hispan's photoblog
site version 10.2.3.5


Régi adósság:
Canon nFD 1.2/85L teszt


Három éve lógok neked ezzel a cikkel, de nem ok nélkül tartott ilyen sokáig.
Miért lett ez a 30 éves portréobjektív az alapoptikám? Most kiderül.


2019. február 24. • frissítve: 2022. január 31. • Horváth Krisztián

Fontos: ez a cikk évekkel ezelőtt jelent meg először, és bár azóta minden bizonnyal frissült, tartalmazhat olyan információkat, amik mostanra elavultak.

Nagyon restellem a fent említett súlyos késedelmemet. Az egyetlen ok, amiért nem tudtam soha befejezni e sorokat, az, hogy a tesztalanyul szolgáló 85mm-es objektív letehetetlen darab, és hétről hétre megdobogtatja a szívemet. Most viszont ideje végre megosztanom veletek az örömöket, amiket eddig okozott nekem a Canon egyik legkivételesebb optikája, a türelmetekért cserébe pedig ez lesz az eddig megjelent leggazdagabban illusztrált cikk.



Miről fogsz olvasni?

Csak ritka esetekben hozok nektek olyan írást, ami egyetlen optikáról szól, de őszintén hiszem, hogy a Canon nFD 85mm f/1.2L megér egy misét (vagy egy istentiszteletet - ki mivel kábítja magát). Amellett, hogy ez az egyik legcsodásabb 85mm-es objektív, amit valaha gyártottak, rajta keresztül rövid betekintést nyerhettek az FD széria történetébe, ami azért érdekes, mert ez az éra tette igazán nagy gyártóvá a Canont.

Az FD csatlakozás műszaki szempontból is igen izgalmas (talán a legösszetettebb manuális jelátviteli rendszer volt, mielőtt a fotós világ elkezdett átállni az elektromos megoldásokra). Az ehhez gyártott vázak és főleg az optikák két évtized alatt átvezették a fotózást az 50-es és 60-as évekből a technikailag jóval összetettebb jelenbe.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?



A Canon FD története

A Canon cég 1971-ben jelentette be FD csatlakozós rendszerét, mely a korábbi FL csatlakozást váltotta, a legelső ilyen váz pedig a Canon F-1 volt. Ez a cég első lépése volt a professzionális SLR-gépek felé (mégpedig igen nagy lépés, az F-1 azóta is legendás darab). Az FD csatlakozás képes volt fogadni a korábban gyártott FL optikákat is, igaz csak korlátozott funkcionalitással.

Az FD-rendszerű optikákat több generációban készítették, így jól elkülöníthető érákat találunk. Az első, a ‘70-es évek eleji objektívek ezüst frontgyűrűvel készültek, így e legkorábbi darabokat chrome- vagy silver-nose névvel is illetik. Már ezek is megkapták az S.C. (Spectra Coating) vagy S.S.C. (Super Spectra Coating) bevonatokat, ám ebben az időszakban ezt még nem jelölték külön.

Az évtized második felében jelent meg az FD lencsék újabb generációja, mely elhagyta a króm keretet, és felkerült a névtáblákra a vörössel írt bevonat-megjelölés. 1978-ban bevezették az “új” vonalat, (new FD, nFD, FDn), ahol elhagyták a bevonat külön jelölését, hiszen itt már majdnem minden objektív S.S.C. kivitelben érkezett. A ‘80-as években gyártott darabok olyan modern megoldásokkal is bírtak, mint a fluoridos bevonat, az aszférikus lencsetag és az ultra-kis szórású optikai elemek. Azok a típusok, amik e technológiákat mind tartalmazták, megkaptál az “L” jelölést (luxury), mely a mai napig használatos a gyártó prémium optikáin.

A több mint két évtized alatt 19 féle FD-váz és 134 féle FD-bajonettes optika készült. A speciális megoldások (például tilt-shift, szabályozható soft-focus portré, 500mm-es tükrös tele, cirkuláris és diagonális halszemek) mellett a hagyományos kivitelek 7,5mm-től egészen 1200mm-ig lefedték az igényeket, köztük számtalan olyan legendás darabbal, melyek optikai konstrukciójukat tekintve a ma is gyártott EF-bajonettes objektívek közvetlen elődjei.

