Részletesen megmutatom a Tamron AdaptAll-2 rendszerét az összes elérhető adapterrel együtt. Régóta készülök neked ezzel az anyaggal és évek óta vadászok minden elérhető AA2 konverterre. A gyűjtemény mostanra lett teljes, a beszámolót pedig kiegészítem neked az AA2 rendszerhez gyártott optikákkal és gyakorlati tapasztalataimmal is.

Mi az AdaptAll-2?

Egy álom. Egy ügy. Egy rendszer. A Tamron azon elgondolása, hogy egy optika - megfelelő AA2 csereadapterrel - bármilyen fényképezőgépen működhet. Megcsinálták? Igen! A mai napig hasznos az AdaptAll-2? Igen! Szedjük ízeire!

Ha el kellene magyaráznom neked az AdaptAll-2 működését, akkor azt úgy kezdeném, hogy képzelj el olyan füles bajonettet, aminél a "bázistávolság" igen nagy, vagyis elméletben minden más fényképező rendszerre is fel lehet tenni egy ilyen objektívet, a megfelelő adapterrel. Az AdaptAll-2 (vagy röviden a továbbiakban AA2) tehát maga is egy objektív csatlakozás, annyiban azonban különleges, hogy nem léteznek AA2 bajonettes fényképező vázak (érdekes módon AdaptAll-2 "vázkupak" mégis létezik - erre majd a cikk végén visszatérek). Az AA2 optikákat ugyanis mindig egy megfelelő adapterrel (vagy ahogy néha hívom: végbajonettel) kell ellátni, hogy a számunkra szükséges rendszerhez illeszkedni tudjon.

Egy másik megközelítés a magyarázatra a következő: képzelj el egy olyan adapter családot, aminél a gyűrűk egyik oldala mindig tetszőlegesen választott fényképező rendszer, a másik viszont egy standard csatlakozás, és az összes olyan optika, amit erre a standardra gyártottak, illeszkedik rá. Természetesen nem csak fizikai illeszkedésről van szó, hanem rekeszbeugrasztásról is, tehát annyiban mindig "auto" is az egész történet, amennyiben a fogadó rendszer képes volt automata rekeszvezérlésre. Ezeket az eseteket az egyes márkáknál és bajonetteknél végig is nézzük majd.

Mik az eredeti ötlet zseniális tulajdonságai?

• Egyetlen objektívet vásárolva bármilyen fényképező rendszeren használhatjuk azt, illetve könnyen kölcsön tudjuk adni fotós ismerőseinknek akkor is, ha ők más rendszerrel dolgoznak (és van hozzá AA2 adapterük).
• Ha te Nikon F rendszert használsz, elég egy AA2 - Nikon F adaptert venned, és a továbbiakban bármilyen AdaptAll-2 optikát tudsz majd használni. Az adapter ráadásul jóval olcsóbb magánál az objektívnél, így pénztárcabarát.
• A gyártó azzal is számolt, hogy a fotósoknak AdaptAll-2 optikák mellett sokkal könnyebb és olcsóbb rendszert váltaniuk, hiszen összes AA2 optikájuk további használatához csak egy olcsó AA2 adaptert kell vásárolniuk az új fényképezőjükhöz.
• Ez a gyártó részéről is egyszerűsíti a folyamatokat és csökkenti a költségeket, hiszen objektívjeiket nem 10+, hanem csupán egyetlen csatlakozással, így egyetlen műszaki kivitelben kell elkészíteniük. Könnyebb minőségellenőrzés, kevesebb gyártósor, nagyobb szériák, mindez pedig növeli a versenyképességüket. Az AA2 standardnak megfelelő objektív biztos, hogy csodásan fog működni bármilyen rendszeren, ha helyesen van adapterezve.
• A kereskedelem feladata is egyszerűbb, hiszen a készletezésnél nem kell rendszerek szerint külön rendelt optikákat tartani, csupán az AA2 végződésű objektívet, és hozzá - sokkal kisebb költségű - rendszeradaptereket.

Miért tehette meg ezt a Tamron? Ma már szinte képtelenség lenne teljesen univerzálisan adaptálható optikákat gyártani még akkor is, ha erre a fizikai kialakítás módot ad, hiszen a gyártók egyedi jeleket és kódolást használnak az elektronikusan vezérelt optikák esetben (más a rekeszvezérlés jele, a fókuszmotorok irányítása, illetve az objektíveken elhelyezett extra kezelőgyűrűk és gombok csatlakozása is - sounds like a rémálom). Régen azonban volt egy igen komoly regulázó tényező a piacon, ez pedig a kisfilmes, vagyis 35mm-es filmtekercs, és az arra elkészülő fullframe képkocka mérete. A gyártók e nagyrészt standard nyersanyag és képkocka méret köré építették fényképezőiket és rendszereiket. Természetesen számtalan eltérő technikai megoldást alkalmaztak a fénymérés, a filmtovábbítás, a zárak, a csatlakozások és minden egyéb tekintetében, de a filmtekercs mérete (és a tükörreflexes kialakítás) körülbelül azonos bázistávolságú és átmérőjű csatlakozásokat eredményezett. Ezekhez lehetséges volt kidolgozni egy olyan univerzális adapter rendszert, mint az AdaptAll-2. Ez egészen a digitális éra hajnaláig életben maradt (mutatom majd a végjátékot is) annak ellenére, hogy milyen sokféle konkrét rendszerhez kellett alkalmazkodni.

Ha számba vettük az imént az ötlet és a rendszer pozitívumait, akkor azért a figyelmedbe ajánlok néhány ellenérvet is, melyek java abból ered, hogyan is létezik az univerzum térhullámain ringatózó fotós jellegű entitás.

• A legtöbb fotósnak - legyen akár hobbi, akár amatőr, akár profi - egyetlen rendszere van. Nagyon ritka eset az, amikor valaki két teljesen eltérő fényképező rendszerrel dolgozik, hiszen ott mindent duplán kell tartania, de főleg a vázakat és az optikákat, amik ráadásul nem is keresztkompatibilisek, így a legkevésbé sem költséghatékonyak. Ilyen szemszögből nézve a vásárlók többsége az AdaptAll-2 csatlakozós optikáját idejének 99,9%-ban ugyanazzal a bajonettel és rendszerrel használja. Oda vagytok csodás álmok!
• A fogyasztók szemszögéből az AdaptAll előnye inkább abban állt, hogy ha eladták AA2 optikájukat, akkor könnyebben gazdára találhatott univerzális csatlakozásának hála, valamint bolti vásárlás esetén is nagyobb volt az esély rá, hogy van megfelelő AA2 objektív készleten (hiszen mindegyik kompatibilis volt, bármilyen rendszerünk is legyen).
• Azt se felejtsük el, hogy egy helyett két csatlakozó felület dupla hibalehetőséget rejt. Hibalehetőség alatt a minőségi toleranciát és a mechanikus kapcsolatok bonyolultságát is értem. Mint majd látni fogod, egy AA2 - FD adapter például számtalan füllel és kallantyúval dolgozik, mivel a Canon FD csatlakozás eleve igen bonyolult. Ha minden megfelelően üzemel, nincsen gond, de minél több a mechanikus alkatrész, annál nagyobb a hibás működés esélye is.

