hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

A boldog fotós lájk nélkül él


Ne hagyd, hogy kedved szegjék a közösségi média fals visszajelzései.
Legyél te is örömfotós!

Tőlem merőben szokatlan téma következik most. Nem a képek előállításáról, nem az azokhoz használt felszerelésről vagy módszerekről lesz szó, hanem a fotók utóéletéről, vagyis arról, mi történik a publikálásuk után, miért tesszük őket egyáltalán közszemlére, valamint (és ez a lényeg) hogyan érdemes vagy éppen nem érdemes értelmezni mások visszajelzéseit. Különösen az Y és Z generációs alkotók figyelmébe ajánlom a továbbiakat. Kalandozzunk kicsit a közösségi média birodalmában, és lássunk át a Facebook szitáján.



Mit is jelent a like és miért fals visszajelzés?

Kezdjük az egész témát ezzel a jellel, égi üzenettel, tetszéskifejező pixelhalmazzal, a lájk gombbal:

Ismerős? Persze ma már változatosabb a kép, mert puffadásos () és szorulástól szenvedő () emótokat is küldhetünk helyette, amik nagyban árnyalják a nyugati demokráciák tömegeinek véleménynyilvánításhoz való jogát. A lényeg azonban mégiscsak változatlan: ennek a segítségével az általad előállított tartalommal (sokszor fogjuk így hívni a fotóidat a továbbiakban) interakcióba léphetnek azok, akik találkoznak vele. Látszólag egyszerű, csakhogy...

A fenti kérdésre adott válasz, és a "csakhogy" folytatása az, hogy a lájk gomb megnyomásának valójában néha egészen kevés köze van a fotódhoz. Sőt, sokszor egészen kevés köze van hozzá. Miért?

Azért, mert a tartalomfogyasztók (a gombot nyomogatók) az esetek többségében összekeverik a témát a te munkáddal (annak a fotónak a helyszínen történő rögzítésével, utómunkázásával, terjesztésével, két szóval a bele ölt energiáddal és időddel).

A saját fotóim éppen úgy nem képeznek kivételt, ahogy a tieid sem, ezért most kicsit magam ellen is beszélek majd. Lássunk néhány klasszikus példát, amiket a családi albumból hozok (nehogy bárki mást megsértsek):

Cica. Ismerős, ugye? Ez a fotó az egyik legnagyobb hazai tömeges képmegosztó csoportban átlépte az ezer lájkot is (a tagok száma kb. 30.000 lehetett akkor, tehát ez kb 3,3%-os lájkolási arány; ezt mindig érdemes így arányaiban nézni, ha már számoljuk). Pedig ezen a képen egyébként semmi különleges nincsen: középre szerkesztett téma, kellemesre állított színek, és... CICA. Nagyjából ennyi. Tudom, most a saját munkámat becsmérelem kicsit, de fontos, hogy értsétek: itt nem azt értékelték a véleményezők, hogy milyen nehéz manuálisan befókuszálni kis rekeszértéken egy mozgó állatot, vagy hogy mekkora munka volt az ehhez szükséges felszerelés beszerzése. Erről fogalmuk sincsen. Ez itt számukra egyszerűen csak egy cica.

De mutatok másik, szintén saját példát is. Az alábbi fotó ugyanabban az elég népes csoportban átlépte a 3600 lájkot (kb. 12%-os lájkolási arány). És most nézzétek meg, mi van rajta:

Ez egy hatásos szimbólum, az újjászületés jelképe, afféle irodalmi toposz, mint a tenger vagy az álom. Nem számít, hogy régen terveztem már egy ilyen képet, és éppen találtam hozzá az erdőben egy megfelelő rönköt és beletűztem egy ágat (nem is ezért mentünk, portréfotózás volt). Nem ez a lényeg, hiszen ennek a képnek az előállításában sincsen semmi különleges lelemény vagy megfeszített munkaórák. Ez a fotó - csakúgy, mint a macskás, parlamentes, naplementés, dekoltázsvillantós, magasra kiülős, szivárványszínű-esernyős, stb. kép - főleg a témája miatt népszerű, nem (vagy nem csak) a bele fektetett idő, energia, vagy felszerelés miatt.

