Jó szokásomhoz híven összevásárolok a neten mindent, ami fényképezésre alkalmasnak tűnik, és nincsen róla információ sehol. Ilyen ez a - címkéje szerint - Proskar-w f=89mm (3.50") 1:2.0 35mm projection lens is, amit ma fényképezőbarát állapotba hozunk és ki is próbálunk.

Bár többnyire szovjet, német meg magyar vetítőket mutogatok, amik csűrik-csavarják a valóság leheletvékony szövedékét, ma egy japán csoda érkezik. Hogy mit várhatunk tőle, az kérdéses, mert a lencserendszere meglepően egyszerű!

Amit a típusról tudni lehet, azt tulajdonképpen előzékenyen ráírták: a lefedett képkocka-méret várhatóan fullframe (és kicsit nagyobb) lesz, ez már eleve jó pont. A gyutáv 89mm, a fényerő pedig f/2, ami önmagában is elég ahhoz, hogy szuper kis portréobi legyen belőle. Az ergonómiájához hozzájárul, hogy viszonylag kicsi és könnyű:

Hengeres testének első fele kb. 60mm átmérőjű, hátulja meg kb. 42mm. Összesen csak három lencsét tartalmaz: egy nagyot elöl és két kisebbet hátul (mind független tagok). Ezek a ház első és hátsó blokkjának lecsavarásával könnyen hozzáférhetőek, ha tisztításra kerül a sor.

Ezer és egy vetítőoptika-adaptálással találkozhattál már a blogon, és mindegyikben próbálok egy-egy problémát (és megoldást) kiemelni, ami akár az építés, akár a használat során fontos lehet. Ma ilyen lesz a hátulra kerülő fókuszmechanika kérdésének megoldása. Mert ne csak szép vagy jó legyen valami, hanem kényelmes is!

Az a helyzet, hogy ahhoz, hogy fókuszálásra (és így fényképezésre) alkalmassá tegyük az objektívet, szükségünk lesz valamilyen fókusz helikoidra, ami előre-hátra mozgatja a szenzortól (vagy filmsíktól). Az a szomorú szituáció áll fenn, hogy az optika hátsó része 42mm széles, így éppen nem fér át a 42-42mm-es fókuszhelikoidok belső, kb. 40mm-es átmérőjén. Pedig ez jó lenne, két okból is:

• egyrészt elárulom, hogy az M42-es csatlakozás (a maga 45,46mm-es bázistávolságával), figyelembe véve az optika által vetített kép távolságát, elérhető kivitel lesz (még ha kicsit hátra is nyúlik majd a hátsó lencsetag) - ez jó, mert az M42 szinte mindenre felmegy, univerzális megoldás;
• másrészt ha 52mm-es vagy 65mm-es szélességű helikoidot kellene alkalmazni, akkor jelentősen nagyobb lenne az optika mérete, meg elég bumszlin nézne ki; ki szeret bumszli cuccokkal mászkálni? (kérdezte a srác a GFX téglával a kezében...).

Ezért azt határoztam el, hogy a ház hátuljának a szélét kicsit elvékonyítom (az anyagvastagság megengedi), hogy az átférjen majd egy M42 meneten. Ezzel azonban nem oldódott meg teljesen a probléma, ugyanis a kérdéses hátsó rész nem valami hosszú, tehát a 25-55mm vastagságot variáló helikoid nem jöhetett szóba (ezt onnan tudom, hogy megnéztem, eléri-e ezzel a végtelent az optika, és sajnos nem).

Marad tehát a 17-31mm vastagságot produkáló vékonyabb kivitel, amivel nem is lenne gond, mert tippre ez is képes lesz majd annyira eltávolítani a lencseblokkot a szenzortól, hogy tűrhető közelpontunk legyen, azonban nagyon az optika hátuljára kerülne, ami fókuszáláskor nem kényelmes. Mi a gond azzal, ha egy objektívnél nagyon hátra esik a fókuszgyűrű és a fókuszmechanika?

• egyrészt nem kényelmes, hiszen a kezelőszerv a bajonetthez közel esik, így annak tekergetését a fényképező markolata is akadályozhatja (lásd a kicsit küzdelmes Rayxar 0.75/50-est);
• másrészt akár kis tömegű lencseblokk esetén is orrnehézzé válhat az építésünk, ami szintén kényelmetlen lehet használat közben, mert nehezebb stabilan tartani;
• harmadrészt ha orrnehéz a konstrukció, az hamarabb kikoptatja a fókuszmechanikát is, ami aszimmetrikusan kap terhelést.

