Kölcsön kaptam Balázstól egy mágikus karikázós 2.8/100-as Trioplan-t, amiért hálám világnézetétől függően sokáig vagy örökké üldözni fogja. Portréra még nem sikerült összebarátkoznom vele, de hétvégén csináltam egy kis makró-játékot, és sikerült is előcsalogatni a csodálatos szappanbuborékokat. Mini how- és how-no-to.

But first: mi ez a Trioplan?

Azért kell megállnunk itt egy pillanatra, mert manapság már fűre-fára kiírják, hogy bokeh monster objektív. Természetesen valódi bokeh-királyokból igen kevés van. Éppen a Biotar 1.5/75-ös tesztben volt erről egy rész, ott a swirly bokeh-t próbáltam meg körüljárni, most viszont éppen az ellenkezőjéről lesz szó.

A Trioplan 2.8/100 különlegessége abban áll, hogy nem torzítja a bokeh-karikákat, hanem szinte a teljes képmezőn majdnem tökéletesen kör alakúak. Ennek lehet valami köze ahhoz, hogy egyébként elég fura az optikai elrendezése: a hátsó lencsetag feltűnően távol esik az optika végétől (és összesen csak 3 lencsetagból áll):

A nálam levő változat M42-es csatlakozású, de gyártották EXA, M39 és Praktica véggel is. Súlya 600 gramm körül van, blendéje preset-es kialakítású. Sajnos a legkisebb fókusztávja 1,1 méter, éppen ezért is vágtam bele úgy a makrózásba, ahogy majd itt bemutatom.

Pár éve az eredeti gyártású daraboknak még 50-70.000 forint volt az ára. Én ezt sem érzem teljesen indokoltnak a teljesítmény alapján, de mind tudjuk, hogy egy optika árát a ritkasága és a divat is erősen befolyásolja. Manapság viszont már 150-250.000 forint között találnak gazdára a Trioplanok eBay-en és máshol is. Jó eséllyel maradnak is így az árak, hiszen az eredeti darabokból egyre kevesebb lesz idővel.

Érdekességképpen megemlítem, hogy a típus kelendősége miatt azt nemrég újra gyártani kezdték, és csakúgy, mint a vintage daraboknak, az újaknak is horror áruk van: 1500 eurót kóstálnak.

Kicsalni a szappanbuborékokat...

Azt hinné az ember, hogy ha van egy bokehmonster optikája, akkor csak ki kell menni és lőni, és máris érkeznek az égi szférák. Ez azonban sajnos nem igaz.

A legtöbb ilyen régi optika akkor tud háttérkezelésben igen egyedit alkotni, ha arra megfelelőek a körülmények. Ez egyfelől azt jelenti, hogy lehetőleg fullframe szenzor van mögöttük (több okból is), másrészt ideálisak a külső körülmények, vagyis lehetőleg minél több pontszerű fényforrás van a háttérben. Ez lehet falevelek között átszűrődő fény vagy LED illetve más utcai világítás is, ritka esetben pedig valamilyen folyadék cseppjein megtörő fény. Ma az utóbbival fogunk játszani.

Az alapötletem az volt, hogy egy fényvisszaverő felületre cseppeket szórva majd szép csillanások születnek, szinte maguktól. Ez persze nem így lett, és több gond is adódott.

Az első a közelpont problémája. Az említett 1,1 méteres legkisebb tárgytávolság a legkevésbé sem alkalmas makrózásra, ezért a Trioplan-t makrótubusra kellett tenni. Pontosabban sok-sok makró tubusra.

Egészen pontosan 17 centinyi tubus került a gép és az optika közé (plusz a konvertergyűrű: a tubusnak NEX vége van, erre jött az M42-NEX adapter). Ez egyébként filléres dolog, hiszen NEX-es makró-tubusokat párezer forintért rendelhetünk az eBay-en (ezeknek nem kell elektromos jelátvitellel rendelkezniük a régi manuális optikákhoz). Több szettet rendelve simán összecsavarozhatunk szinte bármekkora hosszúságot.

Mivel nem vagyok nagy makró-szaki, ez a megoldás nekem többnyire megfelel. Ennél azonban sokkal precízebb lehet (már csak fókuszálás szempontjából is), ha egy jó makró kihuzatot veszünk.

Egyszerű cseppfotókat aránylag könnyen ki tudtam sajtolni a megoldásból. A fókuszálás nem volt könnyű (ilyen összeállításnál már hiába tekeri az ember a fókuszgyűrűt, a 17 centis tubuson az a kb. 8mm mozgás, amit az objektív végez, alig számít), ezért vagy a tárgyat, vagy a gépet mozgatva kellett tökéletesen beállnom.

A probléma elsősorban az volt, hogy nyitott rekeszen gyenge volt a rajzolat, illetve nem látszottak a bokeh-karikák sem.

Az első gondon könnyen lehet segíteni: rekeszelni kell, így javult a rajzolat:

Ám ebben az esetben eltűnik a buborékok karakteres, éles széle, és a tubusozás miatt amúgy is kis fényerő tovább csökken:

A második problémára a fények beállítása volt a megoldás. Telefon LED-jével addig játszottam a beeső szöggel, míg meg nem jelentek a buborékjaim (itt már újra nyitva volt a rekesz):

Az éles részek keresését elengedve aztán átadtam a terepet a teljesen fókuszon kívüli világnak, így megjelentek az igazi Trioplan-karikák:

Ezen a ponton vettem észre, hogy az egyszerű szivárványnál sokkal látványosabb, ha a fényt tükröző felületen (mely jelen esetben egy DVD volt) pontszerűen tükröződik a világításom. Minél közelebb mentem a lemezhez a LED-el, annál karakteresebben rajzolódott ki:

Mintha miniatűr csillagokat fotóznék, melyek körül égi szférák voltak. Mivel ebben az esetben minden fókuszon kívül volt, vagyis nem számított az abszolút rajzolat, csak a bokeh minősége, ismét nyitva volt a rekesz. Így jelentek meg a klasszikus trioplan-karikák.

Kipróbáltam kísérletképpen étolajjal is a dolgot. Ez teljesen másképpen viselkedik azonos körülmények között, mint a víz: a visszaverődések átmenetessé, fátyolossá válnak.

Számtalan lehetőség van még ebben a játékban. Akinek ideje és türelme engedi, mindenképpen tegyen egy próbát a csodálatos szappanbuborékokkal, és ossza meg a bloggal vagy a Vintage Pub közönségével az eredményt. :)