hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Filléres buborékgyáros házilag:
Pentacon AV 2.8/80 építése Canon EF-re


Készítsd el te is párezer forintból a “Trioplangyilkos” szappanbuborék-gyáros Pentacon AV 2.8/80-as vetítőobjektív Canonra vagy Nikonra alakítását.

Olyan vetítőoptikából fogunk most olcsó objektívet varázsolni, ami Canon EF-re vagy Nikon F-re is jó, és nem szükségesek hozzá drága szerszámok. Eddig ugyanis a blogon átalakított optikák (pl. Pöcsi, Töcsi és Meometar) jó része komoly mókolást igényelt és csak mirrorless-re volt jó. Jogos az igény, hogy csináljunk valamit tükrösökre is.

Miért pont a Pentacon AV 80mm f/2.8?

Elsősorban azért, mert ez a típus nagyon olcsó és műanyag, vagyis komoly szerszámok nélkül is tudod alakítani a testét, mégpedig úgy, hogy könnyen és kényelmesen használható fókusszal tudd ellátni, vagyis normális user experience jöjjön ki a végén.

Van persze egy másik ok is: ezt az optikát szokták a méregdrága Trioplan 2.8/100 filléres alternatívájának is nevezni. A Trioplanról azt kell tudni, hogy a teljes képmezőn szinte torzításmentes, kör alakú, roppant karakteres és éles szélű bokeh-karikákat rajzol. Imígy:

Játszottunk is ezekkel a karikákkal tavaly, az ezzel kapcsolatos cikket pedig itt éred el.

A probléma az a Trioplannal, hogy tapasztalataim szerint egyáltalán nem ér annyit, amennyiért adják. eBay-en az eredeti vintage darabok ára a horror 200.000+ forint sávba esik lassan. Megsasolták a dologban az üzletet a gyártók is, így készítik az eredeti Trioplan optikai felépítését másoló új változatot is potom 1.500 euróért. Emlékeim szerint ennyire azért nem jó ez az optika, de a vintage cuccok árát meghatározó képlet (képminőség * kompatibilitás * ritkaság * hype) szerint ez az objektív bizony ennyibe kerül.

Szörnyülködjünk még egy kicsit, aztán elárulom, hogy létezik két vetítőoptika, a Pentacon 2.8/80 és 2.8/100, amik optikai képletükben a Trioplanok szakasztott másai. Ezek persze "csak" vetítőoptikák, vagyis nem rendelkeznek szabványos csatlakozásokkal vagy fókuszmechanikával, viszont ez utóbbi hiányosságokat simán pótolhatjuk! Erről lesz ma szó.

A Pentacon 2.8/100 kicsit drágább, 25-30.000 forint körül szerezhető be, a 2.8/80 változat viszont mindössze 10.000 forint körül adja magát. Utóbbival fogunk most dolgozni. Ebből eddig két kivitellel volt dolgom, egy vastagabb és egy vékonyabb házassal.

A kialakításnak nagy jelentősége nincsen, mert mindkettő háza műanyagból van, így bármilyen szerszámmal megdolgozható. Jelen cikkben a vastagabb darabbal lesz dolgunk.

A Pentacon AV 2.8/80-asnak nagy előnye még, hogy az eredeti Trioplanhoz hasonlóan, és sok vetítőoptikával ellentétben ez simán kirajzolja a fullframet is.

Hol a végtelen?

Mielőtt belevágunk a tényleges szerelésbe, egy vallomás: szeretek használható objektíveket összerakni. Ezt itt azért emelem ki külön, mert elég hajmeresztő adaptációs megoldásokat láttam mostanában vetítőoptikákra, ami ugyan működtek valahogyan, de nekem a valahogyan nagyon kevés. Én portrézni járok ezekkel az obikkal, és ott létfontosságú, hogy precíz és egyenletes fókusz segítse a gyors élesre állítást. Egy csőbe belerakott, kenés nélküli, akadozó, egyenetlen "felfüggesztés" az adaptálásnak inkább csak kicsúfolása. Ha valamit csak egy műanyag hengerbe lehet betuszkolni és ott húzogatni, az olyan, mint egy fity... ing, és szerintem kb. annyit is ér.

