hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Így készül a
brenizer (bokeh) panoráma


Látványos fotók lehetetlenül kicsi mélységélességgel.

A brenizer megoldás nem új dolog, sokak előtt mégis rejtély a módszer mibenléte. Időről időre előkerül különböző fotós csoportokban és mindenki megpróbálkozik vele, változó sikerrel. Az elmúlt hónapokban többen is kértétek, így most megmutatom nektek, hogy én hogyan készítem a brenizereket.



Mi ez az egész brenizer?

A brenizer (bokeh panoráma, bokehrama) tulajdonképpen egy panoráma eljárás, aminek során több fotóból állítunk össze egy végleges képet. A fotós végigpásztázza a megörökíteni kívánt képmezőt, majd ezt követően valamilyen fotószerkesztő applikációval összeállítja a kész képeket. Ez nem hangzik bonyolultan, akár egy egyszerű tájkép-panorámáról is beszélhetnénk, azonban a trükk nem magában a panoráma-módban keresendő.

Az eljárást Ryan Brenizer fotós tette népszerűvé, de már 1843-ból találunk róla információkat Joseph Puchberger szabadalmában. Az ötlet segítségével kisformátumú rendszerekkel (35mm, fullframe) utánozhatunk nagyformátumú gépekkel készült fotókat (gyakorlatilag virtuálisan kiterjeszthetjük a szenzorunk méretét egészen a nagyformátumú gépekig).

Filmre sokkal nehezebb kivitelezni ilyesmit, mint digitális szenzorra, így nem csoda, hogy igazi reneszánszát a 2000-es évek után kezdte élni (és éli a mai napig). Ehhez persze szükség volt arra is, hogy a képszerkesztők egyszerűen és gyorsan tudják összeilleszteni a panorámához használt fotókat (a Photoshop 2001 óta képes ilyesmire).



Miért jó a brenizer?

A lényeg, hogy a brenizer során aránylag nagy(nak látszó) látószög mellett érhetünk el igen kis mélységélességet. Lefordítva: 20-30-40mm körüli látszólagos látószög mellett tudjuk a hátteret olyan nagy (kvázi tetszőleges) mértékben elmosni, ami egyébként semmilyen - ténylegesen létező - objektívvel nem volna lehetséges egyetlen fotóból.

A brenizer nagy előnye amellett, hogy látványosan leválasztja az aránylag nagyobb témákat is a háttérről, hogy a kész kép hatalmas felbontású lehet (egész pontosan akkora, amekkora - az átlapolásokat is számításba véve - az összes nyers fotó /a továbbiakban szilánknak is nevezem majd ezeket/ együttes mérete). Akár több-tízezer pixeles oldalhosszok is lehetségesek ilyen módon, ami nagy méretű és pengeéles nyomdai nyomatokat is lehetővé tesz.

A nagyobb képméret természetesen jelentős számítási kapacitást is szükségessé tesz a fotók összeillesztése és feldolgozása során. Ahogy azt majd látni fogod lentebb, dönthetsz úgy, hogy nem tartod meg a nagyobb felbontást, és így mérsékelhető a művelethez szükséges erő és processzoridő.

További előny, hogy szinte tetszőleges méretű tárgy mögött is erősen mosható a háttér. A brenizer emiatt nem csak teljes alakos portrék esetében népszerű, de sokszor használják például autók fotózásánál is. Semmilyen korlátja nincsen annak, hogy miről készíthetsz brenizer panorámát.

A tetszőlegesen mosott háttérhez tetszőleges méretű bokeh-gömbök is tartoznak. Ez szintén egy olyan képi megoldás, amit brenizer nélkül igen nehéz, vagy lehetetlen elérni. A választott beállításoktól és a szilánkok számától is függ, hogy mekkora bokeh-gömböket tudunk majd a végleges képre varázsolni (nem mellesleg ezért bokeh-panoráma az eljárás alternatív neve).

A következőkben két részre bontom a brenizer eljárás ismertetését. Első körben megnézzük, hogyan érdemes felvenned a brenizerhez használt fotókat (terepmunka), második körben pedig az összeillesztésről és feldolgozásról lesz szó (utómunka).



Hogyan fotózzak brenizert?



Milyen felszerelésre lesz szükségem?

A bokeh-panorámák fotózásához igazából változatos felszerelések is megfelelőek lehetnek, de az aranyszabály az, hogy minél nagyobb gyutávú és minél fényerősebb objektíved van, annál jobb lesz a végeredmény. Miért?