Ezért erre azt találtam ki, hogy egy 52mm-es hosszú fém fényellenző segítségével a fókuszgyűrű felületét meghosszabbítom és afféle “ölelő” módon az optika köré építem. Így sokkal nagyobb felületen, és nem csak hátul lehet majd tekerni fókuszáláshoz.

Mindehhez még egy átalakítást kellett tenni az eredeti optikai blokkon: a hátsó rész tövébe egy belülről kimart M39-M42 bővítőgyűrű került, aminek a segítségével így az egész blokk kényelmesen ki-be csavarható lesz majd a fókuszmechanikába:

Láthatod, hogy az eredeti ház frontján nincsen standard szűrőmenet. Ez fontos, hogy kupakokat vagy filtereket tudjunk feltenni rá, ezért az első blokk külső fele egy 58mm-es rövid fém fényellenzőből kialakított új gyűrűt kapott, amit csavarok rögzítenek rá.

A fókuszmechanika eredeti gyűrűjét kibővítő nagyobb, ölelő felület is csavarokkal került rögzítésre. Az alkatrészeket külsőre is átalakítottam: a fekete festéseket lemartam, így az egész konstrukció ezüst alapszínt nyert.

Ha mindezeken túl vagy, akkor az objektív készen van: a fókuszmechanika összezárt állapotában éppen eléri a végtelen fókuszt, kitekerve pedig 1m-es közelpontot ad, ami ezen a gyutávon teljesen elfogadható és kényelmes.

Hátulja standard M42 adaptereket és kupakokat fogad, de akár régi M42-es filmes gépekre is fel tudod tenni, ha nem nagy a tükrük (a hátsó lencseblokk peremezése kicsit túlnyúlik az M42 csatlakozás vonalán).

Terepteszt

Első gyakorlati kérdésünk, hogy mekkora a szenzorlefedettség? Nagy meglepetés nincsen, hiszen ez egy 35mm-es film vetítésére szánt optika, tehát a fullframe biztosan megvan, ezen felül azonban kényelmesen lefedi a GFX-et is a vetített képkör.

Az M42 csatlakozás miatt az optikát használhatod akár régi filmes M42-es vázakon is (vagy bármi olyanon, amire adaptálható), de azt vedd figyelembe, hogy nagyobb méretű tükrök esetén az M42 meneten hátranyúló rész végtelenhez közeli fókuszállásban tükörütközést okozhat.

Az itt látható tesztképek mindegyike vágatlan 44*33mm-es GFX 50S II szenzoros kép. Szerkesztés csak színek és görbék tekintetében van, meg pár helyen a homogén sarkokban a vignettálás (illetve a Fotosnaiperes sorozaton az eső overlay, nem valódi), a képi világ minden más szempontból eredeti. Azért fontos tudnod, hogy nagyobb szenzoros képeket látsz, mert a sarokteljesítmény itt nem a fullframe sarkot jelenti, hanem az azon túli területeket is.

Ennek köszönhető például a sarkokban megjelenő sötétedés, amit fullframe szenzoron egyáltalán nem érzékelnél (nagy pirospont). Mutatom az előtte-utána állapotot (szerkesztés):

Az én példányom üvegein vannak korábbi tisztítási nyomok, de semmi olyasmi, ami a képet lényegesen befolyásolná, szóval ezeket tekinthetitek az átlagos teljesítményének.

A rajzolat meglepően jó! Mármint persze középen, ahogy azt egy vetítőtől megszokhattuk. Az objektív igen élesen és tisztán mutatja csodálatos világunk mindenféle objektumainak képét.

Viszont nem mindegy, hogy hova fókuszálsz. Az egyik a szokásos vetítős dolog, a keskeny DOF, ami azt eredményezi, hogy ha nem figyelsz, nagyon könnyű mellé menni. Nézd meg ezt a két képet: az elsőn Fanni keze tökéletesen éles, de a tőle alig távolabb levő szemek már nem voltak helyes fókuszban. Alatta egy kép ugyanonnan, ahol látszik, hogy egyébként az optika igen élesen tud dolgozni, ha gyakorlottan fókuszálsz:

A fókuszálás másik nehézségét egy további sajátosság okozza, ami miatt nem mindegy, hogy magán a képmezőn belül hol nézed az élességet. De erre kicsit később még visszatérek...

Nagyon szuper a kontraszt is. Vetítőknél, pláne kevés lencsetaggal dolgozó példányoknál ez mindig kritikus kérdés, a Proskar-w esetében azonban - valószínűleg a jó belső kialakításnak hála (belülről jól árnyékolt, a front blokk vége után található egy f/2-nek megfelelő szűkítés) - élvezhetjük a kontrasztos képi világ előnyeit.

