki egykoron Szauron, amivel mindannyiunkat becsapott!

Hamar két tippre szűkült le a mezőny. Az egyik - az FD rendszer iránti szerelmemből adódóan - a 2/100mm-es Canon nFD objektív, ám (annak ellenére, hogy ez nem is L-es) iszonyatos árakon megy. Az FD rendszer minden eleme nagyon megdrágult az utóbbi 5 évben, de még ebben a trendben is messze kiemelkedik a 2/100-as, ami (kapaszkodj) 1.500-3.000 dolláros áron közlekedik! Ez nagyságrendileg fél millió forint - sokkal több, mint amennyiért kaphatsz egy nFD 1.2/85L objektívet. Még nem jöttem rá, miért ennyire drága a 2/100-as, hiszen eladó példányok is szép számmal akadnak belőle, tehát a beszerzés sem okozhat gondot.

A másik típus, amit figyeltem a Nikon NIKKOR 1.8/105 Ai-S optikája. Ez sokkal barátibb, kb. 500 dolláros áron már elérhető (kb. 150.000 forint), és bár sokan szeretik a netes leírások alapján, a rajza nyitva - állítólag - nem olyan penge. Persze nem szabad semmit elhinni, amit a neten írnak (ezt sem), de ez a típus még várat magára (részemről, részemre, személyemnek és általam részetekre).

Mivel nem akartam százezreket költeni a 100mm-es optika kérdésére, ilyenkor jön a harmadik dolog, amit a vintage bolond csinálhat: körülnéz vetítő optikák terén, hátha van valami finom falat, aminek az árától nem viszed ki a közfalat.

Az igazság az, hogy volt már korábban a blogon egy 100mm-es vetítőoptika, az OKP 1-100-1 1.8/100 amit adaptáltam is, de valamiért akkor nem fogott meg a 100mm, és azóta ki is vették a kezemből e példányt. Példátlan, de példánytalan lettem. Viszont most valami mást akartam építeni (egy poént csak egyszer sütünk el), így jutottam el igen hamar a LOMO 2/100-as optikájához.

LOMO PO501-1 adaptálás

A LOMO PO501-1 vetítő nem egyedi abban az értelemben, hogy ha rákeresel, akkor a 2/100-as kivitel mellett tucatnyi más, nagyon hasonló gyutávval és fényerővel is megtalálod. Igazából nem is teljesen egyértelmű, hogy pontosan hogyan is épül fel e CCCP születésű csodák családfája, az viszont szemet fog szúrni, hogy egyik sem túl drága.

A 2/100-as példányomat - némi szokásos hajszálkarccal és kevés köddel - kb. 15.000 forintért rendeltem (érkezéséről és építéséről az instagram-követők már korábban értesülhettek):

View this post on Instagram

A post shared by hispan's photoblog (@hispans_photoblog)

Ennyiért pedig kísérletezni is megéri még akkor is, ha közben kiderül, hol van a turpisság. (De kiderül vajon? Nemsokára kiderül! Maradjanak velünk!)

A LOMO 2/100 egy ilyen, a képen is látható szolid cső. Kedves Elvtársak, a szocialista realizmus és a konstruktivizmus jegyében, Alexander Rodchenko szellemében jelentsük ki, hogy a kocka kocka, a gömb gömb, a henger pedig henger. Nincsen szükség flancolásra, elfajzásra, formai bravúrokra. A valami legyen az, ami.

Szempontunkból szintén fontos, hogy könnyen szétcsavarható első és hátsó blokkra, és felsejlik, hogy összesen hat lencsetagot rejt négy csoportban. Rutinos vetítőzők tudják, hogy ha egy optikában négynél több üveg van, akkor attól már lehet remélni valamit (és nem egy egyszerű, de nagyszerű swirly csoda lesz).

