Ha rákerestél már a témára a neten, biztosan belefutottál a megállapításba, hogy portréra főleg 85 és 135mm közötti optikákat javasolnak, hogy ne legyen tré a portré. De miért? És igaz ez?

Ebben a cikkben kifejezetten arra keresem a választ, hogy milyen az optimális gyújtótávolság portrézni. Természetesen számtalan más szempont is szóba jön, például a lehető legnagyobb fényerő kérdése, de ezekre jelen írás nem fog kitérni. Maradunk a képszögnél.

Először is tegyük fel a kérdést, hogy miért számít a gyújtótávolság portréfotózás esetén? Nézd meg ezt a két képet, az első 11mm-en készült, a második pedig 80mm-en (és ezen kívül csak a tárgytávot változtattam meg az azonos kitöltés érdekében, semmi mást):

Teljesen nyilvánvaló, hogy a két képen bár ugyanaz az arc szerepel, egészen másnak tűnik. Fogalmazzuk meg a különbséget, hogy értsük, miről van szó! A két képen az arc egyes elemei tulajdonképpen eltérő nagyságúak egymáshoz képest. Ha elég figyelmes vagy, felállíthatod azt a szabályt is, hogy minél közelebb van valami a kamerához, annál nagyobbnak tűnik (a 11mm-es képen ez kiválóan látszik). Ez később igen fontos lesz.

Talán azt is kijelenthetjük, hogy a 11mm-es sokkal kevésbé előnyös, mint a 80mm-es. Ez egyértelműnek tűnhet, de nemsokára arra is rátérünk, hogy miért érzed így és melyik az “igazi”.

Játsszuk a játékot felfelé is: a 80mm mellé itt van egy 600mm-es változat is. Sokunknak mindennapi probléma 600mm-en portrézni, ezért fontos megmutatnom:

Láthatod, hogy 80mm-től felfelé egy más fajta torzulás, az arc “laposodása” jelentkezik. Mielőtt tovább megyünk, megmutatom a teljes sorozatot 11mm-től 600mm-ig, gyakran használt gyutávokon:

De mi okozza a 11mm és a 80mm eltérését? Ha rávágnád, hogy az objektív gyújtótávolsága, akkor - bármilyen meglepő is - tévúton jársz. Ennek demonstrálására egy másik képpárost mutatok, amihez jó öreg terminátor fejemet hívtam segítségül. Ismét 11mm és 80mm a gyutáv, ám a tárgytávolság most azonos, vagyis az előző képpárossal ellentétben nem mentem közelebb a 11mm-en történő fotózás esetében. A tárgy és a szenzor között végig pontosan azonos volt a távolság:

És most a második meglepetés: nézd csak meg, hogy ha ugyanakkorára nagyítom a 11mm-es optikával készült képen a fejet, mint amekkora a 80mm-esen, akkor az ég világon semmi különbség nem lesz közöttük:

(Természetesen végig a torzulásról beszélek, nem pedig a háttérmosásról vagy a felbontás csökkenéséről.)

Hát ez meg hogy a csudába lehetséges?

Úgy, hogy az arc látszólagos torzulása egyáltalán nem az optika gyújtótávolságától függ. Viszont most már azt is tudod, amire az előbb csak utaltam: a különbség oka a távolság!

Nagyon egyszerű a dolog: azok az elemek, amik az optikához közelebb esnek, jóval nagyobbnak látszanak. Visszatérve a legelső képpárosra: a 11mm-es optika esetében (mivel nagyon kicsi a tárgytávolság) az orr jóval közelebb esik a kamerához, mint az arc, illetve az arc is jóval közelebb van, mint a fülek, ezért tűnik az orr hatalmasnak az archoz képest, és az arc maga is jóval nagyobbnak a fülekhez képest. Ha ugyanezt 80mm-es optikán nézem, akkor e három elem - az orr, az arc és a fülek - távolsága közel azonos (mivel jóval nagyobb a tárgytávolság), tehát nem alakul ki közöttük látszólagos méretbeli eltérés.

Ez az oka annak is, hogy ha széleslátó optikával messziről fotózom az arcot, a fenti ábra példája alapján eltűnnek a méretbeli torzítások, hiszen az arc elemei közel azonos távolságba kerülnek a szenzortól.

Hogy ezt a távolság - látszólagos nagyság dolgot másképpen is szemléltessem, az előző tesztsorhoz hasonló, de teljes alakos sorozatot is hozok neked.

Ezen megfigyelheted, hogy a testrészek eltérő mérete attól függ, mennyire voltam közel a modellhez, vagyis mivel 11mm esetén Zsuzsi lába jóval közelebb esik a kamerához, mint a felsőteste vagy az arca, jóval nagyobbnak is tűnik. Ahogy távolodom tőle, és nő a tárgytávolság, testének egyes részei nagyjából ugyanolyan messze lesznek a kamerától (a távolságok eltérései egyre elhanyagolhatóbbak), tehát a látszólagos méretbeli különbség is megszűnik.

