hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

50mm 1.2 vs. 1.4


Praktikus kérdés fogalmazódik meg az emberben az 50mm-esek maximális, még értelmes fényerejével kapcsolatban: elég az 1.4, vagy jobb, ha van 1.2? Utóbbi megéri az árát? Szubjektív gondolatok, plusz SMC Pentax 1.2/50 vs. SMC Takumar 1.4/50 miniháború.

Javításra érkezett hozzám a napokban egy SMC Pentax 1.2/50-es optika, ennek kapcsán pedig szeretnék veletek megosztani pár gondolatot a maximális fényerő és a DOF összefüggéseiről, az ár/érték arányról és az élet más nagy dolgairól.

Már itt, az elején megígérem, hogy össze lesz hasonlítva a Pentax 1.2-es csodája a Takumar 1.4-es legendájával, és egy másik 1.2-es optika is csatlakozik a játékhoz, de előbb az alapkérdés: van-e értelme 1.2-es fényerőnek 50mm-en?

Az egész dolog onnan indul, hogy minél fényerősebb egy optika, nyitott blendével annál vékonyabb az a sáv, ahol érdemben élesek lesznek a dolgok a képen. Az összefüggés másik fele az, hogy minél nagyobb a gyutáv, annál szélesebb is ez a sáv (azonos fényerőket összevetve). (Itt fontos hozzátenni, hogy a második tétel akkor igaz, ha a képmező témával való kitöltését meghagyjuk, vagyis a tárgytávolság nő. Lásd lentebb a példaképeket.)

Azt a bizonyos éles sávot angolul depth of field, magyarul pedig mélységélesség néven emlegeti a művelt tudós. A mélységélesség tehát az a sáv, amely egy fényképen az élesen megjelenő részt foglalja magába. Ez rekeszeléssel növelhető, nagy kezdő fényerőkön és kis tárgytávolságokon azonban papírvékonnyá is válhat. Az alábbi videón kiválóan szemléltetik, miről is van szó:

A gyakorlatban 50mm-en az 1.4-es fényerő papírvékony DOF-ja azt jelenti, hogy komolyan meg kell gondolni, hogy kisebb tárgytávokon a modell szemének melyik része lesz éles. Ugyanez a fényerő 85mm-en már azt a kérdést veti fel, hogy melyik szem legyen éles, 135mm-en viszont már befoglalható az egész arc is az éles tartományba minden gond nélkül.

A fentiek szemléltetésére egy sorozat, 1.4/50 Takumarral, 1.2/85L Canon nFD-vel és 1.8/135 Porsttal.

A fényerő és a gyújtótáv (plusz természetesen a tárgytáv) tehát együttesen határozza meg, végső soron mekkora "éles sávval" is gazdálkodhatsz majd alkotás közben.

Mivel a cikk megjelenése után többen is írtatok, hogy a fenti tétel hibás és a gyutáv növekedésével az azonos témakitöltés ellenére is csökken a DOF, egy egyszerű tesztábrán mutatom meg, hogy ez nem igaz. Kedvenc terminátor fejünkön a felső sorozatnál a szemen van az élesség, az orrával egy vonalban levő narancs színű referenciapont pedig egyre élesebb, ahogy nő a gyutáv. A második képsornál a hozzánk közelebb levő szemen van a fókusz, és a tőlünk távolabb levő ugyanúgy a gyutáv növekedésével élesedik, nem pedig fordítva.



A tesztsorozatnál végig f/2 volt a rekesz, rendre Canon FD 1.4/50, 1.2/85 és 2/135 optikákkal felvéve a képeket. A tárgytávolság mindig úgy változott, hogy a fej azonos mértékben töltse ki a képmezőt (mintha csak az életben kellene ezekkel a gyutávokkal kb. azonos eredményt elérni). A csalóka az az egészben, hogy a gyutáv növekedésével a háttér életlensége annak ellenére nő, hogy a DOF sávja is egyre szélesebb (persze a tárgytáv változik, ahogy írtam, az azonos kitöltés miatt).

Ezért kell MINDENT kipróbálnod az életben, és a saját tapasztalataidra hagyatkozni.

A nagyon nagy fényerő aránylag kisebb gyutávhoz társítva éppen azt jelenti, hogy a DOF szép lassan elkezd értelmetlenül vékony lenni.