Ne érts félre: szó sincsen arról, hogy baj, ha egy fotó sok lájkot kap. Ez nagyon klassz dolog és bátorít, meg jó érzéssel tölt el minden alkotót. Lehet, hogy ténylegesen azért díjazzák, mert ki kellett ugranod egy repülőből az elkészítéséhez (ilyen esetben a tartalom hordozza magán az exkluzivitását vagy az előállítás nehézségeit, és ez felértékeli), vagy mert valóban valami egyedi, zseniális ötleted volt. A jó ötleteknek nem kell bonyolultnak lenniük ahhoz, hogy hatással legyenek a tartalomfogyasztókra. Ahogy a marketingben, úgy a fotózásban is élnek a klasszikus eszközök: az üzenet akkor megy át, ha

Egy pillanatig se gondold azt, hogy a fenti hat pontból neked szükségszerűen teljesítened kell egyet vagy többet. Ezek csupán arra vonatkoznak, hogy általában mitől népszerű egy kép a közösségi térben, nem pedig arra, hogy mitől színvonalas alkotás.

Minden fényképet le lehet bontani a fenti egyszerű elemzés szerint, és ha észrevettétek, a lista nem tartalmaz olyan elemeket, mint hogy "mivel készült a kép (telefon vagy fényképezőgép)", vagy hogy "mennyire profi a kivitelezés/utómunka". Ezeket a kérdéseket a szakma értékelheti, nem a nagyközönség, de az amatőr fotósok a legritkább esetben kapnak valóban szakszerű értékelést a képeikre, és nagyon meg kell becsülni azokat a közösségeket, ahol mégis.

Még a látszólag "szakosodó" csoportokban is, mint amilyenek mondjuk a TFCD/modell csoportok, rendszeresen kapnak több lájkot azok a fotók, amiken szebb a modell, vagy többet mutat magából, mint a helyi nagy átlag. Ez nem felháborító szexizmus, bárki könnyen felállíthatja az összefüggést, ha egy ideig statisztikázza a feltöltött fotókat. Így működik az emberi agy. Mindenkié. A téma/tartalom hathatós háttérmunkával győzedelmeskedik a szakmai szempontok felett általában még akkor is, ha részben értő a közönség.

A lájkkal tehát az emberek (a közösségi képmegosztós felületeken) sok esetben nem a képedre, hanem annak tartalmára reagálnak, és ilyenformán szinte mindegy is lenne, hogy ki készítette azt. Ez persze nyilván sarkítás, a dolog azért árnyaltabb. Természetesen vannak olyan alkotók, akiknek újabb és újabb munkáit az addig már bemutatott teljesítmény alapján nagyobb bizalommal és erősebb interakcióval fogadja a közönség, de ez megint más viselkedési minta/kategória, és később még lesz róla szó..

Most, hogy átvettük, miért téveszthet meg téged hobbi/amatőr fotósként a több/kevesebb lájk, nézzük meg, hogy van-e neki tényleges hatása egy alkotásra.



Jobb lesz-e egy kép a lájkoktól?

Nem. Ezt kipróbálhatod kísérleti úton is: töltsd fel a képedet, érkezzenek meg rá a szükséges visszajelzések (lájkok, kommentek, megosztások), majd nézd meg jó alaposan a fotót. Tedd mellé az eredetit. Na, változott valamit? Ugye, hogy nem.

Mit akar tőlem a Facebook?

Fontos, hogy megértsd: a közösségi oldalak célja, hogy a felhasználóikat szórakoztassák, de ezek a site-ok nem állítanak elő saját tartalmakat. Az internet harmadik korszakában élünk, amiben a “user generated content” a lényeg: a felhasználó állít elő mindent, és szórakoztatja vele a többieket. Téged pedig a többiek szórakoztatnak. Az oldalra feltöltött fotóidnak az üzemeltető szempontjából csak és kizárólag ez a célja.

