hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              műhely
              frissességek

    hispan's photoblog   |   műhely   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Kiszínezett történelem:
Terra Nova 1910-1913
(Scott antarktiszi expedíciója)

Tragikus végű expedíció, melynek során végül
nem a természet győzte le az embert (hanem egy másik ember)


2022. október 22. • Horváth Krisztián

Újraszínezett képanyagon át kalauzollak el a fagyos múltba: Scott kapitány tragikus déli útját szemet gyönyörködtető nagyformátumú felvételeken dokumentálták, amik közül párat most színekkel hoztam közelebb jelenünkhöz.

Mielőtt belevágunk, egy kis módszertan. A régi fényképek színezését ebben a korábbi tudásanyagban már megosztottam veled, az eljárás pedig itt is azonos. Az eredeti képeket vélt színeik szerint kellett rétegekre bontanom, ezt követően maszkolással megkapták az árnyalatokat, amiket a blending módok váltogatásával, az áttetszőség beállításával, stb. lehetett teljesen az adott témához igazítani.

Még azonos körülmények között, azonos technikával készített képanyagon belül is eltérő, mennyire sikerül élethűre egy-egy fotó, illetve vedd figyelembe, hogy a megálmodott színek - források vagy a kellően alapos kutatás hiányában - eltérhetnek az eredetiektől. Ahogy a korábbi cikkben is jeleztem, ma már vannak automatikus megoldások, AI vezérelt szoftverek is a régi fényképek kiszínezésére, összességében azonban elmondható, hogy minél többet szöszölsz egy képpel manuálisan, annál szebb lesz. Ezzel a hajóval például elment 2 óra, de a végeredmény maradéktalanul kárpótolt.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?



A tragikus expedíció és képi öröksége

A Brit Antarktiszi Expedíció, vagy ahogy a történészek hivatkoznak rá, a Terra Nova Expedíció, egy 1910 és 1913 között bonyolított, az Antarktiszra irányuló földrajzi és tudományos felfedező út volt, melyet Robert Falcon Scott kapitány vezetett. A földrész meghódítása csak nem sokkal korábban kezdődött, hiszen James Cook kapitány 1773-ban lépte át a sarkkört először, Fabian Gottlieb von Bellingshausen cári orosz haditengerészeti tiszt pedig 1820-ban pillantotta meg első ízben a jég és hó fedte partokat. Carsten Borchgrevink norvég biológus volt az első, aki ténylegesen az Antarktiszra tette a lábát 1895-ben. Elsősorban ez utóbbi út inspirálta Scottot is, mindössze 15 évvel később.

A fotón az expedíció nevét is adó, számtalan másik képen is felbukkanó három árbócos, teljes értékű vitorlázattal felszerelt Terra Nova gőzös.

A Terra Nova Expedíció célja kettős volt: a Ross-tengeren, a Viktória-föld közelében tudományos kutatásokat végeztek, azonban Scottot egyértelműen fűtötte a büszkeség és a brit birodalmi érdekeknek való megfelelés is: először akarta elérni a Déli Sarkot, az útnak ez a része azonban tragédiába fulladt.

Thomas Griffith Taylor geológus és Charles Wright meteorológus egy jégbarlang belsejéből néz ki a Terra Nova felé. 1911. január 5.

Scott kapitány nem az ismeretlenre vállalkozott: bár ember előtte még nem járt bolygónk legdélebbi csücskén, korábbi expedíciója, a Discovery (1900-1904) már így is rekordnak számított a déli jégvilágba való behatolás tekintetében, és ünnepelt hőssé tette. A szintén brit Sir Ernest Henry Shackleton 1908-ban megkísérelte ugyan a Déli-sark elérését, ám attól nagyon messze, 180 km-re fel kellett adnia a küzdelmet. Ez jelezte a korszak minden vállalkozó szellemű felfedezőjének, hogy a Déli-sark nehezebben fogja adni magát, mint az északi. Shackleton a sikertelen kísérlet ellenére azonban értékes adatokkal és részletes útvonallal szolgált Scott számára.