Ezzel az FD-széria az egyik legterjedelmesebb kínálatot felmutató modern rendszer volt a digitális világ beköszönte előtt, és igen népszerű volt a ‘70-es és ‘80-as években. Az AE-1 (és AE-1 Program) vázakból például több mint egy millió darabot értékesítettek. (Anno én is beszereztem egy AE-1 Program vázat, ami igen jól mutatott a 85mm-es optikámmal, de fogok ennél jobb partnert is mutatni az objektívnek nemsokára.)

Maga az FD rendszer 1987-ig élt, mikor is megjelent a Canon EOS, és vele az EF-bajonett, ám ez után is gyártottak még FD-s gépeket (a T60 például 1990-ben jelent meg; ez volt az utolsó ilyen váz).

Az FD rendszer távozásának oka az volt, hogy nem támogatott semmilyen elektronikus jelátvitelt és autofókusz megoldást, melyre a ‘90-es években már szükség volt. Bár az előbbi megkötés igaz, az FD-szériának volt négy AF-képes lencséje, viszont az AF-rendszer itt teljes egészében az optikán volt, és csak a parancsküldés erejéig kapcsolódtak a vázhoz (hármat csak a T80 váz tudott kezelni, egy viszont önállóan is működött, bármilyen FD vázon).

Létezett ezen kívül egy speciális FD váz is, a Canon AL-1 QF, mely zónákra osztott képmezejével és segédtükrével a fázisalapú élességállítás előfutára volt, igaz ez csak fókuszsegédletet adott (na de milyet, uram-atyám, imádom; később még lesz róla szó a cikkben).

Az analóg fotósok körében az FD a mai napig igen népszerű, hiszen kiemelkedő minőséget garantál, a felszerelés ára ennek ellenére az utóbbi két évtizedben jelentősen esett (mint a legtöbb filmes vázé). Bizonyos FD-lencsék ára azonban - ahogy arról majd a cikkben még lesz szó - minden bizonnyal emelkedni fog...

Ennyit az FD rendszer történetéről. Ha érdekelnek további FD-s nyalánkságok, ezeket találod még a blogon: Canon nFD 300mm f/2.8 L tisztítás és teszt; Canon nFD 800mm f/5.6 L tisztítás és teszt.



Az FD bajonett

A Canon FD bajonettje az egyik legbonyolultabb mechanikus csatlakozási forma 35mm-es gépekre, gyakorlatilag a digitális éra előtti utolsó megoldás, mely igen széles lehetőségeket adott a fotósnak. Az 1970-es években csak néhány gyártó rendelkezett olyan csatlakozással, mely lehetővé tette lencséi számára az FD által megvalósított változatos manuális és programmódokat (Av, Tv, P).


[X] hirdetés

Magukon az FD lencséken állítható az A-M blendemód, de nem külön kapcsolóval, hanem a rekeszérték-gyűrűn (számozás, majd külön “A” jelzés). Ilyen módon az eredeti FD váz (típustól függően) képes a rekesz-előválasztásos móddal automata blendebeugrasztásra, de teljesen manuális módra is állíthatjuk a blendekezelést. A csatlakozás precizitását és összetettségét jelzi, hogy nem csak az adapterre nehezebb feltenni, de még a lencse hátsó kupakját sem lehet csak úgy felrakni.

A megoldás előnye azonban a precizitásban nyilvánul meg: mivel a kapcsolódó funkcionális alkatrészek a vázban és a lencsében egymáshoz képest nem csavarodnak el felhelyezéskor (ahogy a bajonett felületének java sem), így rengeteg mechanikai problémát kiküszöbölt a gyártó. A kettős kallantyúra azért van szükség, mert így nem csak az automatikus rekeszérték-választás működik (záridő-előválasztásos mód vagy teljes záridő-automatika, Tv), hanem a teljesen nyitott rekeszen történő fénymérés is (vagyis a beállított rekeszértékkel a váz már elektronikusan számol a fénymérés során, mint egy modern DSLR, vagy elektronikusan kalkulál rekeszértéket Tv módban a kívánt záridőhöz, mely blendeállást csak az exponálás pillanatában valósítja meg). Micsoda mechanikai gyönyörök!

Kétféle FD-megoldással is találkoztam. Az első generációnál a felhelyezés után a bajonett és a lencse is egy helyben marad, csak az alsó gyűrűt szorítjuk rá a bajonettre kis elforgatással (tehát bekattanó biztonsági pöcök itt nincsen). Nagyon sok korai 1.8-as és 1.4-es 50-esen figyelheted meg ezt a módszert. E megoldást angolul breech-locknak nevezik.

