Egy újabb csodálatos és dolgos évvel lett öregebb a blog. A vintage optikákkal ellentétben ez - szerencsére - meg is látszik rajta. Összeszedtem nektek, mivel lettünk gazdagabbak idén, megmutatok pár adatot az oldal mögött és hozok a jövőre vonatkozó terveket is.
Kezdjük a kötelező számokkal, bár ez nem mennyiségi kérdés, jól tudjátok.
A Facebook-oldalon immár 13.000-en követitek az ámokfutást, Instagramon pedig 4.700 kíváncsi szempár figyel. Ezeknek is nagyon örülök, azonban annak még jobban, hogy a Vintage Pub csoportban immár 3.000-en vagyunk, és nagyon sokan aktívan is publikáltok benne. De a virtuális kocsmánkról majd kicsit később...
A weboldal forgalma számomra évről évre elképesztő: 2019-ben összesen 180.000 egyedi látogatót üdvözölhetett a szerver. Ennek döntő többsége magyar, de szép számmal olvassák immár külföldről is az oldalt.
Hogyan lehetséges ez, ha minden magyarul van? Úgy, hogy például a Chrome böngészőkbe épített translator modulok a nyelvészeti/tolmács AI-k elképesztő fejlődésének hála szinte kifogástalanul fordítják a cikkeket angolra. Ez a fő oka annak, hogy továbbra sem tervezem a posztok megjelentetését több nyelven. A visszajelzések alapján ez egyszerűen felesleges.A legnagyobb forgalmat természetesen a tudásbázis anyagai élvezik. Idén összesen 24 cikket tudtam nektek összehozni 500.000 karakter terjedelemben, amivel a teljes tudásanyag mennyisége kb. 2.000.000 karakterre növekedett. Ez teljes egészében ingyenesen hozzáférhető.
A 2019-re vonatkozó összesített tudásbázis-népszerűségi lista az alábbiak szerint alakult (összes cikk, csak 2019-es forgalom):
Ha az oldal teljes élettartamára vesszük a cikkek olvasottságát, ez a BEST OF sorrend születik:
Januárban megjelent az igazán kicsi, mégis fullframe Argus Tele-Sandmar 4.5/100-ról szóló teszt, aminek képeit a hideg idő ellenére nagy élvezet volt rögzíteni.
Februárban törlesztettem egy igen régi adósságomat, és megjelent a kiadós Canon nFD 1.2/85L cikk. Ez utána hetekig vezette a toplistát, szóval valamiért nagyon imádtátok. Talán a cikkben megtalálható képeken szereplő csodás leányzókhoz van ennek köze...
Márciusban megrendelésre átalakítottam egy 2.8/150-es Pentacon AV optikát, így a 80mm és 100mm-es változatok mellett erről is olvashattatok egy részletes cikket. A triumvirátus teljessé vált. Szintén márciusban érkezett az eddigi legnagyobb vetítő, az 1.8/140-es 35KP építéséről és teszteléséről szóló anyag. Ez a vetítők hónapja volt.
Egy szervizmegbízásnak köszönhetően volt alkalmam letesztelni a legendás 1.8/80-as Zeiss Pancolart, ami nem is okozott csalódást. Egy portréfotózásra látogatott el velem, ha pedig ennek képeire is kíváncsiak vagytok, nézzétek meg a cikket.
Áprilisban megesett a blog eddigi legizgalmasabb analóg projektje, aminek keretében egy 100 éves Zeiss Ikon középformátumú géppel fotóztam, és született is 8 értékelhető kockányi film. A cikkben nem csak ezeket, de azt is megmutatom, hogyan tudsz működésre bírni és használni ilyen öreg gépeket. Éljen a 120-as rollfilm! Szintén áprilisban indult útjára a BPL, de erről lentebb még részletesen lesz szó.
A hónap sűrű menetrendjének keretében a Pentaconok mellé egy orosz triplet is belépett, ennek adaptálásáról és használatáról is részletes infókat kaphattok a vonatkozó cikkben. Április vége hozta el azt az anyagot, amiben összegyűjtöttem neked a 10 kedvenc objektívemet. Ezt már sokan vártátok, és sok kérdésetekre adott választ. Folytatása várható! :)
Májusban bemutattam egy aprócska kis 2.8/50-es Tessar részletes szervizelésének menetét, valamint olvashattátok az igen speciális, szinte a zárig érő hátsó lencsetaggal rendelkező Cyclop-M1 1.2/85 orosz éjjellátó optika adaptálásáról és teszteléséről szóló anyagot is. A hónap végén jelent meg a phillipreeve.net-en egy interjú velem, amiért itt is szeretnék köszönetet mondani. Ebben számtalan dolgot megtudhattok a blog történetéről, motivációiról és jövőjéről.