Mi értelme van ennek manapság?

Az AdaptAll-2 szép és jó, de miért érdemes vele foglalkozni a digitális érában is? Erre három fő válasz adható:

• Ha digitális gépre adaptálsz régi analóg optikákat, akkor elég, ha csak egyféle rendszeradaptered van. A példa kedvéért mondjuk egy Sony E - Nikon F adaptert vételeztél, erre pedig az összes AA2 optikád fel fog menni, ha van egyetlen Nikon F - AA2 átalakítód.
• Ha többféle analóg rendszerrel is fotózol filmre, akkor tudod ugyanazokat az AA2 optikákat használni minden régi vázadon, csak a megfelelő AA2 adapterek kellenek hozzá. Mivel manapság egyre nagyobb divat a filmre fotózás és a régi felszerelések hadrendbe állítása, ez is fontos.
• Ha olyan filmes rendszerrel fotózol, amire kevés optikát adtak ki eredetileg, akkor a megfelelő AA2 adapterrel az összes AdaptAll-2 optikát tudod rajta használni. Példának okáért, ha te éppen Mamiya Z vázzal szeretsz képeket készíteni, az AA2 csatlakoztatás lehetősége jelentősen kiszélesíti az egyébként igen gyér optika kínálatot.

Történeti előzmények

Nem a Tamron AdaptAll-2 az első olyan elgondolás, hogy legyen egy objektívcsalád vége univerzálisan cserélhető. Itt a blogon is olvashattál például a Vivitar T4-ről, mely igen hasonló logikára épült. A Tamron háza táján az AA2 előtt létezett már az Adapt-A-Matic, majd később az Adaptall. Utóbbi műszakilag egyszerűbb és kevésbé kiforrott megoldás volt a 70-es években, de számtalan hasznos tapasztalattal szolgált a gyártónak az elgondolás megvalósítását illetően.

Már az eredeti Adaptall is képes volt blendebeugrasztásos automatikára és így nyitott rekeszes fénymérésre (ha a váz támogatta ezt), ami akkoriban az egyik legfontosabb versenyelőnye volt a korszerű SLR kameráknak. A nyitott rekesszel történő komponálás és fénymérés két dolog miatt kulcsfontosságú: egyrészt a kereső képe így a legfényesebb, vagyis jól látható a téma és könnyű élesre állítani, másrészt a fényméréshez használt különböző fotoelektromos cellák több fénnyel pontosabban mérnek.

Az AdaptAll-2 műszakilag átgondoltabb, a AdaptAll minden képességét öröklő rendszer lett, mely mind a mai napig talán a legszélesebb keresztkompatibilitással operál, és nemsokára megmutatom, milyen sokféle fényképező rendszer között teremtett összeköttetést.

Az AdaptAll-2 objektívek családja folyamatosan bővült az évek alatt (lásd később részletesen), majd 1980 környékén bevezetésre kerültek az SP szériás optikák. Ezek magasabb minőséget ígértek, és kifejezetten a komoly amatőrökre és profikra célozták őket. Az SP objektívek 17mm-től 500mm-ig lefedtek minden fontosabb látószöget.

Az AdaptAll-2 rendszer kompatibilitása

Az AA2 csatlakozás a 70-es évek közepétől a 90-es évek legelejéig gyakorlatilag az összes népszerű fullframe képmezős, 35mm-es filmet használó tükörreflexes rendszerrel kompatibilis volt (valamint részben az ezekből leágaztatott, kezdetben kicsit Frankenstein teremtményére hasonlító DSLR-ekkel is, lásd később az EOS-M adaptert).

Nem is hinnéd, hogy milyen sok volt ezekből! Eddig nem mondtam, de most írom: szám szerint 17 (tizenhét) féle eredeti AdaptAll-2 adapter létezik, úgy mint:

• Canon FD - AdaptAll-2
• Canon EF (EOS-M) - AdaptAll-2
• Contax/Yashica C/Y - AdaptAll-2
• Fujica X/ST/AX - AdaptAll-2
• Konica AR - AdaptAll-2
• Leica R - AdaptAll-2
• M42 - AdaptAll-2
• Mamiya Z/SX - AdaptAll-2
• Minolta A - AdaptAll-2
• Minolta SR/MC/MD - AdaptAll-2
• Nikon F - AdaptAll-2
• Olympus OM - AdaptAll-2
• Pentax K (PK) - AdaptAll-2
• Praktica B (PB) - AdaptAll-2
• Ricoh RI/KR/XR - AdaptAll-2
• Rollei QBM - AdaptAll-2
• Topcon RE - AdaptAll-2

Ezek közül néhányhoz a mai napig készülnek utángyártott darabok (mint pl. Pentax K, Nikon F vagy Canon EF), de megjelentek új kínai variációk is a népszerű MILC-ekhez, például AA2 - Sony E, Nikon Z, Canon R, M4/3, Fuji X vagy Leica L adapter. Mivel a mirrorless rendszerek bázistávolsága jóval kisebb, mint a korábbi (D)SLR-eké volt, így elméletben ma is bármihez lehet AA2 adaptert használni, vagy egy korábbi AA2 rendszeradaptert továbbadapterezni új adapterrel (én is jellemzően PK - AA2 adapterrel használom az AA2 objektívjeimet, a PK végüket tovább adapterezve digitális vázakra, ha szükséges). Az új verziók persze nem tudnak rekeszvezérléses automatikát, csak arra alkalmasak, hogy az AA2 objektívek rekeszpöckét benyomják, így manuális módban lehet őket használni a rekeszgyűrű segítségével.

Az eredeti adapterek ára és elérhetősége nagyon változó. A populárisabb rendszerekhez, mint a Canon FD, Nikon F, Pentax K vagy Olympus OM, sokkal több adaptert gyártottak, így ezek sokszor pár ezer forintért is rendelhetőek akár eredeti dobozban is. Előfordul, hogy ezek kivitelben eltérnek, FD-ből például van ezüst-fekete és fekete-fekete színvariáció is. Bizonyos ritkább verziókból sokszor viszont eladó darab sem nagyon van, vagy ha akad, akkor több-tízezer forintot is elkérnek érte. Ilyen a soromban például az eredeti Canon EOS-M jelölésű (valójában EF) vagy a Sony/Minolta A adapter, amik 20-40.000 forintos áron mozognak.