A cikkben szereplő nFD 1.2/85L optika előbbivel szemben látszólag úgy helyezhető fel a vázra, mint egy mai bajonettes objektív: az illesztés után az optika egész háza elfordul (kattanásig, külön biztosító gomb van a lencsén), viszont a mechanikus pöckök helyzete hátul fix, így a bajonett java (a hátsó lencsetag körül) egy helyben áll. Ez a New FD (nFD) kivitel, mely bár használat szempontjából jóval praktikusabb és kézreállóbb az elődjénél, szervizelésnél sokszor egy rémálom.

A váz nézőpontjából mindkettő azonos, csupán az elforduló/helyben maradó alkatrészek száma más, illetve az újabb, 1981-től használt módszernél jóval gyorsabban cserélhetőek az objektívek.



De hol vannak manapság az FD-lencsék?

Aki forog a használt piacok vagy a régi analóg felszerelések világában, netán használ régi manuális lencséket digitális vázon, az biztosan észrevette már, hogy kiváló képességeik ellenére az FD-s optikák távolról sem olyan népszerűek manapság, mint mondjuk az M42-es megoldások. Ennek 2mm az oka.

Bár napjainkban egyre jobban terjednek a tükörmentes vázak, a mirrorless gépekkel szemben még mindig rengeteg a tükrös megoldás. A DSLR rendszerek között a legnépszerűbbek a Canon, a Nikon és a Pentax vázai, ezek bázistávolságai azonban rendre 44mm, 46,5mm és 45,46mm. Ezzel szemben az FD rendszer bázistávolsága 42mm, ami azt jelenti, hogy nem lehet (teljes funkcionalitással) felhelyezni az FD lencséket egyik fentebb említett rendszerre sem.

Az általános szabály szerint ha egy váz bázistávolsága nagyobb, mint a rá adaptált optikáé, akkor nem lesz végtelen fókuszunk (az objektív lencséi a szenzor felé közeledve adják a végtelent, de ilyen esetben a lencserendszer nem tud elég közel kerülni a szenzorhoz). Az FD-bajonettnél ráadásul bonyolult mechanikus megoldás is található az objektívek hátulján, ami további helyet igényel, így még távolabb kerülünk a végtelentől.

Nem tartom kizártnak, hogy amikor a Canon bevezette az EF bajonettet és kivezette az FD-t, szándékosan választottak nagyobb bázistávolságot az új rendszernek, hogy a fotósoknak teljes felszerelésüket le kelljen cserélni, és ne tudják a továbbiakban használni FD-s optikáikat az új EF-vázakon. Ez üzletileg érthető megoldás, azonban egészen a legutóbbi időkig komoly fejtörést okozott. Léteznek ugyan FD-EF lencsés adapterek, de ezekkel éppen az a baj, hogy a gyenge minőségű kiegészítő lencse az FD-s optika kiváló képét rontja.

Természetesen a bajonett helyzete nem jelenti azt, hogy annak módosításával a hátsó lencsetag ne kerülhetne elég közel más rendszerek szenzoraihoz. Nagyon sok kiváló minőségű FD objektívhez gyártanak "EF átépítő készletet", magyarul olyan alkatrészeket adnak neked a régi FD optikádhoz, amivel kicserélheted az FD véget egy EF végre. Bár autofókuszod természetesen nem lesz, legalább felteheted és végtelen fókusszal használhatod régi FD optikádat Canon EF vázadon. Ez a weboldal például számtalan típushoz kínál otthon is használható átépítő csomagot. Ezen a weboldalon is találunk egy csomó típust, köztük a cikkben szereplő nFD 1.2/85L-hez valót is.

Ez az oka tehát annak, hogy az amúgy igen magas minőségű FD-arzenál tagjait sokkal kevesebbet látni. Változóban van azonban a világ, hiszen a mirrorless gépeknél a tükör hiánya miatti drasztikusan kisebb bázistávolság szinte mindent adaptálhatóvá tesz. A Sony mellett bűnös késéssel ugyan, de a Nikon, a Canon és a Panasonic is piacra dobta a saját fullframe mirrorlessét. Ez a szegmens ha lassan is, de ébredezik, és az A7 szériának hála évek óta fullframe szenzorokat is használhatunk az eredetileg is 35mm-es filmhez gyártott, de modern tükrös digitális rendszerekre eddig nem adaptálható régi optikákkal.