A másik kulcs, hogy lásd: a Facebook és a hasonlók elemi érdeke, hogy saját felületükön tartsanak téged, vagyis minél több és jobban célzott, számodra releváns tartalommal áraszthassanak el, amikre te lehetőleg minél nagyobb számú interakciót adj lefekvés előtt az ágyban vagy fürdés közben a kádban nyomogatva a telefonodat. Tudod már, hogy miért: hogy ezzel leköss más felhasználókat, akik szintén az oldalon maradnak.

Ez nem ördögtől való logika, ez üzleti érdek: ha X oldalon vagy, X oldal reklámfelületein megjelenő reklámokat fogod látni/lekattintani, amiért ők több pénzt kapnak, mintha ott sem lennél.

Visszatérve az eredeti gondolatra: önmagában a te szakmai teljesítményedet egy dekával sem emeli az, hogy az embereknek tetszett vagy nem tetszett adott alkotásod. Ezt nem azért mondom, hogy ne szállj el magadtól. Inkább az lenne itt a fontos, hogy a helyén kezeld azt, hogy mi a népszerű és mi a színvonalas tartalom közti különbség.

Ez a te egyéni fejlődésednek a kulcsa, amitől nem csak jobb leszel, de elégedettebb is. Erre még visszatérünk később, ahogy arra is, hogy egy fotónak a saját fejlődésed, boldogságod elősegítsén túl lehet még számtalan célja, ami nem a népszerűség.

Az interakciók számának és a tartalom terjedésének összefüggése

Egy zárójeles megjegyzés ehhez a részhez, szintén a rendszert érintő turpisságról: van egy apró haszna annak, ha sokan lépnek interakcióba a fotóddal: az algoritmus többféle szempont alapján méri egy adott tartalom értékét, és ha valamit sokan megosztanak/lájkolnak/kommentelnek, akkor az oldal tudni fogja, hogy az közkedvelt, mert sokakat leköt.

Ha a fotódat sokan értékelik, akkor még több emberhez fog eljutni. Ezt nevezhetnénk user boosted distribution-nek, vagyis a felhasználók által erősített terjedésnek. Sok fotó azért jelenik meg több embernek, mint mások, mert az első 5-10-60 percben az algoritmus nagyobb értéket társított hozzá. Konkrét példa: a fent említett 3600 lájkos fotó még 4-5 nap múlva is organikusan jutott el sokak hírfolyamába (az organikus itt azt jelenti, hogy felhasználói cselekvés, mondjuk megosztás nélkül a hírfolyam maga mutatta meg azoknak, akik még nem látták). Mikor látsz te egy olyan képet organikusan megjelenni 4-5 nap múlva, amire “csak” 40-50 lájk érkezett? Soha. Sőt, az aktuális tartalom mennyiségétől függően általában 2-3 óra múlva “megy is a kukába” a kis pontszáma miatt.

Ennyiben tehát van jelentősége a közösségi interakcióknak, de ismétlem magamat: ennek továbbra sincsen kihatása a képed minőségére és a te teljesítményedre.


A fotózás nem versenysport

Sok amatőr fotósnak akkor megy el a kedve (rövidebb vagy hosszabb távon) a fotózástól, mikor nem kap annyi pozitív visszhangot a munkája, mint másoknak. "Pedig szerintem az enyém is van olyan jó." Ez megint csak a modern világ hibája, és azért jelentkezik, mert a közösségi oldalak igyekeznek mindent versenysporttá változtatni.

A marketingben ezt gamifikációnak hívják (fura így leírni magyarítva), és a lényege az, hogy "játékossá" tesznek mindent, ezzel mélyebben bevonva és elkötelezve a felhasználókat mindenféle tevékenységekbe. Ma már gamifikáljuk a webáruházak vásárlási folyamatait, a kérdőív-kitöltéseket, és az elképzelhető legunalmasabb dolgokat is (még a böngésződ is gamifikálva van: ha nincsen internet, és jön a Chrome no network connection oldala, a space megnyomásával máris játszhatsz a kis dino-figurával... addig is Google termékekkel szórakozol, nem a konkurensekével).