Június egy igazán érdekes projekttel indult: többek hathatós közreműködésével és segítségével sikerült Sony-ra adaptálni egy Rayxar 0.75/50-es röntgenobjektívet, ami a végletekig próbára tette még a mirrorless technológiát is. Ha érdekel a történet és megnéznéd az optikával készült képeket is, ide kattintva megteheted.
Június végén egy sokkal “barátságosabb” vetítőt, az orosz OKP 1-100-1-es 1.8/100-as típust sikerült adaptálni és tesztelni. Ez egy igazán érdekes optika, ami a vetítők speciális képi világával ellentétben igen konszolidált, jól használható rajzot ad, fullframe szenzorokra is. Eszti segített nekem letesztelni, a róla készült képeket pedig szintén a cikkben lelitek.
Júliusban Mira volt a társam egy speciális virtuális kalandban: egy képzelt beszélgetés keretében jártuk körbe a TFCD fotózások világát, hogy jobban betekinthessetek a portréfotózások menetébe is. A cikket több hazai portréfotós is megosztotta, ami jelzi a téma aktualitását és a körülötte a mai napig fennálló bizonytalanságokat.
Július végén szintén egy szervizmegbízásnak köszönhetően tesztpadra került a Tamron legendás, limitált szériás üvege, az SP 2.5/180-as. A cikkben nem csak magát az optikát próbáltuk ki Juli segítségével, de az Adaptall2 rendszer ötletéről és történetéről is szép számmal találsz infókat, így vintage história fanoknak is csemege lehet. Azóta is gyűjtögetem az Adaptall2 csatlakozásokat, és várható a rendszerről egy külön anyag is.
Az augusztusi nyaralás idején sem tétlenkedtem, magammal vittem ugyanis a Konica híres, 1.8/40-es Hexanonját, és egy héten keresztül nyúztam. Az ideális fényerős, mégis fix, kicsi turistaüvegről nem csak részletes leírás, de száznál is több tesztkép tudósít téged.
Szeptemberben Alexandrával egy hozzá méltóan izgalmas projektet készítettünk el Balkán Disney néven. Ez lehetne akár a korábbi Pirosszkás fotózásunk folytatása, már csak abban az értelemben is, hogy erről is született egy cikk, amiben nem csak a különleges hangulatú képeket nézhetitek meg, de háttérinfókat kaphattok a fotózás menetéről is. Izgalmas, hogy még nem láthattátok az összes itt készült fotót, ugyanis egy második, rövidebb sorozattal azóta is adós vagytok nektek. 2020-ban ezt is láthatjátok majd.
Szeptember végén összeállítottam nektek egy anyagot a blogon időről időre megjelenő robbantott ábrák elkészítésének menetéről. Időigényes, de látványos dolgokat kreálhattok a módszer segítségével.
Októberben egy kicsit rendhagyó cikk érkezett, ebben ugyanis fával dolgoztam. Egy Canon New F-1-es gép példáján keresztül mutattam meg, hogyan készíthettek egyedi markolatot régi fényképezőitekhez.
Novemberben egy igazán szép hölggyel és egy hasonlóan szép képű vetítővel ismerkedhettetek meg. A fullframe szenzort is kirajzoló, éles és csodálatos képi világgal rendelkező Leitz Colorplan 2.5/90-es adaptálásában és tesztelésében Maya volt a segítségemre.
A hónap végén egy másik régi adósság is rendezésre került felétek: összeállt és nyilvános is lett az orosz portrészörnyeteget, az 1.5/85-ös Helios 40-2-est bemutató anyag. Ebben az évek során összegyűlt rengeteg tesztkép mellett a típus történetével és szerviztapasztalatokkal is foglalkoztam.
Hatalmas örömömre szolgált, hogy az újraindított KMZ gyárban készülő új Zenit termékek amerikai terjesztését vezető Eric Hiss levélben keresett meg a cikk után, és amellett, hogy gratulált hozzá, több felületükön is megosztotta, valamint a gyárba is továbbított az anyagot. Ki tudja, ebből aztán mi sül ki, de simán lehet, hogy 2020-ban lesz gyárlátogatós anyag is a blogon. :)
[X] hirdetés
Decemberre az éves beszámoló mellett egy komolyabb téma is jutott, ami elég összetett volt, de remélem, hogy sikerült érthetően összefoglalnom neked. Arról olvashatsz, hogy megéri-e (és ha igen, miért) egyetlen rendszert választanod, ha az analóg fotózás is érdekel. Tudom, hogy ez a vintage sokszínűség korában furcsa kérdés, de ha mozgatja a fantáziádat, feltétlen olvasd el a cikket.