Vegyük sorra az egyes adaptereket és azt, hogy mit is tudnak pontosan. Amit elöljáróban tudnod kell: magukon az AA2 csatlakozásos optikákon egyetlen vezérlő csatlakozó van, ez pedig a rekesz nyitásáért és zárásáért felelős. Ha a pöcök nincsen benyomva, a rekesz nem záródik. Ha a pöcök be van nyomva, akkor a rekesz összezár az optikán lévő rekeszgyűrűn beállított értékre. Így meg tud valósulni teljesen manuális (folyamatosan benyomott pöcök) vagy automata (az expozíció pillanatában benyomott pöcök) rekeszvezérlés (valamint ha van előnézeti gomb, akkor annak benyomásával bármikor zárható a rekesz, pl. Olympus OM esetében).

Ez a kis átviteli egység ráadásul arra is érzékeny, hogy mennyire nyomják be (nem röhög), tehát azokon a rendszereken, ahol a kívánt rekeszértéket egyetlen kezelőszervvel érik el (pl. Mamiya Z), mégpedig annak bizonyos mértékű mozgatásával, szintén használható. Ha most még zavaros is, hogy ez miért zseniális, a cikk végére tiszta víz kerül a pohárba.

A helyes fényméréshez, valamint automata módokhoz sok rendszernek szüksége van arra, hogy előzetesen tudja, milyen rekeszérték van beállítva az optikán. Mivel a fénymérés maga nyitott rekesszel történik, az expozíció pillanatában ténylegesen megvalósuló (beugró) rekeszértékről tájékoztatni kell a vázat. Ezt az AdaptAll-2 adapterek úgy teszik meg, hogy az objektívek rekeszgyűrűjén található két mélyedés, amibe az adapterek egy vagy két kiálló pöcke csatlakozni tud.

Így amikor a rekeszgyűrűt tekerjük, a pöckök mechanikus úton vele forognak, majd célrendszertől függő megoldással (vagy generációs eltérések miatt akár megoldásokkal, egyszerre többel is) a váz felé jelzik a kiválasztott rekeszértéket. Ez a jelzés már attól függ, hogy milyen vázon vagyunk éppen, de általában valamilyen elforgó kallantyút jelent. Íme pár példa a rekeszérték visszajelző kiállásra, amiknek a működését tudod tesztelni, hiszen amikor forog a rekeszgyűrű, akkor ezek a kiállások is elfordulnak majd:

Bizonyos adaptereken a rekeszérték visszajelzését nem (vagy nem csak) pöcök végzi, hanem az elektronikus úton kerül kommunikálásra. Ezeknél az adaptereknél ne pöcköt keress, hanem elektromos csatlakozókat:

Az AA2 adapterek vázoldali másik kezelő szerve a rekeszbeugrasztó, ami azért felelős, hogy az expozíció pillanatában ténylegesen meg is történjen a rekeszlamellák zárása, majd utána közvetlenül a kinyitásuk. Ez szintén célbajonettől függő kialakítású.

Egyes AA2 adaptereken speciális esetben vannak még további kezelőszervek vagy csatlakozások, de ezekről az egyes adaptereknél írok neked részletesebben.

AA2 adapterek használata a gyakorlatban

Izébizgentyűk erdeje ez az egész dolog, így néha nem is olyan könnyű felhelyezni egy-egy AA2 adaptert az optikára. A jó hír az, hogy ha egyszer már felkerült, az esetek 99,9%-ban az igen magas minőség miatt nincsen holtjáték vagy probléma. De lássuk a helyes használat sorrendjét:

• először tekerd az optika és az adapter rekeszskáláját is a legkisebb értékre (az AA2 adapterek lemennek 1.4-ig, de ez nem kell, hogy feltétlenül megegyezzen az adott optika legkisebb elérhető rekeszértékével)
• illeszd az optika AA2 bajonettjének zöld pötty jelzését az adapter zöld pötty jelzésének vonalába
• forgasd az adapter papucsait az optika rekeszgyűrűjén lévő mélyedésig
• nyomd össze az optikát és az adaptert, majd forgasd el kattanásig (itt már a tényleges értékre fog esni a két rekeszskála)

Az adapter biztos rögzítését mindig az optika hátulján, az AA2 bajonettjébe épített rugós kallantyú adja, ezzel lehet később leoldani is.

És most csapjunk bele a lecsóba tételesen is! A sorrend az ABC-t követi, így önkényes.

Canon FD

A kisfilmes SLR korszakra hosszú időn át rányomta innovatív és kreatív bélyegét a... Ó atyám, kegyelmezz a magyar nyelvnek. Azt akartam csak írni, hogy a Canon FD rendszer igen sokáig volt meghatározó szereplője a fotózás világának, és a Canon nagyon sokat köszönhet az ebben a korszakban tervezett és bevezetett L-es optikáinak. Bár maga az FD széria menet közben legalább egy nagy ráncfelvarráson átesett, amikor a breech lockos kivitelről áttértek az nFD (elforgó házas) megoldásra (erről bővebben itt olvashatsz), a keresztkompatibilitás nagyrészt adott.

Az FD széles elterjedtsége miatt nem is kérdés, hogy az AA2 rendszer támogatta a csatlakozást. Az FD vázakra készült AA2 adapterek nagyrészt azonos tudással bírnak, de találunk a piacon teljesen fekete és fekete-szürke megoldást is. Megtalálható rajtuk a rekeszgyűrűt "leolvasó" két kis fül, valamint a rekeszérték visszajelzésére és a rekesz ugrasztására szolgáló egy-egy pöcök is. A rekeszugrasztó pöcök kiakasztható végállásban, így az AA2 - FD adapterekre feltehetőek FL objektívek is, melyeknél a manuális rekeszvezérlés csak folyamatosan felhúzott pöcökkel lehetséges (ilyen megoldás a korai FD optikákon is van, hogy régebbi FL vázakkal is lehessen őket használni). Emellett van az adapterek oldalán egy apróbb gomb is, ami a rekeszgyűrű A módba való állítását, illetve az onnan való visszakapcsolást biztosítja a véletlenek ellen.

Az AA2 - FD adapter használatát kissé macerássá teszi, hogy breech lock rendszerű, vagyis a vékony adapter pereme magában is elforog. Néha egészen nagy művészet a helyes rekeszérték-papucsokkal megfelelő pozícióban az objektívre helyezett adaptert végállásba kattintani, és az ember még utána is sokszor ellenőrzi, hogy biztosa jól beakadt-e az adapter (az optikán lévő kis biztosító kallantyúba). Ezt követően érdemes csak biztonságosan FD vázra csavarni az adapter breech lock gyűrűjét.

Canon EOS (EOS-M)

Az analóg fotózás egyik utolsó nagy eseménye az EOS rendszer bevezetése volt, mely végleg leszámolt az addig jellemző mechanikus váz-optika kapcsolatokkal. Az EOS rendszer standard csatlakozásában, az EF bajonettben egyáltalán nincsenek mechanikus pöckök: mind az autofókusz, mind pedig a rekesz vezérlése elektronikus úton történik. Ma már ez teljesen természetes (jóllehet a Pentax és a Nikon is sokáig erőltették a vázmotoros megoldások támogatását), akkoriban, a 80-as évek legvégén azonban forradalminak számított.

