EZ EGY ARCHÍV OLDAL, 2017. 01. 01. ÓTA NEM FEJLESZTEM. A FRISS VERZIÓHOZ KATTINTS IDE.

TDI téma- és kutatási terv

 

ugrás:   Eredeti kutatási terv   |   2013-as módosítások   |   C 2012-2013 - Minden jog fenntartva!

Szovjetizálás „magyar módra” 1945-1962

Kollektív és egyéni életpályák politikai társadalomtörténeti elemzése
 

Horváth Krisztián


Célkitűzések, kutatási kérdések


Munkámban szeretném feltárni tematikus, időrendi bontásban a magyar haderő 1945 utáni történetét, az ezzel összefüggő társadalmi változásokat, a „szovjet módszer” magyarországi alkalmazását és eredményeit. Ehhez két csomópontot jelöltem ki az eseménytörténetben, és tapasztalattörténeti hangsúllyal dolgozom fel a témát. Az első csomópont az 1940-es évek második felének átszervezéseit fedi le, a második pedig az 1956 utáni változásokat. Meg kívánom vizsgálni, hogy a politikai diktatúra hogyan éreztette hatásait a haderő berkein belül, ezt hogyan élték meg a tisztek és a sorállomány, hogyan alkalmazkodtak vagy adott esetben hogyan álltak ellen. Szintén a kutatás tárgyát képezi, hogy miképp viszonyultak a magyar polgárok a jugoszláv támadás rémképéhez, a harmadik világháborútól való félelemhez.


Amellett, hogy a társadalom militarizálására szervezeti és egyéni szinten egyaránt szeretnék rávilágítani, további kérdéseket is feltárok. Egyrészt nemzetközi összevetés szükséges ahhoz, hogy a „magyar módra” történő szovjetizálást kifejthessük: kontrasztba kell tenni a nálunk zajló eseményeket (például kelet-német és román párhuzamokkal). Másrészt fontos, hogy egy konkrét szervezeti egységet/területet alaposabban szemügyre vegyek, annak forrásanyagát feldolgozva lokális szinten is bemutathassam az általános folyamatokat (érdemes lesz egy bizonyos laktanyát, és az ahhoz közel eső településeket megvizsgálni: milyen változások történtek, hogyan élték meg a hadsereg jelenlétét és annak változásait, milyen volt a közhangulat és a kapcsolat katonák és civilek között, hogyan viselték a mesterségesen gerjesztett háborús hangulatot/félelmet). Ehhez a Ferihegyi Reptéren működő határőrállományt, illetve a Tököli Katonai Repülőtéren állomásozó alakulatokat, illetve a környező települések történetét kívánom megvizsgálni. Utóbbi azért is érdekes terület, mert ez a repülőtér csak a második világháborútól számított katonai létesítménynek, átalakítására és korszerűsítésére ekkor került sor, így a környező lakosság (Tököl, Szigetszentmiklós, Szigethalom, Halásztelek) új tapasztalatként élte meg a katonai jelenlétet, valamint többen is dolgoztak a létesítményekben civilként, így a még élő szemtanúkkal készített riportok is hozzájárulhatnak a kutatásaim forrásanyagához.


További hozadéka lehet ennek a kutatásnak, és azon belül is a nemzetközi összehasonlításnak, ha sikerül bemutatni, hogy a „magyar szocializmus” minőségében tért el a környező államok kommunista, de nacionalista színezetű, vagy legalábbis nem nemzetellenes diktatúráitól. Hazánkban az átalakítások minden téren a korábbi nemzeti tudat megtörésére irányultak, és például a hadsereg átszervezése során nem úgy érvényesültek a korábbi, nemzetet védelmező eszmék, mint a megelőző korszakokban. A vezetés idegennek érezte/érezhette magát saját országában, illetve idegennek érezte a nemzete a hazájában, így radikálisan kezdte azt formálni. Ennek nyomait is keresni fogom úgy a hadseregnek miliőiben, mind annak társadalmi kapcsolataiban.

