hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Nikon vázak M42 és más manuális objektívekkel


Kompatibilitási tények és tévhitek

Komolyan mondom, én nem akartam ezt a cikket megírni, több okból sem. Egyrészt nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy passzióból vagy valamilyen gyermekkori sérelem okán vagyok a Nikon ellensége, mert nem. Másrészt ami itt most következik, az nagyrészt szerepelt már a nagy 50mm-es teszt how-to részében, illetve egy másik, kifejezetten régi manuálisok kompatibilitásával és használatával foglakozó cikkben is. Ennek ellenére minden héten felbukkan egy erre vonatkozó kérdés valamelyik Facebook-os fotós csoportban és megszületik rá ugyanaz az 50 komment. Most lesz egy 51. is, mert sokan és sok helyen kértétek, hogy hegyezzük ki mindezt Nikonra. Fussunk neki!

Mi az a bázistávolság?

A bázistávolság, vagy angol műszóval élve flange focal distance (korábban pedig sokszor vázmélység) az a távolság, ami a fényérzékeny felület (szenzor vagy film) és a váz bajonettjének külső vonala között található. Ez egy milliméterben igen precízen meghatározott érték, ami adott gyártó adott csatlakozási formájára érvényes, és erre készítik az adott rendszerrel (optikailag) kompatibilis objektíveket. Linkelem a wikipédiás vonatkozó táblázatot, de a fontosabb rendszerek bázistávolságait most itt is összefoglalom:


név rendszer bázistávolság
Canon EF mirror 44mm
Canon FD mirror 42mm
Canon M mirrorless 18mm
Sony FE/NEX mirrorless 18mm
Sony/Minolta A mirror/SLT 44,5mm
M42 mirror 45,46mm
Leica M mirrorless 27,8mm
Pentax PK mirror 45,46mm
Olympus OM mirror 46mm
Minolta SR mirror 43,5mm
Nikon F mirror 46,5mm

(keresztkompatibilitási táblázatot a NEX kompatibilitással foglalkozó cikkemben találhattok ide kattintva)

Láthatjátok, hogy a bázistávolság tüköri nélküli (régi távmérős vagy korszerű mirrorless) gépeknél durván 20-30mm körül alakul, tükrös (SLR, DSLR) vázaknál pedig jellemzően 40-50mm között (utóbbinál azért nagyobb, mert hely kell a tükörnek a szenzor és a bajonett között - ezt könnyen elképzelhetitek).

Miért fontos a bázistávolság?

Elsősorban azért, mert minden optika kíván egy bizonyos precíz bázistávolságot, amin a végtelentől a közelpontjáig terjedő tartományban élesre lehet állítani. Az egész akkor kezd érdekes lenni, ha megértjük, hogy ez hogyan függ össze a fókuszálással.

Maradjunk most egy egyszerű példánál, vegyünk egy fix 50mm-es objektívet, ahol az egész lencserendszer (optikai tubus) egyszerre mozog előre-hátra, miközben a fókuszgyűrűt tekergetjük. Ilyet mindenki látott már. Azt is megfigyelhettétek, hogy az objektív akkor adja az éles képet végtelenben (vagyis a saját osztásához képest a végtelen jelölésen és azon túli tárgytávolságok esetén), ha a legközelebb kerülnek a lencséi a szenzorhoz. Az alábbi animáción igyekeztem ezt szemléltetni:

Vannak objektívek, például zoom- vagy modernebb fix változatok, amikben nem az egész lencserendszer mozog, hanem a fókuszálás lebegő lencsetagokkal történik, amik a tejes lencserendszeren belül változtatják a helyüket (és például a leghátsó lencsetag helyzete változatlan). Ez a bázistávolság és a vetített kép viszonyán semmit sem változtat.

Annak a kulcsa, hogy a teljes fókuszúton legyen éles képünk, vagyis hogy a közelpontra helyezett tárgytól a nagyon távol (az adott optika osztása szerint vett “végtelenben” és azon túl) levő tárgyakig bármit élesre tudjunk állítani, az, hogy a lencserendszer elég közel (de ne túl közel) tudjon kerülni a szenzorhoz. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor értelem szerűen csak egy darabig (1-2-3-stb. méterig) lesz élesre állítási lehetőségünk.