Oké, ez rendben van, de akkor miért javasolják a szakik a 85-135mm körüli optikákat?

A felelet a távolsággal függ össze: minden objektívnél van egy jellemző távolság, amilyen messziről használjuk. Ez a távolság abból következik, hogy hogyan fér bele adott optika képszögébe az emberi arc vagy felsőtest. 85-135mm környékén ez az a távolság, amilyen messze egyébként is szoktunk állni egy embertől, így az általuk alkotott kép természetesnek, a mindennapi tapasztalatainkkal megegyezőnek hat.

Másfelől ha egy buliban 20 centiről szemléled egy lány arcát (mert éppen megvitatjátok a hatodik Kondratyev-ciklus várható gazdasági hatásait), akkor éppen olyan torzult képet fogsz kapni, mint amilyet egy nagylátó optikával készíthetnél róla.

Ez visszavezet ahhoz a kérdéshez is, hogy melyik az “igazi” arca valakinek. Nos, minden arca “igazi”, viszont mivel ritkán szemlélsz valakit 20 centiről, így a szélesebb optikákkal készült képeken megjelenő ábrázata nem fog előnyösnek tűnni (ugyanez igaz lenne a 60 méteres távra is - ahogy azt a 600mm-es tesztképen láthatod -, tehát a telékkel készült képekre, csak nincs a szemedben teleoptika, így a 135mm “feletti” gyutávokról az agyadnak nincsen természetes összehasonlítási alapja).

Akkor ne is portrézzak 50mm-en?

De, simán. Csak azt kell tudnod, hogy az 50mm-el járó nagyobb képszög miatt ezt az optikát ne használd közeli (arc) portrékra, mert ha közel vagy vele, erősebben torzít. 50mm-t érdemes lehet félalakos képekhez használni, ahogy azt itt megmutatom Lampin (Canon nFD 1.2/50L):

Mivel a torzulás a távolságtól függ és itt az 50mm-es optika ellenére megfelelő távolságot tartok, az arcon nem látsz semmiféle olyan elváltozást, ami természetellenes lenne.

Akkor ezért mondják, hogy a 35mm is jó portréra?

Igen! A fenti logikát követve ha a 35mm-el megfelelő távolságot tartasz, akkor elkerülhetőek a nem kívánatos torzulások. Ez azt jelenti, hogy 35mm-en egész alakos képeket érdemes lőni, vagy olyanokat, ahol mondjuk szándékosan szeretnénk dinamikát vinni a képbe azáltal, hogy a modell kicsit "kihajol" a narratívából. Íme pár fotóm Canon nFD 2/35 és Samyang 1.4/35 MF optikákkal:

A 35mm-es optikáknak további előnye portréknál, hogy a DOF jóval nagyobb, vagyis alapvetően egyszerűbb velük akár részben mozgó témát is élesre állítani manuálisan, valamint a nagyobb képszög miatt hosszabb záridőket is könnyebb velük megfogni.

Ezek szerint nagylátó optikával is lehet portrézni?

Klasszikus portrét semmiképpen se készíts vele. Ellenben ha ügyesen használod, és a modell arcától kellő távolságot tartasz vele, akkor teljes lelki nyugalommal kísérletezz. Itt van például egy kupac kép a 2.8/14mm-es Samyangommal, ezek is portrék:

A fenti összefüggés áll a csalóka szelfik hátterében?

Igen. Távol álljon tőlem az ideális testképpel kapcsolatos bárminemű megnyilvánulás, de amikor közösségi oldalakon olyan képeket látsz, amik köszönőviszonyban sincsenek a rajta szereplő személy valódi alkatával, annak oka az, hogy ügyesen használja a szelfikamerát.

Figyeld meg: ezeken a képeken mindig kicsit felülről fotóz az illető, így a feje közelebb lesz a viszonylag széles látószögű optikához, ami által az nagyobbnak fog tűnni a testéhez képest (megfordítva: a teste kisebbnek fog tűnni a fejéhez képest). Mivel az emberi agy arányokban tud csak gondolkodni, ez a fajta arányeltolás azt a benyomást kelti, hogy az illető jóval karcsúbb, mint amilyen valójában.

Ez a szelfikamerák óriási trükkje és hatalmas csalása, amivel annyi kárt és hibás énképet okoznak manapság. Ha részletesebben is érdekel ez a szelfizéssel kapcsolatos kérdés, Randall Munroe egy egész fejezetet szentelt neki Hogyan... című könyvében.

Ez az oka annak is, hogy egy profi fotós életszerűbb képeket tud rólad csinálni, mint amiket te a tükörben a mobilod segítségével magadnak el tudsz készíteni.

Ha maradt még kérdésed, írd meg bátran a blog facebook-oldalán vagy instán.