hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   szavazás   |   feliratkozás

Manuális lencse digitális vázon

Hogyan használjak régi manuális lencséket digitális gépeken?

Napjainkban nagy népszerűségnek örvend a régi manuális objektívek használata modern digitális vázakon. Egyre többen fognak bele a “vintage-mániába”, és előkeresik szüleik, nagyszüleik régi fotós felszerelését, hogy a lencséket kitisztítva felrakják azokat DSLR vagy mirrorless gépeikre. Azok pedig, akik nem családi örökség útján jutnak e régi üvegekhez, a használt piacokon keresik őket, ahol soha nem tapasztalt mennyiségben forognak ezek a szinte már muzeális, de kiválóan használható optikák.

Ebben a cikkben azt szeretném bemutatni, hogyan használhatod ezeket a régebbi, főleg M42 csatlakozású optikákat modern, digitális vázakon. Az itt található információk és szövegek részben már megjelentek a nagy 50mm-es teszt bevezetőjében (ebben hasznos összeállítást találhatsz a legjobb 50mm-es lencsékről), ám fontosnak tartottam egy különálló anyagot is szentelni a témának, azokhoz szólva, akik még csak most ismerkednek vele.

Tisztelettel kérlek, hogy a tesztben szereplő képeket és grafikákat, melyek - a jelzett kivételeket leszámítva - mind saját készítésűek, a szerző külön engedélye nélkül ne közöld tovább. Köszönöm.

Miért érdemes ezzel próbálkoznom?

Arra a kérdésre, hogy miért jó móka "emnegyvenkettőzni" vagy bármilyen egyéb régi lencsével fotózni, több válasz is létezik, és mindegyik más aspektusból érdekes. Kedvcsinálás gyanánt végigmegyünk ezeken.


Ár/érték arány

A legprózaibb indok a pénz, a lencsék ára lehet. Egy-egy ilyen régebbi optikát a ma kapható digitális objektívek árának töredékéért meg lehet vásárolni, ha képesek vagyunk bizonyos kompromisszumokat kötni. Az egyik ilyen kompromisszum például az autofókusz hiánya (erről lentebb részletesen szólok még), a másik például a gyengébb képminőség a képszéleken (ez persze nem általánosan igaz - sokszor jó, vagy jobb is a kép). Az ilyen apróságokon túl azonban hatalmas előnyökkel is számolhatunk: olcsón juthatunk például fényerős lencsékhez. Egy f/1.4-es manuális optikát 20-40 ezer forint között megkaphatunk (ezért a pénzért már olyan 1.4-es objektívet vehetünk, mely képminőségben messze maga mögött hagyja a Canon 1.4/50-esét), ezért bizonyos területeken erősen meggondolandó az antik üvegek használata még azoknak is, akik egyébként megfizethetnék a modern objektíveket.

Természetesen az ár egy érdekes kérdés ezeknek az optikáknak a világában, hiszen a képminőségen túl az életkor és a beszerezhetőség is befolyásolja azt. Mivel ilyen üvegeket nem vásárolhatunk bármikor a boltban, sokszor vadászni kell rájuk kicsit, és egy-egy ritkább darab árát a gyűjtők nagyon fel tudják hajtani. Azokból a típusokból viszont, amik nagy számban fordulnak elő, bármikor szerezhetünk szinte fillérekért (ilyen például az összes Helios 44# lencse, melyekből rengeteg forog hazánkban közkézen). Beszerzés előtt érdemes követni kicsit a piacot, hogy lássuk, mit mennyiért érdemes megvenni. A régi manuális lencsék vásárlásáról lentebb még külön írok, ebben a cikkben pedig 10+1 tippet kapsz a beszerzéshez.


Képi világ

Bizonyos manuális objektívek képi világa annyira egyedi, vagy képminőségük annyira jó, hogy bármikor versenyre kelnek a manapság gyártott változatokkal. Előbbi, érdekes képi világra jó példa az összes Helios 44 lencse, melyek 58mm-es f/2-es optikák, és a swirly bokeh jelenségét (becsavart háttér, egyedi bokeh-kezelés) olyan egyedi módon produkálják, hogy azt semmilyen digitális képmanipulálási eljárással sem lehet reprodukálni. Itt érdemes megemlíteni a vetítőobjektíveket, amivel kapcsolatban ide kattintva találsz képeket és cikkeket.

Ízlés dolga, hogy kinek mi tetszik, de tény, hogy például a Heliosokkal készült fotók azonnal felismerhetőek jellegzetes torzításukról. (Az 58mm-es Heliosoknál már csak a 40-2-es jelzésű 85mm-es f/1.5-ös darab képes jobban “csavarni”, de az már árban is egy más kategória). Lejjebb találsz majd több galériát is tele képekkel.

A kiemelkedő képminőségre jó példák a Takumar 50mm és 55mm-es f/1.4-es, f/1.8-as és f/2-es lencséi, melyek elképesztően élesek a képmező egészén, csodálatosan rajzolzák a bokeh-karikákat, és összeszerelési minőségük vetekszik bármelyik modern lencséével. Nem is olyan régen egyik fotós kollégám az SMC Takumar 1.4/50-es lencse képminőségét egyenesen a Sigma ART 50mm f/1.4 DG HSM lencséhez hasonlította, csak míg a Takumar kb. 38.000 forint körül beszerezhető a használt piacon, addig a Sigma lencséje 200.000 forint feletti árcédulával rendelkezik (részletes Takumar-tesztért kattints ide).

A képi világhoz az is hozzátartozik, hogy a régebbi, több évtizedes lencsék bevonatai és torzításmentesítő lencsetagjai sokszor nem olyan jók, mint a maiak, így bizonyos aberrációkat erősebben produkálhatnak. Viszont felmerül a kérdés, hogy kit is zavar tulajdonképpen az esetleges hordótorzítás vagy a nagyobb kromatikus aberráció, mikor ezeket ma már a nyers kép szerkesztése során két kattintással eltüntethetjük? Megvannak a maga előnyei a digitális érának is. (A modern objektívek képalkotásával kapcsolatos cikket ide kattintva olvashatsz.)

A képi világ tehát nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy régi manuális lencsét válasszunk. Erről részletesebben azért nem írok itt, mert az 50mm-es tesztben bőséges képanyaggal körítve a legnépszerűbb M42 objektíveket összehasonlítottunk, így ott bárki válogathat kedve szerint. Ezen kívül lentebb találsz majd tesztgalériákat.


Életérzés

Van ilyen egyáltalán? Persze. Vannak, akik szeretik a régi dolgokat, mások meg semmilyen érdekességet nem látnak abban, ha egy 50 éves objektívvel fotózhatnak. Az eszköz persze csak eszköz. Aki azért csavar a gépére M42 lencsét, mert az "divatos" meg "hipszter", az talán nem is a végeredmény kedvéért fotóz. Persze ettől még simogathatja a lelkünket egy ezüst színű Helios 44 látványa a vázunkon, és nincs is ezzel semmi baj, hiszen tényleg van esztétikai értékük e lencséknek, de nem érdemes összetéveszteni a célt az úttal. Van egyfajta bája az ilyen üvegek kézben tartásának (engem is elvarázsolnak), és van egy adott lehetőség-mező, amiben mozoghatunk velük alkotás során. Utóbbi szerintem fontosabb, mint az előbbi.

