hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

In memoriam Mamiya ZE


Rég elfeledett kisfilmes rendszer Japánból, mely a műanyag erejével ötvözi a minőséget.

Ennek a cikknek idestova 30 éve nincsen különösebb hírértéke, szóval előre szólok, hogy megint csak kukáztam valamit, ami megérdemel pár sort az internet örökkön örökké kavargó feneketlen mély emlékezetében. Ha van jobb dolgod, például kölyökkutyákat simogatni, majonézes sósmogyorót enni vagy megcsókolni az asszonyt, de úgy, hogy érezze, akkor még most hagyd abba.

Nyugi, tudom ám, hogy még itt vagy. Mérem mindig. Szóóóóóval: komoly lelkifurdalásom szokott lenni, amikor a vintage obikról szóló anyagok kapcsán kialakul az egyenlőségjel a fém és a minőségi között. Ideje volt ezért egy plasztikba szabott kis remeket is kezem közé kapni. Következzen pár sor a Mamiya utolsó kisfilmes rendszeréről.

Ha a Mamiya mérnökeinek lett volna egy kis humorérzékük, és tudtak volna a 2014-ben debütáló X-Men filmről, akkor használhatták volna annak alcímét a ZE gépek szlogenjéül: Az eljövendő múlt napjai. Mert ugyan ki hitte volna, hogy a 2000-es évek elején a tükörreflexes csúcsgépek... bizony... mind műanyagból lesznek. Persze ez nem jelent semmi rosszat, a történelem körökben cirkulál egyre dicsőségesebb korokba, amikor időről időre a menőségi toplistán helyet cserél a műanyag meg a fém, a tükör meg a nemtükör, és egyéb hasonlók. Most például a Sony meg a Nikon a mirrorless zászlóshajókkal visszahozta a fém érintését a hétköznapi fotózás világába. Legyél velem te is a korok néma tanúja!

Mielőtt belevágok rövid ismertetőmbe (atya ég, már lassan vége is, nem csak belevágtál Krisztián), el kell árulnom, hogy a bevezetőben tett kijelentés (fém = minőség = nem mindig igaz) mellett még egy dolog motivált abban, hogy szerezzek egy ZE vázat és optikát. Újabban ugyanis az a fura perverzió tört rám, hogy minden elérhető adaptert be akarok szerezni Sony E-re. Mivel az elterjedt vintage (és nem vintage) csatlakozásokhoz már nagyrészt vannak adaptereim, sőt, ezekből már általad is forgatható adatbázis is kerekedett, lassan az olyan elfeledett vagy nagyon ritka megoldások következnek, mint amilyen a Mamiya ZE. Ez a cikk tulajdonképpen ebből az egyetlen egy adapterből nőtt ki, amiről nemsokára még ejtünk egy pár szót.

Amikor utánaolvastam a Mamiya ZE-nek, a történelemnek mintha egy elfeledett szelete tárult volna fel. Pedig nem is kell olyan messzire mennünk, mindössze a '80-as évekig... Ráadásul mindez az én tudatlanságomból fakad, hiszen manapság a Mamiya nevét mindenki a drága, minőségi középformátumú gépekkel azonosítja. Ez nem véletlen, de nem is volt mindig így...

Szokás szerint kezdjük egy kis cégtörténettel. A vállalatot 1940-ben alapította Seiichi Mamiya japán mérnök. Kezdetben középformátumú gépeket készítettek, leghíresebb modelljeik az RB67 és RZ67, valamint a TLR rendszerű C-szériás masinák voltak (utóbbiról olvashattál előző cikkemben is). A cég az évtizedek során az optikai ipar mellett más területeken is megvetette a lábát. 2006-ban a fotós felszereléseket gyártó ágazatot külön cégbe (Mamiya Digital Imaging Co., Ltd) szervezték ki. 2009-ben a dán Phase One, ami addig főleg csak középformátumú digitális hátfalakat gyártott, többségi tulajdonos lett a Mamiya cégben. Azóta is folyamatosan igyekeznek integrálni és egyesíteni a brandeket, létrehozva egy mindent átfogó középformátumú rendszert. Székhelyük manapság Tokioban van, emellett 2 gyárral és 200 alkalmazottal dolgoznak.

Nekünk most az 1980-as évekbe kell visszamennünk, amikor a cég megtervezte az első olyan kisfilmes rendszert a világon, ami elektronikus kommunikációt biztosított a cserélhető objektívek és a váz között. Ez akkoriban forradalmi volt, jóllehet manapság már teljesen általános.

