Második aranykorát éli a filmes fotózás, előkerülnek tehát a régi masinák és a lejárt filmek is. De hogyan érdemes használni őket? Egy gyakorlati példa következik a Konica közreműködésével.

Egészen fura együttállás valósult meg a polcomon, ugyanis három eltérő forrásból, három eltérő évben landolt nálam három Konica gyártmány. Az első egy 1.2/57 Hexanon csoda volt, amit sokszor láthattatok már a blogon, és bár tesztalbuma már van, külön cikket (még) nem kapott. A második egy rég lejárt Konica VX200 színes filmtekercs volt (ne kérdezzétek, miért guberálok ilyesmiket), a harmadik pedig egy Illés András kollégától vételezett Konica FS-1 váz.

A Konica rendszer bemutatását meghagyom az 1.2/57 tesztcikkébe, itt azonban érdemes annyit megjegyezni, hogy a filmes fotózást váltó digitális érában méltatlanul, de okkal hanyagolt csatlakozás lett a Konica AR bajonett. Ennek oka, hogy mindössze 42mm a bázistávolsága, így a népszerű tükörreflexes digitális megoldásokra (Canon EF, Pentax K, Nikon F) esélytelen volt adaptálni ezeket az objektíveket. Mentek hát a polcra és igen olcsón lehetett őket vásárolni. Számtalan kiváló objektív volt a sorban, ilyen az ebben a cikkben is szereplő Hexanon 1.2/57 AR, vagy a korábban már bemutatott 1.8/40 palacsinta.

Amilyen jók a Konica optikái, olyan kevés az igazán profi vázuk. A Canon F-1-eshez vagy a Pentax LX-hez hasonló moduláris rendszerük nincs is. A cikkben szereplő FS-1 azonban mégis érdekes hibrid: jobban megnézve hiányzik róla a filmtovábbító kar.

Ez azért van így, mert a robosztus és nehéz, 4 darab AA elemet magába fogadó váz a filmet automatikusan fűzte be és továbbította kockáról kockára. Azért hibrid, mert a tekercs végén azonban a film visszacsévélése már kézi erővel, teljesen hagyományos módon történik. Ilyen módon a Konica FS-1 volt az első (beépített) automatikus filmtovábbítású kisfilmes váz. Ugyanilyen technikai megoldás a Nikon 6 évvel későbbi F-501-ese. Furcsa átmeneti időszaka ez a technikai fejlődésnek.

A gép elemmel és filmmel való betárazásáról instagramon, tiktokon és facebookon is közzétettem anno egy videó, hogy senki se maradjon ki a jóból.

Most már mehetünk játszani!

Van a marketingszakmában egy szabály, ami jelen helyzetre is igaz: ha egyszerre több kétes elem is szerepel egy folyamatban, akkor annak optimalizálása során mindig egyszerre csak egyet érdemes változtatni, hogy mérhető legyen a hatása.

Amikor egy ismeretlen optikával, egy nem tesztelt filmes vázzal és egy lejárt filmmel kísérletezünk, három problémás faktort is az egyenletbe engedünk. Ez nem fog jóra vezetni. Ezért - nálam legalábbis - az első lépés az optika tesztelése (digitális vázon) és kifogástalan állapotba hozása. Ez nem csak a lencséket jelenti, hanem a mechanikus funkciókat is.

A második lépés a gép tesztelése, az adott objektívvel. Itt vannak nyilvánvaló elemek, mint például a fénymérés pontosságának próbára tétele (referenciagéppel vagy akár mobilos appal), az optika és a gép mechanikus kapcsolatának tesztelése (pl. rekeszbeugrasztás exponáláskor), a fényzárások ellenőrzése, a tükör és a prizma tisztítása, a filmtovábbítás szemrevételezése. Természetesen a zársebességet szemre csak nagyjából lehet ellenőrizni, de az így is megállapítható, hogy mindegyik idő lefut-e, és egymáshoz képest logikusan változnak-e. Ugyanígy a filmtovábbítás is csak egy valódi tekerccsel ellenőrizhető teljes biztonsággal. Azt mondanom sem kell, hogy a gépet új elemekkel érdemes harcba küldeni, nehogy a telepek merülése miatt jelentkezzenek banális hibák.