Életérzés helyett talán a komponálás módjában lehetne megragadni, miért szeretik egyesek ezeket a lencséket, mások meg miért nem. Már pusztán a tény, hogy manuálisan kell fókuszálni, jóval alaposabbá teszi az embert, és megfontoltabban dolgozik egy-egy képen. Ezt saját tapasztalat alapján is érzem, hiszen négy évnyi AF után tértem át MF módba, és mi sem lehetne jobb példa a változásra, mint az, hogy drasztikusan leesett emiatt az elkattintott képeim száma. Pedig azt hittem, a "sok" félresikerült fókusz miatt majd többet fogok kattintani...


Kompatibilitás

Erről a kérdésről a következőkben részletesen lesz szó, de előnyként említhetjük meg az M42 (és egyéb régebbi csatlakozású) lencsékkel kapcsolatban, hogy egy-két kivételt leszámítva nagyon sok DSLR, illetve szinte minden mirrorless gépre adaptálhatóak a megfelelő konverterekkel, így nevezhetném őket univerzálisnak is. Ugyanaz az M42 lencse fel fog menni a fullframe tükrös vázra és a 4/3-os MILC-re is (persze nem ugyanazt a képet fogja adni - a szenzorméretek és az alkotott kép összefüggéseiről egy másik cikkben olvashatsz részletesen).

Ha a fentiek után megjött a kedv a régi manuális lencsékhez, jöhet a használatuk módja!

Milyen vázakat használjak manuálozni?

A “miért” után térjünk rá a “hogyan”-ra! Első körben járjuk körül, melyek azok a digitális rendszerek, melyekkel lehet, és melyek azok, amikkel érdemes is próbálkozni. Az egész kérdés kulcsa a bázistávolság lesz.

A bázistávolság - kis egyszerűsítéssel - az a távolság, mely egy adott vázban a szenzor és a bajonett között található. Ez a szám milliméterben megadja, hogy mennyire lehet "közel vinni" az objektívet a szenzorhoz. Ez azért fontos, mert a lencse a képérzékelőhöz legközelebb állítva adja a végtelen fókuszt.

A bázistávolság a gyártók által saját rendszereik számára választott szám, amit az összes, az adott csatlakozáshoz gyártott vázuk és optikájuk pontosan követ. A vázban a bázistávolság megszabja például, mekkora tükör fér el, ezen keresztül pedig a többi alkatrész elhelyezkedésére, méretére is hatással van.

Az összes rendszer bázistávolságáról, illetve keresztkompatibilitásáról ide kattintva olvasható lista.

A bázistávolság minden rendszer esetében egy nagyon pontosan meghatározott szám. Az 1949-ben bevezetett M42 csavarmenetes szabvány bázistávolsága például 45.46mm. (Az M42 csatlakozást sokszor Pentax-csatlakozásnak /Pentax screw mount/ is nevezik, mert a Pentax terjesztette el igen széles körben.) Az összes M42 optika ebben a távolságban produkálja a vetített képet.

Az egyszerűség kedvéért beszélek most, és sokszor a továbbiakban is az M42-es lencsékről, de minden régi csatlakozásra érvényes információkat próbálok megosztani - nyugodtan lehet általánosítani a megfelelő számokkal! Ezekről listát a kereszetkompatibilitási oldalon találhatsz.

A kulcskérdés annak eldöntéséhez, hogy milyen manuális lencsét lehet használni milyen vázakon, az, hogy van-e végtelen az adott párosítással. A lencsék a "végtelen élességet" a szenzorhoz legközelebb állítva adják (ilyen esetben a fókuszmechanika a legközelebb tekeri a lencsét a képsíkhoz). Ha egy adott lencse bázistávolsága nagyobb, mint a rendszeré, amire rátettük, biztosan lesz végtelen, hiszen a lencsék elég közel tudnak kerülni a képérzékelőhöz. Ám ha a váz bázistávolsága nagyobb, mint a rajta levő optikáé, akkor a lencsék sosem tudnak majd elég közel kerülni ahhoz, hogy bárhol, vagyis a végtelen felé közeledve is legyen fókuszunk.

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert konvertergyűrűt gyakorlatilag mindenhez gyártanak (lásd majd lentebb), viszont azt nem veszik figyelembe, hogy az adott lencse az adott bajonetten képes lesz-e bármilyen távolságra fókuszálni. Az alábbi ábrán megmutatom az M42 és négy modern rendszer bázistávolságát:

Ha részletes keresztkompatibilitási táblázatra vagy kíváncsi, vagyis arra, hogy melyik rendszer melyik másikkal kompatibilis (és van-e hozzá konverter), akkor ide kattintva egy másik cikkben bővebben is olvashatsz erről.


Milyen vázat érdemes használni?

A fentiek után talán már látható, melyek azok a rendszerek, amik alkalmasak arra, hogy M42 lencséket használjunk rajtuk, és melyek, amik nem. Nem célom bekapcsolódni a Canon-Nikon-Sony(-egyéb) vitába, de tény, hogy aki antik optikákkal akar foglalkozni, az jobb, ha nem Nikon rendszert választ.

Számszerűsítve a dolgot: előbb felsoroltam a legtöbbet használt manuális lencsék bázistávolságait, melyek azonban mind kisebbek, mint a Nikon-F csatlakozás 46.50mm-es távolsága. Sajnos az a plusz 1-2mm éppen elég ahhoz, hogy Nikonnal ne tudjunk bárhova élesre állítani (hogy meddig lehet majd fókuszálni Nikonon, az attól is függ, mekkora az adott optika gyutávja: minél nagyobb, annál távolabbi pontokat is élesre állíthatunk; egy 50mm-es lencsénél a maximális táv jellemzően kb. 2,5 méter).

Ezzel szemben a Canon EF(-S) rendszerének bázistávolsága csak 44mm, a Pentax bajonettje pedig éppen 45.46mm (a Sony-A is csak 44.50mm, a Sony-E pedig mindössze 18mm, hiszen nincs benne tükör), vagyis ezek a rendszerek szinte minden olyan optikát támogatnak, amit valaha tükrös rendszerekre gyártottak.

(A cikk végén lesz még egy típusösszesítő és javaslat is arra, kinek mit érdemes választania, ha manuális lencsékre adja a fejét.)

Ennek van egy másik oka is: a Canon, Sony, Pentax digitális vázaival ellentétben nem minden Nikon váz tud fényt mérni manuális lencsékkel. Ez azért igen problémás, mert sem manuális, sem rekeszelőválasztásos (vagy bármilyen más) módban nem fog tudni visszajelezni az adott Nikon váz a fény mennyiségével kapcsolatban. Gyakorlatilag külső fénymérőre szorulunk, ha ilyen vázakkal akarunk manuális lencséket használni. (A kérdéses Nikon vázak vonatkozó fénymérési hiányosságairól itt található részletes lista.)