Ha most felkapod a fejed és azt mondod, hogy valójában a Praktica B vagy az M42-es electric Praktika obik/vázak voltak az első ilyenek, akkor részben igazad van. Ám ezekben a rendszerekben az optika csak tájékoztatta a vázat a beállított rekeszértékről, a fizikai blendevezérlés azonban az objektíven belül maradt. A ZE rendszer ennél fejlettebb: az optikán beállított rekeszértéket kapja meg a gép, és bár a rekesz tényleges beugrasztását az expozíció pillanatában egy pöcök végzi, ezt a pöcköt a váz mozgatja (vagyis nincs fizikai kapcsolat az objektíven a rekeszgyűrű és a tényleges blendevezérlés között). Ilyen módon a ZE rendszer nem is tud működni az elektromos kapcsolata nélkül (illetve mivel a váz állítja a tényleges blendeállást, így a NEX adapteren is azért van egy elforgatható tárcsa, amivel nyitható és zárható a rekesz).

Biztosan észrevetted, hogy míg a vázban csupán három aranyozott érintkező van, addig az optikán tíz. A Mamiyának hosszabb távú tervei voltak fejlettebb vázakkal, amik több információt kaphatnak az optikától (lásd mindjárt), a kezdeti verzió azonban csak a rekeszértékkel számolt, ennek továbbításához pedig elég volt három csatlakozó.

Az elektromos kommunikáció csupán visszajelzésre szolgál a váznak, vagyis a váz irányából nem érkeznek az érintkezőkön át parancsok az optikába. Ennek nem is lenne értelme, hiszen az objektívekben nincsenek motorok, így nincsen sem autofókusz, sem elektromos blendevezérlés (a blendét egy fizikai pöcök mozgatja az optika hátulján, amit a váz kezel). A blendeértéket klasszikus módon az objektíven található gyűrűvel állítod be.

Az adapter éppen ezért tartalmaz egy pöcköt, amit folyamatosan lehet állítani, így zárva és nyitva a rekeszt - ez ugyanis nem történik meg folyamatosan, az optikán levő skálát tekerve.

Apropó adapter - ez a fájó pontja a történetnek, és még mielőtt kicsit beszélnék a gépről és az objektívről, itt meg kell állnunk. Az nagyjából igaz, hogy mindenhez létezik adapter manapság, de az is igaz, hogy minél ritkább egy rendszer illetve minél bonyolultabb a mechanikus kapcsolata, annál drágább az adaptergyűrű. Sajnos a ZE rendszer is ritka, és a blendepöcök miatt nem is feltétlenül egyszerű, így egy ZE - NEX adapter többe kerül, mint az alap 1.7/50-es objektív. eBay-en rend szerint 15.000 forint körüli összegért lehet szerezni. Én nem vagyok normális, ezért vettem egyet. Tény, hogy ennyi pénzért prémium cuccot kapsz: rendes doboz, hihetetlenül jó minőségérzet és tökéletesen pontos csatlakozások:

Akár fel akarod tenni digitális gépre az optikát, akár filmes vázon használod, az tuti, hogy a jellemzően 13-18.000 forint közötti áron beszerezhető Mamiya Sekor E 50mm f/1.7 optikával jól fogsz járni.

Tulajdonképpen ez az egész rendszer a plastic fantastic egy jó példája: bár műanyag, mégis olyan érzésed van használat közben, hogy "ez bizony nagyon össze van rakva". Az 50mm-es alapoptikával öröm dolgozni. Már nyitva is nagyon éles, kontrasztos, karakteres képet ad.

40 cm körül van a közelpontja, így kevésbé komoly makróra sem utolsó. Az első kép f/4-re rekeszelve készült, a második pedig f/1.7-en:

Rekeszelve természetesen tovább fokozható a rajzolat gyönyörűsége:

A korszerű bevonatoknak köszönhetően a becsillanásokat és a direkt szembe fényt is jól bírja az optika. A bokeh karakteres, de a karikáknak nincsen minden tárgytávon éles és fényes szélük.

A fókuszút kényelmesen hosszú, a rekeszlamellák gyorsan és pontosan zárnak. Szeretet-optika.

Bár idő hiányában csak egy már korábban ellőtt teszttekerccsel tudtam kipróbálni a ZE (máshol ZE Quartz) váz mechanikáját, itt is az a furcsa érzésem támad, hogy "műanyagból is lehet valami jót csinálni".

Amellett, hogy kinézetre ez egy igazi ikon a kezedben, a műanyag borítás jó fogást ad. Könnyű, mérete nagyobb kezekben is biztosan áll, mechanikája pedig - a japán hagyományokhoz hűen - nagyon finom. Szinte simogatja a filmet.