A cikkek összeállításában természetesen rengeteg segítséget kaptam a páromtól, amit ezen a ponton köszönök meg neki. A velem töltött idő alatt elkerülhetetlenül tisztába jött a rekeszbeugrasztás és a TTL fogalmaival, és jövőre szerintem már gépet is fog a kezébe venni (jajj nekem).
Szintén köszönöm kitartó modelljeim idejét és a hozzáadott értéket. Nélkülük a tesztek sokkal szegényebbek és unalmasabbak lennének, és nem láthatnátok ennyi portrét év közben az oldalon. Apropó portré, idén ezeket a képeket szerettétek legjobban:
Ha már említettem a portrékat: a képek kategóriái két elemmel is bővültek. Az egyik a portré best of (sok visszajelzést kaptam, hogy a klasszikus, feed-szerű portréoldal mellett szívesen böngésznétek csak a legnépszerűbb képeket is). A másik a baba és családi fotózások albuma.
Idén kiderült, hogy nem csak a cikkeken alapuló tudásmegosztást szeretitek. Két olyan új résszel is gazdagabb lett 2019-ben az oldal, amik nagy népszerűségre tettek szert.
Az egyik a BPL, vagyis a Budapest Photo Locations, ami egy virtuális térkép, feltöltve rengeteg fotóval. A saját anyagaimon kívül sok képpel segítette a munkát Urbán Balázs, Kovács Kata, Szathmáry Ádám, Márföldi Eszter és Kéri Árpi, köszönöm nekik a közreműködést. Jelenleg összesen 165 helyszínt böngészhettek 7 kategóriában, ha nincs ötletetek, hogy hova menjetek Budapesten és környékén fotózni. Az eddigi 10.000 megtekintés meggyőzött arról, hogy ez tényleg hasznos számotokra.
A másik igen népszerű szekció a presetes oldal lett. Tudjátok, hogy igen lesújtó a véleményem a presetekről. Nem csak azért, mert manapság ezeket sokan pénzért adják (hatalmas divatja lett ennek), hanem mert igen sok esetben teljesen megölik a kreativitást és a kísérletező szellemet.
Azért hoztam létre mégis ezt a szekciót, és azért került fel bele eddig 16 preset, hogy ezen keresztül jobban betekinthessetek az utómunkával kapcsolatos lépésekbe. Rengetegen kéritek ugyanis ezt tőlem, amivel kapcsolatban jövőre vannak is terveim, de erről majd később.
Ha már az utómunkánál tartunk, fast portrait retouch megjelöléssel idén is készültek videók. Ezekben a képfeldolgozást gyorsítva láthatjátok, és ötleteket meríthettek belőle saját projektjeitekhez. Négy vetítős (fire ring, gray circle, firestorm és cold violet), valamint egy Heliosos anyagot nézhettek meg az oldal YouTube-csatornáján.
Tudom, hogy sokkal több videós tartalomra lenne szükség, de ezek előállítási ideje messze meghaladja a cikkekét, így nem merek ezzel kapcsolatban ígérni semmit a jövőre vonatkozóan. Agyalok olyan projekteken, amiket csak videós formában tudok nektek prezentálni, ezzel rákényszerítve magamat a dologra.
Szeretnék egy gondolat erejéig visszautalni a Vintage Pub csoportra, és köszönetet mondani nektek az ott eltöltött időért. Nagyon szuper látni, hogy a csoport egészen minimális moderálással is gyakorlatilag önjáróan működik és alakul, fejlődik. A szabad vasárnapokon nem csak vintage optikákkal, hanem bármilyen korszerű felszereléssel létrehozott képet is megoszthattok. Remélem, hogy jövőre még többen leszünk és még jobb lesz a hangulat. Idén sajnos nem volt alkalom a szokásos Vintage Affair találkozóra, de 2020-ban mindenképpen lesz új. Ez terveim szerint a létszámunk miatt valamilyen piknik formájában fog megvalósulni.
Szintén nagyon fontos kiemelnem, hogy az idei évtől van lehetőségetek támogatni a tudásmegosztás működését. Természetesen minden tartalom ingyenesen hozzáférhető lesz a jövőben is, de a blog csatornáinak, felületeinek vannak fenntartási költségei. Ezekhez járultatok hozzá 2019-ben többen is (Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila), amit nagyon köszönök nektek.