Azért, mert egy 50mm körüli objektív még aránylag sokat torzít (a háttéren és például a bokeh-karikákon is). Ahogyan elkezded növelni a gyutávot, egyre kevesebb lesz a torzítás. Szinte bármeddig elmehetsz, de tapasztalataim szerint a 200mm f/2.8 párosítás egyfajta arany középút, amin még könnyű dolgozni (a 2/135 is jó lehet, de ezt még nem próbáltam ki, csak 2.8/135-ös Oreston-hoz volt szerencsém - ezzel lesz bokeh-panoráma a cikk végén).

Miért mondom, hogy “könnyű dolgozni” ezzel a paraméterrel? Azért, mert munka közben nem fogod látni a teljes képet, csak az egyes képrészeket, és ha nagyon nagy a “zoom-od”, akkor belezavarodhatsz a képek felvételébe. (És ha mondjuk egy 70-200-al dolgozol 200mm-en, akkor menet közben is van lehetőséged 70mm-re visszatekerni és például instruálni a modellt.)

Ugyanígy minél nagyobb a fényerő, annál nagyobb lesz a háttérmosás már a szilánkokon is, vagyis a végleges képen is. Sokan ezért vallanak kudarcot már az elején: a 3.5-5.6-os KIT objektív fényereje elég kevés egy látványos brenizerhez.

Sokszor felmerülő kérdés, hogy kell-e állvány brenizer készítéséhez? A válasz attól függ, milyen messze állsz a témától: ha 5-10 méterre vagy messzebb vagy tőle (nagy a gyutávod), és te magad nem fogsz előre-hátra lépdelni, akkor probléma nélkül tudod tartani a távolságodat (nem fog fókuszon kívül kerülni a célpont, hiszen minél messzebbre fókuszálsz, annál nagyobb a DOF, és pár centi véletlen mozgás már nem számít). Ha nagyobb látószögű objektívvel közelebbről fotózol, akkor viszont (mivel kisebb tárgytávolságon könnyebb fókuszon kívül kerülni) érdemes állványra tenni a gépet. Ekkor persze engedd ki a fejet, hogy az ne akadályozza a panoráma-pásztázást.

Jó-e a vintage optika brenizerhez?

Jogos kérdés, bár a válasz nem az objektív korától függ, hanem a háttérkezelésétől. Bokeh-panorámák esetén nem előnyös a speciális háttértorzítás (például a swirly bokeh), hiszen ha belegondolsz, ez minden egyes fotózott szilánkon önmagában is jelentkezik, vagyis a torzított bokeh-k miatt a kép nem fog szépen összeilleni: a karikák mindenféle csúf formákat fognak felvenni a végleges fotódon, és összeilleszteni is nehezebb lesz azt. Itt van példának egy Orestonnal készült kép, amin részben jelentkezik ez a jelenség (össze-vissza állnak a laposodó bokeh-karikák, mert az eredeti szilánkokon is torzultak):



Éppen ezér brenizerhez olyan (régi vagy új) objektívet válassz, melynek minél kisebb a háttér- és bokeh-karika-torzítása.

Mindent egybevetve azt javaslom, hogy nyugodtan próbáld meg az aktuális felszereléseddel a műveletet, aztán majd meglátod, hogy mennyire vagy elégedett az eredménnyel.



Milyen beállításokkal vegyem fel a nyersanyagot?

Ha belegondolsz abba, hogy a végleges brenizer egyetlen fotó, akkor logikusan következik a gondolat, hogy minden egyes darabjának is teljesen azonosnak kell lennie beállítások szempontjából. Éppen ezért a géped mindenféle automatikáját felejts el, és az alábbiak szerint járj el:

Meg is vagyunk a beállításokkal, a géped M módban van és a körülményeknek megfelelően paraméterezted. De mi a megfelelő? Főleg a fénymérésre gondolok: előre kell megjelennie a fejedben a kompozíciónak és arra kell záridőt/egyéb értékeket állítanod, hogy az expozíció helyes legyen. Ha nem bízol a korábbi tapasztalataidban, egyszerűen sétálj hátra 10-20 métert, és távolabbról tekintve a téma irányába nézd meg, mit ajánl a géped automatikája. Ezeket az értékeket használd a brenizer során is.



A szilánkok rögzítése

A képek felvétele a következőképpen történik: javaslom, hogy középről, a témáról indulj, először állíts élességet erre, majd ehhez ne is nyúlj később. Fotózd le a témát (akár több képből), majd spirális úton egyre nagyobb körökben a környezetét is - egészen addig, amekkora végleges képet akarsz.