A váz természetesen tud A(utomata) módot, amiben point-(focus)-and-shoot módon tudunk dolgozni, vagyis a gép a beállított rekeszértékhez és a fényviszonyokhoz automatikusan választ záridőt (ezt a beállítást a módválasztó tárcsa lockolja is, és a kis narancssárga gomb benyomásával lehet elállítani, nehogy véletlen más módba állítódjon a gép). Emellett van AEL, vagyis egy korábban mért fényértékhez állított beállítások megjegyzése újrakomponálásnál (a módválasztón AE LOCK néven). Állíthatunk be expokorrekciót is (+/-2 értéket). A nagy és világos keresőben öröm komponálni. A felhúzó kar könnyen jár, így a következő filmkocka betekerése is igen gyorsan megy.

Az összes elektronikus funkcióról a váz alján betölthető 4 gombelem gondoskodik. Ezek standard LR44-es gombelemek (korábban MS76), amiket manapság is könnyen beszerezhetünk. Ha ezek valamiért mégsem lennének a gépben, vagy lemerültek, akkor is működik a masina: a módválasztó tárcsán X állást kitekerve a zár 1/90-es sebességgel fog megbízhatóan működni.

És ha már szóba került a zár: gyárilag tud B időt, illetve 1/1000 a legrövidebb kacsintása, aminek helyes kiexponálásáért fém redőnyzár tesz, vagyis igen időtálló szerkezet. A dupla expó is megoldható, csupán a következő kocka betekerése előtt be kell nyomni a váz alján a visszacsévélésnél is használt gombot, majd így felhúzni a zárat, és ráexponálni a már kész kockára a következőt. Ezek után a továbbtekerés hagyományosan megy tovább.

A legtöbb ZE váz fekete színű volt, ritkán azonban felbukkan ezüst színű felső szekcióval gyártott változat is. A ZE hátulján megtalálod a kis kazettát, ahova az éppen befűzött film dobozának egy oldalát teheted. Ez kényelmes és mutatós - sosem felejted el, mi van a gépben. Meglepinek sem rossz, én például kaptam a szettel együtt egy Kodak Ektar 125-ös fület is. :)

!

Az eredeti ZE vázat később a ZE-2 (1980, másik nevén Revue AM) és ZE-X (1981) verziók követték. A ZE-2-ben már 6 elektromos kiállás van, így felismeri, milyen optikát tettek fel rá, és ennek megfelelően - a reciprokos szabály szerint - a keresőben figyelmeztet, ha az adott gyutávhoz túlságosan lassú záridő társulna (és így bemozdulna a kép). Emellett már képes volt manuális záridő-felülírásra A módban is. A ZE-X már nem csak a rekeszprioritásos módot támogatta, de a záridő-prioritást is. A váz emellett intelligensen felül tudta írni a manuális beállításokat, ha azok szerinte nagyon eltértek a körülményekhez képest kívánatos értékektől.

Később megjelent még a ZM Quartz változat is. Az 1982-ben debütált kamera volt a Mamiya utolsó kisfilmes váza. Tulajdonképpen a ZE-2 továbbfejlesztett, de a ZE-X-nél egyszerűbb és olcsóbb kivitele volt.

1984-ben bekövetkezett a japán ipar egyik legnagyobb válsága, amit a Mamiya is megérzett. A termelésben és az értékesítésben is komoly fennakadások támadtak, így végül úgy döntöttek, hogy a 35mm-es kisfilmes vonalat befejezik. Állítólag ekkor már tesztelés alatt volt a Mamiya ZF váz, de ez sosem jelent meg piaci forgalomban.

További információkat a ZE vázakról ezen a linken olvashatsz (angolul). Az eredeti ZE vázhoz ide kattintva töltheted le az user manualt (eredeti forrása)

Igen ígéretes rendszer szűnt meg a 80-as évek közepén, amiben hatalmas technikai potenciál és rengeteg ötlet lett volna még. Ennek ellenére a hagyatékát manapság is élvezhetjük, akár filmre fotózunk egy ZE vázzal, akár a rendszerhez gyártott objektíveket adaptáljuk digitális gépekre. Az 50mm-es objektív mellett szerintem érdekes lehet még a 135mm-es 2.8-as Sekor is, ezt feltétlenül kipróbálom majd. Az 50 és a 135mm mellett gyártottak még a ZE rendszerhez 28, 35 és 200mm-es fixeket (illetve 50-es makrót), valamint a korban divatos zoomokat is (28-50, 35-70, 35-105, 70-150, 80-200). Ezekről itt találsz még adatokat (németül).