Mivel több felajánlás érkezett, mint az infrastruktúra fenntartásához szükséges keret, a fennmaradó összeget a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak utaltam át.
Jövőre is igen hálás leszek azoknak, akik lehetőségeikhez mérten kisebb vagy nagyobb, de mindenképpen fontos és hasznos összegekkel támogatják a munkámat.
A blog szerelő részlege az idei évben számtalan új kihívással és projekttel szembesült. Köszönöm azoknak, akik féltve őrzött kincseiket, családi örökségüket, kedvenc vintage objektívjüket rám bízták, hogy azokat mindenféle szempontból megújulva kapják vissza. Természetesen ez az értékmentő tevékenység jövőre is folytatódik, és bármiben állok a rendelkezésetekre.
Jön számtalan új cikk, ezek közül több már most is tervezési, vázlat vagy kézirat formában létezik. A meglevő ötletek mellé a tapasztalatok szerint mindig beesnek új projektek is, így ezekről most nem is írok semmit, legyen minden meglepetés. Ha nem szeretnél róluk lemaradni, az e-mail értesítőre akár most is feliratkozhatsz.
Természetesen tervben van számtalan fotózás is, ezek megvalósulásáról a közösségi médiás felületeken értesülhetsz majd. Idén nagyon rákaptam a nagylátó optikákkal történő portrézásra, és ezt mindenképpen szeretném folytatni jövőre is. Ugyanígy tervben van a középformátummal való fotózásba való belekóstolás is.
Ha már említettem a középformátumot, ugyanígy a célok között szerepel sokkal több analóg kép készítése. Idén nagyon megszerettem a Canon FD rendszerét, és remélhetőleg ez a kapcsolat jövőre további számtalan képet eredményez.
A weboldal folyamatosan frissül és megújul. Ez néha látványos, néha csak a háttérben zajló, kevésbé észrevehető változtatásokból áll (ilyen volt idén például a https titkosított kapcsolatra való átállás). Amennyire időm és lehetőségeim engedik, természetesen az a célom, hogy a legkorszerűbb és legjobban használható formában kaphassátok meg a képeket és a tudást is. Ebben kiemelt segítséget kapok Pintér Zsolttól, amit ezúton és újra köszönök neki.
Nagyon sokan fordultok hozzám a kérdéssel, hogy tanítok-e fotózást élőben is.
A válasz jelenleg nem, viszont gondolkodok azon, hogy ebből hogyan lehetne igen. Számtalan tanfolyam és mentoring program létezik ma már, de - nem fogok kertelni - a visszajelzéseitek alapján ezek hasznossága, az ott kapott tudás és egyáltalán az átadás módja elég siralmas. Éppen ezért tartózkodom a dologtól, illetve töröm a buksimat azon, hogy hogyan lehetne ezt számotokra valóban értékes formában megvalósítani, testre szabottan (ha egyszer létrejön ilyesmi a blogon). Ezzel kapcsolatban várom az ötleteiteket, zaklassatok velük nyugodtan az elérhetőségeimen.
Az összefoglaló végén meg szeretnék említeni pár olyan embert, akik nélkül a blog sokkal szegényebb lenne. A páromról és a modelljeimről már ejtettem szót, de ugyanilyen fontos szerep jut Urbán Balázsnak, akivel számos eszmecserénk van folyamatosan. Szintén sokat segít a blog formálásában a Márföldi Esztivel és Hegyi Júlia Lilyvel eltöltött idő. Benedek Lampert, Tóth Gábor Szabolcs és Papp Dóri mindig lelkesen nézik át az új anyagokat, és a sörök mellett tett hozzáfűzéseik is mind gazdagabbá teszik az oldalt. Közületek is sokan segítenek hasznos gondolatokkal, technikai információkkal. Ezekért külön köszönetet szeretnék mondani Pap Gyulának és Róka Zoltánnak.
Idén év végén nagyon kellemes meglepetés volt, hogy az instagramon terjedő “kedvenc fotósaid” tabellán nagyon sokan jelöltetek meg. Ezt is köszönöm nektek, jól esik a visszajelzés. :)
Tartsatok velem 2020-ban is, iratkozzatok fel, és dobáljunk még pár fahasábot a vintage forradalom tüzére!
B.U.É.K!
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
Ez az egész cikk egy nagy köszönetnyilvánítás, így fura lenne, ha ide, a végére hagytam volna valakit. :)
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2019. december 31., utolsó módosítás: 2019. december 31.)