Most pedig belevághatunk valami napi szinten is könnyen használhatónak az építésébe.

Az első dolog, amit meg kell tennünk, hogy megállapítjuk, hol adja az optika a végtelent. A végtelen felé fókuszálás azt jelenti, hogy az optikai rendszer közeledik a szenzorhoz/filmhez, ezért nincs más dolgunk, mint kimérni valahogyan, meddig kell "visszajönnie" minimum az optikának ahhoz, hogy közelponttól kezdve egész a végtelenig "bárhova" tudjunk fókuszálni.

Úgy tűnik, hogy ez sokszor kardinális kérdés, mert sok levelet írtatok nekem barkácsolás közben ezzel kapcsolatban. Az eddig épített vetítőobjektívek esetében nem nagyon kellett ezt mérnem, mert olyan közel kellett jönniük a szenzorhoz, hogy örültem, ha sikerül egyáltalán megoldani mechanikailag a kérdést. A Pentacon AV 2.8/80 azonban más: ennek bázistávolsága elég nagy ahhoz, hogy akár tükrös rendszerekre is feltegyük, így tuti, hogy legalább 4-5 centi helyünk van a szenzor és a hátsó lencsetag között.

Megmutatom most a bűvös és pofon egyszerű módszert a végtelen kimérésére. Fogd a vázadat és tegyél rá egy olcsó makró tubust, aminek letekered a végét. Ez csak azért kell, hogy tartsa kicsit az optikát és leárnyékolja a külső fényeket. A képen Sony E bajonettel dolgozok, de ez lényegtelen, a módszer azonos elven működik Canon EF, Nikon F vagy bármilyen más tükrös rendszeren is.

Told az optikát hátra a makró tubusban addig, amíg a végtelenben levő tárgyak (értsd: kb. 20-40 méter távol, vagy annál is messzebb levő objektumok, pl. a képre hekkelt galaxis) élesek nem lesznek. Ha beállítottad az optikát, mérd le a bajonett peremének és az objektív végének távolságát. Én erre még rá szoktam számolni 1-2mm-t visszafelé, hogy ha építés közben el is csúszik valami kicsit, a végtelen biztosan meglegyen (ha ennél visszább jön az optika, az nem baj, csak felesleges). Aztán ismételd meg a dolgot még párszor, mert egy mérés nem mérés.

Jelen esetben ez a szám 9,8cm-nek adódott. Most már tudod azt, hogy mi az a maximális távolság, ami minden konvertert és fókuszmechanikát ideszámolva is lehetséges a váz és az objektív vége között ahhoz, hogy el tudj vele fókuszálni bármilyen messze. Nem volt bonyolult, ugye? Most pedig használjuk fel ezt az eredményt egy kis tervezéshez.

Mire lesz még szükséged?

Mivel ezt a vetítőoptikát úgy akartam megépíteni, hogy Canon EF-el legyen kompatibilis, a Sony E bajonettből egy egyszerű konverter segítségével EF-et varázsoltam. Azért (is) imádom a Sony mirrorless rendszerét, mert pillanatok alatt bármilyen más vázat szimulálhatok vele a tesztjeimhez.

Az előző mérés során az E bajonett külső pereme volt a referenciapont, ezért a teljes tervezés során a mért értékből le kell vonnom az E és az EF bázistávolságának különbségét (44mm - 18mm = 26mm), amit egyszerűbb úgy megtenni, hogy végig számolok a fentebb már említett EF-E konverterrel, vagyis plusz 2,6cm-el.

