hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt


Ér-e háromszor annyit a Zeiss kortalan ötvenese, mint egy azonos fényerejű Takumar? Milyen a rajza, de leginkább: milyen érzés vele dolgozni?

Bevallom nektek őszintén, nincs kétségem afelől, hogy a legtöbb Zeiss optika igazán kiváló. Olvashattatok cikket a blogon egy 135-ösről és egy 200-asról is, ami önmagában is jelzi, hogy említésre méltó darabok származtak az idők során a gyártótól. De vajon a C/Y bajonettes 50mm-es 1.4-es tényleg annyival jobb, mint a nála harmadával olcsóbb kortársai? Teljesítményt veszel, vagy brandet? Lássuk!

A rövid teszt és beszámoló során kifejezetten az SMC Takumar 1.4/50-es optikájával fogom összevetni a Zeiss üvegét. A Takumarról ide kattintva elolvashatod részletes cikkemet. Itt csak annyit tennék hozzá, hogy e szubjektív párosítás oka, hogy vintage vonalon a Takumart idestova 4 éve semmi sem tudja letaszítani nálam a trónról. Ez már lassan inkább objektív, mint szubjektív kérdés.

A Zeiss C/Y bajonettel gyártott, Contax gépekre szánt optikájáról már jó ideje tudok, eddig azonban messze elkerült engem, mert általában 100.000 forint környékén lehet hozzájutni eBay-en. Egy hibátlan Takumar ennek a fele-harmada, így bár mindig is érdekelt, hogy ennyivel jobb-e a Japánban gyártott Zeiss üveg, de soha nem vettem egyet se.

Mígnem azonban a sors úgy hozta, hogy egy évekig a kamrában tárolt, borzasztó állapotban levő példány futott be hozzám (a maga Contax RTS vázával együtt). Rengeteg munkaóra árán sikerült olyan állapotba hoznom, hogy már színpadra léphet, és bemutathatja performanszát.

A tesztben szereplő Planarról azt kell tudnod, hogy 7 elemet 6 csoportban tartalmazó konstrukcióját a hetvenes évek közepétől gyártották Japánban és Németországban is. Hozzám egy Made in Japan darab került. 6 blendelamellája f/16-ig tud zárni, 55mm-es szűrőt fogad és 0,45m a közelpontja. Minden híradás és forrás szerint ez volt az egyik legkomolyabb optika, amit valaha C/Y bajonettes gépekre készítettek. Hogy a legendás rajzolat és a kiváló kontraszt igaz-e, az nemsokára kiderül.

Ha még nem találkoztál vintage kalandjaid során a C/Y bajonettel, ne csodálkozz, nem olyan gyakori. Az összes mirrorless rendszerre adaptálható, kompatibilis emellett a Canon EF vázaival is. Részletesen itt kereshetsz rá az adapterezésére: hispan.hu/kompatibilitas/

Oké, kezdjük az elején a beszámolót, rögtön a lényeggel: tényleg lenyűgöző a rajza. Ez minden kétség felett áll. Nem azt mondom, hogy háromszor olyan jó, mint egy 1.4-es Takumaré, de tény, hogy fél hajszállal tisztább. Ráadásul a kép szélei felé is jobban tartja ezt, még nyitva is. Ennyit feltétlenül fel kell írnunk a Zeissnek. Nem tudom, hogy ez a jobb tervezés vagy a pár évvel későbbi megjelenés eredménye-e (az SMC Takumar 1.4/50-est 1972-től gyártották). A falas képnél az első kiemelés a képmező közepe, a másik a képmező legsarka (minden képnél teljesen nyitva, f/1.4). Kétségkívül átlag feletti mutatvány.

És ezek mind 1.4-en készültek, ahogy a tesztben szereplő összes többi kép is! Gyönyörködjünk még egy kicsit benne:

A jobb rajz azt is jelenti, hogy a Planar egy hajszállal kontrasztosabb is a Takumarnál. Ez a T-coatingnak köszönhető, amiről mindjárt ejtek még pár szót.

Az is tény, hogy az élsötétedése is kevésbé látványos, mint egy nyitott Takumarnak azonos fényerőn. A sarkok erős sötétedése a Takumarok egyik olyan gyenge pontja, ahol viszonylag könnyű rajtuk fogást találni. Bár ez portrénál általában jól jön (segít kiemelni a portréalanyt), a képalkotás szempontjából hiba.

Amire rettenetesen kíváncsi voltam, az a kromatikus aberrációk és az ellenfények kezelése, ezekben ugyanis sokat vártam a T* bevonattól. Azt hittem, hogy itt van a kutya elásva, és azért kerül annyiba ez az optika, mert itt fogok majd valami csodát látni.