Scott a Discovery-küldetés után évekig szervezte visszatérését, és nagy akadályokat küzdött le: az expedíció finanszírozása komoly terheket jelentett, és sokáig teljesen bizonytalan is volt. A brit kormány 20.000 fontja mellé Új-Zéland és Ausztrália is adományozott, de természetesen magánemberek is beszálltak: Lawrence Oates és Apsley Cherry-Garrard egyenként 1000 fontot fizetett a csatlakozásért. A Terra Nova, mely eredetileg bálnavadász hajó volt, végül 1910 június 1.-én futott ki Londonból, majd kisebb kerülő és további pénzgyűjtés után Scott Fokvárosban csatlakozott hozzá és legénységéhez. Ekkor értesült róla, hogy Amundsen norvég felfedező szintén a Déli-sarkot vette célba, ez pedig igen komoly aggodalommal töltötte el.

Lawrence Oates kapitány gondozza a pónikat az istállójukban a Terra Nova fedélzetén. 1910 decembere.

Az út nehezebb része Új-Zélandról, Port Chalmers kikitőjéből indult, akárcsak korábban a Discovery. A Dr. Edward Wilson vezette tudományos munka keretében földrajzi felméréseket, meteorológiai kutatásokat, geológiai mintagyűjtést és az állatvilág megfigyelését is folyamatosan végezték. 1911 telén (ne feledjük, ez ott az északi félteke nyarára esik), miközben a hideg elől menedékeikre húzódtak, Wilson több emberrel felkereste a 90 kilométerrel távolabb lévő császárpingvinek telelőhelyeit, hogy tojásokat gyűjthessenek. Az út során igen erős szelet és nem ritkán -60 Celsius fok hőmérsékletet is kénytelenek voltak elszenvedni, ráadásul egy időre a sátrukat is elvesztették, jutalmuk azonban három épségben maradt tojás lett.

Egy Adélie-pingvin fészkét és benne tojását védi Herbert Ponting fotóstól Cape Roydsban, a Ross-szigeteken.

A nagy mennyiségű felszerelés szerencsére fotós szempontból is értékes volt: számtalan kép készült, illetve rögtönzött megoldásokkal ugyan, de még a laborlálást is megoldották, ami ilyen hőmérsékleti viszonyok között, és a kor alapanyagait ismerve valóságos bravúrnak számított.

Herbert Ponting fotós rögtönzött sötétkamrájában dolgozik. 1911. július 22.

Scottot azonban főleg a Déli-sark tényleges elérése érdekelte, így az 1908-as Shackleton-expedíció idején létesített, ma is létező McMurdo állomás közelében levő helyet használta bázisul. Itt igen komoly, előre megtervezett és legyártott alkatrészekből álló szállást állítottak össze, mely a lehetőségekhez képest nagyfokú kényelmet biztosított a csapatnak. A hely jelentett bizonyos logisztikai előnyt, azonban az Amundsen által választott, Bálna-öbölből induló útvonallal szemben 110 km pluszt jelentett, ami később a versengés elvesztéséhez is vezetett.

Anton Omelchenko a hatalmas Barne-gleccser végén áll a Ross-szigeten. 1911. december 2.

Eközben Victor Campbell elsőtiszt hat emberrel keletre hajózott a Terra Nován abban a reményben, hogy további tudományos munkát végezhet. Visszafelé a táborba meglepetésbe botlott: Roald Amundsen expedíciója megérkezett, és a Bálna-öbölben táborozott. A két csapat találkozott (meghívták teázni a norvégokat), kellemesen elbeszélgettek, majd Campbell visszasietett a hírrel Scotthoz, aki bár nem örült a fejleményeknek, folytatta korábbi tervei végrehajtását.

