hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Kistelés-portrés kalandok:
Porst 1.8/135mm teszt


Mire képes egy vintage sebességhuszár 40 éves korában, és megéri-e az árát?

Ezer éve nem volt a blogon típusteszt, ennek oka pedig prózai: ritkán fog meg annyira egy optika, hogy önálló cikket kapjon (vagy éppen túlságosan is megfog, és akkor sose tudom befejezni a róla szóló cikket). A Porst 1.8/135 azonban szinte azonnal belopta magát a szívembe, és sorozatban majdnem minden fotózásomon használtam, mióta kézhez kaptam. Jöjjön hát a tudás- és képorgia.

Ritka 135mm-es

Beszéljünk egy kicsit tesztalanyunkról, mielőtt belevágunk a dologba. Aki forgolódott már a manuális optikák világában, biztosan hallott róla, hogy a Porst nem egy gyártót takar, hanem egy brandet, ami különböző cégekkel terveztetett és gyártatott optikákat. Az 1.8/135-ös üvegüket például a japán Tomioka Kōgaku KK cég készítette, ami máris jó előjel a minőségre nézve.

Éppen e miatt a branding-háttérhatalom-árnyékkormány dolog miatt szinte pontosan ugyanezzel az objektívvel találkozhatunk Samigon, Soligor, Polaris, Weltblick, Sigmatel és egyéb kivitelekben is (bár tény, hogy a Porst a leggyakoribb). Ezek szinte mind M42 csatlakozással rendelkeznek, a bevonat színe és az objektív háza is gyakorlatilag azonos. Egészen pontosan ilyen:

De hogy kerül a blogra ez a csoda, és miért foglalkozunk vele? Nos, az 1.8-as fényerő semmiképpen sem mindennapi ezen a gyutávon, viszont nem is rekorder. Aki szeretne, az vásárolhat akár f/1.4-es fényerejű 135mm-est is Mitakon Speedmaster kivitelben, potom $3.000 körüli áron. Utóbbi nettó 3 kiló, így szakmai véleményem szerint cipelje, akinek két anyja van (bár ez a szófordulat lassan értelmét veszti, ismerek fura családokat). Beteszek azért róla egy képet, mert így nem kell rágugliznod:

Az is igaz viszont, hogy a legtöbb közkézen forgó 135mm-es optika legjobb esetben is “csak” 2.8-as fényerejű. Ezek aránylag kicsi és kompakt objektívek, amik nagyon olcsón, 10-20.000 forint közötti áron kelnek el. Párat én is próbáltam az évek során, a többségnek azonban lehangoló volt a teljesítménye induló fényerőn. Volt olyan darab, amit két sörre cseréltem el Gorka Marcival. Másfelől persze ott vannak a régi Zeiss Sonnar 3.5/135-ösök, amik nagyon élesek, de ehhez mérten drágábbak is, meg a fényerejük se sok.

Urbán Balázsnak van egy egyszarvú unikornisa, egy legendás 135-öse, ami kétségkívül referenciaobjektív a témában. Ez a Zeiss Apo Sonnar 2/135, de ez egyfelől nem vintage, másfelől olyan drága, hogy le se merem írni. Na jó, leírom: 400.000 forint felett gurigatják. Ilyen szép:

Viszont nyilvánvalóan az 1.8-as fényerő sokkal menőbb, mint a 2.0 (nem), ezért a rövid és felületes 135-ös körkép után térjünk is vissza cikkünk tárgyára, a szülinaposra, az ünnepeltre, a Porst 135-ösére.

Tesztalanyunk nem csak nagy és viszonylag nehéz, de aránylag drága is. Kedvenc szavaitok a viszonylag és az aránylag, tudom… De mindjárt kifejtjük mindkettőt, és a cikk végére képbe kerülsz. Egyelőre maradjunk a fizikai paramétereknél. Az optika önmagában középnehéz, hála az 5 lencsetagot mindössze 3 blokkban tartalmazó elrendezésnek.

Ez a furcsa kialakítás azt jelenti, hogy a rekesz után mindössze egyetlen lencse van, előtte pedig összesen csak két csoport, ugyanis a középső három lencsetag össze van ragasztva. Ilyen méretű, duplán ragasztott optikai elemmel ritkán lehet találkozni, viszont nagyon megkönnyíti az objektív tisztítását, hiszen alig van belül üvegfelület. Emellett minimalizálja a rendszerbe elvétve bejutó por gondját is, ugyanis minimális a szabad lencsefelszín egy átlagos konstrukcióhoz képest. A tesztpéldány is gyakorlatig mentes a látható portól.