A titkos reményem az volt a PO501-1-essel kapcsolatban, hogy kirajzolja majd a középformátumot is, így ismét építhetek egy P6 csatlakozású optikát, ami minden rendszeren jó szolgálatot tesz majd. Nos, az egyik szemem sírhatott, a másik meg nevethetett, ugyanis bár az optika gond nélkül lefedte a 6*6-os P6 kockát (csakúgy, mint korábban az EDAR 2.8/100), a hátuljának azonban annyira közel kellett volna lennie a Pentacon SIX masinám tükréhez, hogy - bár fizikailag lehetséges lenne az adaptálás - feleslegesen sok átalakítást igényelne. Ennek felfedezése közben a végletekig lefaragtam az optika házának hátulját, azért lesz a továbbiakban kicsit csúnya:

Ha már kiderült, hogy középformátum nem lesz, marad a fullframe, azon belül is a kényelmes M42, ami mindenre is jó (itt olyan M42 megoldást fogunk építeni, ami Nikon F bajonetten is megy majd, lencsés adapter nélkül). Az átépítéshez az alábbi dolgokra lesz szükséged:

• egy LOMO PO501-1 2/100 vetítőoptika
• egy M65-M65 36-90mm helikoid
• egy 42mm-65mm step up ring
• egy 72-82mm step up ring
• egy sor M42 makro közgyűrű (opcionális)
• 2-3 darab 82mm fém ellenző
• 1-2 darab 86-82mm step down ring

Na nem kell megijedni a sok darab láttán, sorban fogom mutatni, mit hova érdemes csavarni, hogy legyen belőle valami értelmes. Ha eleve M42-re építed az optikát, akkor a házán nem kell majd semmit csiszolgatnod, így ettől a részétől nem kell félned.

Először csavard rá a 42mm-65mm step up ringet a helikoid hátsó, 65mm-es végére. Én a bázistávolság pontos beállításához egy M42 közgyűrű sor darabját használtam, amit a step up ringre csavartam, de természetesen ennek vastagsága (vagy szükségessége) attól függ, pontosan milyen vetítőt használsz, így ezzel a részével a végén is ráérsz foglalkozni (lehet, hogy neked nem is kell majd).

A helikoid tetején lesz három csavar, ezeket csavarozd ki. Keress három ugyanilyen átmérőjű, de hosszabb csavart.

A 72-82mm step up ring alsó, 72mm-es menetét csiszold le, és fúrj rá három pici lyukat úgy, hogy azok fedésben legyenek a helikoid imént szabaddá tett három menetével.

Tedd rá a gyűrűt a helikoid tetejére, és a hosszabb csavarokkal rögzítsd a step-up gyűrűt a helikoidra. Ez azért lesz fontos, hogy a helikoidra tudj majd csavarni standard ellenzőket, és így kényelmesen és egyszerűen tudj “házat” csinálni a vetítőoptika köré.

Most már foghatod a vetítőt, és ütközésig (a helikoid aljára tekert 42-65mm step upra fog felfeküdni) beengedheted a helikoidba. Az optika külső és a helikoid belső fala között alig lesz hely, ezt ideiglenesen kitöltheted valamilyen gyűrűvel, de a lényeg, hogy az epoxy száradásáig stabilan tartson (utána már rögzít a ragasztó, az idők végezetéig).

Itt felkerül a legfontosabb alkatrész az egész műveletben: a hispanos matrica.

Ezen a ponton gyakorlatilag már használható az objektív. Tedd fel egy rendszeredhez illő M42 adapterre, és a hátsó M42 menet meg az adaptered közé csavarj (ha kell) akkora M42 közgyűrűt, amivel eléred a végtelen fókuszt. Ha beállítottad ezt a távolságot, akkor már csak a 82mm-es step-upra kell egy 82mm-es fém ellenzőt csavarnod, majd abba egy 86-82mm szűkítő felhelyezése után egy újabb 82mm-es ellenzőt tenni. Ezzel kész az optika házazása:

A 100mm-es gyutáv fullframen megengedi, hogy a tökéletes árnyékolás végett (de vignettálás nélkül) még egy 86-82mm step down ring segítségével egy újabb 82mm-es fém ellenzőt csavarj rá, így lesz tökéletes a végső összhang:

Máris van egy 2/100-as optikád. Mehetünk tesztelni!

LOMO PO501-1 2/100 terepteszt

Örömködés fog következni, ugyanis nemsokára meglátod, hogy viszonylag kevés pénzből milyen komoly dolgot hoztunk össze. A tesztváz egy A7III lesz, a képeken - a portrékat leszámítva - nincsen sok szerkesztés, csak kevés szín és némi kontraszt, ahol kell.