1911 áprilisában, az antarktiszi tél beköszöntével az expedíció személyzete a kunyhókba kényszerült, és nekiláttak az addigi gyűjtések feldolgozásának, valamint előadásokkal, tudományos tanulmányokkal és alkalmi focimeccsekkel múlatták az időt. Scott folytatta a számításait és a pólus felé vezető út tervezését.

A Déli-sark megközelítése során több csapat vágott neki az útnak, ezek bizonyos meghatározott távolságonként lerakták az ellátmányukat és visszafordultak McMurdoba.

Charles Wright arcán fagyási sérülések láthatóak, miután visszatért a táborba. Az első támogató csapat tagja volt, amely segítette Scott Déli-sarkra való elérését. 1912. január.

Az utolsó, tényleges szakaszra Scotton kívül végül összesen négyen, dr. Edward Wilson, Edgar Evans, Lawrence Oates és Henry Bowers indultak el. Az ő ellátmányukat a hajón velük utazó szibériai és mandzsúriai pónik szállították, melyek elképzelésük szerint képesek voltak ellenállni a megpróbáltatásoknak.

Apsley Cherry-Garrard nézi, ahogy Michael, a szibériai póni játszik a hóban. 1911. október.

Sajnos ebben tévedniük kellett, mert már odafelé elpusztultak (az alaptáborban hagyott példányok közül is összesen csak két póni tért haza), így terheiket saját maguknak kellett húzniuk. Hogy a súlyt csökkentsék, útjuk során apró, zászlókkal jelölt lerakatokat hoztak létre, amikben élelmet és petróleumot helyeztek el a visszaútra. Ezzel amellett, hogy optimalizálták a terheket, fontos lélektani előnyt is kovácsoltak, hiszen a küldetés második szakaszán, a visszaúton is számíthattak készletekre. Tudták azonban azt is, hogy ha később nem találják meg a lerakatokat, az katasztrofális következményekkel járhat.

Később komoly hibának bizonyult, hogy az utolsó ellátó csapattal a kutyákat is visszaküldték a táborba (az expedíció összesen 33 szibériai kutyát vitt magával). Ezek az állatok a póniknál sokkal jobban viselték a szélsőséges körülményeket, és komoly segítséget jelenthettek volna az öt férfinak. Nem véletlen, hogy Amundsen expedíciója is összesen 116 grönlandi kutyával dolgozott, és sokak szerint ez volt sikerük fő kulcsa.

Chris, a csapat egyik szánhúzó kutyája gramofont hallgat. 1911.

Útjuk 1912. január 18.-án érte el célját: megérkeztek a Déli-sarkra, ahol azonban meglepetés rejtőzött: egy sátor, rajta pedig norvég lobogó, ami egyértelművé tette, hogy Amundsen megelőzte őket. Ez amellett, hogy küldetésüknek ez a része elbukott, hatalmas lélektani csapást is jelentett és demotiválta az öt férfit az egyébként is nehéznek ígérkező visszaút során.

A drámai pillanatok: Scott és a csapat felfedez egy sátrat, amelyet Amundsen hagyott hátra, aki egy hónappal korábban érte el a Déli-sarkot. 1912. január 18.

1300 km-t kellett volna megtenniük a biztonságos táborig, az időjárás azonban nem kedvezett nekik. Bár a tervhez tudták magukat tartani, a vártnál jobban legyengültek, kihűltek és skorbuttól is szenvedtek. Bámulatos, hogy a közvetlen életveszély ellenére mindvégig végezték tudományos feladataikat is, és ahol csak lehetett, geológiai mintákat gyűjtöttek.

!