Az ormótlan jószág a mérlegemen közel 800 grammot nyomott, amire ideális esetben még jön egy fényellenző és valamilyen konverter is. Megérezni tehát, ha a kezedben van. Persze az előbb emlegetett 3 kilós Mitakonhoz képest még így is pehelysúly. Hogy a tömege ellenére mennyire kényelmes, arról majd később lesz szó.

Itt kell még azt is hozzátennem, hogy a tömeg és a súly bár a köznyelvben szinonimaként használatosak, nem ugyanazt jelentik. Az anyag tömege fix, a súlya viszont a gravitációs környezettől függ, így örömmel jelenthetem, hogy a Holdon, ahol a földi gravitációnak mindössze a hatoda uralkodik, a Porst súlya is csak 133 gramm körül alakul (a súlyt persze newtonban kellene megadni, nem grammban, így ez kb. 1,33N). Ugyanígy a Marson is csak 266 gramm (2,66N) lenne. Mivel fintech milliomosok mostanában kabriókat lövöldöznek ki az űrbe és vörös testvérbolygónk meghódítására készülünk, a gyártóknak illene a specifikációkban égitestenként feltüntetni a portékáik súlyát.

(Abba már bele sem kezdek, hogy tömegből is kétféle van, a gravitációs és a tehetetlen, de ezek azonosak, ezt pedig először egy magyar tudós, Eötvös Loránd igazolta kísérletileg.)

Szóóóóval, ha ezzel az objektívvel megyünk fotózni, garantált, hogy észrevesznek minket. Optikailag valahogy így valósul meg a fizikai manifesztációja egy átlagos tükrös vázon:

A nagy méretű, sárgás bevonattal rendelkező frontlencsére a sérülések elkerülése végett mindenképpen ajánlott valamilyen szűrőt és/vagy fényellenzőt is tenni. 82mm-es menete igencsak méretesnek mondható. Bár én kaptam hozzá gyári ellenzőt, erősen tudom javasolni az eBay-en kapható fém, sokkal masszívabb megoldást. A sok fény begyűjtésének bizony ára van: egy szép nagy “szem”.

Az optika A-M módválasztóval rendelkezik, így képes a blendebeugrasztásra, ha megfelelő M42 vázra kerül, egyébként pedig hibátlanul működik beugrasztókáva nélküli adapterrel is. 8 lamellás rekesze viszont valamilyen furcsa oknál fogva 1.8 után rögtön 2.8-ra ugrik gyárilag, így nincs mód a kettő közötti játékra (hacsak nem hagyod szándékosan félúton). Ezt egy kicsit hiányoltam. (Persze ha fokozatmentesítjük a rekeszállítást, akkor szabad lesz a pálya.) A maximális rekeszérték f/16, a legkisebb fókusztáv pedig 1,7m.

A tesztben szereplő darab minden tekintetben kifogástalan műszaki állapotban volt, így amit itt láttok majd, az nagyjából a típus maximális teljesítményét jelenti.

Híres és hírhedt

A Porst 1.8/135-ös optikájáról nagyon megoszlottak a vélemények a neten. Előzetes kutakodásaim során találtam vele készült csodálatos képeket, miközben mások azt írták, hogy elég gyatra teljesítményt nyújt a drágaság.

És ez az a pont, ahol nagyon óvatosnak kell lenned! Ugyanis soha, de soha semmit ne higgy el, amit az interneten írnak fotós témában. De komolyan, ezt a cikket se hidd el. És tudod, hogy miért? Mert az objektívek, vázak és minden egyéb csak eszközök, és legjobb esetben is csak a fotózás feléig juttatnak el: felveheted velük a nyersanyagot. A játék másik fele viszont ezt követően kezdődik, és a te tudásodon múlik.

Ami azt illeti, már az első 50% is nagyban a te képességeiden áll vagy bukik, mert a fényképezés, mint neve is mutatja, a fény leképezése. Ha te eleve rossz körülmények (vagyis fényviszonyok) között kezdesz fotózni, akkor rajtad semmilyen optika nem fog segíteni.

Természetesen vannak használhatatlanul pocsék objektívek, de megnyugtatlak, hogy ezekből igen kevés közlekedik szabadlábon. A legtöbb optika jó valamire, sőt rengeteg olyan van köztük, ami csodákra képes, ha ügyesen bűvölöd. Mindössze azt kell megértened, hogy a felelősség a tied a végeredményért: a te tudásod és bátorságod számít igazán.