A tendenciákat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kiemelkedő minőségű, de eddig kevéssé kompatibilis, így problémásan használható FD-lencsék ára az utóbbi pár évben erősen emelkedni kezdett, hiszen megjelent egy új réteg, aminek felszerelése alkalmas az FD-optikákhoz. Azt javaslom, aki gondolkodik FD-s üvegek használatában, az mielőbb kezdje el beszerezni őket, mert ha még jobban beindul a fullframe mirrorless piac, akkor további komoly áremelkedések várhatóak FD-fronton.



FD-bajonettes optikák adaptálása

Ahogy azt fentebb említettem, DSLR gépekre nem igazán lehet feltenni az FD-s objektíveket (vagy csak komoly kompromisszumokkal), ellenben például az E-mount gond nélkül fogadja őket. Ehhez mindössze egy párezer forintos konvertergyűrűre van szükségünk, mely jelen esetben nem csak a fizikai kapcsolatot fogja biztosítani a váz és a lencse között, hanem van még egy nagyon fontos feladata: fel kell húznia a blendeállító kart.

Erre azért van szükség, mert az FD-s optikák csak akkor rekeszelnek manuálisan, ha ez a hátsó kar felhúzott állapotban van (vagyis ha a lencse akár FD-s vázon, akár megfelelő konvertergyűrűn van). Az FD-hez gyártott konvertergyűrűkön a kart felhúzó pöcök egyébként nyitható és zárható, így anélkül lehet kiiktatni, hogy szerelni kellene (bár “open” állapotban a fentiek szerint értelem szerűen nincsen rekeszállítási lehetőség).

E-mount-ot használva elektronikus gyűrű sem kell, hiszen a focus peaking fókuszsegédlet enélkül is működik, ezzel segítve a tökéletesen precíz fókuszálást fényerős optikákkal is.

Ide kattintva elolvashatod a Sony NEX kompatibilitási cikk Canon FD-re vonatkozó részét.



Unalmas tények az nFD 1.2/85L-ről

Mai kalandozásunk főszereplője a valaha gyártott egyik legkifinomultabb manuális 85mm-es objektív, a digitális éra előtti időszak egyik utolsó gyöngyszeme. Azt írják róla, hogy az FD-széria ékköve, és sokan csak emiatt az optika miatt váltottak anno a Canon rendszerére.

Kiemelkedő képminőséget garantál annak ellenére (vagy amellett), hogy kezdő fényereje megelőzve a versenytársakat f/1.2. Ez az érték már önmagában feltűnést keltő, és ha hozzávesszük még azt is, hogy milyen fejlett technológiákat pakoltak bele, akkor semmi kétség: időtlen klasszikussal van dolgunk.

A tesztben szereplő L-es (FDn) változat előtt létezett egy korábbi kiadás is (sima FD), melyen még nem volt vörös L betű, de ugyanúgy S.S.C. bevonatos üvegekkel és aszférikus lencsetaggal gyártották, mint a későbbi verziót. A korábbi verzió rögzítéséről még az elcsavarható gyűrű gondoskodott, vagyis felhelyezéskor nem az egész objektív fordult. Erről a változatról bővebben ide kattintva olvashattok.

Az 1980-tól 1987-ig gyártott FDn verzió már hordozta a több, fentebb fejtegetett fejlesztést összefoglaló L jelölést és a mai napig használt vörös gyűrűt is. 8 lencsetagot 6 csoportban tartalmazó optikai rendszerének hátsó lencsetagja fix (nem mozog előre-hátra fókuszálás közben).

Az optikát 8 lamellás rekesszel szerelték, mely f/1.2 - f/16 értékek között állítható 1.2 - 1.4 - (1.8) - 2 - 2.8 - 4 - 5.6 - 8 - 11 - 16 ugrásokkal. A rekeszérték-skála osztásának végén található a biztonsági kapcsolóval elkülönített A mód, melyet az arra alkalmas FD-s vázak tudtak kezelni (automatikus rekeszérték-választás, fénymérés nyitott rekesszel, beugró rekesz mód).