Csakhogy az AdaptAll-2 rendszer mechanikus kapcsolatok továbbítására épült. Bár egyes adapter típusok, mint majd látod lentebb, rendelkeznek elektronikus kapcsolatokkal, az AA2 rendszer végül sosem kapott olyan adaptert, ami a AA2 optikákat automata módokkal látta volna el EF vázakon. Ennek oka igen prózai: hiába vitték volna el az elektromos jelet az AA2 objektívbe, abban nem voltak motorok, amik mozgatták volna akár csak a rekeszt. Az elektromos jelek fizikai mozgatássá alakítását tehát egy vékony adaptergyűrűben kellett volna megoldani motorikusan, amire egyszerűen nem volt elég hely.

Ennek ellenére a Tamron szerette volna, ha az AdaptAll optikák népes családja használható a Canon új rendszerén is, ezért készítettek AA2 - EOS-M adaptereket, ahol az M nem a Canon későbbi MILC rendszerére utal, hanem egyszerűen csak arra, hogy ez EOS-Manual, azaz az AA2 optikák ezzel az adapterrel kizárólag teljesen manuális rekeszállítással üzemelnek. Bár kényelem szempontjából ez már kevés volt a 90-es évek elején, a lehetőség adott EOS vázakon AdaptAll-2 optikákat használni.

Contax/Yashica C/Y

A Contax/Yashica igen komoly tükörreflexes rendszer volt a maga idejében. Elég, ha csak arra gondolsz, hogy C/Y bajonettel a Zeiss kiadott egy egész generációnyi kiváló üveget. Ezt a sort bátran nevezhetjük az egyik utolsó, és mai mércével mérve is kiváló optikai teljesítményt nyújtó manuális objektív családnak. Sonnarok, Planarok, Distagonok, Tessarok és ezek tele, valamint vario verziói kaptak végre az üvegek minőségéhez méltó mechanikát is. Könnyek a szemem sarkában.

Persze nem tudja mindenki megfizeti a Zeiss optikákat, ezért a Tamron azzal matekozott, hogy érdemes az AdaptAll-2 üvegeket fellőni C/Y bajonettes vázakra is. Ilyenekből nem csak a Contax, de a Yashica külön is gyártott jópárat, így kereskedelmileg releváns bulinak tűnt a dolog.

Elkészültek hát a C/Y bajonettes AA2 adaptereket. Ezeken két kezelő szerv van a váz irányában: az egyik a rekeszértéket jelzi vissza (ezt a "papucsokon" át olvassa le az adapter az optika rekeszgyűrűjéről), a másik pedig a rekeszbeugrasztást végzi el, amikor exponálunk. Egyszerű és nagyszerű, tisztán mechanikus megoldás. Ha az adapterre vigyáztak, általában ma is hibátlanul működik. Érdekesség: a képeken látható adapteren még a régi Tamron logo/typo van, így könnyű lenne összekeverni az első generációs AdaptAll(1) adapterekkel, pedig ez valódi AdaptAll-2.

Fujica X/ST/AX

Én valamiért imádom a Fujica vázakat, főleg a homlokuk kiképzését. Szubjektív dolog, de az évek során több hibás Fujica vázat is felhalmoztam, mert úgy érzem, hogy ettől jobb lesz az életem. Magányos estéken előveszem őket és simogatom a tetejüket. Próbáld ki te is!

A Fujica korábban M42 csatlakozással (és egy kiálló pöcök miatt sokszor nem kompatibilis) rekeszérték-visszajelzéssel dolgozott, majd az 1970-es években ezt váltották le a korszerű X mountra, aminek fejlesztése a 80-as években is folytatódott (ínyenceknek írom: a kiálló pöckös Fujica M42 optikákhoz készített a gyártó X adaptert, szóval ezek az objektívek használhatóak akár X-es AA2 adapteren át is). A 65° elforgatással felhelyezhető bajonett vázmélysége 43.5mm, ami viszonylag keskenynek számít, így könnyen adapterezhető.

A korszakban jóval ismertebb (ma már a feledés homályába vesző, vintage fotósok között is kevésbé forgatott) Fujica X csatlakozás AA2 adaptere tartalmazza egyrészt a szokásos pöcök párost a rekeszérték (papucsokon át leolvasott) visszajelzésére és a blende beugrasztására, amikor kell. Az egyetlen extra dolog ezeken az adaptereken az a kis fém félgömb, ami az X bajonett tövében van, és egy elektromos ellenálláshoz kapcsolódok, ami a rekeszértékkel áll összeköttetésben. Ez elektronikus úton, alternatív módon jelzi vissza a kiválasztott rekeszértéket a váz felé, hogy az tudjon dolgozni félautomata módokban is.

Konica AR

A Konica AR rendszere gazdája néhány legendás, és igen drága objektívnek. Bár a legtöbb Hexanon igen jól sikerült (és a mai napig kevéssé ismert), az 1.2/57-es még ezek közül is kiemelkedik. Az enyhén radioaktív optika az egyik legélesebb f/1.2 objektív az 50mm körüli mezőnyben.

Persze nem mindenki szeretne Hexanon objektíveket Konica vázaira, okoskodott a Tamron, ezért hát készült AR - AA2 gyűrű is, hogy az AdaptAll-2 optikákat a Konica tulajdonosok legnagyobb megelégedésükre csavargathassák.

A Konica AR - Adaptall 2 gyűrű kicsit speciális. Ahhoz ugyanis, hogy a Konica vázak helyesen működjenek, nem elég a szokásos (mechanikus) rekeszérték-visszajelzés és blendebeugrasztó kar. Azt is tudnia kell a váznak, hogy mi a felhelyezett optika legnagyobb lehetséges rekesznyílása. Ennek megadása nem automatikus: az AA2 adaptergyűrűben, annak optika felé eső részén van egy pici skála egy kis mutatóval, amin 1.4 és 5.6 értékek között állíthatjuk a felrakott AA2 optika legnagyobb rekesznyílását. Ez mechanikus változást okoz az adapter gép felé eső részén, amiből a váz már tudja az induló rekeszértéket.

Hogy miért nincsen az adapter skáláján 1.2 érték, ha előbb említettem 1.2-es Konica optikát? Ne feledd: itt az AA2 bajonettel felrakott objektív értékét állítod be, az AA2 rendszerben pedig 1.4 és 8 között volt az összes objektív kezdő fényereje.

Leica R

Bár a legtöbben a Leicát a távmérős megoldásokról (és főleg Leica L mountos optikákról) ismerik, az idők szavát felismerve ők is beszálltak a tükörreflexes versenybe. Az R szériás vázak R bajonettel szerelve megkapták a nagyobb bázistávolsághoz módosított hagyományos Leitz optikai képleteket, maga az R rendszer pedig igen magas minőségben és árban került a piacra.