Viszont a gamifikációnak van egy nagyon nagy veszélye is: mindent versennyé változtat. Napjainkban már minden közösségi játék leaderbordokat tartalmaz, amiken láthatod, hogy ki vezeti a világranglistát. Teljesen mindegy, hogy mennyit toltad a Candy Crush Saga-t, mert Vietnámban volt valaki, aki még sokkal több pontot ért el nálad. És ettől el is megy a kedved az egésztől...

Az amatőr fotózás világában is megfigyelhető ez a jelenség: sokan a másik túlszárnyalásában látják a kiugrás lehetőségét, vagyis görcsösen próbálnak minél egyedibb, de főleg minél népszerűbb képeket megosztani a világgal. Aztán ha ez nem sikerül, vagy 5 perc múlva jön egy “jobb kép ugyanonnan, ugyanarról a hídról”, akkor csalódottságot éreznek.

De álljunk csak meg egy pillanatra! Hiszen ez nem verseny!

Levont a másik képe a te munkád érdemeiből valamennyit is? Nyilván úgy érzed, hogy igen, hiszen a tied majd kevesebb lájkot kap a másik miatt, de... Hoppá, hisz éppen erről volt szó fentebb: a lájkok száma valójában nem jelzi a te munkád értékét, azt meg főleg nem, hogy téged mennyire tesz boldoggá vagy elégedetté.

És ez itt a kulcs: akkor szabadulsz meg ettől a sok, az oldalak belső szabályai miatt rád rakódó feszültségtől és rossz beidegződéstől, ha átállsz örömfotós üzemmódba.

Minden munka vagy hobbi végső soron akkor kellemes időtöltés, ha az boldoggá tesz téged. Bármilyen dolgot lehet lelkesen csinálni, ha el tudod magaddal hitetni, hogy az neked valahol valamikor valahogyan a hasznodra lesz, és ettől boldog leszel. A fotózás mondjuk általában alapjáraton is boldogít, kivéve ha a lájkokra hajtasz.

Ha végre azért fotózol, hogy a saját minőségi igényeidet kielégítsd, hogy a saját szabadidődet örömmel töltsd el (ami lehet küzdelmes munka is, ha egy híd tetejére kell másznod a képért), akkor a folyamat és annak végeredmény fog boldoggá tenni, nem az arra kapott interakciók.

De ha mindenképpen elismerésre szomjazol, legalább törekedj arra, hogy ezt szakmai közönség előtt érd el. Nem, a képmegosztó oldalak és csoportok (kevés kivételtől eltekintve), illetve a kereskedelmi egységek/médiumok által hirdetett pályázatok (bármilyen szakmai zsűri ellenére) NEM szakmai közönségek. Ezek a széles publikum vagy a támogatók/szervezők ízlését tükröző felületek, ahol egyébként nem nehéz jó eredményt elérni, ha tudod, mit akarnak látni (cicát, kutyát, okostelefont, stb.). Aki tallózott már ilyen pályázat-győztes fotókból rendezett kiállítást, az magától is észre fogja venni ezt...

Egy szónak is száz a vége: válj örömfotóssá és ne hajszold a népszerűséggel összetévesztett valódi elismerést.



Kire hallgassak, ha ne a lájkokra?

Ez a rész erősen szubjektív, több okból is. Egyrészt mert a válasz elsősorban tőled függ, pontosabban attól, hogy általában kiknek a véleményére adsz az életben. Ha engem kérdezel, főleg magadra hallgass (bumm, mekkora közhely). Ahogy fentebb írtam, a legtöbb, nem szakmai jellegű megosztós csoportban sok az olyan véleményhuszár, akik örömmel szólnak hozzá a munkádhoz, csak éppen teljesen inkompetensek, vagy nem igazán szellemültek át a képed hangulatának/céljának megfelelően, így aztán csak felületes technikai apróságokat vagy értetlenségük jeleit tudják számodra odavetni. Ennek meg ugye semmi haszna, csak a szájkarate következik belőle...