Edward Evanst február 17.-én érte utol a halál a Beardmore-gleccser tövében egy esést és fejsérülést követően. Oates kapitány súlyos fagysérülést szenvedett, és lefekvés előtt imádkozott, hogy már ne ébredjen fel. Másnap reggel fohásza nem talált meghallgatásra, így kilátástalan helyzetét felismerve kisétált a hóviharba, hogy ne lassítsa a többieket. Híres szavaival búcsúzott: "I am just going outside and may be some time…" (Kimegyek egy kicsit, ez eltarthat egy ideig...)

Scott, Bowers és Wilson belátták, hogy nekik sem fog sikerülni a hazatérés, így sátraikban menedéket keresve búcsúüzenetek fogalmazásába kezdtek.

Eközben a támogató csapatok közül többen is újabb úttal további ellátmányokat vittek a lerakatokba abban reménykedve, hogy ezeket a visszaérő Scott és csapata felhasználják majd. Október 29.ére nyilvánvalóvá vált számukra, hogy a felfedezők terve kudarcba fulladt, így kutatócsoport indult útnak. 1912. november 12.-én találták meg fagyott holttesteiket. Scott naplójában március 29. volt az utolsó bejegyzés dátuma, ebben már búcsúlevelet fogalmazott meg, tekintettel a kilátástalan helyzetükre. Sorait ezzel zárta: "Last entry. For God’s sake look after our people." (Utolsó bejegyzés. Az Isten szerelmére, gondoskodjatok a hozzátartozóinkról.)

1913 júliusában az expedíció tagjai (Bowers, Oates, Wilson, Edgar Evans, Scott és Brissenden) posztumusz megkapták a Polar Medalt (ezüst vagy bronz fokozatban) "Antarktisz, 1910-1913" felirattal. Ugyanebben az évben a Ross-szigeti Observation Hillen egy fakeresztet is állítottak, amelyre a halott felfedezők nevei és egy találó Tennyson-idézet került: "Törekedni, keresni, megtalálni, és nem engedni".

* * *

További részleteket, érdekességeket és képeket találhatsz ebben, ebben és ebben a cikkben is.

Ha régi képek színezésével kapcsolatban kérnél segítséget, ezeken az elérhetőségeken megtalálsz.

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


Vannak még itt további érdekességek is:


Kiszínezett történelem: Terra Nova 1910-1913 (Scott antarktiszi expedíciója)

A gép alkot, az ember pihen

Ezek a leképezési hibák rontják el a napodat

Miért emelkednek ilyen meredeken a vintage optika árak?

Hol romlott el a Facebook?

Canon érdekességek és könyvajánló, Bob Shell nyomán

Életem hátterei (TFCD fotózás)

Így tehetsz színessé régi fekete-fehér fényképeket

Évértékelő @2021

TFCD poszt generátor

Lejárt tekercs: Konica FS-1 + Hexanon 1.2/57 + VX200 film

10 kérdés, 10 válasz. 10 éves a hispan’s photoblog

Szabad-e világító sirályt fotózni?

Időutazás: 5 fotós hír 2030-ból

Ilyen volt a fotós OKJ (+all-in-one tétel)

Te is fertőzött lehetsz: támad a vintázs-kór

Így készült a forgó Parlament

A legöregebb objektív, amivel valaha fotóztam (Petzval kaland)

Hogyan készül a minibolygó (és a csőpanoráma?)

Gangvadászati kisokos

Évértékelő @2020

Hogyan állj pont szembe a Parlamenttel?

Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Miért működnek az objektívek?

Ezért imádod a vintage objektíveket

Évértékelő @2019

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

Robbantott ábra kisokos

Balkán Disney

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

A szürke színei

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

In memoriam Mamiya ZE

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Miért radioaktív az objektívem?

Kezdő fotós kisokos

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

A kamu vörös karika pszichológiája

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

A boldog fotós lájk nélkül él

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Mi a gond a modern objektívekkel?

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

35mm történelem

További cikkek a tudásbázisban...

A digitális képek forrása. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2022 (eredeti megjelenés: 2022. október 22., utolsó módosítás: 2022. október 22.)