Az élet persze Canon vázakkal sem mindig egyszerű. A gond itt nagyon ritka esetekben pont a negatív előjelű bázistávolság-eltérés tud lenni. Bizonyos fullframe-es típusoknál (ahol nagyobb a tükör), a tükör mozgás közben beleakadhat egyes régi lencsék hátsó lencsetagjába (mivel az túlságosan benyúlhat a gépbe). 99%-ban minden EF(-S) bajonettes Canon gép képes kezelni az M42 lencséket (főleg az APS-C szenzoros gépek, ahol sokkal kisebb a tükör és bőven van hely a tüköraknában), de érdemes az alábbi linken ellenőrizni a kompatibilitást: http://www.panoramaplanet.de/comp/

A legnagyobb biztonság természetesen a mirroless gépeken érhető el, hiszen itt igen kicsi a bázistávolság (bármi kompatibilis), és nincsen tükör sem, ami bárminek az útjába kerülne vagy bármibe beleütközhetne.

A saját felszerelése mindenkinek a saját felelőssége, de ha már oly sok tükörütközésen vagyok túl (még 2015-ből, mikor 5DMII-t használtam), gyakorlati tapasztalatként említhetem, hogy kis mértékű (0,5 - 1mm) benyúlás esetén a tükör nem annyira ütközik, inkább csak súrol és beakad, vagyis sok kárt nem szenved. Viszont láttam már én is leszakadt tükröt, így nem javaslom senkinek, hogy szándékosan kísérletezzen ezzel. A következő videóban látható egy kettős tükör működése és megérthetjük azt is, hogy hogyan tudja magát a tükörmozgató mechanikát is károsítani az akadás. Ha mindenképpen végtelenbe kell fókuszálni, és "akadós" optika van a gépemen, élőképre váltva előre felcsapom a tükröt, és így oda fókuszálok, ahova csak akarok, a tükörütközés veszélye nélkül.

Bár a bázistávolság problémája elvileg korrigálható lencsés adapterrel, a gyakorlatban ez igen sok problémát vet fel, melyekről a konvertergyűrűknél még írok.


Optikák átalakítása

Tény, hogy önmagában az M42 menet és a leghátsó lencsetag távolsága nem feltétlenül kőbe vésett egymáshoz képest. Vannak olyan M42 lencsék (például a Helios 44-2), melyeknek felépítése lehetővé teszi, hogy némi átépítéssel módosítani lehessen a bázistávolságot, vagyis Nikon gépeken is elég közel lehet hozni a szenzorhoz a lencsét. Az efféle modifikációt többnyire akkor lehet elvégezni, ha nem a lencse "aljában", a csatlakozásánál van a blendeállító mechanika, vagyis ott van némi "szabad" hely, amit elvehetünk. A preset blendeállítós optikák (pl. Helios 44-2, 44-3, Biotar 2/58, Tessar 2.8/50) többnyire ilyen mechanikai megoldással rendelkeznek, bár a dolog nem kizárólag ettől függ.

Az ilyen átalakítások azonban nem olcsóak, és sokszor felmerül a kérdés, hogy egy filléres Helios-ra megéri-e elkölteni a lencse árának többszörösét csak azért, hogy Nikonra is feltehessük. Vannak, akik árulnak ilyen átalakított optikákat, így a lehetőség (pár típus esetében) adott, azt pedig mindenkinek a belátására bízom, mennyit ér meg neki a buherált lencse.

Ha több optikát is át szeretnénk alakítani, annyi pénzt fogunk elkölteni, amiből már könnyen válthattunk volna egy M42-nek gyárilag is megfelelő rendszerre.

Ha egyáltalán nem szeretnénk kompatibilitási kérdésekkel bajlódni, akkor válasszunk mirrorless rendszereket, hiszen ezek kis bázistávolságuk miatt gyakorlatilag mindennel kompatibilisek (még távmérős optikákkal is). Az E bajonett képességeiről például egy külön cikkben olvashatsz.

A bázistávolság után lássuk, mi a helyzet a konvertergyűrűkkel, vagyis hogyan tudjuk alkalmazni régi manuális optikáinkat a gyakorlatban is.

Milyen konvertergyűrűre van szükségem?

A konvertergyűrűknél több szempontot is érdemes figyelembe venni, mielőtt választunk. Bár látszólag minden gyűrű ugyanolyan, igen nagy különbségek lehetnek kialakítás, minőség és képességek tekintetében is. Azt is fontos tudni, hogy a vázadtól is függ, milyen jellemzőkkel bírnak az elérhető konverterek: tükrös rendszerekre többnyire laposabb, 1-2 mm vastag, egy darabból kivágott gyűrűk kaphatóak, mirrorless gépekre azonban a bázistávolság pozitív korrekciójához akár több centi vastag, több darabból szerelt adapterek is léteznek.

Ha konkrét váz és optika közé keresel konvertert, ide kattintva a konverterkereső kisokos azonnal segít!


Chipes vagy chip nélküli adapterre van szükségem?

A manuális lencséken egy dolog biztosan nincsen: autofókusz. Erről nemsokára részletesen írok, azonban itt is szót kell ejteni a dologról, hiszen az autofókusz hiánya nem feltétlenül jelenti a fókuszvisszajelzés hiányát is.

A chip kérdése csak Canon rendszerek esetén merül fel, ezeket a vázakat ugyanis elektronikus úton "be kell csapni" ahhoz, hogy életre keljen a fókuszvisszajelzésük. A mirrorless rendszerek nem szorulnak ilyen segítségre, minden fókuszsegédjük automatikusan működik manuális optikákkal is.

Az egyszerű, AF-visszajelzésre képes chip-ek nem tesznek mást Canon vázakban, mint "rövidre zárják" a fáziseltolásos fókuszrendszert. Másképpen szólva "becsapják" a vázat és elhitetik vele, hogy a bajonetten egy autofókuszos objektív van. Ez azért szükséges, mert így az említett fáziseltolásos fókuszrendszer működésbe lép és figyeli, hol éles a kép (magának a fáziseltolásos rendszernek a működésébe nem szeretnék belemenni, mert elég bonyolult, de akit érdekel, ebben a wiki cikkben olvashat róla a Phase detection részben). Ez a működés abban testesül meg, hogy ha éleset érzékel a rendszer valamelyik fókuszponton, azt a váz serényen jelzi nekünk (a szokásos villogással és hangjelzéssel).

Ez nagyon hasznos lehet bizonyos helyzetekben, ám igen csalóka is egyben:

A shutter lag és az expozíció késése

A következő videón a tükör és a zár mozgását láthatjuk, egymás után szemléltetve, különböző lassításokkal. Kiválóan látható, miért késik az expó gomb megnyomása után a kép elkészítése.

A chipnek némi előnye lehet, hogy ha programozható, akkor beállítható rajta, hogy milyen exif-értéket továbbítson a váznak. Ez persze korlátozott, hiszen az aktuálisan beállított rekesz-értéket sosem fogja tudni kiolvasni az objektívből (nincs elektronikus kapcsolat a régi objektív és a chip/váz között), így maximum az objektív előre rögzített nevét és gyutávját közölheti a vázzal, de azt hiszem, az ilyesmit mindenki tudja fejből is.