Ezen az adapteren kívül értelem szerűen szükség lesz még egy fókuszmechanikára is. Az eddigi vetítőoptikáimhoz Helios 44 objektívek átalakított fókuszmechanikáját használtam. Ezek kiválóan kezelik az aránylag nehezebb, fém házas szovjet vetítőket is. Viszont mivel a Pentacon műanyag, ezért könnyű is, nem igényel komoly mechanikát. Ráadásul egyszerű házi megoldást ígértem, így a Helios mechanika esztergálása helyett kínai macro helicoid tube-ot használunk majd.

Ezeket eredetileg változtatható hosszúságú makró kihuzatoknak tervezték, de kiválóan használhatók kisebb súlyú optikák fókuszmechanikájaként is. Több mérettartományban is gyártják őket. Mivel tapasztalataim szerint egy normális (20-30 centis) közelponttól a végtelenig tartó fókuszúthoz kb. 10mm-t kell előre hátra mozgatni egy áltagos, 50-80mm körüli optikát, így a mindössze 5mm áthidalására alkalmas változat helyett a 17-31mm-es, vagyis 14mm-t bejáró verziót javaslom. Ez jelen esetben majd 50cm-es közelpontot ad a Pentaconnal. Párezer forintért beszerezhető eBay-en. A "hosszabb" változatok normál felhasználáshoz feleslegesek (hosszabb úttal kisebb közelpont érhető el, de többet is kell tekerészni fókuszálás közben).

Mivel ezeket a helikoidokat M42 menettel esztergálják, ezért az EF bajonettre kell még egy M42-EF konvertergyűrű is. Komoly súlyokkal nem dolgozunk, így a legolcsóbb alumínium változat is tökéletes lesz. Javaslom az eBay-es beszerzést, ott mindössze pár száz forint egy ilyen karika.

Ezzel meg is van minden, amire az építéshez szükség lesz:

Objektív születik

A tervezés során mindössze annyit kell tennünk, hogy megmérjük a konverter és a fókuszmechanika (összecsukott állapotának) vastagságát, és ezt kivonjuk a teljes, korábban mért 9,8cm-es távolságunkból:

Ezzel megkapunk egy 5,3cm-es értéket. Ekkora távolságot kell visszaszámolnunk az objektív végétől, ennyire kell "visszavágni" alul. Ez az érték minden vetítőobjektív esetében eltérhet, hiszen ahány optika, annyi féle bázistávolság. Szóval tessék mérni!

Mivel a vágás felfekvő felület lesz, fontos, hogy aránylag pontosan jelöljük és végezzük el. A jelölésre van egy egyszerű módszer: tedd le egy vízszintes felületre az optikát, mellé pedig egy olyan magas tárgyra helyezett éles eszközt, ami a vágás vonalában tudja karcolni az optika külsejét. Forgasd körbe az optikát, és tökéletesen vízszintes jelölést fogsz kapni a vágáshoz:

Mivel itt műanyaggal fogunk dolgozni, elég egy egyszerű Dremel is a vágáshoz. Ha ez sincsen, akkor bármilyen vasfűrész lap is megteszi. Ha még ilyen sem akad, akkor fogj egy recés konyhakést. Ezt a műanyagot még az is vágni fogja. (Csak vegyél fel védőszemüveget.)

Vágás után a felületet szabadítsd meg a sorjától. Végső esetben erre sima dörzspapírt is használhatsz.

Most tedd fel a konvertert és a fókuszmechanikát (összecsukva) a vázadra, és tedd elé szorosan a megdolgozott Pentacont. Ha jól csináltad, akkor megvan a végtelen fókusz, és attól visszafelé is bármi, egész a közelpontodig. Ha nem tudsz elfókuszálni a végtelenbe, akkor nem vágtál le elég sokat a Pentacon házából. Megbuktál matekból és technikából is, és évet kell ismételned.

Ha a próba sikeres, akkor tisztítsd meg alkohollal a frissen vágott műanyag felületet és a helikoid felső felét és fogd a két komponensű epoxit, keverd ki, ragasztózd be a vágott műanyagot. Ragaszd őket össze és hagyd megszáradni. Vigyázz, hogy az epoxi ne folyjon be a fókuszmechanikádba, mert beton keményre szárad. 24 óra után gyakorlatilag készen is vagy!

