Ha követitek a blog tudásanyagait, találkozhattatok már a Pentacon vetítőcsaládjának két változatával, a klasszikus AV 2.8/80-assal és a kicsit ritkább AV 2.8/100-assal is, melyek tagadhatatlanul méltó ellenfelei bármelyik szappanbuborékos Trioplannak. Ma azonban még egy ezeknél is ritkább és szebb bokehval rendelkező változatról lesz szó, a 150mm-es óriásról.

Először megmutatom, hogyan tudod ezt a vetítőgépekben használt optikát a fényképeződre is alkalmas objektívvé varázsolni, aztán közösen értékeljük a teljesítményét is, tesztképekkel.

Átalakítás és adaptálás

Mind a két korábbi pentaconos cikkben, a 80-assal és a 100-assal foglalkozóban is részletesen megmutattam, hogyan tudod őket adaptálni fókuszmechanikával és a megfelelő csatlakozással digitális gépedre. Szerencsére a 80-as, a 100-as és a 150-es változat is elég nagy bázistávolsággal rendelkezik ahhoz, hogy tükrös gépeken is jól működjenek.

Bár az adaptálás konkrét módja típusról típusra változik, az alapelvünk a munka elején ugyanaz lesz: meg kell állapítanunk, hogy mi az a távolság a szenzortól mérve, ahol a vetítőoptikánk fókuszál végtelenbe. Ha ettől a távolságtól nagyobbra kerül, akkor tudunk vele egyre közelebbi és közelebbi tárgyakat is élesre állítani.

A végtelen kiméréséhez van egy pofon egyszerű módszer, ami nem igényel csillagászati pontosságot. Először is ki kell jelölnünk két referenciapontot, amik az építés alatt biztosan nem változnak majd meg (nem vágunk le belőlük). Praktikusan az egyik legyen az optika eleje (mondjuk a káva szélének vonala), a másik pedig fényképezőnk bajonettjének vonala. Tegyük le a gépet az ablakba stabilan, majd egy papírhengert illesszünk a bajonettre, és abban toljuk hátrafelé addig a vetítőoptikát, amíg az végtelenbe nem fókuszál (praktikusan 30-50 méterrel levő tárgyak már végtelennek számítanak). Mérjük le ebben az állapotban a bajonett és az optika elejének távolságát, majd vonjunk le a biztonság kedvéért 1-2mm-t (inkább túl is menjen majd az optika fókusza a végtelenen, semmint hogy ne érje azt el).

E kimért adat az a távolság, amin belül el kell férnie az optikának, a fókuszmechanikának, a választott bajonettnek és minden másnak is, amit az építés során használni fogunk. Azért nem írok itt konkrét számokat, mert minden rendszerhez és az adott vetítő minden változatához más lehet ez az érték.

Maga az átépítés egy kicsit több alkatrészt igényel majd, mint általában, de semmi bonyolult sincsen benne. Ezekre lesz szükségünk:

• egy darab Pentacon AV 2.8/150 vetítő
• egy darab M65-M65 25-55mm fókuszmechanika
• egy darab M67-M42 step up ring
• egy darab három részes M42 közgyűrűsor
• egy darab, a rendszerünkhöz illő M42 adapter

Jelen esetben Canon EF rendszerre fogunk dolgozni, de ez lehetne Nikon F, Sony A, E vagy Pentax K is, nincs jelentősége a dolognak. A legtöbb alkatrészt egyszerűen egymásba csavarjuk majd, a közgyűrűsor pedig az egyszerű, de nagyszerű távtartó szerepét fogja ellátni.

Jelen átalakításhoz nem lesz szükségünk a vetítő házának megmunkálására, ami azért is szerencsés, mert az igen kemény fémből van. A kisebb, műanyag változatokkal szemben itt komolyabb szerszámokra lenne szükség, ha a 2.8/150-es házával akarnánk bármit kezdeni. Helyette más módszert választunk.

Akkora befogadó mechanikát kell keresnünk, amibe egyben belefér a Pentacon háza, erre pedig szerencsére van megoldás. Az eBay-en vehetünk M65-M65 25-55mm fókuszmechanikát, aminek mindkét vége 65mm-es, a teljes fókuszútja pedig 30mm. Ekkora út már bőven elég a végtelentől egy aránylag kis közelpontig történő fókuszáláshoz. Használhatunk a 25-55-ös helyett akár 36-90mm-es változatot is, mert ezzel még kisebb közelpont érhető el, de ennek jelen esetben nem láttam értelmét.

Az M67-M42 step up ring láttán megkérdezheted, hogy miért nem M42-M65 gyűrűt vettem, hiszen annak mindkét vége megfelelne a kapcsolódó alkatrészekhez. A döntésem oka egyszerű: míg 42-67 méretben párszáz forintért kaphatunk gyűrűt, addig a 42-65 változat valamiért igen ritka és többezer forint. Mivel úgyis kell majd ragasztanunk, úgy döntöttem, hogy itt költséghatékonyak leszünk.

Ahogy írtam, kell még egy, a fényképeződhöz illő M42 adapter (Nikon esetén sima lencse nélküli is jó lesz), illetve egy három részes M42 közgyűrűsor, aminek a legkisebb két darabjára lesz majd szükség. Ez azért is praktikus, mert attól függően, hogy mennyi közgyűrűt csavarsz a rendszerbe, akár makró módba is leviheted az optikát, illetve az építés alatt kényelmesen tudsz játszani a szenzortól vett távolsággal.