Az optika használhatósága nem bonyolult kérdés: az új kínai helikoid simán fut, az objektív súlya nem borzasztó (nincs egy kiló), így kényelmesen tartható és fókuszálható. A ház kívülről teljes egészében fém, masszív érzetet ad.

Amit első körben érdemes tisztázni, az az, hogy az effektobi-jellegű vetítőkkel szemben (amik valami speciális dolgot művelnek a háttérrel) a LOMO 2/100 kifejezetten klasszikus képet ad.

Először is saroktól sarokig éles, vagyis nincsen domború képsík, nincs elhajlás, minimális a torzítás. Mivel a 6*6 kockát is kirajzolná, értelemszerűen fullframen vignettálás is alig tapasztalható.

A gyutávjához képest viszonylag nagy fényerő kényelmes és szép mosást tesz lehetővé, nem csak portré esetén:

Kromatikus aberráció természetesen tapasztalható, de sokkal kevesebb, mint amit más vetítőknél megszokhattunk, így könnyen szűrhető (itt meghagytam):

Nem húzom tovább az időt, jöjjön a portré szekció, hiszen ez az optika mégiscsak erre lesz a legalkalmasabb.

A PO501-1-essel öröm dolgozni, ugyanis a rajza már terepen, a keresőben is szemet gyönyörködtető és tiszta, emiatt könnyű vele élesre állítani.

Háttérkezelése valahol középen leledzik a krémes és a karakteres között. Elsőre talán azt mondhatnánk rá, hogy éppen jó. Csavarás nem tapasztalható benne, így akit zavarnak a szédítő swirly hullámok, azok is szeretni fogják.

Mutatok egy erősebben szerkesztett verziót is, itt előtér és háttér is rendesen belead a kompozícióba, és ha akarod, akkor túl is tudod húzni az optika képét ennyivel:

Amin leginkább meglepődtem, az az, hogy - szemben a szokásos orosz vetítős vonallal - az ellenfényes helyzetekben sem veszít túl sok kontrasztot, sőt, kifejezetten jól használható (ilyenkor persze nem árt a szenzor tartaléka sem - már ha nem használunk derítő vakuzást).

Valahogy a 100mm “matekban” inkább a 135-höz van közel, vagyis ha azon agyalsz, hogy közeli portrétól a teljes alakosig mit lehet vele jól meglőni, akkor a válasz az, hogy igazából mindent, mert még kb. 3-4 méteres tárgytávnál is elég erős a háttér mosása a kellemes eredményhez.

A cikkben szereplő, 36-90mm-es helikoiddal a közelpont kb. 50cm, de ez a feladathoz képest szinte feleslegesen kicsi értéknek tűnik, így ha laposabb mechanikával adaptálod, akkor megkaphatod az ezen a tartományon jellemző kb. 1 méteres közelpontot. 50 centin meg lehet fotózni a mohákat.

És egy kis meglepetés: maradt a Canon New F-1-esbe fűzött TRI-X 400-asból pár kocka a végére, ezért egy FD-M42 adapterrel feltettem a vázra a LOMO optikát.

Jöjjön a végére pár vegyes kép életünk egy újabb őszének színpompás, szaturált elmúlást idéző képi emlékeivel:

Summa summarum

Az idei év eddigi legnagyobb meglepetése volt ez az igazán baráti áron beszerezhető, viszonylag egyszerűen adaptálható orosz csoda. Kiváló a rajzolata, jó a kontrasztja (ellenfényben is), a fullframet bőven lefedi, és megold neked egy olyan tartományt, ahol kevés az értelmes (és fényerős) vintage opció.

Ha egy jó portréoptikát szeretnél még jobb áron 85 és 135mm közé, jó szívvel ajánlom neked a 2/100-as LOMO PO501-1 vetítőt.

A típussal készült képeidet, tapasztalataidat szeretettel várjuk a Vintage Pub virtuális kocsmájában. Ha az átépítéssel kapcsolatban kérnél segítséget, írj nyugodtan a szerelőműhelynek.

A fény és a LOMO legyen veletek!