A Tamron úgy gondolta, hogy jól mutatnának az AdaptAll-2 optikák Leica R vázakon is, így voltak szívesek készíteni Leica R csatlakozásos AA2 adaptereket, a mi legnagyobb örömünkre.

Az adaptergyűrűk belső felépítése hasonló a többi SLR rendszeréhez: megtalálható benne a rekeszérték-visszajelző kar (ez kapcsolódik a papucsokon át az optika rekeszgyűrűjéhez), valamint a blendebeugrasztó kar is. Emellett az adapter külső felén van egy rekeszérték-skála. Erre azért van szükség, hogy az R vázak keresőjébe nézve lehessen látni az optikán beállított rekeszértéket (aminek képe egy külön, a skálára néző kukucskálón keresztül jut be).

M42

A jó öreg M42... Ezt a csavarmenetes (tehát nem bajonett!) csatlakozást még akkor sem lehetett figyelmen kívül hagyni, amikor az AdaptAll-2 megjelent, pedig nem egy generációban játszanak. Az M42-es optikák azonban olyan nagy számban készültek a megelőző évtizedekben, és még mindig olyan sok fotós használta (és használja) őket, hogy a Tamron csinált M42 adaptert is.

Az M42 csatlakozás mindössze annyit jelent, hogy van egy 42mm széles, fordulatonként 1mm-t emelkedő menetünk, aminek a bázistávolsága 45,46mm. Ez volt az eredeti standard. A gyártók ezt később kiegészítették még egy blendebeugrasztó pöcökkel is, hogy a félautomata presetes vagy preset nélküli vázak is tudják használni ezeket az objektíveket rekeszbeugrasztásos módokkal. Ezen a ponton még mindig nagyjából standard kialakításról beszélünk.

A "pokol" akkor szabadult el, amikor az egyes gyártók, akik mind-mind az M42 csatlakozást használták, olyan optikákat kezdtek készíteni, amik vissza tudják jelezni a váznak a rekeszgyűrűn beállított értéket (erre az automata expozíciós módokhoz és a nyitott rekeszes fényméréshez volt szükség), vagy amik például biztonsági pöcköket tartalmaznak véletlen A-M állítás ellen (és ezek az extra kiállások bele tudnak akadni az M42 menet vázoldali felfogatásába, ekképpen mondjuk az SMC Takumar optikák rászorulnak a Zenit vázakra).

A beállított rekeszérték közléséhez tehát kell még egy manuális (vagy elektronikus - lásd CZJ electric optikák) kapcsolat. Ezt a kapcsolatot azonban az egyes gyártók már teljesen eltérő fizikai kialakításokkal oldották meg (hol ide, hol oda esett a kisebb, nagyobb pöcök, stb.). Bár a különböző M42 optikák minimális kivételtől eltekintve felcsavarhatóság szempontjából keresztkompatibilisek (kivétel mondjuk a Fujica M42 széria), a "tudásuk" innentől jelentősen eltért. Hosszú sztori, külön történet.

A cikkben látható M42 - AA2 adapteren is van rekeszérték-visszajelzés, ez pedig a Pentax/Spotmatic kamerákkal kompatibilis. Az adapter oldalán kinyúló kis fogaskerék az AA2 optika rekeszgyűrűjének és a Spotmaticok rekeszpöckének eltérő mértékű mozgásából eredő különbséget hivatott kompenzálni egy áttéttel. Megizzadtam a mondat végére én is.

Összességében tehát használhatóak az AA2 optikák M42 vázakon manuális módokban, de sokukon a rekeszértékek visszajelzése nem fog működni (pl. Fujica M42 vázak vagy Praktica M42 electric vázak), így a félautomata módok sem mennek majd helyesen.

Mamiya Z/SX

A Mamiya Z-ről olvashattál már korábban egy cikket a blogon. Ez a főleg középformátumról ismert gyártó kisfilmes próbálkozása volt, hogy kereskedelmi értelemben nagyobb teret nyithasson és új bevételekre tehessen szert. A Z rendszert menet közben is módosították, és részben ez is lett az oka annak, hogy nem lett nagy siker, végül szépen csendben elhalt.

Ami nekünk az AdaptAll-2 szempontjából érdekes, az az, hogy a Mamiya Z mount elektronikus úton közli a beállított rekeszérték-adatokat. Éppen ezért az adaptergyűrű "fülein" a rekeszgyűrűről továbbított rekeszértéket az adapterben egy apró egység mechanikus jelről elektronikusra fordítja le, és így adja tovább a váz felé. Furcsa hibrid a kialakítása, hiszen a rekeszlamellák tényleges zárását exponáláskor már egy mechanikus kapcsolat oldja meg, így az AA2 adapteren van egy fizikai ugrasztó pöcök is.

Hogy tovább cizelláljam a képet, az érdekesség fokozható: a beugrasztó pöcök mozgásának a nagysága szabályozza a rekeszlamellák záródásának pontos mértékét. Ezért ha Mamiya Z vázon használsz AdaptAll-2 optikát, nagyon fontos, hogy az elektronikus és a mechanikus kapcsolat is igen precíz legyen a helyes exponáláshoz.

További érdekeség, hogy a Mamiya-AA2 adapteren láthatsz két beállító csúszkát is. Az egyiket négy színes pont, a másikat hat színes vonal jelöli, amikről okkal feltételezed, hogy a négy és hat pines elektronikus kapcsolatokkal állnak összefüggésben. A hatos sorból (hátulról nézve egy Mamiya ZE optikát, tehát az adapteren fordítva) az első három kiállás a záridőnek a rekeszérték függvényében történő kompenzálását közli (nyitott rekeszes fényméréshez), a második három a gyújtótávolság tartományát (nagylátó, normál, tele, stb. - erre vélhetően a vakurendszer vagy a bemozdulás-veszély jelzése miatt volt szükség). A négyesből az egyik kiállás a legkisebb, a másik a legnagyobb lehetséges rekeszértéket továbbítja. Ennek ismeretében már kitalálható, hogy az AA2 adapterben a kis csúszkákkal a felhelyezett AA2 optika gyutávját, valamint rekeszérték-lehetőségeit tudjuk megadni, hogy azokat a Mamiya vázak helyesen kapják meg. Mindig elámulok, mennyi különböző lehetőséget bele tudtak zsúfolni az AA2 rendszerbe.

Minolta A (Maxxum)

A Minolta és a Maxxum elnevezések ne zavarjanak össze: az amerikai piacra néha "menőbb" nevek kellenek, így a Minolta A(lpha) kamerákból Maxxumok lettek, hasonlóan az EOS D szériás gépekhez, amiket Rebel típusjelzéssel árultak.

Az A bajonett a Minolta SR/MC/MD rendszerét leváltó, annál sokkal fejlettebb bajonettes megoldás volt, amit 1985-től árusítottak. Ez volt az első olyan bajonett, ami integráltan tartalmazta az autofókuszhoz szükséges kapcsolatokat és funkciókat. Sokáig él(t), mert a Konica/Minolta felvásárlását (2006) követően egy ideig a Sony is használta (továbbfejlesztve) az SLT Alpha gépei esetében. Az A-mount helyzete hasonló a korábban már részletezett Canon EOS-hoz: létezik is hozzá AA2 adapter, meg nem is.