Közelpontja 0,9 méter, leképezési aránya 1:8.3 (0.12x), makró feladatokra tehát teljesen alkalmatlan. Súlya 680 gramm körül van, ami jóval kevesebb, mint az EF-es utódé.

Külön fényellenző van hozzá (BT-72), mely bársony béléses, és nem a 72mm-es szűrőmenetbe csatlakozik, hanem a neki kialakított peremekbe (így el is takarva a gravírozást és a piros karikát a frontlencse mellett). Ez már a manapság is ismert és megszokott EF-es megoldás.

Mostanában komoly pénzeket kérnek el az eredeti tartozékokért. BT-72 fényellenzőt láttam már elkelni 15.000 forint körüli összegért is, de ugyanúgy egy eredeti doboz is talált már gazdára 10.000 forintért az eBay-en. Szerencsére a tesztben szereplő példányhoz megvannak az eredeti kupakok és ellenző (bár élesben nem ezeket használom rajta, nehogy bajuk essen vagy elhagyjam őket).

Ha ennek a szörnyetegnek az ára láttán a rémület és a borzalom keveréke fog el bennünket, van egy jó és egy rossz hírem: ez már csak drágább lesz, viszont van neki olcsóbb, 1.8-as fényerejű testvére is!

A kistesó képminősége is roppant figyelemre méltó, ahogyan az építési minősége sem tér el sokban az 1.2-estől. Pár tesztképet és gondolatot vele kapcsolatban erre a Vintage Pub-os bejegyzésre navigálva találhatsz.



Anyagminőség, építési minőség, kényelem

Kézbe fogva az ember mindjárt fogalmat alkothat arról, hogy mit is jelentett régen az L-es minőség. Mint amikor valaki az alsóbb kategóriás EF-S lencsék után először érinti az EF 70-200 f/4L-t (ez gyakori belépő az amatőröknél az L-es világba, nekem is felejthetetlen élmény volt az első ilyen optikám). Az FD 1.2/85L sem okoz csalódást, hihetetlenül masszív, minőségi hatást kelt.

A rekesz és a fókusz is finoman és egyenletesen jár, sehol sem hallani felesleges kattogást vagy súrlódást. Az ütközési pontok is lágyak, finomak. A kellemes fókusz a duplamenetes mechanikának is köszönhető, és álomkönnyen mozgatja az amúgy elég súlyos lencsetagokat. Külső kialakítását tekintve is előnyös, hiszen a fókuszgyűrű mintázott gumival burkolt, felülete pedig az átlagosnál sokkal nagyobb, így a manuális élesség-állításhoz minden adott.

Apropó ha már élesség-állítás: a közelpontról már volt szó, az osztás vége pedig 10 méter után van, vagyis a szokásos 85mm-es gondolkodásmóddal számolhatunk, ha tudni szeretnénk, mikor futunk bele a végtelenbe. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a legerősebb háttérmosást 0,9 és kb. 3,5 méter között kapjuk, 4 méter környékétől pedig egyre erősebben élesedik a háttér (8-9 méter környékén már elhanyagolható a mosás).

Ahogy az EF üvegeken, úgy az FD-szérián is él a Canon mai napig használt dátumkódozása, vagyis mindegyik optikáról pontosan tudni lehet, hogy melyik évben és melyik hónapban, melyik Canon gyárban gyártották (a dátumkód nem keverendő össze a szériaszámmal).

Jelen esetben az UD0802 kódot a következőképpen lehet feloldani: az U jelöli a gyárat (ebből három lehet: Utsunomiya, Fukushima és Oita), a második betű pedig a gyártási évet (jelen esetben a D 1989, 1963 vagy 2015 lehet - az optika állapota és szériája alapján magától értetődően 1989; a betűkód mindig az elejére ugrik, ha elfogynak a betűk az ABC-ből, íme a teljes táblázat). A négy számjegyből az első kettő a gyártási hónapot jelöli (jelen esetben a 08 augusztust), az utolsó két szám pedig a Canon titka marad.

A fentiek alapján összetűzésben vagyok a hivatalos gyártási periódussal, mert a tesztben szereplő példány a dátumkódja alapján 1989-ben készült, viszont ezt a típust hivatalosan csak 1987-ig gyártották.



