Oly sok egyedi optikát lehet még kitalálni, miért ne csinálnánk egy legósat is? Most egy igen mutatós 2.8/100-as tripletből készítünk standard M42 csatlakozásos portréoptikát, ami nem csak szappanbuborékokat tud a háttérbe varázsolni, de egyben karikás kívül is: legóból építhetsz rá bármit!

Épített, egyedi objektíveknek lassan se szeri, se száma itt a blogon, ezek között pedig számtalan triplet is található. A következő dobozból részletesen is informálódhatsz, azonban a szappanbuborék-gyárosok közül kiemelném a 2.8/80 és 2.8/100 Pentacon AV-t, valamint az orosz Tripletet és a középformátumra is csodás 2.8/100-as Edart és 4/200-as Leitzet.

Ezeknek közös tulajdonsága, hogy rettentően egyszerű, a fotózás egészen korai szakaszából származó képletük van: három lencse három tagban, azaz triplet. Ennek vannak előnyei és hátrányai, amint azt majd a teszt során is látni fogod, azonban amiért imádják ezt a felépítést, és amiért olyan legendás és drága lett a Trioplan 2.8/100 is, az a háttérkezelés: a bokeh-karikák kevéssé torzulnak a szélek felé, és karakteres, éles körvonaluk van. Innen jön a szappanbuborék elnevezés.

Mai alanyunk egy Rodenstock - Trinar - Proj. - Anastigmat 100mm f/2.8 (N^o 959665) optika, amit egy zsibvásáron szereztem. Ezeken a vásárokon MINDENT lehet kapni, volt legutóbb például házioltár is! Azt hely hiányában nem hoztam el, utólag már bánom is a dolgot. De térjünk vissza a cikkhez: ez az optika valamilyen vetítőgépben teljesített szolgálatot, és egy 52,5mm átmérőjű hengerből áll, amit előről és hátulról is szét lehet csavarni akár kézzel is, tisztítás céljából. Benne rejtezik a három üveg.

A neten nagyjából semmilyen infót sem találtam róla, egyedül ezt a fórumbejegyzést, amiben azt fejtegetik, hogy valószínűleg 1925 utáni gyártmány, és 35mm-es diák vetítésére használtos gépben dolgozhatott. A nevében szereplő anastigmat arra utal, hogy kómára, szférikus aberrációra és asztigmatizmusra korrigált a képe, bevonata azonban nincsen.

Ha ezt fotózásra szeretnénk használni, az a minimális feladat, hogy valamilyen standard (adaptálható) csatlakozással és egy fókuszmechanikával lássuk el.

A választott csatlakozás M42 csavarmenet lesz, hiszen az optika saccolt bázistávolsága (a hátsó tag és a filmsík/szenzor közötti távolság) kb. 65mm, így bőségesen elfér a csatlakozás síkján túl egy fókuszmechanika is (tükörreflexes rendszerek esetén a bázistáv jellemzően 45mm körüli, mirrorless rendszerek esetén jellemzően 20mm). Ráadásul az M42 menetes csatlakozással nagyon olcsón és egyszerűen fel lehet majd tenni az objektívet DSLR és MILC gépekre, szenzormérettől függetlenül akár GFX-re is.

A fenti ábrán feltűnhet, hogy a szenzor síkja a tükörreflexes és a mirrorless gépek esetén máshová esik. Ennek felépítésbeli okai vannak, de azt mindig meg tudod határozni, hogy egy adott vázban hol a film/szenzor síkja, ezt ugyanis ez a kis áthúzott karika jelöli:  O . Ez makrózásnál lehet fontos, ugyanis egy-egy optika közelpontját (CFD - close focus distance) sosem az objektív frontlencséjétől mérik, hanem a szenzor/film síkjától, azaz az áthúzott karikás jeltől.

A fókuszmechanika hosszúság tekintetében 25-55mm közötti változtatható vastagságú helikoid lesz, hiszen ez végtelentől kellően kényelmes közelpontig tudja majd mozgatni az optikai blokkot (a blokk a szenzor/film felé közeledve fókuszál egyre távolabb, és tőle távolodva egyre közelebb). Mivel az optikai blokk a fókuszmechanika elé kerül (nem kell belesüllyednie), ezért - a kb. 54mm átmérőjű optikai blokkhoz - választhatunk karcsúbb, 52mm-es belső átmérővel rendelkező fókuszmechanikát is, nem kell a nagyobb, 65mm-es átmérő. Ezáltal az optika kicsit karcsúbb lesz. A konkrét darab egy egy 25-55mm M52-M42 helicoid, aminek gép felé eső vége egyben egy standard M42 csatlakozás is, tehát ezzel külön feladatunk már nem is lesz.