A fentiek miatt a szembefényekkel is jól boldogul. Kritika talán csak a kromatikus aberrációt érheti, de ez nem csoda, mert egyáltalán nincsen benne akromát ragasztott blokk (vagy ennek megfelelő kis szórású üveg).

Tán a fenti képeket látva is feltűnhetett, hogy az f/2-es fényerő ellenére igen erősnek tűnik a háttér mosása... Ez még akkor is igaz, ha a nagyobb szenzor miatt itt egy kb. 1.8/65mm fullframe képi világot látsz (képi világot, ami azt jelenti, hogy a gyújtótávolság természetesen soha nem változik, csak az érzékelt képszög és az emiatt változó kivágás/tárgytávolságok variálják a látottakat). Miért tapasztaljuk ezt?

Most jön a trükkös rész: a képsík görbülete fókusztávolságtól függ és könnyen megviccelhet. Nagyon kevés olyan vetítőoptikával találkoztam, ami bizonyos fókusztávolságokon ennyire nagy képsíkgörbülettel dolgozna. Vetítőknek ez persze jól áll, mert a fókuszból kieső képrészek erősebben mosottnak tűnnek (mintha nagyobb lenne az f értéked). Itt sorban 1, 2 és 3 méteres fókusztávokon mutatom, mit művel az objektív:

Emiatt viszont ennek az optikának az esetében kiemelten fontos, hogy mindig azon a ponton nézd a kép élességét, ahol a téma van, mert ha középre állítod, akkor bizony nagyon meg fog viccelni a végeredmény. Pár képen látszik is, hogy én is benéztem kicsit a fókuszpontot és élességet itt-ott.

A közelponthoz közeli fókuszálás nagyobb fényerőn eleve problémásabb tud lenni bármilyen objektív esetében, hiszen csökken a DOF sávjának mélysége. Apropó közelpont: az egy méteres legkisebb beállítható tárgytávolság teljesen kényelmes a 89mm-es gyutávhoz.

Noémi sorozatát a Nemzeti Színház mellett vettük fel, amit nagyon tudok javasolni portrézáshoz.

Orsi Fotosnaiperes sorozata a Margit híd budai oldalán, annak lábánál készült, és szintén jó helyszín a rakparttal együtt).

Itt kihívást inkább az jelentett, hogy nagyon hideg volt és fújt a szél. Mindkettőnk kezében fém objektív volt, ami még hidegebbnek tűnik, mert a fém sokkal jobban vezeti a hőt, mint a műanyag vagy a gumi. De szenvedés nélkül nincs eredmény!

Erről a sorozatról egyébként hozok majd egy TFCD kulisszás írást is, valamint a Fotosnaiperrel is készülök egy merényletre, így ha nem akarsz lemaradni, spuri feliratkozni a cikk értesítőre.

Fanni sorozatát az Opera és a Bazilika vonzáskörzetében rögzítettük, amit belvárosi, kicsit elegánsabb fotózásokhoz szintén tudok javasolni.

Eleve szürkeárnyalatos képekben gondolkodtunk, amit a borús idő jelentősen támogatott, hiszen ilyenkor puhábbak és szórtabbak a fények, ami által a nyerseken is több "árnyalatot" kapsz.

Nem állítom, hogy télen a legjobb kint fotózni, de az biztos, hogy leküzdhető az akadály.

Ha jönnél Te is portrézni, itt tájékozódhatsz a lehetőségekről...

Summa summarum

Nagyon nehéz megmondani, hogy megéri-e neked egy ilyen optika, mert jelenleg sincsen elérhető darab belőle eBay-en. Az ára nem horrorisztikus, legalábbis én pár-tízezer forintért szereztem, de egyetlen példány árazásából nehéz következtetni.

Az építésre szánt alkatrészek, az idő és az energia itt többe került, mint maga az objektív, de így sem bánom a projektet, mert egy nagyon jól használható portréoptikát kapunk minőségi, de mégis egyedi képi világgal, univerzális M42 csatlakozással és fullframe/GFX szenzorlefedettséggel. Szóval ez azoknak a fotósoknak is jó lehet, akik a gyári objektíveken túl akarnak kicsit egyedibb képi világot elérni, vállalható rajzolattal.

Ha van egy ilyen objektíved, de technikai problémád akadt vele vagy adaptálni szeretnéd, támadj meg vele a szerelőműhelyben.

Ha tapasztalataidat vagy képeidet osztanád meg velünk, vár a Vintage Pub virtuális kocsmájának lelkes közössége.

A fény és az adaptált optikák legyenek veletek!