E kettősség oka, hogy bár az A mount rekeszbeugrasztását még mindig a vázban levő pöcök végzi, így a beugró pöcök manuális, a rekeszérték visszajelzése már elektronikus az optika irányából. Erre az AdaptAll-2 objektívek nem képesek, és úgy tűnik, hogy mechanikus-elektronikus jelfordítós adaptert erre az esetre már nem akart vagy tudott tervezni a Tamron, ezért csak egy egyszerű (mechanikus) adaptergyűrű létezik az AA2 sorban Sony/Minolta/Maxxum A/Alpha/α vázakhoz, aminek a segítségével manuálisan lehet a rekeszt vezérelni a felhelyezett optikákon. Nem tragédia, de csak félmegoldás.

Minolta SR/MC/MD

A Minolta kisfilmes rendszerének csatlakozása több generációt és változtatást is megélt, ezeket sorban SR, MC és MD kiviteleknek nevezik. Az alap csatlakozás azonos volt, azonban az egymást követő kivitelek apró módosításai a rendszer tudásának bővülését eredményezték. Az egyre újabb vázak félautomata és automata módjai miatt az optikáknak egyre több információt kellett tudniuk átadni.

Sorrendben ez úgy néz ki, hogy 1958 és 66 között volt forgalomban az eredeti SR csatlakozás, ami már tudott beugrasztós rekeszvezérlést. Az MC verzió 1966 és 77 között volt gyártásban, és annyival bővítette az SR csatlakozás képességeit, hogy egy kis pöcök segítségével visszaadta a váznak az optikán beállított rekeszértéket, lehetővé téve így a nyitott rekeszes fénymérést. Az MD verzió 1977-től 83-ig készült, megtartva az előző kettő tulajdonságait, bővítve őket azzal, hogy megjelent az MD pöcök, ami azt jelezte a váznak, hogy a legkisebb beállítható rekeszérték van kitekerve az optikán (így a váz beugrasztó pöcke tetszőlegesen rekeszelhette az optikát bármilyen értékre attól függően, hogy milyet akart). Ekképpen például az XD generáció P (Program) módjai már csak a csatlakozás MD változatával szerelt objektívekkel működnek teljes értékűen.

Mármost az a jó hírem van, hogy a Minoltához készült AA2 adapterek támogatják az összes verzió teljes funkcionalitását. Ilyen módon egy AdaptAll-2 optika elég "okos" az MD verzióhoz is, mert van MC és MD pöcke is. Ezek mellett a "szokásos" rekeszérték-visszajelzést tudja (a papucsos csatlakozókkal), valamint a rekeszbeugrasztó kis kar is megtalálható rajta.

Nikon F

Bár a Nikon F bajonett csak látszólag egységes, és az évtizedek során számtalan változással és inkompatibilitással bővült (erről részletesen ebben a cikkben olvashatsz), az AdaptAll-2 csatlakozásuk egészen jól megoldott.

A Nikon F - AA2 adaptereken ott a szokásos rekeszbeugrasztó pöcök, amire a váznak van szüksége a rekeszlamellák zárásához és nyitásához, emellett megtaláljuk rajta a rekeszérték visszajelzéséhez szükséges pöcköt is, valamint a nyuszifület is, szóval egészen régi Nikkormatokon is tudnak üzemeli az AA2 objektívek. A típusjelzés ennek megfelelően N/Ai. Az egész adaptert az teszi módfelett bonyolulttá, hogy míg minden rendes gyártó az óramutató járásával megegyező módon csavarja az objektívjeit felhelyezéskor, a Nikon azzal ellentétesen teszi. Ez azért műszaki kihívás, mert míg az AA2 - Nikon F adapter óramutatóval ellentétesen tekeredik a vázra, addig az adapterre az AA2 optika már óramutató járása szerint megy fel, és az összekapcsolódó kezelőszervek így éppen ellentétes irányban dolgoznak.

Olympus OM

Az Olympus OM manapság szintén kicsit hanyagolt vintage megoldás, pedig a saját korában az OM-1-től induló vázsorozat és a hozzá való Zuiko optikák elsőosztályúak voltak, ráadásul igen nagy tudással és csodás kivitelben érkeztek. A mai napig örök kedvencem az OM-2n váz.

Nem véletlen, hogy a Tamron az OM rendszerhez is hozzáillesztette AA2 objektívjeit. Az adapter a megszokott két pöckön, amik a rekeszérték-visszajelzést és a blendebeugrasztás lehetőségét teremtették meg az OM vázak felé, tartalmaz még két továbbit is, mégpedig oldalt. Az egyik az optikák vázról való leoldását lehetővé tevő pöcök (ez OM objektívek esetében az optika házának alján, a bajonett - jelen esetben az AA2 adapter - mellett foglal helyet). A másik az aperture preview, ami a gyári Zuiko objektíveken szintén a bajonett tövében pihen. A Tamron megtehette volna, hogy ezt elhagyja, de akkor az AA2 optikák kevesebbet tudnak OM vázakon, mint a Zuikók, ezért felvették a kesztyűt és az OM - AA2 adapterekbe is beépítésre került ez a funkció. Így az OM adapterrel összeillesztett AA2 objektíveknek már van rekeszelőnézete.

Pentax K (PK)

Ha nem lenne elég, hogy a világ számos részén az M42 csavarmenetes illesztést is "pentax screw mount" néven emlegetik, még a Pentax következő csatlakozása, a K bajonett is nagyon elterjedt lett. A PK rendszer sok évtizeden keresztül szolgálta ki nem csak a kisfilmes, de később a digitális éra Pentaxosait is. Ez talán az egyetlen olyan SLR bajonett, ami a mai napig rendszerben van, hiszen míg a nagy késéssel lépő Canon és Nikon is elhagyták végül a tükörreflexes korszakból örökölt csatlakozásaikat, addig a Pentax deklarálta, hogy kitart a K mount és a DSLR konstrukció mellett. Béke poraikra.

A K mount az évtizedek során persze fejlődött, fejlesztették. Erről a változásról ebben a cikkben bőségesen olvashatsz. Nekünk legyen most elég annyi, hogy az AdaptAll-2 - PK adapter képes egészen az A verzióig elvinni egy AA2 optikát, már ami a tudását illeti, azaz Program automata módos Pentax vázakon is teljes értékűen lehet használni az AdaptAll-2 objektíveket.