Ha úgy találjuk, hogy a gép+optika páros megbízhatóan fogja tenni a dolgát, akkor már csak egy faktor maradt, a film. És ezzel el is érkeztünk a lejárt filmek kérdéséhez.

Használj lejárt filmeket?

Előre kell bocsájtanom, hogy én magam nem hívok otthon filmet, így a tanácsaim maximum arra vonatkozhatnak, hogy fotózás során miképpen viszonyuljunk már lejárt tekercsekhez.

Az okosok azt mondják - joggal -, hogy ha egy mód van rá, ne használjunk lejárt filmet. És persze igazuk is van: ha tökéletes végeredményre törekszünk, és/vagy nem tudjuk, hogy a lejárt film mikori és hogyan tárolták, ne kockáztassunk.

De ha mégis úgy döntünk, hogy jöhet a ködös éjszakában elindított, kiöregedett hullámvasút, akkor pár hasznos tipp:

Az ökölszabály szerint a lejárt filmeket évtizedenként egy expozíciós értékkel érdemes túllőni. Ez azért van így, mert a film kémiai úton rögzíti a képet, és a hozzá használt alapanyagok idővel veszítenek érzékenységükből. Sajnos részben akár be is tudják exponálni magukat (az ellőtt, de elő nem hívott tekercsekhez hasonlóan, lásd egy korábbi cikkben), ezáltal alapfátyol jöhet létre.

Az ökölszabály természetesen nem tökéletes. Helyessége nagyban függ attól is, hogy színes vagy fekete-fehér filmről van-e szó (a fekete-fehér filmek jobban bírják a múló idő csendesen csordogáló csermelyét), milyen volt a film alap érzékenysége (a kevésbé érzékeny filmek tovább elállnak), illetve hogy milyen márka/típus/technológia is a szóban forgó tekercs.

Az érzékenység vesztése függ a tárolás körülményeitől is. A kémiai anyagok hidegben lassabban változnak, így a hűtőben tárolt filmek jobban bírják. Egyes vélemények szerint például a kezdetektől hűtőben tartott standard filmek akár 20 év után is ellőhetőek a gyári értékekkel (ugyanez nem igaz például az IR filmekre). A földrajzi hely is számít, pontosabban a helyi klíma által biztosított viszonyok. Szobahőmérsékleten a trópusokon hamarabb veszítenek érzékenységükből a tekercsek, mint mondjuk Norvégiában, ahol sokkal kisebb a páratartalom. Mivel a tesztben szereplő VX200 tekercs az 1990-es években járhatott le, és nem valószínű, hogy hidegben tárolták, többetek tanácsára 2 EV (exposure value) módosítás mellett döntöttem. (Később kiderül, milyen eredménnyel.)

Ebben az angol nyelvű cikkben még több és részletesebb infót kaphattok a kérdésről.

Hogyan használjak lejárt filmeket?

De hogyan érvényesítheted ezt a (jelen esetben) 2 stop értéket?

A legegyszerűbb módszer, ha a gépet "félretájékoztatod" a befűzött tekercs érzékenységéről, azaz az ISO skálát annyival állítod lejjebb, amekkora eltolást akarsz. 1 EV esetén ISO200 helyett ISO100 kellene, 2 EV esetén pedig ISO200 helyett ISO50-et kellett beállítani.

Ha az ISO értéket nem akarod mókolni, vagy a vázad már annyira modern, hogy a film oldaláról automatikusan olvassa le az érzékenységet a DX kódból, akkor simán a záridőket vagy rekeszértékeket kell fejben átszámolnod. 2 EV eltolás esetén egy 1/1000 záridő valójában 1/250, vagy rekesszel ugyanez kifejezve egy 2.8 érték esetén valójában 1.4. Ehhez érdemes rutinosan ismerni és begyakorolni az egész EV értékek skáláit mind az ISO, mind a rekesz, mind a záridő tengelyen. Egész lépések:

• érzékenység (ISO): 25 - 50 - 100 - 200 - 400 - 800 - 1600 - 3200 - 6400 - stb.
• rekesz: 1 - 1.4 - 2 - 2.8 - 4 - 5.6 - 8 - 11 - 16 - 22 - 32 - stb.
• záridő (másodperc): 8 - 4 - 2 - 1 - 1/2 - 1/4 - 1/8 - 1/15 - 1/30 - 1/60 - 1/125 - 1/250 - 1/500 - 1/1000 - 1/2000 - 1/4000 - 1/8000 - stb.