Nos, csalódtam is meg nem is. A kromatikus aberrációk ugyanis nyitva legalább annyira jelentkeznek, mint egy Takumarnál. A következő képen szélsőségesek a körülmények (csillogó víz és tűző nap), és itt bizony jól látszik, hogy a lila CA szépen meg is jelenik mindenhol nyitva. Így a csoda itt elmaradt.

Ez a képalkotási hiba természetesen szoftveresen szűrhető. A következő pár képet és részleteik nagyítását azért mutatom, hogy lássuk a CRAW által levett CA utáni teljesítményt is:

Az ellenfények kezelésében annyit fel kell jegyezzek a Zeissnek, hogy a Planar egészen másképpen keni el az ilyesmit, mint egy Takumar, de az is tény, hogy nem immunis rá. A cikk több képén is láthattok nagy becsillanásokat, amik sokszor vöröses árnyalatot kapnak.

Amit a következő képpáron láttok, az nem ugyanannak az optikának két fényképe, hanem a Planar és a Takumar bokehja (közelponton). Gyakorlatilag azonos a kettő, a Planar itt is egyedül a minimálisan jobb kontraszttal tűnik ki.

Bár ez precízebb méréseket igényelne, azért még egy apróság: a két fotó teljesen azonos záridővel és ISO mellett készült, azonos rekeszértéken, a Planar képe mégis egy lehelettel világosabb, vagyis a T-értéke (valós fényáteresztő képesség) picit nagyobb lehet, mint a Takumarnak.

A bokeh életszerű tesztelésére sajnos csak a vízfelületi csillanások adtak alkalmat, mert eddig csak nappal fotóztunk vele. Ezek alapján ígéretesek a karikák (abban az őrült értelemben, ahogy én szeretem: karakteresek, kevésbé torzulnak a szélek felé és éles a peremük).

Van valami, amit nem láthattok a tesztképeken, és amit csak szavakban tolmácsolhatok, ez pedig az építési minőség és az anyaghasználat. Mind a Planar, mind pedig az összehasonlítási alapul vett Takumar kiváló japán tradíciókat képviselnek. Nincsenek felesleges alkatrészek, holtjátékok és oroszos ráhagyások: ezek rettenetesen precíz szerkezetek. A Planar itt annyiban tudja felülmúlni a Takumart, hogy bizonyos külső gyűrűi vastagabbak. A néhol tapintható, és az optika tömegében is megjelenő anyagvastagság robosztusabb érzést kölcsönöz az optikának. Az az érzésed, hogy ha földhöz vágod, akkor sem lesz semmi baja.

Összehasonlítva olcsóbb ötvenesekkel... No igen... Mint amikor kimész a konyhába éjjel kettőkor brownie-t sütni, de érzed, hogy ez nem az az átlagos bögrés ötperces kakaóporos rettenet lesz, amit amúgy össze szoktál dobni, ha csokis cukorra vágysz. Ez rendes almos tojással és a legjobb étcsokival készül, és már a massza kevergetése is kész művészet. A sütő - érzed rajta - pontosan 150 fokos, és amikor egy festő utolsó ecsetvonását megszégyenítő mozdulattal küldöd be a mesterien kivajazott tepsit a tartalmával pontosan arra a 14,5 percre, már érzed, hogy 870 másodperccel később, mikor kiveszed a csodát, a külseje omlós, de karakteres szerkezetű, belül pedig éppen annyira lágy, amennyire egy brownie-nak lennie kell. Na, pontosan ilyen a Planar is a többi ötveneshez képest. Lágyan fordul, de karakteres, kontrasztos és éles. Még Gordon Ramsay-nek is elakadna a lélegzete, ha beleharapna.

Használat közben egyébként nincsen sok differencia a Takumar és a Planar között: a fókusz mindkét esetben duplamenetes, nagyon precíz, a végein határozottan, de nem szorulósan ütközik. Egyedül az zavart a Planarban, hogy a rekeszskálát könnyebb eltekerni, és így adott esetben véletlenül lerekeszelni az optikát (bár ezen utólagos mókolással lehet segíteni).

Már majdnem mindenen túl vagyunk, jöjjön hát az utolsó és legfontosabb tapasztalati blokk: milyen vele portrézni? Ó kérem, hát ezt is nehéz leírni, de könnyebb megmutatni! :)

Az erős kontraszt és a kiváló rajzolat, no meg a nagy fényerő miatti erős háttérmosás okán ez egy igazi kis 50mm-es portré-monster (még akkor is, ha azt mondják: 50mm-en manapság nem divat portrézni). Öröm vele elkapni a modell szemét és csodálni, mennyire éles már az élőképen a kép, mielőtt még elsütnéd a masinát. A precíz, lágy, de határozott fókusz kifejezetten sokat segít, hogy a nagyon vékony DOF ellenére is kézre álljon az alkotás.