PK - AA2 adapterekből egyébként többféle is van. A "sima" változat "P/K" gravírozással fut, és a rekeszérték visszajelzésére, valamint a blendebeugrasztás automatikájának továbbítására képes. Létezik "Pentax K.M." jelöléssel érkező darab is, aminek az oldalán van egy 1.4-től 22-ig tartó rekeszsor skála (ugyanilyenből van sima P/K gravírozású is). Erre az extra skálára azért van szükség, mert bizonyos vázak keresőjének van egy kukucskáló ablaka, amin át látszanak a gyári Pentax objektívek esetében a beállított rekeszérték. Mivel ez a számsor AA2 optika házán máshova esik, a Tamron készített olyan adaptert, amin látszanak (és helyesen el is forognak) a számok, így nagyobb az élmény például Pentax MX vagy LX gépekkel.

Végül találhatsz P/KA jelölésűt is, amin már ott vannak az elektronikus jeltovábbításhoz szükséges fém érzékelők is a váz felé néző oldalon. Van XR verzió is, de erről kettővel lejjebb olvashatsz majd egy kicsit.

Praktica B (PB)

A németek sokáig nem érezték szükségét annak, hogy az M42 csatlakozást leváltsák. Olyannyira szerették, hogy még villamosították is: az utolsó verziós Zeiss objektívek már "electric" kivitelben is kijöttek, ami azt jelentette, hogy a beállított rekeszértéküket képesek voltak három elektronikus érzékelő segítségével az arra alkalmas vázaknak visszaadni. A három érintkezés mögött valójában egy ellenállás húzódik meg, ami attól függően engedi át a váz által küldött feszültséget, hogy mennyire van eltekerve a rekeszskála. Potmétert csináltak a rekeszgyűrűből! Ezzel az "adattal" tud félautomata módokban is záridőt számolni a váz nyitott rekesz mellett, majd az expozíciókor beugrasztott tényleges blendenyíláshoz a helyes záridő társul. Sehr gut!

Amikor azonban úgy döntöttek, hogy csavargatás helyett ideje lenne kattintani, vagyis a csavarmenetet lecserélték bajonettre, egy sok gyerekbetegségtől szenvedő, technikailag viszont az electric M42 éránál alig valamivel jobb megoldással rukkoltak elő. Ez volt a Praktica B, vagy röviden PB bajonett.

A csatlakozás maga egy klasszikus három füles, óramutató járása szerint elforgó bajonett, amin ugyanaz a három érzékelő van, mint az electric Zeisseken (csak kicsit közelebb egymáshoz). Ezek pontosan ugyanazt teszik, mint amit az elődeikben is: egy ellenálláshoz kapcsolódnak. A Tamron emiatt az egyszerűség és kis méret miatt tudott olyan PB - AA2 adaptert csinálni, aminél az AA2 optika rekeszskáláját a papucsokon át leolvasó adapterkarika az aktuális adatot képes volt "ellenállássá" konvertálni, és a váz felé a három kis pinnel átadni. Ehhez társul még egy mechanikus blendebeugrasztó kar, amit a váz kezel, ezzel pedig teljes funkcionalitásukban használhatóak a PB fényképezők AA2 adapterrel felhelyezett Tamron objektívekkel is. Wunderbar!

Ricoh RI/KR/XR

A Ricoh emlegetett kameráinak csatlakozása tulajdonképpen egy standard Pentax K bajonett. Úgy is mondhatnánk: felszálltak a PK-vonatra, és olcsóbb, elérhetőbb PK bajonettes vázak gyártásában kezdtek. A különbség abban áll, hogy a gyártó beletett egy "saját" funkciót is a vázaiba, emiatt pedig a Tamronnak külön adaptert kellett készítenie az AA2 optikáihoz.

A saját funkció nem más, mint egy kis tüske, ami az XR rendszerű vázaknak visszaadta az optikán beállított rekeszértéket. Magyarán ez egy rekeszérték-visszajelző tüske, amire amúgy a standard Pentax PK vázaknak nincsen szüksége (és a vázmotoros korszakig útban sem volt nekik - lásd lentebb), a Ricoh vázaknak azonban kell. Így a Tamronnak gyártania kellett ilyen pöcökkel szerelt AA2 adaptert is, Ricoh vázak részére. What a story.

A PK és XR rendszerű adapterek kialakítása - nem meglepő módon - nagyon-nagyon hasonló. A különbség azonban a dobozokon is jelezve van: "Pentax-K/Ricoh-XR/Cosina" jelöléssel fut a kissé eltérő verzió. Ezen a fizikai kapcsolatok azonosak: rekeszérték-visszajelzés és blendebeugrasztáshoz szükséges kar. Ott van viszont a "ricoh pin" néven emlegetett, imént tárgyalt alkatrész is, ami a váz felé néz, a bajonett felfekvő részén. Nagyon fontos, hogy emiatt a kis kiálló valami miatt nem szabad XR rendszerű optikát (vagy XR - AA2 adapterrel szerelt AA2 objektívet) vázmotoros Pentax vázakra feltenni, mert a motorkapcsolatba bele tud akadni a pöcök, utána pedig nem lehet leszedni az objektívet a bajonettről.

Rollei QBM

A Rollei QBM-et főleg arról ismerem, hogy erre a rendszerre világhírű, HFT jelzésű Zeiss üvegek készültek, szintén világhírűen pocsék mechanikával. Ha még nem láttál olyan optikát, amiben a csavarokat itt-ott szegecseléssel helyettesítik, akkor vegyél egy Rollei Planart. Huhh, most kicsit kiventiláltam szervizes rémálmaimat. (Amúgy meg ha bírod a feszkót, ilyen módon nagyon olcsón lehet szerezni kiváló képminőségű Zeiss optikákat.)

Ha tényszerűek akarunk lenni, akkor a QBM a Quick Bayonet Mount rövidítése, vagyis ez is a korszak egyik kisfilmes SLR rendszere volt, bajonett csatlakozással. A rendszert gyártották Németországban és Szingapúrban is 1970 és 90 között, innen származik ez a furcsa Zeiss-Sz@r kettősség. Persze nem csak SLR és nem csak Zeiss volt a kínálatban. Rolleinar, Schneider, és Voigtländer optikák is érkeztek a Rolleiflex és Voigtlander vázakhoz. Milyen szép család volt ez így együtt!

A QBM illesztés egyik furcsasága, hogy felhelyezés előtt a legnagyobb rekeszértékre (legkisebb rekesznyílásra) kell állítani a rekeszskálát. Ez igaz akkor is, amikor AA2 - QBM adapterrel ellátott Tamron optikát használsz QBM vázon. Maga az adapter rendelkezik a rekeszérték visszajelzéséhez szükséges mechanikával, valamint az automata rekeszugrasztáshoz szükséges kallantyúval is. Nem bonyolult szerkezet, többnyire hibátlanul működnek a használt darabok.