Személy szerint azt tanácsolom, hogy érdemes olyan hobbi, amatőr vagy profi fotósokkal kialakítanod jó kapcsolatokat, akiket te magad valamilyen oknál fogva követendő példának tartasz. Ez nem kell, hogy azt jelentse, hogy mindenben egyetértesz velük, de ha vannak olyan dolgok, amiket szerinted jobban csinálnak (kompozíció, vágás, fények, színek, bármi), akkor őket érdemes lehet megkérdezned. Ilyen emberekkel hobbid kitartó elsajátítása közben mindenképpen találkozni fogsz, hiszen a tömeges megosztós és a szakmai csoportokban is látod majd a munkáikat (vagy nem, ha nem osztják meg őket - ilyen is van, bármilyen hihetetlen).

Viszont a saját és az ő érdekükben is egy tanács: ha véleményt kérsz, azt ne úgy tedd, hogy belinkeled a fotós oldalad, amin van 356 kép. Ennek semmi értelme. Szakszerű véleményt egy-egy képről érdemes és lehet nyilvánítani. Ne sokkold a másikat azzal, hogy az utóbbi 3 év eredményeit rázúdítod, mert azzal úgysem fog tudni érdemben foglalkozni. Többre mész, ha olyan alkotásokról kérsz időről időre véleményt, amik számodra is kérdést vagy kihívást hordoznak magukban.

A fotózás persze művészet. Vannak benne objektívnek látszó szakmai szempontok és van számtalan dolog, ami ízlés kérdése. Sokszor érdemes az elődök által kitapasztalt formulákat és szabályokat alkalmazni (portré esetén például nem jó kitekerni a modell mindenféle testrészeit csak azért, mert az szerinted egyedi lesz), viszont fenntartani a lehetőséget a saját megoldásokra. Ha a képed mondandója szempontjából elengedhetetlenül fontos, hogy a fele ki legyen égve, a másik fele meg be legyen bukva, és ez tudatos, akkor az úgy van jól és ne foglalkozz a kritikával, de ha azért lett ilyen, mert elrontottad a felvételt/utómunkát, akkor azért érdemes meghallani a kritikai hangokat.

A népszerűség hajszolásának pont az az egyik káros hatása, hogy a konstruktív/építő kritikát sem hallod meg, hiszen a te lájkvadász szemszögedből az rontja a képed "hírét". Mindenki ismeri a jelenséget, amikor nyilvános csoportokban érkezik egy aránylag korrekt kritika, majd a nyilvánvaló tények ellenére tagadó hisztéria és kifogások halmaza a válasz az alkotó részéről. Ezzel ugye senki sem lesz előrébb, viszont a fotód utóélete miatti aggodalom felülírja és elferdíti a szakmai fejlődésedet.



Más értelmes célok

Eddig arról volt szó, hogy mi ne legyen a fotóid célja (ne a közönségvisszhang). Tény azonban, és hiányosság lenne, ha nem említeném, hogy a boldog alkotáson túl amatőr fotósként is lehetnek további céljaid a megosztott munkáiddal. Éppen ezért megemlítek három további szempontot (a sok közül), hogy ezeket is tudatosan művelhesd.

A fenti képet én személy szerint imádom. Nagyon tetszik annak is, aki rajta van, így már megérte kimennünk elkészíteni. TFCD fotózás keretében született, így közvetlen anyagi hozadéka nem volt. Annak ellenére, hogy nekem mennyire tetszik, közzététele után mérsékelt visszhang fogadta (kevés lájk érkezett rá). Ha csak ezt nézném, és ez érdekelne, akár el is szontyolodhatnék, van azonban itt valami más is. Ha az ember portrét szeretne fotózni (mint most az én helyzetemben), akkor modellekre van szüksége, akiket vagy maga keres meg, vagy eléri, hogy őt keressék meg azért, mert tetszetősek a képei. Ez az egy fotó például három további konkrét érdeklődöt hozott számomra.

Kicsit marketingesnek tűnhet ez a szemlélet, pedig valójában hétköznapi logika bújik meg mögötte. Egy adott fotóval lehetnek olyan sajátos céljaid, amik speciális célcsoporthoz kötődnek (például további lehetséges portréalanyok figyelmének felkeltése). Ilyen esetben megint csak semmi jelentősége a teljes közönségre vetített népszerűségi mutatónak, hiszen pont elég az, ha a te célcsoportodat sikerült úgy megszólítani, hogy onnan minőségi érdeklődők érkeztek, akik majd dolgozni szeretnének veled. Szakszóval tehát jó volt a konverziód.