De mit értünk "értelmetlenül vékony" alatt? Nos például azt, amikor már egy hozzád képest 45 fokban álló arc szemén sem tudod pontosan eldönteni, hogy annak külső vonala, vagy éppen a szivárványhártyája legyen-e éles. Értelmetlen szőrszálhasogatás? Igen. Pixelbuzi vagyok? Igen. Más miatt is fontos ez? Igen!

Ez a másik dolog pedig éppen a képminőséggel függ össze. Az éles részen kívüli területek kezelése, de főleg az éles sávról közvetlenül leváló zónák képminősége éppen azért lehet kritikus, mert azok nagyon közel esnek a képnek ahhoz a területéhez, ami a tekintetet amúgy is vonzza (egy arcon például a szemek). Engem hidegen hagy, ha egy fényerős optika taknyol a képek széle felé, de az már nagyobb baj, ha éppen az out-of-focus részek éleshez közelebbi felén kezd el CA-zni vagy enyhén fátyolosodni. És bizony nagyon sok olyan fényerős optika van, ami pontosan ezt csinálja. Ezért bár az éppen fókuszban levő területeken váratlanul jó a rajzuk, mivel azonban ez a sávjuk nagyon vékony, a kapcsolódó, homályba csúszó zónák meg is ölik a rajzolat összhatását.

Részben kapcsolódik csak ide, de fontos megemlíteni: az 50mm nem klasszikus portré-gyutáv. Az okosok szerint a portré 85mm-en kezdődik, de inkább a 135mm-t szereti, ez pedig a perspektíva-torzulás miatt az arc szerkezetét másképpen reprezentáló képi világ miatt fontos. Manapság már én sem használok szinte egyetlen 50-es optikát sem portrézni, de a 85mm-t is inkább kiváltom 135-el, ha lehet. Ezek persze ekvivalens értékek, kis szenzoros (APS-C) gépeken az 1.5* szorzó miatt az 50mm-es optikák felelnek meg 85mm-eseknek. Erről részletesebben ide kattintva olvashatsz egy másik cikkemben.

Ezzel el is érkeztünk az 1.2-es 50mm-es optikák kérdéséhez. Első körben szeretném nektek megmutatni, mire képes a Pentax SMC 1.2/50. Portrézni nem volt alkalmam vele, de más témában hozok máris egy zsák tesztképet.

Ahogy az lenni szokott, egy kis történelem: a nálam levő tesztpéldányt 1975 körül gyártották, ez volt a Pentax első 1.2-es fényerejű 50mm-es üvege (ilyen értelemben közvetlen "Takumar" elődje nincsen az Asahi érából). A teljes széria 1975 és 84 között került forgalomba, aztán követte a korszerűsített Pentax-A verzió. 7 lencsetagot 6 csoportban tartalmaz, 1.2 - 22 rekeszértékekkel (8 blendelamellával).

Használhatóságát tekintve egyébként kényelmes üveg. Kb. 400 grammos teljes tömegéhez optimálisan hosszú fókuszút és 0.45 méteres közelpont tartozik (0.15* nagyítással). A hagyományos 50mm-es kivitelekhez hasonlóan fókuszáláskor itt is a teljes tubus mozog előre hátra (zárt az optikai blokk). A széria alapváltozatának tekinthető f/2-es kiviteltől jóval nagyobb, de egy 1.4-es Takumarhoz képest már nem tűnik óriásnak.

Az igazi érdekességeket belül tartalmazza, de ezt nektek nem kell otthon megnéznetek, mert szétszedtem nektek én. Először is az optika belsejében is hatalmasak a lencsefelületek, másrészt mivel e nagy átmérőjű lencséket egy hagyományos 50-eshez hasonló szélességű házba rakták be, sok összeszerelési megoldása eltér a klasszikustól. Íme pár kép csak az ízelítő kedvéért a szívéből:

És akkor jöhetnek az ígért tesztképek és tapasztalatok. Be kell valljam, hogy nagy fényerejéhez képest a rajzolata nyitva is igen jó. Hogy jobb-e, mint egy 1.4-es Takumaré, az mindjárt kiderül, de kellemes meglepetés volt például a kromatikus aberrációk mennyisége. Sokkal rosszabbra számítottam. Az élsötétedés azonban az 1.2-es rekeszhez mérten elég nagy (egyik képen sem korrigáltam):