A dolgok elég egyszerűek innentől: csavarjuk össze az M42 átalakítót a közgyűrű két kisebb darabjával, majd azokra csavarjuk rá a 42-67mm ringet. Ekkor itt tartunk:

Epoxyval ragasszuk bele a mechanikába a vetítőoptikát. Mivel az optika házának külső kerülete majdnem pontosan megegyezik az M65 mechanika belső kerületével, maximum 1-2 réteg szigetelőszalagot kell az optika házára csavarni, hogy az távtartóként szolgáljon, amíg a ragasztó keményre köt. Az optikát ütközésig engedjük le a helikoidban, ahol az vízszintesen fog megállni, tehát nem nagyon lehet elrontani a képsík kérdését. Ha az optika mégis mozogna vagy nem lenne egyenes, az epoxy száradása alatt bőven lesz időnk finoman korrigálni.

Most már van két nagy alkatrész-csomagunk, amiket össze kell illeszteni. Itt egy M67 anya menet találkozik egy M65 apával. Nem tudod őket összecsavarni, mert a befogadó menet kicsit nagyobb, így ezeket is kend be epoxyval, és ragaszd össze. (Ha drágább 42-65 step up ringet vettél, akkor két azonos meneted találkozik, amiket csak össze kell csavarnod.) Ne aggódj a ragasztás erőssége miatt: a kétpólusú ragasztó betonkeményre köt és mindkét felén egy-egy menetbe szárad bele, így azt később maximum kalapáccsal szeded csak szét. Száradás során itt is van időd korrigálni az apró eltéréseket és pontosan egy tengelybe tudod hozni a két alkatrészt.

Száradás után gyakorlatilag készen is vagy. Gépre teheted az optikát, ami - ha jól számoltál - végtelentől kb. 1 méteres közelpontig fog tudni fókuszálni. Ha valami nem stimmel, ne ess pánikba: az M42 közgyűrűket cserélgetve tudsz játszani az optika és a szenzorod távolságával.

A kész optika súlya nem csekély, van benne bőven fém és üveg is, így gépre rakva eléggé orrnehéz lesz. Szerencsére a fenti elrendezésben a fókuszmechanika nem a fényképezőhöz közel van, így az alátámasztási pont miatt aránylag kényelmesen lehet vele fókuszt állítani.

Ha úgy döntenél, hogy inkább másra bízod az átépítés folyamatát, arra is van módod, a blog szerelőműhelyének írva szívesen segítek.

Teszt és tapasztalatok

Jöjjön a fekete leves: mire jó ez az aránylag drága vetítőoptika?

Nem fogok köntörfalazni: a rajzától és a kontrasztjától nem leszel oda. Konkrétan elég pocséknak tűnik, amit produkál, amíg egy kicsit a dolgok mélyére nem ásunk.

Írhatnám azt, hogy "ezt az optikát a szappanbuborék-karikák előállítására tervezték", de ez hülyeség lenne, mivel nem is fotózásra találták ki. Az, hogy Trioplanokat megszégyenítő bokehja van, csak az optikai konstrukció velejárója, ahogy az is, hogy egyébként - sok vetítőhöz hasonlóan - nagyon erős alapfátyollal küzd.

Íme néhány kép az objektív nyers teljesítményéről, illetve a hozzá tartozó beállításokról és az így készült fotókról:

Ahogy láthatod, a contrast és dehaze csúszkák fontos szerephez jutnak a nyers bányászata során. Az objektív már átlagos nappali fényviszonyok között is hajlamos kontrasztot veszíteni, ezzel együtt kell élned. A szembefényektől kifejezetten irtózik.

Emellett nagyon érdekes képi világa van, mert a mosott háttérbe ahol csak lehet, becsempészi azokat a bizonyos karikákat, amikről mindjárt lesz még szó. Ez nagyon távol áll a krémes bokehtól, viszont nagyon egyedi hangulatot kölcsönöz a képeknek.

A viszonylag hosszú fókuszút miatt a közelpont egy méter környékén van, ami 150mm-es gyutáv esetén már egészen egyedi lehetőségeket kínál. Ahogy írtam korábban, további közgyűrűk beiktatásával elérhetővé válik a makró világ is (és hatalmasra növekednek a bokeh-karikák).

Hogy portréra szeretni fogod-e ezt a drágaságot, az ízlés kérdése. Az említett alapfátyol és a kevésbé kontrasztos kép a tű élesnek nehezen nevezhető rajzolattal együtt ad egyfajta bájt a fotóknak, de az helyzet és téma kérdése, hogy ez mennyire és mikor előnyös. A fényerő és a gyutáv mindenesetre biztosított a téma és a háttér megfelelő elválasztásához.

És jöjjön most a lényeg, a bokeh kérdése. Itt vitán felül ász az optika. Az általam eddig látott legszebb, a teljes képmezőre véve legegyenletesebb és legszabályosabb szappanbuborékokat garantálja. Öröm őket nézegetni. (Pár képen szennyeződés miatt vannak kis "albubik" a bubikban, ezért elnézést kérek.)

Summa summarum

Elmondom, hogy mi a baj: egy ilyen vetítőobjektív ha fel is bukkan ebay-en, jellemzően 60-80.000 forint körüli áron talál gazdára. Ez sok. Ez már nem az AV 80-as kistesó párezer forintos költsége. Ha ehhez hozzávesszük még az átépítéshez szükséges alkatrészek árát is (kb. 15.000 forint), plusz a rá fordított időt és munkát, akkor végül olyan árcédulát is kaphatunk, amiért már akár "rendes" objektíveket is vehetünk, sokkal jobb képi világgal.

Éppen ezért ezt az optikát kifejezetten csak azoknak ajánlom, akik esetleg már eleve rendelkeznek egy ilyennel a padláson, és/vagy akik fanatikusan imádják a szappanbuborék-bokeht, és/vagy össze akarják gyűjteni az összes Pentacon vetítőoptikát.

Ha az átépítéssel kapcsolatban segítségre van szükséged, a blog szerelőműhelyében állok rendelkezésedre.