Most már azt is sejthetitek, hogy hogyan kavar bele ebbe a bázistávolság, ha eltérő rendszereket kombinálunk. Az objektívnek szükséges bázistávolság helyett két dolog történhet, ha nem a saját vázára helyezzük fel: a gép, amire adapterrel feltettük az objektívet, vagy nagyobb, vagy kisebb bázistávolsággal rendelkezik, mint ami kellene.

Azt is biztos kitaláltátok már, hogy ha a váz bázistávolsága kisebb, mint ami az adott objektívnek kellene, akkor nincs nagy baj, hiszen a lencserendszernek van lehetősége olyan közel kerülni a szenzorhoz, hogy biztosan lesz éles képünk végtelenben is (sőt, közelebb is kerülhet, ezért itt a váz bázistávolságát szándékosan addig növeljük egy adapter vastagságával, hogy az optika megfelelően távol legyen - az animáción zölddel jelölve).

Viszont ha a váz bázistávolsága nagyobb, mint ami az adott optikának kellene, akkor nem fogjuk tudni elég közel vinni a szenzorhoz ahhoz, hogy végtelenben is éles képet kapjuk (vörös villanásokkal jelölve). Tulajdonképpen ez a lényeg, és most rátérhetünk a Nikonra.

Miért nem szeretik
a Nikon vázak a nem-nikon optikákat?

A válasz a fentiek értelmében a bázistávolság. Ha megnézitek az iménti táblázatot, láthatjátok, hogy gyakorlatilag az összes Nikonon kívüli rendszer bázistávolsága kisebb, mint a Nikon F rendszeré. Emiatt aztán ha ezeket az optikákat felhelyezzük egy Nikon vázra, akkor nem lesz lehetőségünk arra, hogy egy bizonyos tárgytávolságon túl élesre állítsunk.

Konkrét példa: helyezzünk fel egy M42-es optikát egy Nikon F rendszerű vázra. Konvertergyűrűt persze gyártanak ehhez is, de ez ne tévesszen meg minket (ez csak fizikai kapcsolatot teremt, kompatibilitást nem, szóval érzelmektől mentes erotikát kapunk csupán). Feltettük hát az objektívet, és azt látjuk, hogy a két rendszer bázistávolságában van 1,04 milliméter eltérés. Nem tűnik soknak, igaz? Azonban ahogy elkezdjük az optikán a tárgytávolságot növelni (mondjuk egy távoli hegyet akarunk élesen látni a keresőben), úgy azt fogjuk észrevenni, hogy az objektíven már eltekertünk a végtelen jelig, a keresőben mégsem éles a kép: az 1,04mm a precíziós optika világában hatalmas különbség lehet. De mekkora is?

Mitől függ, hogy meddig tudunk élesre állítani,
és mi az, ami már nem lesz fókuszálható?

Erre nem adható egyértelmű válasz, mert ez a gyújtótávolságtól (meg sokszor az optikai konstrukciótól) is függ. Egy 50mm-es M42-es objektív esetében a legvégső tárgytáv, amit Nikonon még élesre állíthatunk, jellemzően 1-2 méter. Ha növeljük a gyújtótávot, ez az érték nőhet, 200-300mm-es teleobjektíveknél akár 4-6 méter is lehet, de értelem szerűen ezekkel meg képszöget vesztünk, így nem vagyunk sokkal beljebb.

Az, hogy a példában szereplő 1,04mm eltérés az egyébként 50mm-es optikák esetében általában látható 0,45 - 0,5 - 0,55 - 0,65 - 0,75 - 0,9 - 1,1 - 1,7 - 3 - 10 - ∞ osztásnak a nagy részét “kiejti”, azért van, mert a végtelen felé közeledve egyre gyorsabban szaladunk “távolabb a kamerától” (egységnyi fordítással a fókuszgyűrűn egyre jobban növekszik a tárgytávolság, szinte exponenciálisan). Ha az osztást a fókuszgyűrű arányai szerint ábrázolom, akkor nem tűnik vészesnek a helyzet:

Fordítva: a tárgytávolság-skála (szögelfordulásban vett) kisebb része felel a tőlünk levő nagyobb távolságokért (mondhatnám úgy is: a tubus előre-hátra útjának kisebb része felel a nagyobb távolságokért). Ezért sajnos az az utolsó 1,04mm, amit az objektívnek még a szenzor felé kellene közelednie, jelenti a tárgytávolságunk nagyobb fennmaradó részét.