Képminőség

Kár is lenne kerülgetni a forró kását: ez az optika még nyitva, a legnagyobb fényerején is élesebb és kontrasztosabb, mint a legtöbb más objektívem rekeszelve. Ez önmagában is sokat elmond arról, milyen elvárásokkal lehetünk felé.

A kötelező körök kedvéért csináltam egy élesség és egy saroksötétedés tesztet is. Az élességet 1.2, 2 és 2.8 rekeszértékeken vettem fel (tovább értelme sincsen rekeszelni). Természetesen nyitva egy fokkal lágyabbak az apró részletek, mint rekeszelve, de más optikákhoz képest ez még így is kiváló, és a kontrasztból sem veszítünk semmit nyitva. Mutatom a három teljes tesztképet, majd alatta a képmező közepéről és sarkából vett 600*600 pixeles tömörítetlen vágásokat:

Amit még érdemes megfigyelned, azok a kiváló sarkok. Mondjuk ez portrézásnál pont nem fontos, de nem hanyagolandó tény, hogy teljesen nyitva sem esnek szét, vagyis 1.2-es rekeszen nem csak középen sikerült kiváló rajzolatot összehozni, hanem a széleken is.

Többet erről nem is érdemes mondanom, a japánok kitettek magukért, amikor a rajzolatról volt szó. Itt semmilyen kompromisszumra sem szorulunk, ha a nagyobb rekeszértékek között kell választanunk.


[X] hirdetés

Egy harmattal gyengébb pont a saroksötétedés, ami - érthető okokból - f/1.2 értéken azért érezhető (viszont egyenletes átmenetet ad a kép közepe felé). Már 2-re rekeszelve is sokat javul, 2.8-on meg szinte nincs is.

Érdemes hozzátenni, hogy általában hajlamos vagyok a modell arcát a fények utólagos átrendezésével is kiemelni, ami azt jelenti, hogy magam szoktam élsötétedést adni a képekhez utómunka közben. Kövezzetek meg ezért, de nekem a 1.2/85-ös (egyébként átlagosnak tekinthető) saroksötétedése még a kezemre is játszik.

Íme egy kis játék a DOF-al és a sarkok sötétedésével, live:

De kit érdekelnek a szobámat határoló falfelületekről készült felvételek, amikor itt van 3 év életszagú tapasztalata képekben? Irány játszani!

Sosem felejtem el a napot, amikor hozzám került, majd a másnapot, amikor először mentünk közösen fotózni. Az ősz már a hidegebb felébe fordult, az ég pedig éppen annyira volt felhős, amennyire az a tökéletes fényeknek kell. Livi boldog arcát hozta el, az Orczy-park pedig szuper helyszínnek bizonyult.

Ott álltam a géppel a kezemben és nem tudtam, eldönteni, hogy álmodom-e, vagy tényleg olyan rajzolatot látok, mint amit csak nagyon ritkán előtte. Ha addig volt is bármi kétségem arról, hogy megérte-e ennyi pénzt kiadni egy vintage optikáért, mind eloszlott.

Hozhatnék tesztlapokat különböző rekeszértékekkel, de őszintén, ide minek? Ennek az optikának soha nem tudok betelni az élességével...

Ami a rajzolaton túl azonnal szembeszökő, az a papír vékony DOF. A hatalmas fényerő lehetővé teszi, hogy ténylegesen az arcon belül kelljen játszani az élességgel, sőt, ha elég közel vagy, akkor komolyan kell figyelned arra, hogy az élesség ne a szemöldökön, hanem a szivárványhártyán legyen. Ez természetesen kihívás is, és nem árt hozzá a manuál fókuszos tapasztalat (hiszen hiába a csodás rajz, ha a kép végül nem ott éles, ahol kellene).

Az igazság az, hogy a hatalmas fényerő miatt sok helyzetben ez az objektív kivált egy komolyabb 135mm-es is. Ezt úgy mondom, hogy dolgozok már egy ideje az édestestvérével, a szintén okkal hírneves 2/135 nFD-vel is, tehát van egészen közeli összehasonlítási alapom. Mégis ha úgy hozza a sors, simán lehet lőni egész alakos portrékat is a 85-össel, továbbra is igen erős háttérmosással.

A háttérkezelés mesés, a hatalmas fényerőnek hála a mosás egyenletes és krémes. Álomszerűen csinálja, tökéletesen leválasztja a témát a háttérről és gyönyörűen kiemeli azt.