Ahogy az egyik kedvenc filmemben beszélget Morgan Freeman és Tom Cruise:
- Jó zabos egy fegyver ez!
- Ez csak egy gép. Én vagyok a fegyver.

Tulajdonképpen ugyanez az alaphelyzet mondható el a Porst 135mm-es csodájára is: a neten íródott dolgoknak volt is igazságtartalmuk, meg nem is. Ezzel az objektívvel könnyű is dolgozni, meg nem is. Mint a népmesében: hoztam is ajándékot, meg nem is.

De most már elég legyen nekem itt az interkulturális utalásokból, irány a játszótér!

Optikai teljesítmény

A Porst 135mm-ese a várakozásaimmal ellentétben éles. Sokkal élesebb, mint ahogyan azt ilyen fényerőn egy ilyen korú objektívnél vártam. A rajzolatával kapcsolatban nem csak az élesre állított, de a háttérben levő dolgokra sem lehet panasz: háttérmosása szép és egyenletes.

Kromatikus aberráció terén már nem ennyire fényes a helyzet: nyitva azért produkál rendesen a kis drágaság, de ez nem lepett meg. Utómunkában jól kezelhető, illetve rekeszelve hamar eltűnik, így ha szempont a CA elhagyása, akkor 2.8-tól már tűrhető a helyzet.

A fenti kivágás 1:1 arányú, ezen látható, hogy fémes, éles felületeken (ez a teremthető egyik legrosszabb körülmény) hogyan kezd és hogyan javul rekeszelve az optika teljesítménye.

A becsillanások ellen nem árt az a bizonyos, a frontlencse mérete miatt is emlegetett fényellenző, viszont tapasztalataim szerint az esetlegesen betévedő nem kívánatos fények sem okoznak hatalmas gondot, nem járnak például kontrasztvesztéssel vagy nagy flarekkel. Az MC (multi coated) bevonat jól teszi a dolgát.

Portréoptikáról beszélve az élsötétedés itt nem jelent különösebb szempontot (és egyébként sem túl erős), de azért csináltam pár díjnyertes felvételt a plafonról (sorban f/1.8, 2.8, 4, 5.6 és 8 értékekkel):

Ha már volt otthon egy Sonnar 3.5/135 és említettem a bevezetőben, csináltam egy érdekes összevetést. A dolog lényege az, hogy minden objektív teljesítménye javul, ha elkezdesz rekeszelni. Ekkor viszont nagyon nem mindegy, hogy mi a kezdő fényerő, és 1-2 rekeszértékkel odébb hova is jutsz (vagyis maradt-e még elég fényed).

Bár ez egy teljesen igazságtalan küzdelem, hiszen a 135-ösök között a Sonnarokat akár referenciaobjektíveknek is nevezhetnénk kitűnő teljesítményük miatt, íme azért az összevetések (a tesztképből a kép közepéről és széleiről is 500*500 pixeles kockát vágtam ki, kattintva az 1:1 arányú png nyílik meg):

És íme, a képszélekről is egy mintavétel:

Teljesen világos, hogy egy 3.5-es 135-öst ha tovább rekeszelsz, 5.6-on vagy 8-on már elveszíti az erősebb háttérmosást, tehát portréra kezd alkalmatlan lenni. No de ha egy 1.8-ast kezdesz rekeszelni, előbb még ott a 2.8, aztán jön csak a 3.5 (vagy akörüli 4). Tádámm. Itt van a Porst igazi ereje, mert bár rajzban nyilván elveri egy öreg Sonnar is, mégis, a Porsttal minimális rajzolatminőség-vesztéssel még rengeteget nyithatunk a rekeszen. És mint azt nemsokára látni fogod, a gyakorlatban ez fontos lehet.

Mindent összevetve: optikai teljesítmény szempontjából az én várakozásaimat biztosan meghaladta, bátran vinném akár munkára is a drágaságot.

A nagy fényerő előnyei

A Porst kétségtelenül hatalmas előnye a 2.8-as társaihoz képest, hogy kevesebb fényben, például egy esti városi fotózás során elég sok ISO-t spórolhatunk vele.

Emellett természetesen aki szereti a nagy bokeh-karikákat, az egyenesen odalesz az 1.8-as fényerő okozta örömöktől.

A fenti sorozat képeit szándékosan esti időszakban vettük fel, és végig kézből fotóztam. 135mm-en a reciprokos szabály szerint 1/125-ös záridő alá már nem illik bemenni (bár ez tornázható még lefelé szenzorstabival), viszont a Porsttal erre nem is volt szükség. Cipeled és nehéz, de meghálálja.