Mi történik, ha a fenti függvény távolságskáláját nem az optikákon található arányoknak megfelelően rajzolom fel, hanem a valódi arányokkal jelölöm? Sokkal beszédesebb lesz a dolog. Így már megérthetitek, hogy a legutolsó 30-60 fokos fordulás (ami az optikai tubus útjában a legutolsó millimétereket jelöli és oly kritikus), milyen nagy tárgytávolságokat is fed le.

Gyakorlatiasabban és pontatlanul fogalmazva: közelpontról indulva tekerem serényen az 50mm-es objektíven levő fókuszgyűrűt, és lassan távolodik az éles rész (mondjuk a tekerés javának hála csak 1-2 méterig jutunk), aztán ahogy közeledek az osztás vége felé, már csak pár millimétert kell tekerjek, és hatalmasakat ugrik az éles tartomány 6-10 méter között. A példa más optikákra is igaz, csak más példaszámokkal.

Ez tehát a tragikus és szörnyű valóság, de mit tehetünk ellene?

Léteznek a problémára
megoldások vagy csodák?

Igen, de egyik sem teljes értékű, és lesz még más bökkenő is a Nikonnal.

Lencsés adapterek

Mindenekelőtt felmerülhet, hogy ha az objektív által küldött kép nem megfelelő, akkor korrigálhatnánk is azt egy beiktatott plusz lencsetaggal. Logikus, hogy ez a lencsetag a konvertergyűrűben legyen, ami az adott optika csatlakozását Nikon F bajonettel kompatibilissé teszi. Természetesen léteznek is ilyen lencsés adapterek, de…

A lencsés adapterekkel több nagy baj is van. Lássuk őket sorban.

Egyféle lencse próbál meg minden objektívhez jó lenni. Vagyis: egy 300mm-es tele és egy 28mm-es nagylátó képét is ugyanazzal a lencsével akarjuk korrigálni Nikonra: várható, hogy egyik sem lesz tökéletes.

Aztán ez a lencse általában sokkal gyengébb minőségű, mint az objektív lencséi, így emiatt is borítékolható a minőségromlás (általában jelentősen lágyul és aurásodik a kép). Arról ne is beszéljünk, hogy a plusz lencse bevonata (ha van egyáltalán rajta) köszönőviszonyban sem áll az objektív eredeti bevonatával, ami fura csillanásokat és színhatásokat is eredményezhet).

Tény az is, hogy a lencsés adapterekben mindig csak egyetlen darab lencse van, ennek pedig elkerülhetetlen optikai következményei vannak. Még ha az az egy darab optikai elem tökéletes minőségű is lenne, akkor is szükségszerűen valamilyen kromatikus aberrációt kell okoznia, de emellé még bizonyos mértékű szférikus aberráció, kóma és asztigmatizmus is társul. Egy önmagában mindenféle lehetséges torzításoktól az elérhető legnagyobb mértékben mentesített optikai rendszerhez (vagyis egy kész objektívhez) ha további elemeket adunk, nagyrészt veszíteni fog a teljesítményéből, hiszen oda a "finomhangolása". (Az persze igaz, hogy azért maradnak mégis valamennyire használhatóak az M42-Nikon lencsés adapterek, mert a korrekciós lencse igen kis dioptriájú, így a fent említett optikai hibákat is aránylag kis mértékben okozza csak. Kicsi, de távolról sem elhanyagolható mértékben.)

!

És ha ez még nem volna elég, akkor tegyük hozzá, hogy bizonyos objektíveknek kicsit kilóg a hátsó lencsetagja a csatlakozójuk vonalán túl (ami a saját rendszerükben nem okoz gondot). Ez a kilógó hátsó lencse beleütközhet a konverter plusz lencsetagjába, megakadályozva, hogy teljesen hátra lehessen tekerni a tubust (vagyis megint csak nem lesz végtelen). Konkrét példa: a Super/S-M-C/SMC Takumar 1.4/50-esehez nincsen olyan lencsés Nikon adapter, amibe ne ütköznének bele fókuszálás közben.

A lencsés adapterrel tehát lehet próbálkozni, de hosszabb távon nincs értelme.

Nikonra átszerelt objektívek

A bázistávolság csak a bajonett és a szenzor távolságát írja le, de elméletileg nincsen hatással a leghátsó lencsetag távolságára. Vagyis megközelíthetjük a dolgot úgy is, hogy ha az objektív hátuljáról sikerülne kicsit “lecsippenteni”, akkor magukat a leghátsó lencsetagokat elég közel lehetne juttatni a szenzorhoz (és most feltételezzük, hogy a hátsó lencsetagok nem nyúlnak túl a bajonett vonalán és nem ütköznek a tükörbe).