Az első példa elég konkrét volt, a második pedig afféle branding lesz, vagyis "márkaépítés". Mivel amatőr fotósként neked a fényképezés a hobbid, nem törekszel rá, hogy komoly anyagi bevételed származzon belőle (azt hagyjuk azokra, akik tanulták és hivatásosként űzik ezt). Ettől függetlenül lehet, hogy felmerül benned az igény, hogy a munkádat össze tudják kapcsolni a neveddel és kialakuljon valamiféle "fogyasztói tudatosság" veled kapcsolatban.

A márkaismertség miatt tud eladni a CocaCola annyi cukrozott italt. Ha holnaptól a boltok polcain a CocaCola teljesen más névvel és csomagolással jelenne meg, drasztikusan leesnének az eladásaik. A sok vásárló oka az ilyen és ehhez hasonló márkáknál a márkaismertség, az ehhez kapcsolódó bizalom következménye. Nekünk persze nem kell ilyen messzire menni, amikor arról beszélünk, hogy felismerik a képeid és összekötik a "személyes márkáddal", de nem árt tudni, hogy a pszichológia hogy néz ki a jelenség mögött.

A te tevékenységed attól lehet márkaépítő-jellegű, ha a képeidet az emberek fejben össze tudják kapcsolni veled, vagy ami még jobb: felismerik akkor is, ha nem a te neved alatt jelenik meg. Ezt hobbifotósként sokféleképpen el lehet érni, például ha már kialakult, egységes stílusod, jellegzetes színhasználatod vagy témáid vannak, vagy a címadásod olyan, hogy az mindig felismerhetővé tesz, esetleg plusz tartalmakat szolgáltatsz a képeidhez (mondjuk röviden mindegyiknél leírod, hogyan készültek, miért érdekesek). Mindez részben az alkotási folyamaton kívül elhelyezkedő szempont és nem szabad, hogy a kreativitásodat visszafelé haladva befolyásolja, de mellékes célként ott lebeghet a szemed előtt.

A personal brandingnek ez a fajtája megint csak nem függ a lájkok számától, hiszen - ahogy az első példában, úgy itt is - kiválaszthatsz egy kisebb célcsoportot, akik neked értékes közönséged lehetnek (mondjuk a portréfotósok, a régi objektívekkel fotózók, a budapestiek, a metró szerelmesei, kutyabarátok, asztrofotósok, stb.). A kisebb célcsoportot jobban ismered és hatékonyabban is kommunikálsz velük, az pedig, hogy a csoporton kívüliek kevésbé hajlamosak a képeid lájkolni, innentől sokkal kevésbé fog téged érdekelni. Nem kell ugyanis mindenkire lőnöd, a valódi érdeklődőid azonban ténylegesen aktívabbak lesznek.

!

A harmadik példa olyan anyagi jellegű kérdés, mely amatőr fotósként is érinthet. Ha képeid már elég jó minőségűek, akkor könnyen lehet, hogy stock-oldalakra is bejuthatsz velük és ott árulhatod őket. Ez azonban azért legalább annyira veszélyes, mint a like-ok gyűjtése, mert a cél itt is meghatározhatja az alkotást magát: az igazán jó stock fotós "kereskedelmi" fejjel gondolkodik, vagyis azt mérlegeli, hogy mit fognak sokan megvenni (témát és kidolgozást is így választ). Ez nagyban beszűkítheti a kreativitásodat és a mozgásteredet, ugyanakkor legalább ellentétben áll a like-vadászattal, hiszen a stock-ra készült képeket nem fogod feltenni máshova (például közösségi oldalakra, ingyenesen elérhető formában).



A "megosztós fotográfia" kora

És most azoknak, akik idáig eljutottak, és nem unták még magukat halálra, összefoglalnám picit, hogy miért kell egyáltalán cikket írni a fotóid meg a lájk-gomb viszonyáról.