Usability

Nehéz, méretesebb objektíveknél mindig fontos, hogy hogyan sikerült megoldani a mechanikai kérdéseket. Kezdjük most a fókusszal, mert az szokott a kritikusabb lenni.

Mivel megérkezése után szétszedtem a pöttömöt, közelebbről is szemügyre tudtam venni a szívét és a lelkét. Szerencsére egy precíz, dupla menetes fókusz dolgozik benne, ahol a gyűrűt egy lapos emelkedésű menet fordítja körbe a fókuszúton, ez pedig egy precíz helikoidot mozgat előre és hátra 13mm-es távon. Japán kivitel, kiváló megvalósítás, jár a keksz.

Abszolút pozitív csalódás volt, mennyire könnyű az optikával fókuszálni. Igaz, nálam egy hibátlan, rendesen megkent példány van, ez is szükséges az örömhöz. A fókuszgyűrű könnyen és simán forog, de ahhoz elég feszes, hogy ne tekerj bele véletlenül. Kívülről nincs rajta gumi, a jól fogható mintát a fémbe marták.

Az a sanda gyanúm, hogy a neten a negatív vélemények többsége egyszerűen abból a tényből fakadt, hogy ilyen gyutávon és ilyen fényerőn nem könnyű tökéletesen élesre állítani az objektívvel. Egy apró mozdulat ide vagy oda, és a portréalanyunk máris nem tökéletesen éles. Éppen ezért fontos, hogy a fókuszmechanika ilyen jó állapotban van és teljesen a kezem alá dolgozik.

A rekeszvezérlés megoldása is hibátlan: a rekeszérték-gyűrű az objektív végében, kényelmes helyen van, mégsem fogsz véletlen beletekerni. A fokozatok kattanása karakteres, de könnyű, a rekeszlamellák pedig gyorsan és pontosan zárnak. Declickelhető, így ha valaki ezzel szeretne videózni, akár az is megoldható.

Ha már a használhatóságnál járunk: feltettem az optikát Canon vázra is az egyszerű 300 forintos alumínium adapterrel, de a súlya miatt hosszabb távon ehhez feltétlenül egy tisztességes, acélból mart konvertert javaslok. Te is nagyobb biztonságban fogod magadat érezni, mert nem esik a lábadra.

Plusz még egy dolog tükrösöknek: a hátsó lencsetag az optika belsejében van, nem nyúlik túl az M42 menet / adapter-bajonett vonalán, így biztonságosan használható minden SLR/DSLR gépen. A Sony A7II mellett a PK bajonettes Pentax Super ME vázamon és egy Canon AV-1-esen is használtam (M42 - PK és M42 - FD konverterekkel).

További tesztképek

Ahogy azt az eddigiekből már kitalálhattad, főleg portrézni jártam a Porsttal, és sehol sem okozott csalódást.

Egyéni szociális problémám, hogy a korábbi két kedvenc 35mm és 85mm után itt bizony szokni kellett, hogy viszonylag messze vagy a modelltől. Ezzel együtt persze jár az az előny is, hogy ez az optika teszi leginkább lehetővé, hogy teljes alakos képeket készíts nagyon erős háttérmosással.

!

És hogy ne csak portrét mutassak, íme végül egy f/8-ra rekeszelt turistafotó is, hiszen a 135mm a várból is kényelmes kivágást biztosít az olyan távoli objektumoknak, mint egy hirtelen felbukkanó Parlament.:

További fotókat ebben a flickr-albumomban lelhettek a típussal.

Zárszó

Mit mondhatnék búcsúzóul? Mindent elolvashattál a Porst 1.8/135-ről, amit csak átadhattam neked. Számomra hatalmas élmény volt tulajdonossá válni és elkezdeni dolgozni ezzel az optikával. Az aránylag magas, 100.000 forint körüli ára miatt az elején kicsit aggódtam, de azt gondolom, hogy a fényereje, a képalkotása és a ritkasága miatt is megér ennyit.

Nem mindennapi darab, valószínűleg ennek is köszönheti vastagabb árcéduláját, viszont ez tipikusan azoknak az objektíveknek a családjába tartozik, amiket befektetési szándékkal is érdemes beszerezni, mert értékük már csak növekszik. eBay-en általában van egy-egy eladó, változó állapotú példány, néha pedig még az a szerencse is megesik, hogy az EU-n belül van a portéka, így vámmentes lehet. Magyarországon az utóbbi 7 évben egyetlen darabot láttam csupán eladó sorban.