És ha már a héttérnél tartunk: ennél az optikánál is megfigyelhető valamiféle "háttércsavarás". Azért teszem idézőjelbe ezt a kifejezést, mert ennek nincsen sok köze a valódi swirl bokehhoz: nem figyelhető meg gömbszerű torzulás a háttér síkjában, csupán a bokeh-karikák kerekednek kicsit kifelé.

Az aszférikus lencsetagnak köszönhetően a bokehnak van egy furcsasága: a karikákban további körkörös mintákat vehetünk észre, amiket angolul onion-bokehnak, vagyis találóan hagyma-bokehnak is hívnak. Ez az aszférikus lencsetagok megmunkálása nyomán keletkező jelenség, amely az érintett lencsetag felületének egyenetlenségeit mutatja, és más aszférikus lencsetagokkal rendelkező optikákban is megfigyelhető.

Ellenfények esetén tapasztalhatóak becsillanások, ez elkerülhetetlen ilyen hatalmas belépő pupillánál, ezek azonban elég jól távol tarthatóak megfelelő ellenzővel, illetve nem is kenődnek szét a képmezőn. Az S.S.C. bevonat teszi a dolgát, ahogy kell.

Fent említettem, hogy létezik a típushoz gyári fényellenző is, én azonban azt javaslom, hogy használj helyette menetbe csavarható, fém megoldást. Nem csak azért, mert ez jóval olcsóbb, hanem mert jobban is védi az optikát, mint az eredeti, gyári ellenző. 72mm-es menetbe csavarhatót találsz az eBay-en.

!

Mostanában egyre többet fotózok filmre ezzel az optikával, így ezekről a tapasztalataimról is be tudok neked számolni. Használtam már AE-1 Program, AV-1 és újabban AL-1 QF vázon is.

Tudom, hogy dukálna az objektívhez egy New F1 váz, de a jelenlegi legjobb társa az AL-1 QF. Ennek oka az a bizonyos Quick Focus rendszer, ami nagyon pontosan teszi a dolgát, amikor fókuszasszisztenciáról van szó. Filmes gépeknél az optikai keresőben értelem szerűen nem lehet úgy belenagyítani, mint élőképes digitális rendszereken, így a hihetetlenül vékony DOF megtalálásához hatalmas segítség az igen pontos fókusz-visszajelzés. Most már több ellőtt tekercs tapasztalatai alapján mondhatom, hogy igen precízen működik.

Próbáltam neked összegyűjteni az elmúlt évek legszebb fotóit, azonban ha ez sem elég, akkor az összes valaha az 1.2/85-össel lőtt képemet (rengeteg van), akkor ebben az albumban tallózhatod.



Ítélet

Elég fura lenne, ha a fentiek fényében nem ajánlanám ezt az objektívet. Az egyik legjobb típusról van szó, amit valaha csak próbáltam. Pár megjegyzést azonban hozzátennék a dologhoz.

A hatalmas fényerő hozadéka a nagyon vékony DOF, amivel csak akkor fogsz tudni mit kezdeni, ha arra alkalmas digitális gépre rakod az objektívet, és van már gyakorlatod a manuális fókuszálás terén. Ha ezzel az objektívvel lépsz be a vintage játékba, akkor eléggé megnehezíted majd a saját dolgodat.

Másfelől tagadhatatlan, hogy ez egy drága objektív. Nem véletlenül az, és mindenképpen értéknövelő befektetés, mégis komoly, egyszeri kiadással jár. Nagyon nagy fanatikusnak kell lenned ahhoz, hogy vásárolj belőle egy darabot, mert sok amatőr fotós ebből a pénzből számtalan más objektívet vehetne, amik összességükben talán több élvezetet és szórakozást jelentenének.

Az biztos, hogy ha rászántad magadat, akkor eBay-en elsősorban Japánban mindig találsz pár eladó darabot. A hibátlanul működő példányok ára jobbára 200.000 forint körül van (erre még egy 27%-os ÁFA-t, némi vámot és a kezelési költségeket rászámítva kb. 250-280.000 forintos árcédula is kijöhet).