Az egyetlen dolog, ami még kell, az egy stabil áthidaló alkatrész a fókuszhelikoid és az optikai blokk közé, hiszen az optikai blokk házán nincsen semmilyen csatlakozás vagy menet. Ehhez jelen esetben érdemes egy 52mm-es rövid fém fényellenzőt választani, amit könnyen belecsavarhatunk a helikoid felső, M52-es menetébe, bele pedig oldalról három kis csavar fúrásával precízen rögzíthető az eredeti triplet optikai blokk. Ha nagyon profin akarunk eljárni, akkor a csavarozás mellett vízzáró ragasztást is kaphat a két alkatrész illeszkedése (például epoyxval), mert így a gépváz belseje is jobban védett az időjárási körülményekkel szemben.

Ha ezeket az alkatrészeket összerakjuk, és a bázistávolságot jól mértük ki, akkor máris van egy precízen használható objektívünk. De miért állnánk meg itt? Most jön a designcenter!

Szeretem mostanában a csupafókusz elrendezésű objektíveket, vagyis azokat, amiknél a teljes külső ház egyetlen fókuszmechanika (így épült korábban egy 127mm-es Petzval és egy RO-109-1A Pöcsi variáció is. Ehhez a megoldáshoz szükségünk van egy vagy több olyan fém hengerre, amit rögzítünk a fókuszhelikoidhoz, és teljes hosszában végigérik az épített objektívet. Jelen helyzetben egy 67mm-es hosszú fém fényellenzőt és egy rá csavart 72mm-es fém toldatot használtam (a 67-es ellenző felső része 72-es standard menet). A két alkatrész együtt hosszban kiadja a teljes objektív hosszát. Belülről a fókuszhelikoid külső gyűrűjéhez kis csavarokkal és epoxyval rögzítettem az atombiztos tartáshoz.

xMivel a helikoidról az egész ölelő gyűrű három csavarral hátulról leszerelhető, valamint a helikoidból az 52-es menettel felszerelt optikai blokk kicsavarható, így a teljes objektív moduláris, és karbantartáshoz könnyen szétszerelhető.

És itt jön az igazi móka, ugyanis a teljes felületet takaró és teljes egészében elforgó fém testre azt teszünk, amit csak akarunk! Jelen esetben egy legó alaplapot használtam, amit előbb méretre vágtam, majd hővel és negatív formákkal (fém hengerekkel) előbb nagyjából henger alakúra hajlítottam, aztán ragasztással a fém felületre illesztettem. Hogy mit kapunk így? Egy legóval beépíthető felületű objektívet!

A csupafókusz-házazás további előnye, hogy egyben keletkezik egy masszív, védő házazás, egy fényellenző és egy standard 72mm-es menet is a fronton szűrőknek, további ellenzőknek vagy kupakoknak. Kupakból is csináltam természetesen legósat!

A hátsó rész is standard, M42 véggel bír, így egy egyszerű M42 kupakkal zárható.

Nem lesz az az ovodás fotózás, ahol a gyerkőcök nem fognak a kamerába nézni! Meg fognak őrülni, hogy igazi legóval fotózzák őket! Az alábbi videóban ezt a jelenséget, illetve az építés pár további titkát is megnézheted:

@hispansphotoblog #lego #triplet #photography #hispansphotoblog ♬ original sound - hispan

A felvételt megtaláljátok TikTokon, Instagramon, Facebookon és YouTubon is.

Terepteszt

Tekintettel az optika standard M42 csatlakozásának azt természetesen bármilyen régi M42-es analóg vázon vagy adapterrel szinte bármilyen korszerű DSLR vagy MILC gépen is használhatod. A fullframe képkocka lefedettsége 100%-os.

A tesztek során ennél kicsit tovább mentem, és egy GFX vázon használtam az optikát. A GFX 50S II fullframenél nagyobb, 44*33mm-es szenzorát is nagyon szépen lefedi képpel az optika, persze kicsit erősebb a saroksötétedés, mint fullframen használva.