Bizonyos újabb digitális vázak (mint például a Canon 6D) csak harmadik generációs, vagy újabb chipeket fogadnak. Ez tovább bonyolítja a chipes adapterek kérdését. Bár 6D-t ezzel kapcsolatban nem próbáltunk, a mi megoldásunk 5DMII/50D/20D vázakon az, hogy nemes egyszerűséggel bekapcsoljuk a “shoot w/o lens” opciót, vagyis a gép figyelmen kívül hagyja, hogy érzékel-e bármilyen optikát a bajonett elektronikája, és mindenképpen exponálni fog.

Mirrorless rendszereken, például a Sony E bajonettes megoldásain a focus peaking és az élőképbe nagyítás automatikusan működnek, így nem szükségesek chipes adapterek.


Blendebeugrasztós konvertergyűrűk

Alapvetően minden bajonetthez kétféle gyűrű létezik M42 lencsék fogadására. Az egyiknél egy apró káva található a menet alján, a másiknál viszont semmi sem szűkíti a menetet. Ez a káva azért fontos, mert azokon a régebbi objektíveken, amiken nincsen A-M blende állítás (nem lehet a blendebeállítást teljesen manuális módba tenni), az M42 menet alján található kis pöcök benyomása húzza össze a blendét a kívánt értékre. Magyarul: ha a pöcök nincs benyomva, vagyis az objektív nincs olyan vázon (konvertergyűrűn), ami benyomná a pöcököt (és nincs A-M kapcsoló az optikán), akkor hiába tekergetjük a blendeállító gyűrűt, a blende maga nem fog reagálni. Sok Helios objektív ilyen, így nekik a kávás konvertergyűrűre van szükségük.

A helyzet további szépsége, hogy nagy fényerejű optikáknál, ahol a hátsó lencsetag igen méretes, a kávába szorulhat a hátra mozgó tubus vége, így például a Takumar 1.4/50-es optikája nem minden kávás konvertergyűrűt szeret. Arról már szót sem ejtek, hogy a kávák mérete sem mindig egyezik (ez attól függ, hogy aznap Kínában a marógép kezelője bal vagy jobb lábbal kelt-e fel).


Milyen minőségű gyűrűt válasszak?

Ha az ember rákeres az eBay-en az "m42 to eos" vagy "m42 to NEX" kifejezésre, akkor 300 forinttól 6.000 forintig talál majd gyűrűket. A chipen és a blendebeugrasztó káván kívül van különbség a minőségben is. A legtöbb fekete színű gyűrű egyszerű aluminium, ami a kisebb súlyú (200-300g) objektíveket minden gond nélkül elbírja. No de mi a helyzet egy 300mm-es, 1 kilós telével? Az ilyet ne bízzuk egy olcsó aluminiumgyűrű kegyeire, mert igen rosszul járhatunk. Az ezüst színű változatok között vannak krómozott, és valóban acélból készült gyűrűk is. Utóbbiak olyan erősek, hogy nekem még semmivel sem sikerült kárt tennem bennünk (ellentétben az aluminium megoldásokkal, amiket egy késsel is "faraghatunk", ha úgy tartja kedvünk).

Nekem ez az acél változat vált be legjobban Canonra (ezt onnan ismerhetjük fel, hogy az alján nincsen blendebeugrasztó káva, az M42 menet az elejétől a hátuljáig folyamatosan van belemarva, a színe pedig tényleg acélos, nem krómozott). Ha Sony E bajonettel dolgozol, egy másik cikkben részletesen találhatsz információt minden rendszerhez és konverterhez.

Az összes elterjedt digitális váz és régi objektív közé ezen az oldalon kereshetsz konvertereket. (Angolul ugyanezt a MountConverter.com oldalon tudod megtenni.)


A lencsés konvertergyűrűk

Fentebb írtam róla, hogy Nikon vázakon a bázistávolság eltérése miatt korrekcióra szorul az M42-es lencsék optikai kimenete. Ezt hivatott elvégezni a konvertergyűrűk lencsés változata, melybe egy optikai lencsét helyeztek el. Ez pont annyival "nyújtja meg" a vetített kép távolságát, hogy az elérje a szenzort, így legyen végtelen fókuszunk.

A probléma persze nem oldható meg ilyen egyszerűen. Sajnos az ilyen konvertergyűrűkben található lencse minősége jóval gyengébb szokott lenni, mint az objektívé, amit rácsavarunk, így a képminőség romlik. Változnak az optikai jellemzők is, amit többnyire a képszélek minősége sínyli meg. Ezen kívül vannak fizikai akadályok is: bizonyos M42-es optikák hátsó lencsetagja kicsit benyúlik a meneten túlra is, és beleütközik a lencsés konverter üveg elemébe (nem lehet eléggé hátracsavarni, vagyis ugyanúgy nem lesz végtelen fókuszunk, mint lencsés adapter nélkül). Személyes tapasztalat erre az SMC Takumar 1.4/50, de minden olyan optikára is igaz ez, ami a Takumar pár milliméteres hátranyúlásához hasonló "véggel" rendelkezik. A lencsés adapter "áldásos" hatásairól ebben a cikkben olvashatsz részletesebben.

Mindent egybevetve tehát a lencsés konvertergyűrűk igen jelentős kompromisszumot jelentenek, és nem is működnek minden esetben.

Élet autufókusz nélkül

Sokan azért idegenkednek a régebbi lencséktől, mert nem található bennük AF funkció, vagyis manuálisan kell az élességet állítanunk. Számukra említenék pár dolgot (az eddigieken túl): egyrészt ezek az objektívek eleve manuális fókuszra lettek kialakítva, vagyis finom, könnyen használható fókuszgyűrűvel rendelkeznek, amiknek hosszú és egyenletes a fókuszútja. Nagyon apró és finom állításokat végezhetünk rajtuk, de ha kell, gyorsan is tekerhetjük őket.

Másrészt minden csupán megszokás kérdése. Aki egyszer rákapott a manuális fókusz ízére és kiismerte saját manuális objektívjét, már egyáltalán nem érzi akadálynak vagy kihívásnak a kézi állítást. Persze tisztában vagyok vele, hogy bizonyos helyzetekben a manuális fókusz nem lesz elég (sportesemények, gyorsan mozgó témák, rendezvények, stb.), ilyen körülmények között ezért ezek a lencsék nem is lehetnek versenytársai az ultrahangos és egyéb modern fókuszrendszereknek.

Igaz viszont, hogy a fentebb említett chipes konverterek segítségével a digizális vázak AF-rendszere - többé-kevésbé - képes visszajelezni, ha élesre állítottuk a témát (ezen módszer pontossága igen korlátozott, lásd fentebbb). Ez kezdetben nagy segítség lehet, de végső soron a szemünkre fogunk hagyatkozni, mely sokkal pontosabb lesz, mint bármilyen automatikus fókuszrendszer.


A liveview ereje

Mi a gyakorlati megoldás az élesre állításra? A legjobb a szemünkre hagyatkozni, bár a keresőben ez sokszor nehézkes. A régi, filmes vázakon törőékes mattüveg volt, ami nagyban segítette, hogy bármilyen körülmények között éles képet kapjunk. Ez a megoldás az AF-rendszerek miatt mára eltűnt, kaptunk azonban helyette élőképes keresőt. Az élőképes kereső nagy előnye, hogy valós időben bele tudunk nagyítani a szenzorra érkező képbe. Tízszeres nagyításnál már annyira precízen élesre tudunk állítani (akár kézből is), hogy abban kivetnivaló nem lehet.