Természetesen a fenti skálák kiterjeszthetőek minden irányba és tovább is oszthatóak (jellemzően harmad értékekkel - ezekkel a digitális gépek dolgoznak is, pl. 1 - 1.1 - 1.2 - 1.4 - 1.6 - 1.8 - 2 - 2.2 - 2.5 - 2.8 - 3.2 - 3.5 - 4 - 4.5 - 5 - 5.6 - 6.3 - 7.1 - 8 - 9 - 10 - 11 - 13 - 14 - 16 - 18 - 20 - 22 - 24 - 27 - 32, stb.), a filmes masinákon azonban sokszor csak ezeket az (egész) értékeket látod. Összefüggésükről és a helyes expozíció beállításáról a kezdő fotós kisokos cikkemben olvashatsz részletesebben.

Összefoglalva: a kisebb megadott érzékenység, a hosszabbnak választott záridő vagy a nagyobbra állított rekesznyílás (kisebb rekeszérték) azt eredményezik, hogy a film több fényt kap, így bár az évek alatt kevésbé érzékennyé vált, ezt a változását kompenzáltuk.

Természetesen a filmnek nem csak az érzékenysége, de a színvisszaadó képessége, a részletessége vagy a kontrasztja is romolhat az idők során. Ezzel számolni kell, ahogy azzal is, hogy a színes filmek rend szerint nehezebben viselik az idő múlását, mint a fekete-fehérek.

Jöhet a színorgia?

A VX200-as tekercs hívását és scannelését a Cafe Analog végezte, ezúton is köszönöm nekik. Ők mindent megtettek a siker érdekében. Mint kiderült, a 2 expozíciós érték eltolás is egészen korrekt tippnek bizonyult, ezzel nem volt gond.

Minden más azonban igazán furcsa lesz innentől, ugyanis a már fénykorukban sem tökéletes VX200-asok tényleg hajmeresztő dolgokat tudnak művelni. Jöjjön a válogatás, ahol mutatom mindig a nyers scant, majd pedig a "feljavított" változatot, ahol próbáltam kezdeni valamit a fátyollal és a kontraszttal. A színek mindenhol eredetiek.

Kezdjük pár portréval. Modelljeim sajnos nem lehettek felkészülve arra, amit kapni fognak:

Voltak olyan fotók, ahol az alapfátyol győzött, és szinte semmi sem érzékelhető a költő szándékaiból:

Itt pedig egy csokor a leginkább hajmeresztő színkombinációkból, amiket a tekercs adni tudott e világnak:

Voltak felvételek, ahol teljesen meglepő módon szinte használható színek születtek, vagy legalábbis kevésbé borzasztóak:

Az 1.2-es 57mm-es szörnyeteg egyébként szépen tette a dolgát, amiből két dolgot érdemes kiemelni: az egyik a nagy fényerőn jelentkező szép háttérmosás, mely még egész alakos vagy ahhoz közeli portréknál is nagyon szépen tudja leválasztani a témát a hátérről:

A másik a rekeszelt teljesítmény: bár ez az egyik legélesebb 1,2-es 50-es, amit valaha próbáltam, és már nyitva is lenyűgöző a képe (a sarkokon is), nyilván ez f/4-en vagy felette tovább javul:

Pár további, kivételes kortárs alkotói értéket képviselő alkotásom:

A tekercs legvégén megpróbáltam lefotózni az optika rekeszét magával az optikával, ezért f/16-ra állítottam azt, előre befókuszáltam, majd reméltem, hogy a tényleges expozíció alatt záródó rekesz látszódni fog a képen. Szuper ötletnek tűnt, el is készült a felvétel, csak a rekeszből nem látszik semmi:

Summa summarum

Ennyit szerettem volna megosztani veletek erről a hármas együttállásról. Ha szembejön veletek egy FS-1 váz vagy egy 1.2/57 AR optika, csapjatok le rá, a VX200-as filmekért azonban ne adjatok egy fillért se, kivéve ha a fentiekhez hasonlatos szórakozásra vágytok.

A negatívok és a fény legyen veletek!