A probléma természetesen a korábban már emlegetett papír vékony DOF: 50mm-en az 1.2-es fényerő ilyen értelemben már komoly problémát jelent. Az alábbi képen kiemelve láthatjátok, hogy azok az igen apró vízcseppek, amik szinte egy síkba esnek végig, már nem állíthatóak egységesen élesre nyitott blende mellett:

A szokásos precíz fókuszálási módszer (élőkép LCD-n, de inkább EVF-en + belenagyítás) gyakorlatilag elengedhetetlen ahhoz, hogy beletaláljunk a fókuszba. Ez mozgó célpontoknál nem mindig könnyű, de gyakorlattal nem is lehetetlen.

Kár is lenne tagadni: összességében szép a képe és élmény is vele fotózni. De mit tud az 1.4-es Takumarhoz képest? Ez itt a fontos kérdés.

Az összevetésre itt a rajzolat és a bokeh erejéig lesz időnk. Meglepetés vendégünk pedig egy Nikon Nikkor 50mm f/1.2 objektív:

Ez szintén javításon van nálam, és ha már 1.2/50 a téma, a tesztsorozatokba belevettem, hogy legyen a Pentaxxal azonos induló fényerő is. Az érdekessége az, hogy még mindig gyártásban van! Rekesze 1.2 - 16 között állítható 9 blendelamellával, optikája 7 lencsetagot 6 csoportban tartalmaz (és 1978 óta változatlan formában készítik). Közelpontja 0.5 méter, teljes tömege 380 gramm.

Kezdjük a bokeh-val:

A nagyobb kezdő fényerő miatt nyilvánvalóan nagyobbak a bokeh-karikák az 1.2-es objektíveknél, viszont egyáltalán nem szebbek, mint az 1.4-es gömböcskék. Bár a fényforrások itt nem a végtelen távolságon túl voltak, az optikák 0,6 méterre voltak beállítva (ez egy átlagos portré-tárgytáv). A Takumar karikáinak szélei karakteresebbek és fényesebbek is.

A rajzolatnál a tesztfalnak először a közepéről hozok 1:1 (600*600px) kivágásokat:

A Nikon teljesen nyitva talán egy hajszállal élesebb, mint a Pentax, de ez elhanyagolható. 1.4-en nincsen nagy különbség a rekeszelt 1.2-esek és az 1.4-es Takumar között. 2.8-on és 4-en pedig mindegyiknek kiváló a rajza.

És most a képsarkok:

Itt 1.4-en egyértelműen van némi rajzolat-előnye a Takumarnak, de élsötétedésben mindegyik ugyanolyan szinten teljesít. Rekeszelve a Pentax 1.2-ese javul a leglassabban.



Mit jelent mindez?

Ideje megválaszolni az első kérdést: van-e értelme az 1.2-es fényerőnek az 1,4-el szemben? Ha engem kérdezel, azt mondom, hogy különösebben sok nincsen. Ha most nem is nézzük az árát (amire mindjárt kitérek még), akkor is azt mondatja velem a tapasztalat, hogy az 1.2 nem ad annyival érdekesebb képet, nem nagyobb annyival a háttérmosása, hogy feltétlenül cserélni kellje rá egy 1.4-es optikát. Ráadásul a roppant keskeny DOF ilyen gyutávon már komoly problémát is jelent.

Megállapítottuk, hogy Pentaxunk végső soron nem egy rossz optika, sőt a nagy kezdő fényerőn adott képe is teljesen elfogadható. Most jön a második kérdés: megéri-e az árát? Eddig láthattad a nyers teljesítményét és egy 1.4-es SMC Takumarhoz képest mutatott képét is, de szándékosan nem ejtettem szót az áráról. Ez ugyanis fájni fog.

A vintage optikák árának van egy négy összetevős képlete, ami meghatározza, mennyibe kerülnek:

Ahogy láthattad, az 1.2-es Pentax képminősége nagyjából a Takumar szintjén van, adaptálhatósága átlagos (PK bajonettjével digitális Pentax és Canon EOS gépeken is használható, plusz persze minden mirrorlessen), elérhetősége sem rossz (általában tíznél több eladó darab van belőle eBay-en folyamatosan), a hype-ja meg szintén átlagos (nem zengenek róla legendákat, de nem is az a titkos darab, amiről sose hallottál volna). Az árát a kezdő fényereje dobja meg eléggé: 100.000 forinttól indulnak a kicsikék, de egy hibátlan darab inkább 130.000 magasságában tanyázik.