Természetesen DSLR vázak esetén nem mindig van idő élőképre kapcsolni a gépet, majd komponálás után belenagyítani a téma területébe és finoman élesre állítani, de ha lehetőségünk van rá, tegyük ezt, mert ennél semmi sem lesz precízebb. Mirrorless vázaknál ez a kérdés nem merül fel, hiszen ott bármikor azonnal elérhető a belenagyítás.

Egy szónak is száz a vége: a gyakorlat nagyon sokat segít: ha az ember kitapasztalja antik lencséje működését, tudni fogja, merre és mennyit érdemes pöccintenie rajta ahhoz, hogy ami élesnek tűnik, ténylegesen az is legyen.


Focus peaking: az "éles" visszajelzése élőképen

Az élőképes módszer egyik speciális változata bizonyos Sony vázak (például A99 vagy A7) focus peaking képességén alapul. Ezt a lehetőséget bekapcsolva élőképen az LCD vagy EVF villogással és sárga/piros/fehér színnel jelöli azt a részt, ami szerinte éles. Ez valójában a kontraszt-keresésen alapul (élőképen minden tükrös digitális rendszer kontraszt-alapú élességállítással dolgozik, szemben a leengedett tükör állapotában a fázis-alapú fókuszrendszerrel; fejlettebb mirrorless vázaknál élőképen is folyamatos a fázisos fókusz lehetősége).

Egyszerűen megfogalmazva: a gép keresi azt a részt, ahol a legnagyobb a kontraszt-különbség a szomszédos pixelek között az érzékelőn, mert gyaníthatóan itt a legélesebb a kép (bővebben erről ebben a wiki cikkben olvashatsz, a Contrast detection részben). A focus peaking nem tesz mást, mint ezt az információt valós időben megjeleníti az élőképen, ezzel adva segítséget a manuális lencsékkel (és általában a manuális fókusszal) végzett munkában.


AF manuális lencsékkel

Aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy tükör nélküli Sony-val fotóz, az kipróbálhatja a 2016 elején megjelent AF-adaptert, melyet a Techart dobott piacra. A megoldás lényege, hogy a változatos csatlakozással rendelkező manuális lencséket egy olyan tubusos adapterre helyezhetjük fel, mely az optika teljes távolságának változtatásával autofokuszként működik. Ebben a videóban megnézheted, miről is van szó:

Rekeszelés manuális lencsével

Mivel elektronikus kapcsolat nincsen a régi objektív és a digitális váz között, valamint ezekben az objektívekben egyébként sincsen elektromos rekeszállítási lehetőség, a váz nem tud rekeszt állítani bennük. Ez nem probléma, hiszen ez kivétel nélkül mindegyiken elvégezhető manuálisan.

Chipes gyűrűkön a vázon is állíthatjuk a rekesz értékét, ez azonban teljesen összezavarja a fénymérést. Nikont leszámítva a tükrös és tükörmentes rendszereken chip nélkül is működik minden, így az Av program (rekesz-előválasztás) mód továbbra is kényelmesen használható (a gép automatikusan fog záridőt választani). Emellett természetesen a manuális mód is ugyanúgy funkcionál, ahogy az expo-eltolást is megtehetjük mindenféle akadály nélkül.

Fentebb már említettem, hogy a Nikonnak sok digitális váza nem alkalmas M42-es lencsékkel történő automatikus fénymérésre, így semmilyen olyan programmód nem működik megfelelően, ami a beérkező fény mennyiségén alapulva végzi a számításokat.

Manuális rekesz vs. beugró rekesz

Akik eddig főként digitális világban mozogtak, azoknak egy kis adalék: a modern lencsékben beugró rekeszek vannak, amik csak az expozíció idejére záródnak össze azért, hogy a fáziseltolásos AF-rendszerek a lehető legtöbb fény mellett kereshessék az éles részeket (nyitott rekesszel, vagyis több fénnyel gyorsabban dolgoznak). Íme a működésük, lassítva, összepárosítva a tükör/zár egyidejű működésével:



A gép az előzetesen beállított rekeszértékkel kompenzálja a fénymérést (előre tudja a majdani rekeszértéket, hisz azt a vázon beállítottuk - a váz vezérli majd az expozíció pillanatában a rekeszt), majd ennek tudatában választ záridőt, és az expozíció megtörténtekor összeugrik egy pillanatra a rekesz.

Ezzel szemben a régi objektíveken a rekesz többnyire folyamatosan a választott értéken van (nem mindig: a későbbi Pentax vagy Olympus OM rendszerek már képesek voltak a beugrasztós rekeszállításra, de ezt csak saját vázaik tudták használni, modern DSLR-eken nem működik ilyen módon a rekeszük).

Természetesen a legtöbb digitális váz eleve összezárt rekesszel is képes fényt mérni, és hibátlanul exponálni. Probléma akkor adódik, ha a chipes konverter miatt a legnagyobb elérhető rekeszértékről elállítottuk a vázat, mert ekkor a záridő megválasztását a gép egy nem létező f-értékkel kompenzálja (ami a valóságban sosem fog létezni, hiszen a manuális rekesz nem fog az expó pillanatában pozíciót változtatni). Így a kép túl lesz exponálva. Bármilyen rekeszérték is van tehát beállítva az objektíven, a vázat tapasztalataink szerint mindig a chip által engedett legnagyobb értéken kell hagyni, hogy ne matekozzon a mért fény ismeretében választott záridővel (ez a legnagyobb "kitekerhető" rekeszérték általában f/1.4 a kínai chipeken).

Mekkora a valós gyújtótávolságom?

Az objektíveken régen is és ma is az úgynevezett fullframe, vagyis teljes kockás (36x24mm-es filmkocka) szenzorméret szerint tüntetik fel a gyutávokat, ez azonban csalóka. A legtöbb alap- és középkategóriás DSLR gép (pl. a Canon ####D, ###D, ##D sorozatú vázai) nem fullframe méretű szenzorral, hanem APS-C méretű érzékelővel van felszerelve, ez pedig jelentősen kisebb, mint a 36x24mm-es méret . Ebből következik, hogy bár ezek a régi objektívek használhatóak APS-C szenzorokon is, a gép “kivágja” a kép közepét, ezért a gyutávok is felszorzódnak, mégpedig kb. 1-5 - 1,6x értékkel. (Ennek megértéséhez előbb egy látószöget mutató képet láthattok, lejjebb pedig a teljes vetített képkört, illetve az ebben szereplő fullframe és APS-C kivágást is.)

Ez azt jelenti, hogy egy 50mm-es objektív APS-C rendszerű gépen valójában kb. 80mm-nek felel meg. Ez sokszor, sok szituációban szűknek bizonyul, és a képi világ is teljesen más, mint fullframen (főleg a széleken jelentkező torzítások és a mélységélesség más, hiszen megváltozik a tárgy és a háttér távolsága, távolabb kell állnunk a témától - így végső soron változik a perspektíva is).