Topcon RE

A Topcon RE csatlakozás első ránézésre igen hasonló az EXA bajonetthez, és ez nem is véletlen, ugyanis a rögzítő része azonos vele. Az eredeti EXA csatlakozás azonban igen koros megoldás: sem rekeszérték-visszajelzésre, sem blendebeugrasztásra nem képes, ezért a Topcon RE rendszerű vázakon az EXA mount körül kialakítottak két csatlakozást a két funkció számára. (Sajnos egyik vagy másik kallantyú az RE optikák vagy az AA2 - RE adapter hátulján kilóg, így útban van a régi EXA bajonettes vázak többségének, ezért a Topcon gyűrűvel szerelt AdaptAll-2 optikák nem mindig illeszthetőek fel ezekre - pedig milyen szép is lenne!)

Az AA2 - RE adapterek tehát átviszik a beállított rekeszértéket és a blendeugrasztás lehetőségét is a Topcon vázaknak, ezért rajtuk az AA2 objektívek teljes értékűen használhatóak. A rajtuk levő gravírozás jellemzően "for TOPCON" vagy csak simán "TO".

Utángyártott adapterek

Mindenképpen említsük meg a mostanában gyártott "új" adaptereket is, amiket DSLR rendszerekhez és MILC-ekhez is készítenek. Ezeknek nincsen közük a Tamronhoz, kínai csodák.

• Pentax K - AdaptAll-2
• Nikon F - AdaptAll-2
• Canon EF - AdaptAll-2
• Sony E - AdaptAll-2
• Nikon Z - AdaptAll-2
• Canon R - AdaptAll-2
• M4/3 - AdaptAll-2
• Fuji X - AdaptAll-2
• Leica L - AdaptAll-2

Ezekről elsősorban azt érdemes tudnod, hogy nem rendelkeznek rekeszvezérléshez kapcsolódó funkciókkal, vagyis a rájuk helyezett AA2 optikák rekesze teljesen manuális módban vezérelhető. Az ilyen gyűrűk egyszerűen csak teljesen benyomják a rekeszugrasztó pöcköt, miután a rekeszlamellák a rekeszérték-gyűrűvel nyithatóak és zárhatóak. Ez logikus is, hiszen a célrendszert képező digitális tükörreflexes és mirrorless vázak nem tudnának mechanikus úton rekeszértéket olvasni vagy beugró rekeszt vezérelni.

Bizonyos változatokon van chip, például a Nikon F AF vagy a Canon EF AF jelzésűeken. Erre azért van szükség, mert ezekben a régi digitális rendszerekben csak akkor megy a vázak élesség-visszajelzése, ha egy ilyen kis kamu chippel be van csapva a gép. Korszerű MILC-eknél nem szükséges chipes adapter az élesség-visszajelző funkciók működéséhez.

Tamron AdaptAll-2 optikák

Ennek a résznek az összeállításában több forráshoz is nyúltam (1, 2, 3), mivel arról nem is álmodok (és minek is tennék ilyet), hogy a valaha volt összes AA2 objektívet összegyűjtsem. Járt már nálam pár, és a lista után adok is tippeket az érdekesebb darabokra, de a teljes sor sokkal hosszabb annál, mint amit egy hobbifotós vitrinje ténylegesen elbírna. (Pedig micsoda gyűjtemény lenne!)

Nem jelöltem külön, de természetesen az összes itt felsorolt objektív manuális fókusszal bír. Az SP a prémium vonalat jelöli, az ASPH az aszférikus lencsetag használatát, az IF az internal focust, vagyis lebegő lencsetagos élességállítást, a LD pedig a low dispersion, vagyis kis szórású lencsetagok használatát. Az 55BB és hasonló jelölések a gyártó saját kódjai az eltérő, fejlesztett változatokra.

OS = optical scheme (optikai képlet), CF = close focus (közelpont), FS = filter size (szűrő méret), PS = physical size (fizikai méret), W = weight (súly)

A jövőben részletesebb tesztben is bemutatott Tamron SP 35-210 f/3.5-4.2 a hatszoros zoomátfogása miatt igen érdekes jószág. A Tamron SP 90mm f/2.5 egy igen kiváló makro objektív, amit már beszereztem, de még nem volt alkalmam részletesen is megnyúzni. A Tamron SP 180mm f/2.5 LD-IF-et teszt keretében is láthattad már a blogon, egyébiránt nagyszerű portréobjektív. És ha már portré: a Tamron 135mm f/2.5 is a wishlistámon van, főleg azért, mert egy igen egyszerű, 4/4 tagos képlettel dolgozik. Jelenleg is van a polcon egy Tamron 28mm f/2.5, ami közkedvelt darab, illetve próbáltam már a 24mm-es verzióját is. Ezek mellett a Tamron SP 24-48mm f/3.5-3.8 széleslátó zoom izgatja még nagyon a fantáziámat, egyszer ilyet is mutatok nektek. A nagyobbak közül a Tamron 70-350mm f/4.5 szintén befutott már, szervizt is kapott és vélhetően vele is lesz részletes teszt.

Az 1979-ben kiadott Tamron katalógus oldalait is fellapozhatod, ha van kedved:

Hogy AdaptAll-2 használata esetén, egy esetleges rendszerváltáskor minél kevesebb dolgot kelljen a fotósnak lecserélnie, készített a Tamron 1.4x és 2x telekonvertert is az AA2 optikákhoz. Ennek az az értelme, hogy így az AdaptAll-2 objektívekhez, AA2 bajonettel csatlakozó kétszerező akkor is használható marad, ha egyik rendszerről egy másikra váltunk, hiszen ugyanúgy csak az AA2-rendszer konvertert kell lecserélni.

Az AA2 optikán lévő, közvetlenül rá kapcsolódó kétszerező végére így például Canon FD helyett bármikor kerülhet Nikon F konverter. Plusz így a kifejezetten az ezekhez az optikákhoz kifejlesztett kétszerező teljesítménye végig garantálható (tudjuk jól, hogy általában a direkt az adott rendszerekhez/objektívekhez tervezett telekonverterek adják a legjobb képminőséget, hiszen ezek alkalmazkodnak a legjobban a konkrét optikai képletekhez.)

És itt leledzik az AA2 vázkupak rejtélye is: ugyan AdaptAll-2 bajonettes gépek nincsenek, ennek a kétszerezőnek az egyik vége mégiscsak AA2 és takarásra, védelemre érdemes, így készült hozzá gyári AA2 kupak:

Summa summarum

A Tamron AdaptAll-2 világa igen érdekes nem csak technikailag, de a hozzá tartozó objektíveket tekintve is. Mivel a késői, SP vonal főleg a 80-as évekre esik, képminőség szempontjából is igen jó optikákkal szerelkezhetünk fel, és ezeket tetszés szerinti kamerarendszereinken használhatjuk, legyenek azok régi filmes masinák vagy új, digitális DSLR vagy MILC kamerák. Az AA2 rendszer öröksége ebben az értelemben a mai napig nyúlik és kiválóan használható.

Ha maradt kérdésed, várunk szeretettel a Vintage Pub virtuális kocsmájában.

Szervizeléssel, adaptálással, régi optikákkal kapcsolatban fordulj hozzám bátran a szerelőműhelyben.

A fény és a Tamron legyenek veletek!