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Ezek is tetszeni fognak:


Filléres buborékgyáros házilag:
Pentacon AV 2.8/80 építése Canon EF-re

Készítsd el te is párezer forintból a “Trioplangyilkos” szappanbuborék-gyáros Pentacon AV 2.8/80-as vetítőobjektív Canonra vagy Nikonra alakítását. Olyan vetítőoptikából fogunk most olcsó objektívet varázsolni, ami Canon EF-re vagy Nikon F-re is jó, és nem szükségesek hozzá drága szerszámok. Eddig ugyanis a blogon áltakított optikák jó része komoly mókolást igényelt és csak mirrorless-re volt jó. Jogos az igény, hogy csináljunk valamit tükrösökre is. Tovább olvasom...

Egy zoom mind felett?

Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt. Nem vagyok én a zoom-ok esküdt ellensége, csak vintage kategóriában sokkal több a prime megoldás. Viszont éppen ezért keltette fel az érdeklődésemet pár hónapja a Vivitar különleges optikája, ami fix (és jó) fényerővel kínált egy igen sokat használt és népszerű átfogást. Nem menekülhetett a teszttől, most pedig nektek is megmutatom, mire képes egy '70-es években gyártott változtatható gyújtótávolságú objektív. Tovább olvasom...

Canon FD 800mm f/5.6L

Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény. Olyan csoda megtisztulásának és rövid tesztelésének sztoriját mutatom most be nektek, amilyenhez és amekkorához fogható eddig még nem járt a blogon soha. Egy valódi fehér bálna, egy igazi Moby Dick fogja a következőkben a hullámokat kelteni közel és elsősorban távol az éterben. Mindenki kapaszkodjon, ki ne essen a csónakból: 800 és 1600mm-en is tüzelni fogunk! Tovább olvasom...

Drágaságom, ritkaságom - Biotar 75mm f/1.5 teszt

Legendás portréobjektív a tesztpadon. Vannak objektívek, amikből sok van, másokból kevesebb, egyesek meg ritkák. És vannak optikák, amikről a legtöbben csak hallottak, vagy még csak nem is tudnak róluk. Aktuális tesztalanyunk is az utóbbi kategóriába tartozik. Ha egy számítógépes játékban megszerezhető item lenne, nem egyszerűen azt mondanánk rá, hogy uncommon, hanem azt, hogy rare, sőt epic. Hogy ehhez képest mennyire jó, és hogy megéri-e az igazán vaskos árcéduláját, az nemsokára kiderül. Tovább olvasom...

Takumar, de melyik?

Super? S-M-C? SMC? 1.4/50 útmutató. Nagyjából két éve kezdődött a szerelem köztem és az 1.4/50-es Takumarok között. Szinte véletlen, hogy a legelső 1.4-es optikám egy SMC Takumar volt, és az elején bizony nem voltam jó szerető: próbára tettem az SMC-t és számtalan más fényerős 50mm-es lencsével is kísérleteztem, melyet a "nagy 50mm-es tesztben" dokumentáltunk is. Máig nem akadt azonban jobb 50-es a kezembe. Igen ám, de 1.4/50-es Takumarból M42 csatlakozással legalább három féle forog gyakorta a használt piacokon (és vannak még ritkább változatok is, minderről lentebb részletesen). Mivel ezeket a lencséket szervizelem is, sokan kérdezték tőlem, hogy vajon melyik a legjobb változat? Melyiket miért érdemes megvenni, és tényleg jobb-e az SMC, mint a Super? És mi a helyzet a legendás 8-assal? Tovább olvasom...

Távmérős esettanulmány

Sony A7 + Jupiter-3: házasság 60 év korkülönbséggel. A tükörmentes rendszerre történő átállásnak a váz technikai előnyein túl megvannak a maga rejtett boldogság-dimenziói is. Ezek között a megnövekedett kompatibilitás a leghasznosabb, mely két konkrét objektív-családdal kapcsolatban biztosan jelentkezik. Az egyik a Canon FD bajonettes tárháza, a másik pedig a távmérős, pl. L39 csatlakozású objektívek világa. Mindkét univerzum zárva marad a DSLR-ek előtt (az FD a végtelen fókusz elvesztésének kompromisszumával még csak-csak használható, de az L39 semmiképpen sem). Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A cikk képanyagának összeállításához köszönöm a kitartó segítséget Nagy Zsófinak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2018 (eredeti megjelenés: 2018. május 2., utolsó módosítás: 2018. június 28.)