 

Kutatási téma és feladatok


A kutatási téma egyszerre próbál meg lefedni társadalmi és katonai kérdéseket, ennek megfelelően főleg társadalomtörténeti tükörben elvégzett intézmény- és szervezet-történeti kutatásra vállalkozom. Akár például a sorállományra, akár a tiszti állományra fogok majd fókuszálni, mindkettőnek meglesz a maga társadalmi lenyomata, beágyazódása.

 

Nagyon fontosnak tartom, hogy ennek a történelmi kornak a szereplőit minél életszerűbb módon megszólaltassam. Akár naplók, akár személyes interjúk által láttatni akarom, hogy a kérdéses időszakban és tárgykörben mi motiválta az embereket, hogy álltak az új helyzethez, mit tettek (és mit tehettek), milyen egyéni koncepciókat dolgoztak ki a „túlélésre” (a falakon innen és túl). Szükséges lesz megkülönböztetni a szóbeli hagyományt és az elbeszélést, mert a kettő nem egyforma.


További fontos feladat a politikai társadalomtörténet szellemében megvizsgálni a társadalom megjelenését a politikában (vagy épp a hadseregben), és fordítva, a politika (és a haderő) megjelenését a társadalomban. Talán ez a gondolat a magja azoknak az elképzeléseknek, amikkel ebbe a munkába belefogok. Ugyanúgy ennek a két (adott esetben három) elemnek a viszonyában érdemes lesz feltárni a korábban már említett, a „szocialista rendszerekkel” alapvetően együtt járó ellenségkép terjesztését és befogadását is.

 

Szükséges lesz szemléltetni az eltérő generációkat és idősíkokat is. 1945-től 62-ig 17 évet ölelünk fel két csomóponttal, ami elkerülhetetlenül azt jelenti, hogy nem tudunk és nem is szabad egységes képet festeni. Más irányvonalakkal, más emberekkel és más lehetőségekkel találkozunk. Egy közös elemet azonban szükséges kiemelni, ez pedig az erőszakra adott „válasz”, a tabusítás, mely az alkalmazó és a szenvedő feleknél is felbukkant. A választott záróévet leginkább az indokolja, hogy a kádárizmus propagandája szerint akkora „rakták le a szocializmus alapjait”. Tartalmilag tehát arról van szó, hogy az államosítás folyamatát, a kollektivizálás befejezésével szinte teljessé tették. (Önmagában is feltáratlan terület a kollektivizálás alatti katonai miliők világa, a besorozottak reakciói. Ezen kérdések egyik forrásbázisa a levelezés lehet a MOL fondjai alapján.)


A szovjetizálás feltárásán keresztül bemutatásra kerül a társadalom átpolitizálása, az autonómiák letörése és a központosítás, a bürokratikus struktúra felépülése. Nagyon fontos feladat továbbá, hogy a szovjetizálás fogalmát a külföldi szakirodalomban is megvizsgáljuk, így historiográfiai szempontokat is be kívánok emelni a munkámba.
 

Kutatási módszerek

 

A meglevő szakirodalmon túl a katonai levéltárak, a Magyar Országos Levéltár, a Pest Megyei Levéltár adekvát anyagának feldolgozását, mikrotörténeti kutatásokat is magában foglaló munkám a feltárási lehetőségek metszetét próbálja kiadni. Személyes elbeszélések és katonai feljegyzések, egyéni emlékek és a haderő története, személyes és kollektív történelem találkozik annak érdekében, hogy életszerű képet festhessek arról, mit is jelentett az átalakítás „szovjet módra”.