Ez járható út, léteznek is átszerelt optikák és olyan szakemberek is, akik elvégzik az átalakítást. Mindössze két bökkenő van ezzel.

Egyfelől nem lehet minden objektívet átalakítani. Azok a régi manuális optikák, amiknek a blendeállító mechanikája lent található, nem farigcsálhatóak kedvünkre, egész egyszerűen azért, mert nem tartalmaznak fölösleges 1,04mm-t, amit lecsiszolhatunk az aljukból. Rengeteg típust emiatt egyáltalán nem is lehet átalakítani.

Másfelől az átalakítás időigényes és emiatt drága is. Nikonra alakított, eredetileg egyszerű M42-es objektívek ársávtól függően dupla-tripla árakon is elkelhetnek a művelet után. Ugyanígy a saját optikáink átalakítása is drága és csak páran foglalkoznak ezzel.

Ha csupán egyetlen olcsó 58-as Helios-t akarunk átalakítani, akkor az átalakított optikát vagy megvesszük 20.000-ért, vagy a gyári csatlakozásos eredeti változatot 5.000-ért, és 10-20.000 forint körüli összeget költünk az átalakítására. Mondhatjuk, hogy egyszer megfizetjük ezt, na de mi lesz, ha lesznek más régi manuális objektívjeink is? A Helios általában mindenkinek csak a belépő ebbe a világba...

Fénymérési problémák

Van itt még egy dolog, amiről beszélni kell, és ennek most nincsen köze az optikához. Nem minden Nikon váz tud fényt mérni nem-nikon objektívekkel, ami teljesen kizárja a félautomata módok (rekesz előválasztás, záridő előválasztás, programautomatika) használatát, de még teljesen manuális módban sem lesz visszajelzésünk.

A Nikon D5500, D5300, D5200, D5100, D5000, D3400, D3300, D3200, D3100, D3000, D60, D40, D40x, D90, D80, D70, D70s, D50, D100 vázak nem képesek a fénymérésre más gyártótól származó optikákkal (és a teljes táblázat szerint sokszor a korábbi Nikon optikákkal sem).

Ezek után ha a váz nem mér fényt, jöhet a tippelgetés és a próba-expók, hogy adott helyzetben és adott beállítások mellett kitaláljuk a helyes záridőt és érzékenységet. Nem lehetetlen, csak kevésbé életszerű a dolog. Emellett igen fájó is, mert akár Canon, akár Pentax, akár Sony vázakra teszünk bármilyen más objektívet, azok mindenképpen és minden módban fognak tudni fényt mérni.

Az egészben az a legidegesítőbb, hogy ez szoftveres kérdés. Magához a fényméréshez nem lenne szükség az objektívre, hiszen abban nincsen semmilyen olyan alkatrész, ami ebben a folyamatban részt venne. Ez éppen annyira érthetetlen a Nikon részéről, mint a Canon vázaknál a fókuszvisszajelzés hiánya nem-EF bajonettes objektívek esetén (csak akkor csalható elő az AF-confirm, ha a chipes konvertergyűrű becsapja a vázat és "rövidre zár" bizonyos elektromos csatlakozásokat a bajonetten).

Akkor Nikonon nincsen vintage manuálozás?

De van. Nem kell lemondanod a régi optikák egyedi képi világáról, csupán arra kell vigyáznod, hogy régi Nikon F-kompatibilis Nikon, Nikkor vagy kifejezetten erre gyártott objektívet válassz. Persze fénymérésed sok esetben nem lesz a fentiek miatt, de az optikai kompatibilitás legalább biztosított.

A Nikon F rendszere nagyon régi, 1959-ben jelent meg, a Nikkor brand meg még régebbi, 1932-ben vezették be. Ennek megfelelően számtalan olyan legendás objektív van a kínálatukban, amiket érdemes lehet levadászni és gyűjteményünkbe tenni, és amik működni is fognak a modern Nikon vázakon is.

Kezdetnek itt van rögtön a legendás 6mm-es Nikon halszem, ami mindenkinek büszkeségére válhat, és aligha lehet majd vele titokban panoráma-képeket készíteni a buszon. Az mondjuk igaz, hogy ez éppen kb. 20.000.000 forint, ha felbukkan egyáltalán egy-egy eladó darab valahol. Szoktam követni az árveréseket, amiken előkerül, mert az árcédulája mellett erre már a vámot és az ÁFA-t is vicces kiszámolni...