Bátran és a bíróság színe előtt, gyakorlati tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy ez az optika nem ér meg neked annyit, amennyiért adják. Egyfelől a képi világa annyival nem extrább egy jó 1.4-es Takumarhoz képest, amennyivel drágább annál (majdnem négyszeres ár: egy garanciás, hibátlan Takumart 40.000 körül megkapsz), másrészt az egyre jobb zajtűrésű szenzorok világában a fényereje sem ad olyan nagy előnyöket neked.

Az persze más kérdés, hogy alapvetően két féle vevő létezik: az egyik az árérzékeny, a másik meg a nem-árérzékeny. Az árérzékeny kategóriába tartozik az emberek többsége: ők egy termék vagy szolgáltatás vizsgálatakor azt nézik meg elsőre, hogy mennyibe kerül nekik az adott dolog. A nem-árérzékenyeknek ezzel szemben a pénz sokadlagos: nekik a minőség, a gyorsaság, a garancia és egyéb szempontok a fontosak. Nyilvánvaló, hogy ez az objektív nem azoknak szól, akik árérzékenyek, de egy olyan vásárló, akinek nem a pénz a szűk keresztmetszet, akár használati, akár gyűjteményi okokból is simán bezsebeli. Vannak ugyanis még ennél is sokkal drágább vintage optikák.

Ha jó áron tudsz hozzájutni, érdemes lecsapni rá, de bokeh-karikázni már nem biztos, hogy az 1.2-es Pentaxxal indulnék el az éjszakába.


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ehhez a cikkhez jelenleg nem tartozik aktív szavazás. Felháborító!

Ezek is tetszeni fognak:


Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Ismerd meg az elmúlt évtizedek legjobb 50mm-es vintage optikáit és tudd meg, hogyan használhatod ezeket modern digitális fényképeződön. Miért készítettük ezt a tesztet? Mert szeretjük az antik objektíveket, és mert nehezen békülünk meg a gondolattal, hogy a Canon 1.4/50-es optikája 2.8-ig nem igazán ad olyan képminőséget, amit mi elvárnánk tőle. Szeretnénk megmutatni azoknak, akik eddig még nem találkoztak a tesztben szereplő optikákkal, hogy van élet a manapság is kapható “rendszer” és “third-party” optikákon túl, és évtizedek lencsetermése vár arra, hogy modern digitális gépeken használjuk őket, mégpedig igen jó eredményekkel, igen kedvező árakon. Tovább olvasom...

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Vajon lehet-e, van-e értelme 200mm-en portrézni? És ha igen, emellett mire jó még a keletnémetek egyik legendája, a 200mm-es 2.8-as CZJ MC Electric Sonnar? Ennek jártunk utána egy fotózás erejéig, amiből bőséges képanyag és tapasztalat áramlik most felétek. Úúúúgy szeretek mesélni nektek! Tovább olvasom...

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

A legszebb gyerekek szerelemből születnek, legalábbis azt mondják. Nem tudom, hogy a Zeiss mérnökei mennyire szerették a kis Zebrájukat, de az biztos, hogy igen tehetséges apróságot teremtettek, aki még nagypapa-korában is simán az asztal alá issza a fiatalokat. Ennek okán szeretnék nektek beszámolni arról, hogy uram-atyám de bitang jó ez a Zeiss 3.5/135! Ha tényleg fillérekből akarsz egy pokoli jó 135mm-est, akkor megérkeztél. Tovább olvasom...

Cyclop vs. Helios 40-2

Rántsuk le a leplet a városi legendáról: melyik 1.5/85-ös óriással lehet fotózni? Melyikért érdemes súlyos pénzeket kiadni? Örök kérdés, hogy megúszhatod-e "olcsósítva" a Helios 40-2 85mm f/1.5 beszerzését egy Cyclop változattal? A választ megtalálod a cikkben, szokás szerint számtalan tesztképpel, gyakorlati tapasztalatokkal és néhány érdekes adalékkal. Tovább olvasom...