A fotózás hajnalán, mikor Daguerre és Talbot megalkották az első fotográfiának számító képrögzítő eljárásokat, még nagyon kevesen értettek ehhez a hivatáshoz. Ez nagyon-nagyon sokáig nem is változott, egyrészt mert bonyolult volt a folyamat, másrészt pedig mert drága. Nem léteztek a nagyközönség igényeit kiszolgáló egyszerű fotómasinák, sőt a nagyközönség igényei sem léteztek még.

       

A privát fényképezés tulajdonképpen a Kodak úttörő munkájával kezdődött a 19. század végén. Ez a cég szolgáltatta azokat a technikai megoldásokat és alapanyagokat, amik segítségével egyre többen kapcsolódhattak bele a fotózás kalandjába. Bakugrásokkal haladunk, így itt nem is részletezem az összes történést (akit mélységeiben érdekel, annak ajánlom Stemlerné Balog Ilona könyvét, ami a Történelem és fotográfia címet viseli).

A 20. században továbbra is megmaradtak a profi fotósok, akik akár műteremmel rendelkeztek, akár vándorfényképészek voltak, igen magas minőségben űzték szakmájukat, azonban - főleg a második világháborút követően - gyorsan emelkedett azoknak a száma is, akik nem hivatásszerűen gyakorolták a fényképezést. ők voltak az első amatőr fotósok, akiknek a század második felében többnyire a 35mm-es film és a távmérős vagy SLR gépek jelentették a fotózást.

Ettől függetlenül mindez drága hobbi volt, és hiába emelkedett az amatőr fotósok száma, az elkattintott képek döntő többsége családi albumokban kötött ki, azokat a nagyközönség sosem látta. E hiányosság áthidalására jöttek létre fotós csoportok, szakkörök, ám ezek is többnyire zártan működtek. Amiről ma itt beszélnünk kell, az már szorosan kapcsolódik az internet megjelenéséhez és ahhoz a képességhez, hogy az egyének is széles tömegekhez tudják eljuttatni tartalmaikat (jelen esetben fotóikat).

A megosztás lehetősége mellett természetesen a technikai horizont is drasztikusan kitágult: a digitális fotózás beköszöntével lassan minden eszköz képrögzítő szenzorokat kapott. Főleg a fotózásra alkalmas okostelefonok elterjedésével következett be hatalmas robbanás az évente létrehozott fotók számában.

A megnövekedett mennyiségű tartalom és a megosztás lehetősége kéz-a-kézben eredményezték a mai tartalomsokkot (rengeteg képet küldünk fel folyamatosan a közösségi hálózatokra: naponta kb. 300 millió fotó kerül feltöltésre csak a Facebook-ra) és persze azt is, hogy az emberek többsége a kép elkészítésének tényétől már többé-kevésbé fotósnak érzi magát.

Pontosan ez az, amit senki sem tett rendbe a fejekben. Régen ugyanis a fotózás képessége egyet jelentett azzal, hogy valamennyire értek e mesterséghez (hiszen nem voltak automata üzemmódos gépek meg autufókusz), napjainkban azonban a lehetőség és a képesítés elváltak egymástól. Egy majom is alkothat DSLR géppel (volt is rá példa, nem bántásból írtam ezt), nem kell értenie a fotózáshoz.

Viszont ezen a ponton szükséges elválasztani a fotóst a fotózásra képes eszközt birtokló személytől. Szerintem fotósnak (bármilyen kis mértékben) csak az vallhatja magát, aki legalább minimális tudatosságra törekszik a tevékenysége során. Ezért van az, hogy bár egyre többen kapnak/vesznek drága digitális gépeket, többségük ettől még nem lesz fotós, hiába érzi magát annak. Ennek klasszikus tünete az a fentebb már részletezett jelenség, hogy a csodás naplemente lefotózása, amit véletlenül látunk munkából hazafelé, és amiről népszerű kép készül a villamos ablakából sok közösségi reakcióval, nem tesz senkit valódi alkotóvá.

Ezek után csodálkozol, hogy megszaporodott az “X.Y. photography” oldalak száma? Ma már nem kell saját domain nevet venned ahhoz, hogy weboldalad, és ezáltal megjelenési felületed legyen. Elég csak egy oldalt kreálni valamelyik közösségi öbölben, és kezdődhet is az ámokfutás.