 

Tisztában vagyok azzal, hogy a vázolt módszer egyszerre jelent felülről (tehát a döntéshozatali, pártállami nézőpontból) és alulról (a mindennapok világa, a megéléstörténetek, a társadalmi reakciók révén) való közelítést is, és ez a kettősség problémát okozhat. Mégis, véleményem szerint életképes konstrukció lehet, ha a korszak képét úgy próbálom megalkotni, hogy – a problémakör keretein belül maradva – az alulról konstruált „mindennapok története” találkozik a felülről közelítő, nagy egészet leírni próbáló struktúrával. A gyakorlatban úgy gondolom, hogy ez a módszer összehozhatja a pártvezetés társadalom-átalakító elképzeléseit a hadsereg párhuzamos átszervezésével, és végső soron az általános történések érdekes párhuzamba állhatnak majd egy-egy egyéni élettörténettel. A célom tehát ezzel is az, hogy konkrét emberi történeteket tárjak fel, s ne csupán a „struktúrákat” vázoljam fel.

 

A narratíva kérdése is fontos. A kutatási eredményeket (jelen tudásom és elképzeléseim fényében) megfogalmazhatnám ellentétek történeteként is, de ez talán meghaladott lenne. Az igaz, hogy egymással szemben álló érdekek és csoportok, elképzelések és tervek találkoztak, de ezeknek szükségszerűen egymás mellett kellett létezniük, elismerve a hivatalos irányvonal főségét, de megtartva az egyéni alkalmazkodás lehetőségét. Ennek megfelelően nem (vagy nem csupán) konfliktustörténetet szeretnék majd írni. (Végképp igaz lehet ez a nemzetközi összehasonlításra, mert az eltérő megközelítések ellenére az egyes országok között alapvető párhuzamok voltak.) Ezek mellett nem zárom ki az olyan látásmódok beemelését sem, amelyek például „perifériás” módon láttatják a hazai történéseket (vagyis mint egy kis ország által bejárt pályát), illetve ökológiai szempontból (például az egyik kutatási területként megjelölt Tököli Repülőtér kérdése felveti a környezeti problémákat is, ami magával hozza a kérdést, hogy a korszakban miként viszonyultak ehhez).

 

Bár szigorúan véve az előző rendszerben születtem, koromnál fogva nincsenek emlékeim egy kommunista államról, főleg nem a ’40-es, ’50-es évek Magyarországáról, így talán a „szűz kéz” segítségével új megvilágításba is helyezhetem ezeket a kérdéseket.


2012. május 1.

 

* * *

 

Kutatási kérdések az elmúlt 1 év fényében

-     érdeklődésem a határőrség és az államvédelem kapcsolata felé viszi a témát

o   az így kijelölt első csomópont az 1950-es év (a két szervezet összeolvadása) (4.353/1949. sz. MT rendelet)

  önálló államvédelmi „minisztérium” létrejötte?

  az államvédelem „fénykora” (1950-53)

  változó politikai légkör

·         a diktatúra totálissá válása (1949)

·         a Rajk-per és hatása, benne a Határőrség szerepe

o   a fenyegetés „nemzetközi és összeesküvéses” lett, vagyis átnyúlik a határokon

o   „Az imperialista behatolás elleni harc – ez világos – nem csak rendőri kérdés. […] szinte mágnesként vonzza egy kevésbé védett ország az imperialisták kémjeit és szabotőreit.” (Kádár)

  a Határőrség szerepe a belső kémelhárításban

·         Dékán István és a több száz elfogott „kém”

o   1950 február 1.: az ÁVH megszerzi a katonai elhárítás is

  Janikovszky Béla szerepe

  kettős alárendeltség kérdése (ÁVH-HM)

  a KatPol kérdéseit is meg kell vizsgálni itt (alig foglalkoztak vele)[1]

  Farkas Vladimir csillaga felfelé ível[2]

o   a SZU külpolitikai hírszerző központjának magyar hírszerző szervnél lévő képviselője”[3]

  vagyis: szovjet tanácsadók kérdése a szervezetben

  1950 májusában megállapodás a két ország között hírszerzési kérdésekben

o   további kérdés lehet a külföldi hírszerzés működésének hatékonysága

  Rákosi 1952-es elégedetlensége ezzel a területtel. „… a hírszerzés. Ez az én legnagyobb bánatom.”

