Vagy elgépeltél valamit, vagy én töröltem olyasmit, amit nem kellett volna.
Ha szerinted itt a hiba, akkor küldj egy üzenetet, és kijavítom.
Ha a címben nem vagy biztos, próbálj meg a menü segítségével a kért oldalra navigálni.
Minden rendben lesz!
Mesélek egy sztorit. Évekkel ezelőtt kimentünk november végén, még éppen a karácsonyi szezon előtt Bécsbe, kutatásokat végezni az Österreichisches Staatsarchiv-ba (ez a Hadilevéltár, ahol rengeteg pokoli érdekes és értékes magyar vonatkozású anyagot őriznek többek között a Monarchia idejéből). Egy napos forduló lett volna, ezért nem is készültünk ott alvásra, pénz sem volt nagyon nálunk. A csapat java - kettőnket kivéve - a délutáni vonattal hazautazott, én pedig másodmagammal azóta már feledhetőnek tartott képeket kezdtem készíteni.
Természetesen a menetrendet elnéztük (oké, valójában én nézTEM el), így a pályaudvarra érve észrevettük, hogy aznap már egyáltalán nem megy vonat haza. Egyetlen árva eurónk sem volt, mert mindent bécsiszeletre és sörre költöttünk délután egy hangulatos kis vendéglőben a Südbahnhof-tól nem messze. A kártyám pin-kódját természetesen sosem tudom, így arra jutottunk, hogy a november végi hidegben és szitáló esőben a városban töltjük az éjszakát. Mivel egy elmebeteg vagyok, az akkuk utolsó lehelletéig fotóztam, Katust meg az ideg kerülgette, és legalább háromszor meg akart gyilkolni.
Az este felejthetetlen pontjai voltak a Westbahnhof melletti placcot ellenőrző éjszaki figurákkal való kézfogás (szerintem meg akarták vásárolni Katust, csak nem értettük egymást - lélekben már azon gondolkodtam, hogy a fényképezőt mentsem-e, vagy őt) és a valóban kellemes illatú hajléktalannal való beszélgetés, aki életében már többször is látta Szűz Máriát, és bontatlan dobozos sörrel lepett meg minket az éjszaka közepén. Arról is mesélhetnék, hogy miért ne a város legillusztrisabb parkjában, az osztrák köztársasági elnök hivatala mellett próbálj meg megszabadulni a nap folyamán elfogyasztott sörtől...
Viszont ez csak egy 404 oldal, ezért ha további részletek is érdekelnek a sztoriból, kénytelen leszel rám írni.
Amikor a 2010-es évek elején fényképezni kezdtem, valami ilyesmi vezérelt engem is. Fotós azóta se lettem, megmaradt ez szenvedélyes hobbinak, mégis talán tanulságos történetet mesélhetek arról, hogyan terjesztheted ki te is a kreativitásodat, ha kilépsz a tudásod, a megszokásaid és a felszerelésed komfortzónájából. 
hispan's photoblog
te
mi
én