Az objektívek csatlakozása a ZE bajonett alatt E, E S és EF jelzéseket kapott. A rendszerhez készült optikák döntő többsége sima E kivitelű. Az E S változat funkcionalitása megegyezik a korábbiakkal, csupán külsőre illeszkedik jobban a ZM vázhoz (azt hiszem, ezt nevezik szépérzéknek és vizuális kultúrának). Az EF változatból összesen négy objektív ismeretes. Ezeken volt egy kapcsoló, ami továbbította a váznak a gyutáv-értékeket, így az vezérelni tudta az intelligens vakut. Minden változat kompatibilis a ZE bajonettel és a manapság gyártott ZE adapterekkel.

Mindent egybevetve ha az ember bele akar kóstolni a filmes fotózásba, ezerszer előbb adnék a kezébe egy ilyen szettet 20-25.000 forintos áron, mint egy sokszor belépőnek tekintett, nehézkesen működő és gyenge alapoptikával rendelkező Helios-Zenit párost.


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ehhez a cikkhez jelenleg nem tartozik aktív szavazás. Felháborító!

Ezek is tetszeni fognak:


13 különleges kamera a fotózás történetéből

Időutazás elfeledett technikai megoldásokkal, képtelen és képes elképzelésekkel és sok minden mással, amivel az évtizedek során az emberek képesek voltak fényképezni. John Wade Retro Cameras című gazdagon illusztrált könyve arra ihletett, hogy készítsek nektek egy összeállítást a fotózás történetének néhány kiemelkedő kamerájáról. Mindegyik különleges valamilyen értelemben, így azoknak is izgalmas olvasmány lehet ez, akiket eddig egyáltalán nem érdekelt a filmes fotózás vagy a vintage őrület. Tovább olvasom...

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Ismerd meg az elmúlt évtizedek legjobb 50mm-es vintage optikáit és tudd meg, hogyan használhatod ezeket modern digitális fényképeződön. Miért készítettük ezt a tesztet? Mert szeretjük az antik objektíveket, és mert nehezen békülünk meg a gondolattal, hogy a Canon 1.4/50-es optikája 2.8-ig nem igazán ad olyan képminőséget, amit mi elvárnánk tőle. Szeretnénk megmutatni azoknak, akik eddig még nem találkoztak a tesztben szereplő optikákkal, hogy van élet a manapság is kapható “rendszer” és “third-party” optikákon túl, és évtizedek lencsetermése vár arra, hogy modern digitális gépeken használjuk őket, mégpedig igen jó eredményekkel, igen kedvező árakon. Tovább olvasom...

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Vajon lehet-e, van-e értelme 200mm-en portrézni? És ha igen, emellett mire jó még a keletnémetek egyik legendája, a 200mm-es 2.8-as CZJ MC Electric Sonnar? Ennek jártunk utána egy fotózás erejéig, amiből bőséges képanyag és tapasztalat áramlik most felétek. Úúúúgy szeretek mesélni nektek! Tovább olvasom...

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

A legszebb gyerekek szerelemből születnek, legalábbis azt mondják. Nem tudom, hogy a Zeiss mérnökei mennyire szerették a kis Zebrájukat, de az biztos, hogy igen tehetséges apróságot teremtettek, aki még nagypapa-korában is simán az asztal alá issza a fiatalokat. Ennek okán szeretnék nektek beszámolni arról, hogy uram-atyám de bitang jó ez a Zeiss 3.5/135! Ha tényleg fillérekből akarsz egy pokoli jó 135mm-est, akkor megérkeztél. Tovább olvasom...

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Mire képes egy vintage sebességhuszár 40 éves korában, és megéri-e az árát? Plusz a szokásos agymenések. Ezer éve nem volt a blogon típusteszt, ennek oka pedig prózai: ritkán fog meg annyira egy optika, hogy önálló cikket kapjon (vagy éppen túlságosan is megfog, és akkor sose tudom befejezni a róla szóló cikket). A Porst 1.8/135 azonban szinte azonnal belopta magát a szívembe, és sorozatban majdnem minden fotózásomon használtam, mióta kézhez kaptam. Jöjjön hát a tudás- és képorgia. Tovább olvasom...