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 teszt

Egy napra a nyakunkba vesszük Prágát és kiderül, sikerült-e megtalálni az ideális utazózoom-ot. Az egész történet onnan indul, hogy 99%-ban fixekkel dolgozok, de ha ráveszem magamat az utazásra, nem vagyok hajlandó egy optikánál többet cipelni. Városnézéshez pedig limitált, ha egyetlen gyutávot kell választanom. Keressünk hát egy olyan vintage zoom-ot, ami esélyes lehet a feladat megoldására! Tovább olvasom...

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Milyet, hogyan, hol, mennyiért és mikor? Kisokos vintage-optikák beszerzéséhez, 10 hasznos tippel. Tetszik a manuális lencsék világa, de visszatart használatuktól a tény, hogy ezeket nem kaphatod meg a boltok polcairól dobozban, garanciával? Félve vásárolsz használt fotós kellékeket? Netán rossz tapasztalatod volt a second-hand árukkal? Úgy érzed, nem tudod, mire figyelj, amikor antik optikát vásárolsz? Nem szívesen fizetsz interneten keresztül külföldi portékáért? Összeszedtem neked 10 tippet a témával kapcsolatban, így nem lesz többé kifogás, ha szembe jön álmaid Heliosa! Nem csak azt tudhatod meg, mivel legyél óvatos beszerzéskor, de tanácsokat kaphatsz a piszkos lencsék megtisztításához, a gomba, a sárgásodás és az opálosodás kérdéséhez, a reális árak megállapításához, valamint a sikeres eBay-es vásárláshoz is. A cikk végén listázom a legfontosabb magyar adok-veszek facebook-csoportokat is, így neked már csak a belépés és a vadászat lesz a dolgod. Tovább olvasom...

Mi a gond a modern objektívekkel?

Hova vezet bennünket az egyre több lencsetag, és miért adnak sokszor a régebbi optikák életszerűbb képeket? Néha olyan nehéz az embernek szavakba öntenie, amit a tapasztalataiból felépített magában, és át szeretné adni másoknak is. Így vagyok a régi optikák "természetesebb, hangulatosabb" képi világával kapcsolatban is. Mikor ezt a kérdést kell ecsetelnem, magam is bajban vagyok, hiszen nehéz objektív szempontok szerint értékelni. És ekkor, egyszer csak szembe jön velem a neten Yannich Khong cikke, amit elolvasok és csak bólogatok hevesen. Nem szoktam külföldi szerzők anyagait átvenni, mert az egyszerű fordításoknak nem látom értelmét, meg egyébként is inkább magam próbálom ki a dolgokat. Most viszont szeretném veletek megosztani ennek az írásnak a legfontosabb gondolatait és "adatait", körítve kicsit a saját meglátásaimmal és a régi manuális lencsékkel kapcsolatos tapasztalataimmal. Tovább olvasom...

35mm történelem

Egy több évtizedes tekercs mesél. Pár héttel ezelőtt egy szokványosan induló eseménylánc vette kezdetét. Szereztem egy régi filmes vázat egy amerikai garázs-árverésről. Az öreg Spotmatic gép azonban nagy meglepetést rejtegetett: volt benne egy előhívatlan 35mm-es tekercs! Óriási szerencse volt, hogy nem ment tönkre az egész a hátfal kinyitásakor, ám még ezek után is kérdéses volt, hogy elő lehet-e hívni egyáltalán, és lesz-e rajta valamilyen értékelhető kép. Meg kellett próbálni! Nézd meg Te is, mi lett a kaland eredménye és hova vezet bennünket a rejtélyes film! Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A cikk előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Benedek Lampertnek. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

Itt is, mint minden technikai jellegű kérdéseket boncolgató cikkemnél, szeretném hozzátenni, hogy pusztán a felszerelésétől senki sem fog szebb/jobb képeket készíteni. A fényképezőgép egy eszköz, mely kitágíthatja kreatív képességeinket és hozzásegíthet minket elképzeléseink megvalósításához, de a gyakorlatot, a szakmai tudást, a szépérzéket és az egyedi ötleteket soha nem pótolhatja.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2018 (eredeti megjelenés: 2018. július 31., utolsó módosítás: 2018. augusztus 2.)