A felvételeken csak a színekkel és a görbékkel játszottam kicsit, más módosítás nem történt. Így sem a kontrasztot, sem a rajzolatot vagy a háttérkezelést komolyabban érintő módosítást nem látsz. Egyedül a portrékon van minimális retus, illetve a szélek kis sötétítése.

A kérdés persze mindig a rajzolat. Itt több dolgot is illik mérlegelni: egyrészt az optika gyártási időszakát, másrészt a benne lévő képlet egyszerűségét. Jelen esetben a két világháború közötti gyártásról és egy nagyon egyszerű triplet felépítésről beszélünk, így a rajzolat természetesen nem "zeissesen karcos", de meglepően jó. Ráadásul ezt úgy értékeld, hogy egy 50MP-es szenzorra tettem az objektívet (ez kb. egy 33MP-es fullframe szenzor pixelméretének felel meg).

Ezen a tesztsoron alább a képközép, majd a fullframe sarok, végül a GFX sarok látható. A rajzolat romlása a sarkok felé folyamatos, ami nem meglepő a három lencsés felépítés esetén. Ilyen szempontból tájképre semmiképpen sem ajánlom ezt a legós csodás, hiszen rekesz nincsen benne, így a rajz teljesítménye nem javítható menet közben:

Ahogy az lenni szokott, a rajzolat teljesítménye kisebb tárgytávokon erősebb, mint végtelen felé fókuszálva. Ennek a felépítéshez és a tervezéshez lehet köze, mert minden tripletnél megfigyelhető ez a leképezési eltérés.

A három lencsés képletek általános jellemzője, hogy a fókuszon kívüli részeket kicsit taknyolva mossák. Mit értek ez alatt? A nem éles szekciók leválása a képtől kevésbé krémes, kicsit "opálosabb" érzésed van ezzel kapcsolatban. Ez persze nem hatalmas bűn, de a mosás nem annyira krémes a távolsághatárokon, mint amilyen egy bonyolultabb optikai képleté.

Ha már említettem a közelpontot, az kényelmes 60 centi körül van, tehát egészen közeli objektumokról is készíthetünk művészeti értékű fotográfiákat, ha akarunk.

A háttérkezelés a megszokott és karakteres buborékos, a 100mm-es gyutávhoz tartozó 2.8-as fényerővel viszonylag könnyű nagy karikákat a háttérben előállítani.

Két dolog kifejezetten meglepett: az egyik az, hogy az optika milyen jól reagál szembefényekre és milyen nehéz flareket előcsalni (szinte csak a közvetlenül képmezőbe kerülő erős napfényre reagált). Ez azért meglepő, mert az objektív korának megfelelően a bevonata nagyon egyszerű (nem is játszik semmilyen színben), valószínűleg egyrétegű.

A másik dolog, hogy milyen jó a kontraszt. Persze itt sem egy sokszoros bevonatos Pentaxról vagy Zeissről beszélünk, de már a nyers képeken is látszott, hogy a kontraszthoz nem kell nyúlni.

Bátran viszem portrzéni is, mert a kevésbé karcos rajz és a kontrasztos kép szorzata kifejezetten jó hatást ad és az utómunka során is hálás.

A csupafókusz kialakításnak és a 2.8-as visszafogott fényerőnek hála nagyon egyszerű élesre állítani. Ez persze igényel némi manuális gyakorlatot és a váz fókuszsegédlete (elsősorban a belenagyítás) sem árt hozzá.

Lettek cicás képek is, íme:

További hungarian baywatch jellegű életérzések vegyesfelvágottja:

Summa summarum

A tripletek a vintage fotós világ örök darabjai, mióta világ a világ. Ha karikás élményre vágysz, akkor érdemes levadásznod egy triplet képletű vetítőt, mert a legtöbb rendszerre egyszerűen adaptálhatóak, könnyűek, viszonylag nagy fényerőt adnak és igazi buborékorgiát lehet belőlük varázsolni, kis költséggel. Ennek az optikának is inkább az adaptáláshoz használt alkatrészei (és a bele fektette munka meg idő) kerültek többe, nem az alapanyag.

Ha van egy ilyen optikád, de technikai problémád akadt vele vagy adaptálni szeretnéd, támadj meg a szerelőműhelyben.

Ha tapasztalataidat vagy képeidet osztanád meg velünk, vár a Vintage Pub virtuális kocsmájának lelkes közössége.

A fény és a tripletek legyenek veletek!