Ha a ragasztásnál fényszivárgást tapasztalsz, akkor valamilyen fényzáró ragasztószalaggal kívülről vagy belülről szigeteld le az érintkező felületeket. Perfekt.

Láthatod, hogy az elkészült szerkezetnek egyetlen tagja sem nyúlik hátrébb, mint az EF-M42 konverter, így biztos lehetsz benne, hogy Canon vázakon is hibátlanul működik. Ezt csak azért írom, mert sok képen az eredeti számítási módszerem miatt láthattad az EF - NEX konvertert, de mint mondtam, ez csak a Canon váz "szimulálása" miatt volt szükséges a munka során.

!

Ugyanezzel a logikával Nikon F bajonettre is megépítheted a Pentacon AV 80-ast, ott is lesz elég helyed, hogy meglegyen a teljes fókuszút.

Tesztképek

Hogy mire képes az objektívünk, azt nézzétek meg az alábbi tesztképeken, amiket az elmúlt hetek fotózásain sikerült összelövöldöznöm.

Kezdjük azzal, hogy ennek a kis bestiának pokoli szép a rajza. Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy éles, és ezt a képmező jelentős területén képes produkálni, hanem arról is, hogy nincsen se fátyolosság, de még CA se túl sok. A szovjet vetítőkhöz képest, amiket eddig építettem és próbáltam, ennek az optikának fényévekkel jobb a képminősége. Arról nem is beszélve, hogy az általam próbált Trioplanoknál is sokkal tisztább a képe.

Jöjjön pár portré, mert a szívemhez ez áll a legközelebb. A Pentacon ilyen helyzetben (is) nagyon kezes jószág, nem igényel középre komponálást, a legszéleit tekintve mindenhol éles és kontrasztos a képe.

Ezeknél a vetítőoptikáknál mindig kritikus kérdés a szembefények kezelése. A Pentacon ebben is jelesre vizsgázik: nagyon jól bírja a képmezőbe kerülő fényforrásokat. Természetesen produkál becsillanásokat, de a következő képeken láthatjátok, hogy ezek nem flare-elik tele a képmezőt, nem okoznak jelentős kontrasztvesztés és így a fotókat sem teszik tönkre.

És akkor ideje végre rátérni a karikázásra, vagyis a bokeh kérdésére. Itt jön a papírforma: szép kis karikák mindenfelé a képen. A széleken minimálisan torzulnak ugyan, de összességében megvan a körkörös forma szinte mindenhol. Igaz, hogy a körülmények itt is számítanak: nem lehet bárhol és bármikor előcsalni a formás karikákat, hiszen azok nagyban függenek a fényforrásoktól is, de az biztos, hogy ez a móka nem a Pentacon képességein fog múlni.

Az f/2.8-as fényerő azért nem a világ, ezt nem árt tudni, így ha távolabb fókuszálsz (mondjuk fél alakos portrénál), akkor a háttérben levő szeretetgömbök bizony hajlamosak összemenni. Ez ellen tehetsz két pofon egyszerű módszerrel is. Az egyiket úgy hívják, hogy fakeDOF. Írok majd róla egy cikket, addig is itt egy kompozit ezzel a módszerrel, két képből (ahol két eltérő tárgytávra állsz be):

A másik módszer makrózásnál lehet jó, ahol nem fontos a végtelen fókusz, és közgyűrűzhetsz. Értelem szerűen minél több a közgyűrű, annál nagyobbak lesznek a karikák.

Igen, jól látod, ez a kép kísértetiesen hasonlít a Trioplan makró mókához. A módszer ugyanaz volt, és ez örök érvényű az igazán szép karikák előcsalogatásához: a DVD-re szórt vízcseppekre a megfelelő irányból kell rávilágítani, hogy kiadják a csodálatos formákat, amiket a közgyűrűzött objektívvel könnyen rögzíthetsz is.