Ez egyszerűnek tűnik, de figyelj pár dologra: lehetőleg ne maradjon ki semmi a képmezőből (bár a PS ezt képes pótolni, mégis jobb, ha megvan minden). És persze használj aránylag nagy átlapolásokat az egyes fotók között, hogy a feldolgozó szoftver könnyen tudja majd illeszteni őket.

A brenizerek méretének csak az ügyességed szab határt. Egy kisebb brenizer 10-20 fotóból áll, de találni a neten 100 fotóból összeállított bokeh-panorámákat is.

Most, hogy megvan a nyersanyag, mehetünk haza szerkeszteni!



Hogyan szerkesszek brenizert?

A kész fotók gépre másolása után két lehetőséged van. Ha aránylag gyengébb számítógéppel rendelkezel, érdemes előre letömöríteni az egyes szilánkokat, hogy a gépnek kisebb méretű fájlokkal kelljen dolgoznia. Ezzel ugyan csökken a végleges brenizer mérete, de az esetek többségében amúgy sincsen szükséged 25.000 pixel széles fotókra.

Ha a nyersek lekicsinyítése mellett döntesz, egy dologra figyelj oda: ezek csak eredeti állapotukban rendelkeznek a RAW fájlok előnyeivel, ezért például hatékony zajszűrést és a dinamika beállítását feltétlenül a tömörítés előtt végezd, és minden fájlon ugyanazokkal a beállításokkal!

Ezt a lépést egyébként könnyen megteheted a CameraRAW-al is. Csak indítsd el a Photoshopot, és az üres felületére húzd be a kijelölt fotókat. A CameraRAW egyszerre akármennyi fájlon képes tömeges változtatásokat végezni, majd anélkül elmenteni őket, hogy ténylegesen be kellene tölteni a fotókat a Photoshopba. Balra lent találod a Save Images... parancsot, részletes beállítási ablakkal. (Leesett már? A Lightroom csak egy drágán eladott CameraRAW)

Az Image Sizing résznél tudod megadni, hogy mekkora legyen a kimenetek mérete. Sokszor elég 600-1000 pixel környékére tömöríteni a fotókat, hiszen a végleges vászon még így is 10.000 pixel szélesre rúghat majd (ezt is tovább tömörítheted később).

Ha készen vagy a leméretezéssel, a továbbiakban ugyanúgy folytatódik a dolog, mintha az eredeti nyersekkel dolgoznánk.



A nyersek összeillesztése

Többféle megoldás is létezik a nyers fotók összevágására, és ezek közül a legtöbb program hatékonyabb is, mint a Photoshop (például a PTGui), azonban tény, hogy a PS content fill algoritmusai sokkal jobbak, mint más programoké, így most maradunk ennek berkein belül.

Nyisd meg a Photoshopot, majd a File/Automate/Photomerge menüpontot válaszd ki. Az alábbi ablakot fogod látni:

Itt először is tallózd be a nyersanyagodat a Browse... gombbal (akár az előzetesen letömörített fájlokat, akár a nyerseket). Válaszd az Auto összeillesztési módot, lent a tallózó ablak alatt pedig pipáld be mind a négy opciót. A blend images together értelem szerűen illeszti majd a fotóidat (maszkolással), a vignett removal és a geometric distortion correction pedig eltávolítják az objektív képalkotási hibáit. A content aware fill transparent areas opciót akkor érdemes bekapcsolni, ha kimaradhattak képrészletek, ez ugyanis megpróbálja majd (elég ügyesen) kitölteni az összeillesztés után üresen maradó képrészeket (és széleket).

Ha minden kész, nyomsz egy OK-ot és várod a csodát. A képek méretétől függően a géped most 10-40 percig dolgozni fog. Azt figyeltem meg, hogy minél több memória áll a rendszer rendelkezésére, annál hatékonyabb a művelet (tényleg annál jobban tud illeszteni a rendszer). Nálam a 4GB grafikus memória mellé 16GB RAM társul, de javíthattok a teljesítményen több scratch disk hely kijelölésével is (Edit/Preferences/Scratch Disks; ha a scratch disk-et SSD-re jelölitek ki, az értelem szerűen nagyságrendekkel gyorsítja a műveletet).