o   konkrét határvédelmi kérdések

  dél: Jugoszláviával mérgesedő viszony

·         1950. január 3.: Kiss Imre halála: a folyamat kezdete

·         jugoszláv ügynök - magyar kulák (társadalmi dimenzió)

·         déli határsáv: július 1. (15 km-es zóna)

o   itt az ÁVH határőrség volt az úr

o   3 év alatt 4000 embert telepítettek ki

·         a valóságban a magyar vezetők a NATO európai erejétől nem tartottak, sokkal inkább a Jugoszláv támadástól; nyugati-déli határvidék megerősítése (drótosítás, aknásítás), védelmi körzetek megszervezése (hadsereg és határőrség együttműködése); déli rendszert 51-55 között sem sikerült teljesen felépíteni (amúgy is sok esetben használhatatlan lett volna a 6,3 milliárdból épült rendszer); Bécs-Budapest tengelyben is számoltak lehetséges támadással[4]

o   hangulatjelentések – aktuális újságok, főjegyzői iratok

  nyugat: 1952 szeptembere: itt is létrejön a határsáv

·         itt is drótakadály, megfigyelőrendszer, őrposztok, kutyák, rohamcsónakok

·         konkrét vizsgálat tárgya lehet a Soproni Levéltár vonatkozó anyaga

o   személyi kérdések:

  Kajli József (ő vezette a határőrséget az egyesítés után)

  Piros László (1950 októberében vette át a „részleget”)

  1952 közepén 18.000 ember az ÁVH Határőrség állományában

·         részükre saját tiszti és tiszthelyettesi iskola (Budapest és Fót), kiképzőintézmények (Mosonmagyaróvár, Szerencs, Sátoraljaújhely, Alag)

·         (35.000 fő volt az ÁVH szorosan vett teljes állomány)

  civil lakosság bevonása

·         hazafias csoportok, hírszerző hálózat megszervezése a határsávokon)

o   szervezeti kérdések:

  9 határkerület

·         Csorna, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Pécs, Kiskunhalas, Orosháza, Nyírbátor, Miskolc, Balassagyarmat (és Győrben egy önálló zászlóalj, egy híradós Pesthidegkúton, egy műszaki pedig Bolyon)

·         a Soproni levéltár vonatkozó anyagainak felhasználása

  1952 májusában leválasztják az ÁVH „karhatalmát”

·         addig: ÁVH Határőrség és Belső Karhatalom volt

·         ezután: ÁVH IX. főosztálya

o   Kristóf István vezetésével

o   kettő karhatalmi és nyolc őrségi zászlóalj jön létre

·         ez csak részben érinti a Határőrséget, de érdemes lehet megvizsgálni

  1951 végén megyék után nevezik el a vidéki osztályokat

  1953. január 22.

·         Péter Gábor letartóztatásával Piros László (addig a Határőrséget igazgatta) vette át a megbízott vezető szerepet

 

2013. május 1.


[1] Kubinyi Ferenc: A Katonapolitika regénye. Malomfalvi Kiadó, 1996

[2] Farkas Vladimir: Nincs mentség. Interart Stúdió Kiadói Iroda, 1990

[3] Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban. Jaffa, 2012. 47. o.

[4] Okváth Imre: Bástya a béke frontján. Aquila, Budapest, 1998. vonatkozó részek

.

Horváth Krisztián - hispan – C 2004 - 2013 – Minden jog fenntartva

Az oldalon található munkák saját készítésűek, továbbközlésükhöz engedély kell.

Ajánlott minimum böngésző: Internet Explorer 8 vagy Mozilla Firefox 3 vagy Google Chrome 3.

e-mail   |   facebook

   

Az oldal betöltése 0.024611 másodpercet vett igénybe.   |   552,137 lapletöltés   |   log   |   lapinfó