Kb. 2,5 centi közgyűrűvel készültek az alábbi fotók is, élesben, a természetben. Ilyen körülmények között, ahol a fényforrás, vagyis a Nap helyzete adott pillanatban fix, sokkal nehezebb, de nem lehetetlen előhozni a buborékokat.

Egy locsolókanna víz minden esetben sokat segíthet, hogy tükröződő, becsillanó pontokat hozzunk létre a háttérben! Ráadásnak pedig egy cica, belső udvaros fényekkel:

Zárszó

Az nem is kérdés, hogy építened kell egy ilyen optikát, már csak azért is, mert nem drága, és megszólalásig utánozza a drága Trioplant.

Ha lusta vagy hozzá, akkor írhatsz nekem is a blog szerelőműhelyében, és megbeszéljük a részleteket!


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Ezek is tetszeni fognak:


Okos megoldás kis szenzorra:
KP16 1.2/35 „Töcsi” vetítőoptika

Újabb vetítőobjektív, ezúttal egy 16KP 1.2/35 vetítőoptika átalakítása kerül terítékre. Megállíthatatlan a "vetítőoptikázás" a blogon: Pöcsi és Meometar után itt van előbbi kistesója, a 16KP 1.2/35, amivel garantáltan feledhetetlen perceket és képeket szerezhettek magatoknak, nem csak fullframen (sőt!). Szokás szerint részletes átalakítós how-to részt és tesztképeket is hoztam nektek. Tovább olvasom...

Nehézsúlyú vetítőobjektív: Meometar 50mm f/1 E-mount

Meopta Meostigmat 1/50 átalakítás NEX rendszerre, teszttel, házilag, neked! A legragályosabb vírus a hülyeség, mondta valaki valamelyik hollywoodi filmben valamikor valakinek valamiért. Talán az őrület is hasonlóan agresszív kór, így a blogot sem kerülhette el, hogy újabb vetítőobjektív készüljön, ezúttal azonban valami különleges csemegét hoztam nektek. Gyártás és teszt egyben, hogy te is megépíthesd a sajátodat! Tovább olvasom...

Vetítőoptikából valódi objektív

Hatalmas fényerő egyedi képi világgal - házilag. Hogyan készíthetsz régi vetítőoptikából valóban használható objektívet, és egyáltalán miért tennél ilyen őrültséget? Flexre és tesztképekre fel! Tovább olvasom...

Vetítőoptika képalkotás pro-kontra

Lássuk a medvét: mivel nézel szembe, ha vetítőoptikát használsz? Összeszedtem neked hat pontban, hogy milyen képalkotási sajátosságokra számíthatsz, ha a mostanában divatossá váló projector lensek közül egyet-egyet a gépedre teszel. Az elbűvölő képi világgal operáló üvegeknek természetesen vannak árnyoldalai is, ezek közül viszont sokat az előnyödre fordíthatsz! Tovább olvasom...

Gyönyörű bokeh-robbantás frontlecse-fordítással

Avagy végre egy értelmes frontmod: MIR-1B 2.8/37. A frontlencsék megfordításának inkább csak divatja, mint értelme van - legalábbis ezt gondoltam eddig. Viszont most találkoztam egy olyan megoldással, ami kipróbálva is lélegzetelállító eredményekkel jár, és még használni is lehet valamire. Tartsatok velem, mutatom a hogyant és az eredményeket is. Tovább olvasom...

Így készült: az ősz angyala

Leveleket röptető csodaleány, vagy fotómanipuláció lapul-e meg a háttérben? A tudás hatalom, a hatalom pedig szolgálat, meg amúgy is imádlak benneteket (külön-külön, és egyben is), ezért jöjjön egy gyorstalpaló az őszi angyal összehegesztéséből, közkívánatra. Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A cikk képanyagának összeállításához köszönöm a kitartó segítséget Nagy Zsófinak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2018 (eredeti megjelenés: 2018. április 1., utolsó módosítás: 2018. június 6.)