Elméletileg az összeillesztés után valami ilyesmit fogsz kapni (pár maszkolt képpel és néhány szilánkkal, amit a PS nem tudott illeszteni):

Ne csüggedj, ha bizonyos képek kimaradtak. Ezeken nem volt elég részlet ahhoz, hogy az algoritmus kitalálhassa, hova valók. Kézzel fogod őket a kész képbe helyezni (vagy kicsit lentebb olvashatsz egy másik megoldásról is).

A sikeresen összerakott szilánkokat egyébként kijelölheted a layerek között és összeolvaszthatod (blend), így kisebb lesz a végleges fájl. Ha a géped nem bír dolgozni ilyen hatalmas vászonmérettel, akkor az Image/Image Size menüpont alatt összehúzhatod a dokumentum kiterjedését. Én rend szerint ezen a ponton tömörítem le a képet 8-12.000 pixel méretűre (többnek semmi értelme).

Ha maszkolással, radírozással és mindenféle egyéb művelettel sikeresen összeillesztetted az összes fotót, akkor blendeld az összes layert és croppal jelöld ki a véglegesnek szánt kereteket. Ha a kereten belül hiányoznak részek, ne csüggedj, pótold azokat healing brush vagy clone stamp segítségével.

!

Ezzel gyakorlatilag összeraktad a brenizert, de még nem vagy kész! Ha hiányérzeted van, akkor ne csodálkozz, ezen a fotón ugyanis (ha nem tömörítettél előzetesen) nem állítottál még be semmilyen alapvető értéket. Ilyenkor ezért én elmentem a fotót TIFF formátumban (LZW tömörítést használj, az nem roncsol), és újra megnyitom CameraRAW-ban (File/Open As, majd a fájl kijelölése után a fájlnév mező melletti legördülő listában válaszd ki a CameraRAW programot.

Az így újranyitott képet CameraRAW-ban a szokásos alapbeállításokkal felruházhatod (clarity, shadows/highlights, sharpening, luminance, defringe, dehaze, stb.). Természetesen attól, hogy CameraRAW-ban nyitottál újra egy nem-nyers formátumot, nem kapod meg az eredeti szenzornyersek széles lehetőségeit: a legtöbb műveletet csak veszteségesen tudod elvégezni.

A Photoshop CC verziójában már nem kell külön kimentened a fájlt, hogy az Open As paranccsal nyisd meg újra, hiszen az aktuálisan szerkesztett dokumentumot a Filter/Camera Raw Filter... paranccsal is betöltheted Camera RAW-ba (Shift+Ctrl+A).

A Photoshopba újra betöltött, immár beállított fotón a továbbiakban a szokásos képszerkesztési eljárásaidat tudod elvégezni. Maga a brenizer módszer itt véget is ért.



Mi van, ha a Photoshop nem boldogul?

Lesz olyan eset, amikor a Photoshop nem tudja összeilleszteni a képeket, vagy csak nagyon keveset közülük, esetleg aránytalanul hosszú ideig szenved velük. Egy 100 képes brenizer összeállítása még előzetesen tömörített szilánkokkal is eltarthat akár 1-2 óra hosszat. Ilyenkor van, hogy a PTGui gyorsabb. Ez a program azért is jobb bizonyos szempontból, mert engedi, hogy adott képpárokon kézzel jelöljünk ki megfeleltetési pontokat:

Minél több képpároson jelölünk ki azonossági pontokat, annál hatékonyabb lesz az illesztés, és nem utolsó sorban annál gyorsabb is. Sőt, sokkal gyorsabb, mint a PS: másodpercekre van csak szükség hozzá.

Persze ezért cserébe nem kapunk semmilyen vignettálás- és torzítás-mentesítés, valamint a hiányzó részeket sem tudja kitölteni. Emellett nagy geometriai torzítás is jelentkezhet, így később szükség lehet a warp eszközre az arányok és a helyes perspektíva visszaállításához.

Ha a PTGui összerakta a brenizert, azt ugyanúgy elmenthetjük változatos formátumokban, és a továbbiakban ugyanúgy dolgozhatunk vele, mint a PS-ből az imént kinyert tif fájllal.



Mekkora lett a brenizerem?

A cikk elején említettem, hogy a brenizerrel tulajdonképpen virtuális objektíveket/szenzorokat hozunk létre (akár olyanokat is, amik a valóságban sosem léteztek).