Vagy ha a másik irányba indulunk el, itt van az 1972-ben megjelent NIKKOR 300mm f/2.8, ami bármilyen teleobjektív-versenyben megállná a helyét.

És hogy valamit a kettő között is említsünk, az Ai AF DC NIKKOR 135mm f/2D szerintem bármelyikünknek a szívét megdobogtatja, és még ma is igazán párját ritkító (igaz, ez kevésbé “vintage”, hiszen 1991-ben jelent meg... mondjuk már 2016 van, ez pedig emlékeztet arra, milyen öreg is vagyok).

Természetesen nem lehet kihagyni egy megfizethető árú fényerős 50-es említését sem, ami (jelen esetben) ugyan nem ad különösebben kiemelkedő teljesítményt a vintage m42-es 50-esekhez képest (pl. Takumar), de nem árt, ha tudunk róla. Ez az 1962-től gyártott Nikon NIKKOR-S Auto 50mm f/1.4 Ai, aminek 20-30.000 Ft-os átlagára van eBay-en, és ide kattintva olvashattok róla egy részletesebb tesztet.

Az 50mm és 135mm-es "standard" gyutávokon kívül sokszor felmerül a 85mm-es kérdés is. Ez egyik gyártónál és egyik időszakban sem olcsó mulatság, valóban fényerős 85mm-es optikákat csak igen borsos árakon kaphatunk, akár EF, akár FD, akár M42 vonalon nézegelődünk. Nikonnál sokszor ajánlják a kiváló minőségű, 1995-től gyártott Nikon 85mm f/1.4D IF AF optikát, aminek a használt piaci ára manapság 250.000 forint környékéről indul. Mondtam, hogy drága lesz. Valamit nagyon kell tudnia, mert ennyiért már lehet kapni Canon FD 1.2/85L objektívet, ami aztán vitathatatlan "85mm-király" (borsos árának oka minden bizonnyal az, hogy ez az objektív AF-képes, bár nem minden Nikon vázzal). Tesztet ide kattintva olvashattok róla.

Oké, az 1995-ös gyártás már tényleg nem igazán vintage, szóval ugorjunk egy kicsit vissza és nézzük meg a Nikon 85mm f/1.4 AI-s változatát. Ezt 1981-ben vezették be és nem AF-képes, viszont az ára is jóval szerényebb, jellemzően 150.000 forint környékén alakul. Rosszat erről sem tudott írni senki, ez is egy legendás darab.

További Nikkor csodákat ide kattintva böngészhettek.

Nikonnal kompatibilis nem F-bajonettes optikák

Miközben a cikket írtam, hasznos tippet kaptam arra vonatkozóan, hogy akad pár olyan objektív, amiket különböző okokból mégis lehet adaptálni Nikon vázakra. Persze ez a régi manuálisok elenyésző kisebbsége, de hasznos lehet hallani róluk.

Eddig csak 35mm-es (kisformátumú) rendszerekben gondolkodtunk, de hatalmas élet van ezeken túl is. A Pentacon Six és további középformátumú objektívek felmennek Nikonra, hiszen a bázistávolságuk jóval nagyobb, mint a Nikon F vázaké (a Pentaxon Six vázmélysége éppen 74,1mm). Természetesen a középformátumú objektívek jóval nagyobb képet vetítenek, mint a 35mm-es fullframe kocka (a crop-os APS-C, Nikonnál DX szenzorokról nem is beszélve), így igen nagy lesz a crop-faktorunk. Konvertergyűrűket már pár ezer forintért vehettek az eBayen.

Visszatérve a 35mm világába vannak olyan DKL bajonettes optikák, amik szintén adaptálhatóak Nikonra. Ezek a Kodak Retina Reflex és a Voigtländer Bessamatic gépekre illő Schneider-Kreuznach és Voigtländer objektívek. Ezeknél bizonyos esetekben létezik megfelelő adapter, ami a Nikon nagyobb vázmélysége ellenére lehetővé teszi a felhelyezésüket, viszont ezen optikák egy részének hátsó lencsetagja nagyon hátranyúlik, így FX, de akár DX vázakon is kockáztatjuk a tükörütközést.