Cyclop vs. Helios 40-2

Rántsuk le a leplet a városi legendáról: melyik 1.5/85-ös óriással lehet fotózni? Melyikért érdemes súlyos pénzeket kiadni? Örök kérdés, hogy megúszhatod-e "olcsósítva" a Helios 40-2 85mm f/1.5 beszerzését egy Cyclop változattal? A választ megtalálod a cikkben, szokás szerint számtalan tesztképpel, gyakorlati tapasztalatokkal és néhány érdekes adalékkal. Tovább olvasom...

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 teszt

Egy napra a nyakunkba vesszük Prágát és kiderül, sikerült-e megtalálni az ideális utazózoom-ot. Az egész történet onnan indul, hogy 99%-ban fixekkel dolgozok, de ha ráveszem magamat az utazásra, nem vagyok hajlandó egy optikánál többet cipelni. Városnézéshez pedig limitált, ha egyetlen gyutávot kell választanom. Keressünk hát egy olyan vintage zoom-ot, ami esélyes lehet a feladat megoldására! Tovább olvasom...

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Milyet, hogyan, hol, mennyiért és mikor? Kisokos vintage-optikák beszerzéséhez, 10 hasznos tippel. Tetszik a manuális lencsék világa, de visszatart használatuktól a tény, hogy ezeket nem kaphatod meg a boltok polcairól dobozban, garanciával? Félve vásárolsz használt fotós kellékeket? Netán rossz tapasztalatod volt a second-hand árukkal? Úgy érzed, nem tudod, mire figyelj, amikor antik optikát vásárolsz? Nem szívesen fizetsz interneten keresztül külföldi portékáért? Összeszedtem neked 10 tippet a témával kapcsolatban, így nem lesz többé kifogás, ha szembe jön álmaid Heliosa! Nem csak azt tudhatod meg, mivel legyél óvatos beszerzéskor, de tanácsokat kaphatsz a piszkos lencsék megtisztításához, a gomba, a sárgásodás és az opálosodás kérdéséhez, a reális árak megállapításához, valamint a sikeres eBay-es vásárláshoz is. A cikk végén listázom a legfontosabb magyar adok-veszek facebook-csoportokat is, így neked már csak a belépés és a vadászat lesz a dolgod. Tovább olvasom...

Mi a gond a modern objektívekkel?

Hova vezet bennünket az egyre több lencsetag, és miért adnak sokszor a régebbi optikák életszerűbb képeket? Néha olyan nehéz az embernek szavakba öntenie, amit a tapasztalataiból felépített magában, és át szeretné adni másoknak is. Így vagyok a régi optikák "természetesebb, hangulatosabb" képi világával kapcsolatban is. Mikor ezt a kérdést kell ecsetelnem, magam is bajban vagyok, hiszen nehéz objektív szempontok szerint értékelni. És ekkor, egyszer csak szembe jön velem a neten Yannich Khong cikke, amit elolvasok és csak bólogatok hevesen. Nem szoktam külföldi szerzők anyagait átvenni, mert az egyszerű fordításoknak nem látom értelmét, meg egyébként is inkább magam próbálom ki a dolgokat. Most viszont szeretném veletek megosztani ennek az írásnak a legfontosabb gondolatait és "adatait", körítve kicsit a saját meglátásaimmal és a régi manuális lencsékkel kapcsolatos tapasztalataimmal. Tovább olvasom...

35mm történelem

Egy több évtizedes tekercs mesél. Pár héttel ezelőtt egy szokványosan induló eseménylánc vette kezdetét. Szereztem egy régi filmes vázat egy amerikai garázs-árverésről. Az öreg Spotmatic gép azonban nagy meglepetést rejtegetett: volt benne egy előhívatlan 35mm-es tekercs! Óriási szerencse volt, hogy nem ment tönkre az egész a hátfal kinyitásakor, ám még ezek után is kérdéses volt, hogy elő lehet-e hívni egyáltalán, és lesz-e rajta valamilyen értékelhető kép. Meg kellett próbálni! Nézd meg Te is, mi lett a kaland eredménye és hova vezet bennünket a rejtélyes film! Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A cikk előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Pap Gyulának. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

Itt is, mint minden technikai jellegű kérdéseket boncolgató cikkemnél, szeretném hozzátenni, hogy pusztán a felszerelésétől senki sem fog szebb/jobb képeket készíteni. A fényképezőgép egy eszköz, mely kitágíthatja kreatív képességeinket és hozzásegíthet minket elképzeléseink megvalósításához, de a gyakorlatot, a szakmai tudást, a szépérzéket és az egyedi ötleteket soha nem pótolhatja.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2018 (eredeti megjelenés: 2018. szeptember 2., utolsó módosítás: 2018. szeptember 2.)