Ha meg akarod állapítani, milyen optikának felel meg a bokehrámád, használhatod az alábbi kalkulátort, amiben a nyersekből összeálló képméretet, a gyutávot, a rekeszértéket és az eredeti képek méretét kell megadnod. Az egyenlet kiszámolja neked a létrejött gyutávot és rekeszértéket. (Gyakorlatilag a virtuális szenzor crop-faktorával szorzódik a fényerő és a gyutáv is; ezt a faktort mindjárt kimatekozzuk.)

Ha ugyanezt a számítást a szenzorra akarod elvégezni, akkor az alábbiak szerint kell eljárnod: el kell osztani a teljes végleges képfelbontást az eredeti szenzorfelbontással, majd ezt - szélességet számolva, fullframe esetén - 36mm-el megszorozni (vagyis pl. egy 32.000 pixel széles brenizer 32.000/6000*36mm, tehát 192mm széles szenzornak felel meg a kép; magasságra ugyanígy kiszámolhatjuk a megfelelő adatokkal és - fullframe esetén - 24mm-es szorzóval).

Ugyanebből a crop-faktort is megállapíthatjuk a virtuális szenzorunkra, mely - mivel nagyobb lesz, mint a fullframe - természetesen most 1-nél kisebb számot fog adni. Az előbbi példánál maradva a szenzorfelbontást el kell osztani a brenizer képfelbontásával, vagyis 6.000/32.000 = 0,1875, tehát durván 0,19 a crop-faktorunk. Természetesen ilyen méretű szenzort a választott lencse nem lenne képes egy fotóból kirajzolni.



Még egy pár brenizer

Mutatok saját brenizereket, amik az utóbbi időszakban sikeresen összeálltak (rájuk kattintva pár szóban el is mesélem, miképpen készültek):

És itt pár nem saját, de szerintem szemléletes brenizer (a képek forrását rájuk kattintva láthatod):



Tetszett? Mutasd meg!

Érdekelnek a munkáid, ezért ha tetszett a cikk és összeraktál egy brenizert, küldd el nekem üzenetben a blog facebook-oldalán vagy dobd be a Vintage Pubba.


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Ezek is tetszeni fognak:


A boldog fotós lájk nélkül él

Tőlem merőben szokatlan téma következik most. Nem a képek előállításáról, nem az azokhoz használt felszerelésről vagy módszerekről lesz szó, hanem a fotók utóéletéről, vagyis arról, mi történik a publikálásuk után, miért tesszük őket egyáltalán közszemlére, valamint (és ez a lényeg) hogyan érdemes vagy éppen nem érdemes értelmezni mások visszajelzéseit. Különösen az Y és Z generációs alkotók figyelmébe ajánlom a továbbiakat. Kalandozzunk kicsit a közösségi média birodalmában, és lássunk át a Facebook szitáján. Tovább olvasom...

FullFrame vs. APS-C

Az utóbbi években számos fotóstárssal beszélgettem technikai kérdésekrõl, és azt tapasztaltam, hogy sokakat foglalkoztat a szenzorméretek problémája, illetve az ehhez kapcsolódó felszerelések kérdése. Az átfogó 50mm-es tesztünk után világossá vált számomra, hogy érdemes egy rövidebb írást szentelni ennek a témának. Ebben a munkában arra törekedtem, hogy a különbözõ méretû érzékelõket több szempontból is összehasonlítsam, valamint illusztráljam is a különbségeket. Tovább olvasom...

Mi a gond a modern objektívekkel?

Néha olyan nehéz az embernek szavakba öntenie, amit a tapasztalataiból felépített magában, és át szeretné adni másoknak is. Így vagyok a régi optikák "természetesebb, hangulatosabb" képi világával kapcsolatban is. Mikor ezt a kérdést kell ecsetelnem, magam is bajban vagyok, hiszen nehéz objektív szempontok szerint értékelni. És ekkor, egyszer csak szembe jön velem a neten Yannich Khong cikke, amit elolvasok és csak bólogatok hevesen. Nem szoktam külföldi szerzők anyagait átvenni, mert az egyszerű fordításoknak nem látom értelmét, meg egyébként is inkább magam próbálom ki a dolgokat. Most viszont szeretném veletek megosztani ennek az írásnak a legfontosabb gondolatait és "adatait", körítve kicsit a saját meglátásaimmal és a régi manuális lencsékkel kapcsolatos tapasztalataimmal. Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A kész anyag előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Benedek Lampertnek. A panorámákhoz kapcsolódó számítások módját köszönöm Pap Gyulának. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2016 (eredeti megjelenés: 2016. november 24., utolsó módosítás: 2018. március 3.)