Természetesen néha a crop-os 1,5 - 1,6x szorzó a fotós előnyére is válhat. Sok profi természetfotós azért használ crop-os gépeket, mert kapnak egy "természetes", veszteségmentes 1,6x nagyítást a teleobjektíveikhez. Nem véletlen, hogy a Canon anno piacra dobta a 7D vázat, mely minden ízében profi gép, mégis APS-C szenzorral van szerelve (az egyetlen egyszámjegyű Canon váz, ami nem fullframe lapkával rendelkezik).

Minderről itt csak ennyit írok, mivel a fullframe vs. APS-C kérdésnek egy egész tesztet szenteltem, amit ide kattintva találsz.

Az idő vasfoga és az objektívek

Felmerülhet a kérdés, hogy ezek a sokszor több évtizede gyártott optikák milyen állapotban vannak és működnek-e egyáltalán? A kérdésre a válasz igen megnyugtató.

A régi objektívek teljesen más gyártási eljárásokkal és más anyagokból készültek, mint a maiak. Aki egyszer fogott a kezében például Takumar vagy Biotar objektívet, pusztán a súlyáról is érezhette, hogy “ebben van anyag”. Mivel elektronika általában nem található bennük, alapanyaguk pedig szinte teljes egészében üveg és fém, többnyire kifogástalanul működnek. Természetesen sok a sérült, piszkos, használhatatlan darab, így vásárláskor érdemes alaposan kipróbálni az antik objektíveket. A lencserendszerbe került por vagy gomba később is eltávolítható (kis kézügyességgel és a megfelelő szerszámokkal akár házilag is), de vannak olyan szakemberek, akik ezt párezer forintért megteszik helyettünk.

További kérdés a bevonat és az üveg problémája: a felgőzölt bevonatok elválhatnak az üvegtől, bizonyos régebbi objektívek lencséi pedig hajlamosak sárgulni vagy opálosodni. A sárgulás jelensége nem probléma, mert a digitális váz fehéregyensúlya korrigálja az eltolódást (vagy utólag teszi meg ezt a Photoshop), az opálos üvegű objektívek azonban nem javíthatóak. Ugyanilyen gond a karcos front vagy hátsó lencse. Kerüljük az összekarcolódott üveget, mert bár minden eladó hangsúlyozza, hogy “ez nem érinti az alkotott kép minőségét”, ez természetesen nem igaz: lágyul, életlenedik a kép nem csak a nagy, látható karcoktól, de főleg a sűrű mikrokarcoktól (melyek akár a helytelen tisztításból is eredhetnek).

!

Van még egy dolog, ami számottevően ronthatja a képminőséget, de nem mindig látszik elsőre. A régebbi lencsék blendeállító mechanikáján keresztül olaj juthat a blendelamellákra, ha a lencsét helytelenül tisztították és olajozták. A blendelamellákról aztán a környező üvegekre fröcsköl a folyadék, ami így, hosszabb idő után áttetsző, folytonos, nehezen látható bevonatot hozhat létre. Ez a nem kívánatos "permet" megváltoztatja az adott üvegek törésmutatóját, és jelentős mértékben életlenedhet tőle az alkotott kép.

Mindezektől függetlenül, általában véve lefogadom, hogy a régi lencséim még akkor is hibátlanul fognak működni, mikor a műanyag Canon objektívjeim már régen beadták a kulcsot.

A régebbi optikákat érintő további hasonló kérdésekről egy másik cikkemben is olvashatsz, itt pedig elérheted a szerelőműhelyt.

Pontosan milyen lencséket érdemes keresnem?

M42, PK, OM és egyéb csatlakozós lencsékből hatalmas a választék, hiszen sok évtized lencsetermésében válogathatunk. Egy egész élet sem lenne elég hozzá, hogy mindent megszerezzünk és kipróbáljunk. Én csupán annyit tudok segíteni a döntésben, hogy egyrészt figyelmedbe ajánlom a nagy 50mm-es tesztet, melyben tucatnyi ilyen optikát hasonlítottunk össze, valamint ezekről típusleírásokat is közzétettünk (ott olvashatsz érdekességeket és háttérsztorikat is), valamint mutatok pár tesztalbumot, melyben típusok szerint láthatsz képeket. Ezen kívül a tudásbázisban folyamatosan elérheted a legújabb teszteket, például górcső alá vettem a Biotar 1.5/75-ös csodáját, külön összehasonlítást kaptak az 1.4-es Takumarok, de akadnak itt 800mm-es óriások és variabilis objektívek is. Ha nem akarsz lemaradni egyetlen tesztről sem, itt fel is tudsz iratkozni.

Elérheted a flickr albumaimat, amikben objektívek szerint vannak szortírozva a képek. Nálam az SMC Takumar 1.4/50 az egyik, a Canon FD 1.2/85L pedig a másik alapobjektív, amiket mindenhová magammal viszek, hiszen kompromisszummentes teljesítményt produkálnak minden tekintetben. Sokat fotózok a Helios 44 különböző változataival is, újabban pedig a Helios 40-2-essel. Tovább az albumokhoz...

Milyen digitális vázat válasszak
régi lencsékhez?

Most, hogy végignéztük a technikai kérdéseket, a beszerzésről való rész előtt még egyszer adnék némi gyakorlati segítséget ahhoz, milyen vázat érdemes választani az analóg mókázáshoz. Tudom, hogy sokaknak már adott a fényképezője, de talán a következő vásárlásnál nyújthat segítséget az alábbi pár sor. A lentiek abból a szempontból szubjektívek, hogy én szeretem a teljes vetített képmezőt kihasználni, így nálam a lista elején a fullframe megoldások állnak. Akik nem járatosak a fullframe és a crop-os gépek közti különbségekben, azoknak javaslom egyik korábbi cikkemet, mely pont ezt hivatott bemutatni.


Teljes vetített kép (fullframe) kompromisszumok nélkül

Ha kizárólag a maximális teljesítményre és a legjobb megoldásra törekszünk, (és az ár kevésbé számít), akkor a Sony A7 különböző változatai viszik a pálmát manuálozás tekintetében. Az első generációs A7 vázak manapság már csak 200.000 forint környékén kerülnek áruba a használt piacon (az A7II és változatai ezeknél még drágábbak). Tény viszont, hogy manapság ezeknek a gépeknek van a legjobb fullframe szenzora (ezen lesz a legszebb a kép - kiváló a dinamika-tartományuk és a zajtűrésük is), és mivel tükör nincsen bennük, szinte szó szerint bármilyen optikát felhelyezhetünk rájuk (18mm az E bajonett bázistávja, vagyis bármilyen olyan lencsét képes fogadni megfelelő konverterrel, aminek ennél nagyobb a bázistávolsága - gyakorlatilag mindent). Ezt a képességét a konvertereket gyártó cégek is felfedezték, és ma már szinte minden illesztéshez létezik Sony-E gyűrű (képes például a manuális lencsék mellett a Canon EF objekíveket is kezelni, mégpedig autofókusszal együtt).

A Sony A7II mellett szól még a képstabilizátora is, mely a szenzort mozgatja, vagyis bármilyen optika esetén képes hatásosan csökkenteni a bemozdulásokat. Az már csak hab a tortán, hogy ez a váz jóval kisebb és könnyebb, mint bármelyik tükrös megoldás (szinte mindenhová magunkkal vihetjük), valamint manuális lencséknél hatalmas segítséget jelenthet a focus peaking funkcója, melyről fentebb írtam. Természetesen a fénymérés, és minden ezekhez kapcsolódó program is hibátlanul működik mindenféle manuális lencsékkel.