De mi is a célja a fotós oldaladnak? Az, hogy megmutasd másoknak a képeid és erre pozitív visszajelzések érkezzenek? Értem-értem, akkor tehát lájkokra hajtunk? És van ennek értelme a fentiek szerint? Naugye, hogy nincsen. Önmagában legalábbis nincsen.

A megosztás ma népbetegség, csak gyógyszer nincsen rá.

"Amit nem láttak a többiek, az meg sem történt..." Ugyanez a gondolkodásmód áthatja az amatőr fotósok világát is. Azzal persze nincsen semmi gond, hogy a kezdők is szeretnének véleményt kapni a munkájukra, hogy adott esetben azt felhasználva léphessenek tovább. A gond azzal van, hogy ha a visszajelzések minőségét és mennyiségét összekeverik a munkájuk minőségével vagy értékével. Értitek a különbséget?

Ezek után ha legközelebb fotózni indulsz, mi jár majd a fejedben? Az elérhető népszerűségi mutatók, vagy a saját elvárásaid és ötleteid megvalósításai a fontosabbak?



Mit akartam adni útravalónak?

• A fotózás minőségi, nem mennyiségi kérdés, ezért semmi értelme a lájkok számának.

• A fotózás (akár hobbi, akár hivatás) egyéni fejlődés kérdése és valahol önbeteljesítés, ilyenformán pedig nem a közizlés kiszolgálója (kellene, hogy legyen).

• Ha a lájkokra utazol a képeiddel, akkor olyan csalódások fognak érni, amik nem tükrözik az egyéni teljesítményedet.

Horváth Krisztián,
2016


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Ezek is tetszeni fognak:


Manuális lencse digitális vázon

Napjainkban nagy népszerűségnek örvend a régi manuális objektívek használata modern digitális vázakon. Egyre többen fognak bele a “vintage-mániába”, és előkeresik szüleik, nagyszüleik régi fotós felszerelését, hogy a lencséket kitisztítva felrakják azokat DSLR gépeikre. Azok pedig, akik nem családi örökség útján jutnak e régi üvegekhez, a használt piacokon keresik őket, ahol soha nem tapasztalt mennyiségben forognak ezek a szinte már muzeális, de kiválóan használható optikák. Tovább olvasom...

FullFrame vs. APS-C

Az utóbbi években számos fotóstárssal beszélgettem technikai kérdésekről, és azt tapasztaltam, hogy sokakat foglalkoztat a szenzorméretek problémája, illetve az ehhez kapcsolódó felszerelések kérdése. Az átfogó 50mm-es tesztünk után világossá vált számomra, hogy érdemes egy rövidebb írást szentelni ennek a témának. Ebben a munkában arra törekedtem, hogy a különböző méretű érzékelőket több szempontból is összehasonlítsam, valamint illusztráljam is a különbségeket. Tovább olvasom...

Mi a gond a modern objektívekkel?

Néha olyan nehéz az embernek szavakba öntenie, amit a tapasztalataiból felépített magában, és át szeretné adni másoknak is. Így vagyok a régi optikák "természetesebb, hangulatosabb" képi világával kapcsolatban is. Mikor ezt a kérdést kell ecsetelnem, magam is bajban vagyok, hiszen nehéz objektív szempontok szerint értékelni. És ekkor, egyszer csak szembe jön velem a neten Yannich Khong cikke, amit elolvasok és csak bólogatok hevesen. Nem szoktam külföldi szerzők anyagait átvenni, mert az egyszerű fordításoknak nem látom értelmét, meg egyébként is inkább magam próbálom ki a dolgokat. Most viszont szeretném veletek megosztani ennek az írásnak a legfontosabb gondolatait és "adatait", körítve kicsit a saját meglátásaimmal és a régi manuális lencsékkel kapcsolatos tapasztalataimmal. Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A kész anyag előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Kupcsik Dórinak, Fáber Marcellnak és Benedek Lampertnek. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak. Borítókép forrása.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2016 (eredeti megjelenés: 2016. szeptember 29., utolsó módosítás: 2017. november 5.)