Oké, mi maradt még? El fogok lőni az optikával és - ha sikerül működésbe hoznom, akkor - a hozzá tartozó Contax RTS vázzal egy tekercs filmet, mert ebben a helyzetben is nagyon kíváncsi leszek rá. Az eredményről ígérem, hogy beszámolok majd.

!

Mondjunk verdiktet. A Zeiss Planar 1.4/50 T* egy valóban igen kiváló optika, mely sok tekintetben ha nem is sokkal, de érezhetően a mezőny élbolyát képező többi üveg előtt áll. Próbáltam a fenti sorok alatt is szemléltetni, hogy tényleg van különbség közte és a nála kicsit idősebb SMC Takumar 1.4/50 között.

Azonban az is tény, és mondjuk is ki, hogy nem kétszer vagy háromszor erősebb ez az optika, mint egy árban fele-harmad annyiba kerülő Takumar. Vintage kategóriában a tapasztalataim szerint bőven belefér akár egy 30-40.000 forintos befektetés is azoknak, akik megunták a Heliosok képminőségét és olyan ötvenest keresnek, amivel tényleg szinte kompromisszummentes teljesítményt kapnak. De ugyanezért hajlandó lennél kiadni 80-100.000 forintot is? Az egyetlen bibi tehát a Planarral az ára, semmi más.


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Ezek is tetszeni fognak:


Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

A legszebb gyerekek szerelemből születnek, legalábbis azt mondják. Nem tudom, hogy a Zeiss mérnökei mennyire szerették a kis Zebrájukat, de az biztos, hogy igen tehetséges apróságot teremtettek, aki még nagypapa-korában is simán az asztal alá issza a fiatalokat. Ennek okán szeretnék nektek beszámolni arról, hogy uram-atyám de bitang jó ez a Zeiss 3.5/135! Ha tényleg fillérekből akarsz egy pokoli jó 135mm-est, akkor megérkeztél. Tovább olvasom...

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Vajon lehet-e, van-e értelme 200mm-en portrézni? És ha igen, emellett mire jó még a keletnémetek egyik legendája, a 200mm-es 2.8-as CZJ MC Electric Sonnar? Ennek jártunk utána egy fotózás erejéig, amiből bőséges képanyag és tapasztalat áramlik most felétek. Úúúúgy szeretek mesélni nektek! Tovább olvasom...

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Időutazás elfeledett technikai megoldásokkal, képtelen és képes elképzelésekkel és sok minden mással, amivel az évtizedek során az emberek képesek voltak fényképezni. Tovább olvasom...

50mm 1.2 vs. 1.4

Praktikus kérdés fogalmazódik meg az emberben az 50mm-esek maximális, még értelmes fényerejével kapcsolatban: elég az 1.4, vagy jobb, ha van 1.2? Utóbbi megéri az árát? Szubjektív gondolatok, plusz SMC Pentax 1.2/50 vs. SMC Takumar 1.4/50 miniháború meglepetés vendéggel. Tovább olvasom...

Vetítőoptika képalkotás pro-kontra

Lássuk a medvét: mivel nézel szembe, ha vetítőoptikát használsz? Összeszedtem neked hat pontban, hogy milyen képalkotási sajátosságokra számíthatsz, ha a mostanában divatossá váló projector lensek közül egyet-egyet a gépedre teszel. Az elbűvölő képi világgal operáló üvegeknek természetesen vannak árnyoldalai is, ezek közül viszont sokat az előnyödre fordíthatsz! Tovább olvasom...

Gyönyörű bokeh-robbantás frontlecse-fordítással

Avagy végre egy értelmes frontmod: MIR-1B 2.8/37. A frontlencsék megfordításának inkább csak divatja, mint értelme van - legalábbis ezt gondoltam eddig. Viszont most találkoztam egy olyan megoldással, ami kipróbálva is lélegzetelállító eredményekkel jár, és még használni is lehet valamire. Tartsatok velem, mutatom a hogyant és az eredményeket is. Tovább olvasom...

Így készült: az ősz angyala

Leveleket röptető csodaleány, vagy fotómanipuláció lapul-e meg a háttérben? A tudás hatalom, a hatalom pedig szolgálat, meg amúgy is imádlak benneteket (külön-külön, és egyben is), ezért jöjjön egy gyorstalpaló az őszi angyal összehegesztéséből, közkívánatra. Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

Az anyag előzetes áttekintését köszönöm Tóth Gábor Szabolcsnak. A cikk képanyagának összeállításához köszönöm a kitartó segítséget Gruhala Patríciának és Tarnóczi Eszternek. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2018 (eredeti megjelenés: 2018. október 13., utolsó módosítás: 2018. október 13.)