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


Megmutatom a reumám: Schneider-Kreuznach Reomar 45mm f/2.8 adaptálás és teszt

Zoom nem csak középformátumra: SMC Pentax-A 645 80-160mm

Feljelentés ismeretlen tettes ellen: APO-Sonnar 2/135

A Nikonos Helios esete (81H ügyek)

Tetős teszt: S-M-C Takumar 6*7 4/300

Valószínűleg a legolcsóbb nagylátó GFX-re: Super Paragon 2.8/35 teszt

Házi palacsinta: Canon 40mm f/1.9 építés és teszt

Kerekecske-gombocska: Canon nFD 2.8/15 Fisheye teszt

Neked is lehet egy LOMO tripleted

A legjobb vintage zoom? Canon nFD 80-200mm f/4L teszt

In memoriam Vivitar T4

Dream Lens: Canon 50mm f/0.95 LTM (RF) szerviz és teszt

SMC Pentax 24mm f/2.8 gyorsteszt

Tourist dessert: SMC Pentax-M 2.8/40 pancake teszt

Vázsapkányi öröm: Funleader 18mm f/8 kupakobjektív teszt

Aranyközép: Super-Takumar 2.5/135 gyorsteszt

9 Pentax optika, amitől dobsz egy hátast

DKL kisokos és Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 4/135mm teszt

Mítoszdöntögető 3.5/135mm-es teszt

A manuál jelene: Irix 45mm f/1.4 teszt

Egy jó orosz objektív: Zenitar-M 50mm f/1.7 teszt

Szupergyors középformátumú objektív házilag, fillérekből (Pentatar 1.8/120 P6)

Nyári kalandok a világ legkisebb tükörreflexes rendszerével: Pentax 110 teszt (digi/film)

Best buy? Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 teszt

(Majdnem) rekorder: Soligor 135mm f/1.5 teszt

Az orosz portrészörnyeteg: Helios 40-2 1.5/85

101 tesztkép (és vélemény): Konica Hexanon 1.8/40

Tamron SP 180mm f/2.5 IF: legenda gyorsteszten

Éjjellátó napvilágon: Cyclop-M1 85mm f/1.2 gyorsteszt

Hispan 10 kedvenc objektívje

Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Cyclop vs. Helios 40-2

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Takumar, de melyik?

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt



Vannak még itt további érdekességek is:


Kodacolor VR 100: fellelt tekercs új és régi képekkel

Nikon extravaganza

Szubjektív: így váltottam Sony fullframeről Fuji középformátumra

Kiszínezett történelem: Terra Nova 1910-1913 (Scott antarktiszi expedíciója)

A gép alkot, az ember pihen

Ezek a leképezési hibák rontják el a napodat

Miért emelkednek ilyen meredeken a vintage optika árak?

Hol romlott el a Facebook?

Canon érdekességek és könyvajánló, Bob Shell nyomán

Életem hátterei (TFCD fotózás)

Így tehetsz színessé régi fekete-fehér fényképeket

Évértékelő @2021

TFCD poszt generátor

Lejárt tekercs: Konica FS-1 + Hexanon 1.2/57 + VX200 film

10 kérdés, 10 válasz. 10 éves a hispan’s photoblog

Szabad-e világító sirályt fotózni?

Időutazás: 5 fotós hír 2030-ból

Ilyen volt a fotós OKJ (+all-in-one tétel)

Te is fertőzött lehetsz: támad a vintázs-kór

Így készült a forgó Parlament

A legöregebb objektív, amivel valaha fotóztam (Petzval kaland)

Hogyan készül a minibolygó (és a csőpanoráma?)

Gangvadászati kisokos

Évértékelő @2020

Hogyan állj pont szembe a Parlamenttel?

Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Miért működnek az objektívek?

Ezért imádod a vintage objektíveket

Évértékelő @2019

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

Robbantott ábra kisokos

Balkán Disney

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

A szürke színei

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

In memoriam Mamiya ZE

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Miért radioaktív az objektívem?

Kezdő fotós kisokos

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

A kamu vörös karika pszichológiája

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

A boldog fotós lájk nélkül él

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Mi a gond a modern objektívekkel?

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

35mm történelem

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönetnyilvánítás

Ehhez az anyaghoz számtalan barátom nyújtott segítséget az évek során. Közülük is külön köszönöm Pap Gyula, Tóth Gábor Szabolcs, Urbán Balázs és Benedek Lampert segítségét. A cikk képanyagának összeállításához köszönöm a kitartó segítséget mindazoknak a hölgyeknek, akiket a képeken megcsodálhattatok. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2019. február 24., utolsó módosítás: 2022. január 31.)