A kis bázistávolság miatt olyan megoldásoknak is akad "hely", mint a Techart fentebb már említett autofokuszos adaptere, melyről ebben a cikkben olvashattok részletesebben (ezzel a megoldással gyakorlatilag csak a tükör nélküli Sony-król mondható el, hogy képesek autofokuszossá varázsolni a régi manuális lencséket).

Az A7-ről készült, kifejezetten a manuálozók szempontjait figyelem előtt tartó cikket ide kattintva olvashatjátok el.

Az A7 részletes kompatibilitási cikkét ide kattintva találjátok (benne információk minden csatlakozáshoz, konvertergyűrűk, és teljes keresztkompatibilitási táblázat más rendszerekkel).


Teljes vítetett kép (fullframe) DSLR-el

Ha teljesen ki szeretnénk használni az M42-es lencsék képességeit fullframe szenzorral, és beérjük kevésbé korszerű megoldásokkal, akkor a Canon fullframe vázai jelentik a jó választást. Használt 5D MII vázat már 200.000 forint alatt kaphatunk (ez talán a legjobb vétel manapság, de a 6D-k ára is erősen esik).

A Canon EF rendszer előnye, hogy kis bázistávja (44mm), miatt a legtöbb manuális lencsét támogatják. Bár néhány típusnál lehet minimális tükörakadás, tapasztalatból mondom, hogy ez a legkevésbé sem akadályozza a használatukat.

További előny, hogy választhatunk optikai kereső és élőképes kereső között (a Sony A7-ben például nincsen optikai kereső, hiszen nincsen tükre sem; ugyanígy persze a Canon vázak nem rendelkeznek fejlett EVF-el, így nem tudnak "éjjellátóként" sem működni úgy, mint a Sony vázai). Élőképes üzemmódban adott az 5x vagy 10x belenagyítás, ami nagyon precíz fókuszálást tesz lehetővé. A fénymérés és az ezekhez kapcsolódó programmódok itt is minden M42 és más manuális lencsével gond nélkül működnek.


Kivágott kép crop-os vázakon (DSLR)

Ha nem szeretnénk fullframe szenzorra költeni, de azért ragaszkodunk a tükörreflexes gépekhez, akkor a Pentax vagy Canon crop-szenzoros vázai is tökéletesek lehetnek számunkra. Ilyeneket használtan már 50.000-100.000 forint környékén vehetünk (itt persze hatalmas a szórás tudás tekintetében). A Pentax vázak további előnye, hogy nem csak az M42 optikákat fogadják (konverterrel), hanem bajonettjük mindenféle segédeszköz nélkül alkalmas a régebbi Pentax-K csatlakozós lencsék illesztésére is.

A fényméréssel és az ehhez kapcsolódó félautomata üzemmódokkal ezeknél a vázaknál sem lesz semmilyen problémánk.


Kivágott kép crop-os vázakon (tükör nélkül)

Természetesen nyithatunk a még kisebb érzékelők felé, hiszen az APS-C alatt is van élet. Fuji vagy Olympus MILC-ekre is feltehetjük régi manuális lencséinket, ám itt már hatványozottan kell számolni a képkivágás drasztikus módosulásaival és a gyutávok felszorzódásaival.

Azt se feledjük el, hogy minél kisebb egy szenzor, annál kisebbek rajta a képpontok is, tehát annál nagyobb felbontóképességű optika kell, hogy élesen kirajzoljuk a képpontokat. Erről részletesen egy másik cikkben olvashatsz.


Filmes gépek

Bár ennek a cikknek nem témája a filmes fotózás, azért arról se feledkezzünk meg, hogy a régi lencséket akár az eredetileg hozzájuk gyártott, manuális 35mm-es kisfilmes gépekkel is használhatjuk. Az analóg fotózás ma is él és virul, számtalan helyen vásárolhatunk filmet és még több helyen elő is hívathatjuk őket, vagy akár mi magunk is kísérletezhetünk a hívással és nagyítással otthon.

Ráadásul az analóg fotózáshoz használt eszközök jóval olcsóbbak, mint a digitálisak. Régi, működő vázakat már 5.000-25.000 forintért kaphatunk.

Konkrét vázakhoz és optikákhoz tartozó konverterkereső kisokost itt találsz, ha megvan szíved választottja.

Hol vásárolhatok antik lencséket?

Ezeket a lencséket három forrásból a legkönnyebb beszerezni: vásárolhatunk az eBay-en, magyar oldalakon (aprós oldalak, fórumok, Facebook-csoportok) vagy próbálkozhatunk bolhapiacokon és fotós börzéken. Mindhárom helyről vettem már optikákat és mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai.


eBay

A “látatlanba”, eBay-ről való rendelést természetesen csak a tapasztaltabbaknak ajánlom, de hihetetlenül jó vételeket lehet csinálni, ha az ember ügyesen licitál. A nyugati (nyugat-európai, amerikai), valamint japán eladókkal szinte sosincs baj, korrekt leírást adnak, ellenben például a kelet-európai (szovjet optikák esetében főleg ukrán) eladók rendszerint messze túlbecsülik portékájuk állapotát.

Az objektívek kondícióját azonban nagyon nehéz megállapítanunk. Egy-egy képre ránézve nem lehet megmondani, hogy a "smooth focus" megjelölés valóban egyenletesen és szépen futó fókuszgyűrűt jelöl-e, vagy pedig jöhet a lencse szétszerelése és tisztítása, mikor kézhez kapom. A leejtett lencsékről ne is beszéljünk: a becsapódástól a koncentrikus, kör alakú alkatrészek deformálódnak, és gyakorlatilag javíthatatlan lehet a lencse mechanikája. Ugyanígy nem látszanak még a jó minőségű termékfotókon sem a hajszálkarcok vagy olyan, az üveget érintő elváltozások, melyek kézbe fogva a lencsét is csak bizonyos típusú és erősségű fényben válnak láthatóvá. Sokszor a gomba is rejtve marad, vagy az olyan mechanikai hibák, mint a rekesz diszfunkciója vagy az ütődött, benyomódott forgó elemek, melyek aztán szorulhatnak egymáson.

Külföldről, az EU-n kívülről való rendelés esetén ne feledjük, hogy 40 dolláros forintos értékhatár felett elvámolják a csomagokat, ami 6-12% vámot, 27% ÁFA-t és párezer forint vámzekelési adminisztrációs költséget is jelent. Az utóbbi években már szinte minden csomagot megvizsgálnak, így nem lehet "átcsusszanni" a vámosok kezei között (még akkor sem, ha a csomagon levő értékmegjelölés "hazudik", mert az eladó szándékosan kisebb összeget írt rá - ha gyanús a feltüntetett szám, a NAV bekéri a tranzakcióról szóló papírjainkat).

Az eBay még egy szempontból igen érdekes tud lenni: sokszor láthatunk itt olyan, csillagászati árakon futó kuriózumokat, melyeket hazánkban igen ritkán lehet eladósorban találni. Ezeknek a daraboknak nem is annyira a megvásárlása, mint inkább a követése, az árverés figyelése az érdekes és izgalmas.