Itt vannak végül azok az M42-es objektívek, amiknek cserélhető a csatlakozásuk, így Nikon bajonettes kivitelben is gyártották őket. Ezek jelölése legtöbbször egy A betű a névben, például Tair 11A. A cserélhető fizikai csatlakozáson túl ebben az esetben az ad lehetőséget az optikai rendszer módosítása nélküli Nikonos használatra, hogy a hátsó lencsetag annyival hátrébb van, mint a bajonett, hogy nem okoz semmilyen problémát az objektív vetített képének eképpen történő módosítása.

Summa summarum

A Nikon F rendszere szuper vázakat és objektíveket tartalmaz, amikkel éppen olyan jól lehet fotózni, mint bármilyen más megoldással - egészen addig, amíg "házon belül" maradunk vagyis nem akarunk régi nem-nikon manuális objektíveket használni.

Ha viszont vintage manuálozásban gondolkodunk, mindenképpen érdemes olyan vázat beszereznünk, ami optikailag is gond nélkül kompatibilis lehet számos más régebbi megoldással.

Bár az M42-Nikon viszonyhoz nem tartozik hozzá szorosan, a cikk végén meg kell említeni még egy dolgot. A Nikon/Nikkor objektívek szinte bármilyen más gyártó vázaira felhelyezhetőek, hiszen nagyobb a bázistávolságuk, így a konvertergyűrűknek pozitív irányban kell kompenzálniuk a vázmélységet. Canon rendszerekre csak manuális fókuszállítást lehetővé tevő konvertergyűrűk vannak, de például a Sony már autofókusszal is fogadja a Nikon optikákat.


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Ezek is tetszeni fognak:


Manuális lencse digitális vázon

Napjainkban nagy népszerûségnek örvend a régi manuális objektívek használata modern digitális vázakon. Egyre többen fognak bele a “vintage-mániába”, és elõkeresik szüleik, nagyszüleik régi fotós felszerelését, hogy a lencséket kitisztítva felrakják azokat DSLR gépeikre. Azok pedig, akik nem családi örökség útján jutnak e régi üvegekhez, a használt piacokon keresik õket, ahol soha nem tapasztalt mennyiségben forognak ezek a szinte már muzeális, de kiválóan használható optikák. Tovább olvasom...

FullFrame vs. APS-C

Az utóbbi években számos fotóstárssal beszélgettem technikai kérdésekrõl, és azt tapasztaltam, hogy sokakat foglalkoztat a szenzorméretek problémája, illetve az ehhez kapcsolódó felszerelések kérdése. Az átfogó 50mm-es tesztünk után világossá vált számomra, hogy érdemes egy rövidebb írást szentelni ennek a témának. Ebben a munkában arra törekedtem, hogy a különbözõ méretû érzékelõket több szempontból is összehasonlítsam, valamint illusztráljam is a különbségeket. Tovább olvasom...

Sony A7-re (NEX-re) minden felmegy?

Amikor megkérdezi valaki, hogy "mégis mit lehet feltenni Sony A7-re?", akkor jön a válasz: mindent. Ez egyébként igaz is, de sokan nem érik be a kurta replikázással, így most összeszedtem a legnépszerűbb csatlakozó-típusokat, és a többségnél azt is megmutatom, hogyan is néz ki a használatuk az A7-esen, másképpen szólva E-mount-on (és itt az E-mount = A7 = NEX a továbbiakban végig igaz, hiszen a NEX-en belül csak a szenzorméret az eltérő, a bajonett azonos). A cikkben szerepel többek között az M42, EF, FD, Nikon-F, T2, Minolta SR/MC/MD, Pentax-K, Olympus OM, L39 (távmérős), M39, Leica M, C-mount, Contax/Yashica C/Y, Sony/Minolta A, Exakta, és Konica AR csatlakozás is, és ha objektívem nem is volt mindegyikre, átalakító gyűrűt azért mutatok mindenhol. Canon EF és Nikon F rendszereken nem egyszerűen csak a fizikai adaptálhatóságot nézzük majd meg, hanem a képstabilizátor, sőt az autofokusz kérdését is, videókkal. A cikk végén speciális adapterekből találhatsz egy csokorra valót. Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A kész anyag előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Benedek Lampertnek és Fáber Marcellnak. A cikkhez nyújtott számtalan építő javaslatát és ötletét köszönöm Pap Gyulának. A kompatibilis objektívekkel kapcsolatban köszönöm a segítséget Molnár Jánosnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak. Borítókép forrása.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2016 (eredeti megjelenés: 2016. október 22., utolsó módosítás: 2017. november 5.)