Hazai beszerzés

A hazai vásárlás előnye, hogy a magyar eladókkal könnyen lehet alkudni, hiszen a többség reális javaslat esetén az irányáraktól függetlenül érdekelt abban, hogy pénzt csináljon eladásra szánt optikájából. Óvatosságból érdemes alaposan körüljárni a vásárolni kívánt üveget, és feltenni pár alavető kérdést:

Ha az eladó nem tesz fel képeket a hirdetéshez, nem látszik a hirdetésen a termék sorozatszáma, vagy a fotók szándékosan sötét háttéren/kevés fénnyel lettek készítve, akkor is érdemes óvatosnak lenni.

Facebook-on a F.A.V-Fotós Adok-Veszek/Csere-Bere, az Antik Fotós Adok-Veszek, az M42, M39 és egyéb manuális objektívek, analóg fényképezők adok-veszek, a ...:Használt fotós cuccok börzéje:..., valamint a Fotós adok-veszek, ahol az árak a földön járnak! csoportokba érdemes belépni, és vásárlás előtt sokat olvasni a már fent levő hirdetések és kommentek között, mert így is rengeteget tanulhatunk. További szakmai segítséget a Fotós technikai kérdés, segítség csoportban kaphatunk. Létezik az Index.hu fórumán is egy M42 (és más menetes obik) Adok - veszek kereskedésre.

Vásárok tekintetében is érdemes résen lenni. A Pecsa Bolhapiac sajnos már megszűnt, vidéki piacok azonban szép számmal akadnak. Persze adott helyen többnyire mindig ugyanazok árulnak és ugyanazt, így pár kör után már semmilyen újdonságot nem találunk. Ezeken a vidéki piacokon igazi kincsek rejtőzhetnek, és néha még az árak is sokkal mérsékeltebbek, mint Budapesten. Ezeken kívül időről időre rendeznek fotós börzéket is, melyeket a fent említett csoportokban is hirdetnek, ott érdemes figyelni rájuk.

A régi objektívek beszerzésével kapcsolatban még részletesebb információkat olvashatsz egy másik cikkemben, ide kattintva.

(Amit sajnos minden magyar apróhirdetési oldalon is megemlítenek, azt én sem hagyhatom ki: legyünk óvatosak és körültekintőek, mert előfordulnak csalók. Ha nem győződtünk meg a termék valódiságáról és az eladó kilétéről, ne utaljunk előre! Sokszor csak a mi elővigyázatosságunkon múlik, hogy átverés áldozataivá válunk-e.)

 

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, megköszönöm a megosztásod:

Share

 

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.

 

Érdemes követni:

hispan's photoblog Instagram

Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ezek is tetszeni fognak:


Öreg 50-es nem vén 50-es

Fényerős antik 50mm-es lencsék tesztje. Nagy fába vágtam a fejszémet Dórival közösen: bő egy évvel ezelőtt elkezdem összegyűjteni azokat a főleg M42-es antik 50mm-es lencséket, melyek az utóbbi időben igen népszerűek lettek amatőr és profi fotósok körében. Mintha kiszabadult volna a szellem a palackból, és ezek a több évtizedes objektívek hirtelen felkerültek a modern digitális vázakra. Cikkünkben nem csak összehasonlíttotunk 16 ilyen üveget (és a Canon két modern 50-esét), hanem arról is részletesen írtunk, hogyan és miképpen érdemes dolgozni ezekkel a gyöngyszemekkel. Tovább olvasom...

Mi a gond a modern objektívekkel?

Hova vezet bennünket az egyre több lencsetag, és miért adnak sokszor a régebbi optikák életszerűbb képeket? Néha olyan nehéz az embernek szavakba öntenie, amit a tapasztalataiból felépített magában, és át szeretné adni másoknak is. Így vagyok a régi optikák "természetesebb, hangulatosabb" képi világával kapcsolatban is. Mikor ezt a kérdést kell ecsetelnem, magam is bajban vagyok, hiszen nehéz objektív szempontok szerint értékelni. És ekkor, egyszer csak szembe jön velem a neten Yannich Khong cikke, amit elolvasok és csak bólogatok hevesen. Nem szoktam külföldi szerzők anyagait átvenni, mert az egyszerű fordításoknak nem látom értelmét, meg egyébként is inkább magam próbálom ki a dolgokat. Most viszont szeretném veletek megosztani ennek az írásnak a legfontosabb gondolatait és "adatait", körítve kicsit a saját meglátásaimmal és a régi manuális lencsékkel kapcsolatos tapasztalataimmal. Tovább olvasom...

FullFrame vs. APS-C

Tényleg a méret a lényeg? Mekkora szenzor kell nekem? Az utóbbi években számos fotóstárssal beszélgettem technikai kérdésekről, és azt tapasztaltam, hogy sokakat foglalkoztat a szenzorméretek problémája, illetve az ehhez kapcsolódó felszerelések kérdése. Az átfogó 50mm-es tesztünk után világossá vált számomra, hogy érdemes egy rövidebb írást szentelni ennek a témának. Ebben a munkában arra törekedtem, hogy a különböző méretű érzékelőket több szempontból is összehasonlítsam, valamint illusztráljam is a különbségeket. Tovább olvasom...

Gyönyörű bokeh-robbantás frontlecse-fordítással

Avagy végre egy értelmes frontmod: MIR-1B 2.8/37. A frontlencsék megfordításának inkább csak divatja, mint értelme van - legalábbis ezt gondoltam eddig. Viszont most találkoztam egy olyan megoldással, ami kipróbálva is lélegzetelállító eredményekkel jár, és még használni is lehet valamire. Tartsatok velem, mutatom a hogyant és az eredményeket is. Tovább olvasom...

Így készült: az ősz angyala

Leveleket röptető csodaleány, vagy fotómanipuláció lapul-e meg a háttérben? A tudás hatalom, a hatalom pedig szolgálat, meg amúgy is imádlak benneteket (külön-külön, és egyben is), ezért jöjjön egy gyorstalpaló az őszi angyal összehegesztéséből, közkívánatra. Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A cikk megírásához hasznos segítséget nyújtottak azok, akik a nagy 50mm-es teszt vonatkozó részeit elolvasták, ahhoz szakmai színvonalú hozzászólásokat fűztek és jobbá tették az anyagot. Nélkülük ez az írás sem jöhetett volna létre. Az előzetes áttekintésért és hasznos tanácsokért köszönet Lampert Benedeknek és Tóth Gábor Szabolcsnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak. Természetesen köszönöm a trollok építő jellegű megmozdulásait is, ők hozzák az író életébe a vidámságot és a felhőtlen, gyermeki kacajt.

Mint minden technikai jellegű cikkemben, itt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy önmagában az eszköz mindig csak eszköz marad, egyetlen lencse sem fog csodát művelni senkinek a szépérzékével, tehetségével vagy fotós tudásával, de megfelelő alázattal végigjárva az utat a végén különleges képekhez segíthetik a fotóst.

A borítóképhez használt grafika egy részének forrása: link.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2018 (eredeti megjelenés: 2016. január 2., utolsó módosítás: 2018. február 6.)