sodronying   |   sodronykesztyű   |   sodronykulcstartó   |   sodronyminták   |   sodronykészítés

Elkészült a sodronykesztyű részletes leírása, képekkel együtt!

Jelen szöveg messze nem teljes, a részletes leírás és útmutató még készül. Sok technikát még én sem próbáltam ki, alább csak arról lesz szó, amiről saját tapasztalattal rendelkezem.

Elöljáróban fontos elmondani, hogy a sodronyszövet készítése, és a sodronyszövetből születő különböző viseleti elemek előállítása igen monoton feladat, rengeteg időt és kitartást igényel. Egy-egy nagyobb elem valóban hetekig, hónapokig készül. Mindamellett egyáltalán nem bonyolult (egy bizonyos szintig), bárki hozzáfoghat. A sodronykészítés minőségi ÉS mennyiségi munka. Álljon itt pár gyakorlati tanács a kezdőknek, melyeket érdemes lehet megfontolni.

1) SZEREZZÜNK BE MINŐSÉGI ESZKÖZÖKET ÉS ANYAGOKAT. Ez igen fontos, mivel a jó eszközökkel sokkal könnyebb és gyorsabb a munka, másfelől eleve alkalmatlan alapanyagokkal nem lehet szép eredményt produkálni. Egy puha fémmel esetleg könnyebb dolgozni, de csak pár heti munka után fog feltűnni, ha a nagyobb darabokban a szemek nem bírják el az anyag saját súlyát, és kidobhatjuk az egész addig elkészült munkadarabot. Egy kisebb fogóval szebb vágásokat lehet produkálni, de 30.000 láncszem legyártásánál esetleg fontosabb szempont, hogy gyorsan tudjunk haladni, és kezünket (főleg tenyerünket, ujjainkat és csuklónkat) ne készítsük ki pár nap alatt. Javasolt, hogy mindenki találja meg vagy szerezze be a számára kényelmes szerszámokat. A kényelem egy ilyen hosszú és monoton munkánál igen kifizetődő lesz.

2) KÉSZÍTSÜNK IDŐBEOSZTÁST. Elsőre talán furcsának tűnhet az ötlet, de igen hasznos, ha előre eldöntjük, hogy egy nap mennyit tudunk foglalkozni a sodronykészítéssel. Én magam is beleestem abba a hibába, hogy vadul nekikezdtem a gyártásnak, napokig folyamatosan csak ezzel foglalkoztam, majd meguntam az egészet és közben a megerőltető igénybevételtől fájtak a kezeim. Ezután hetekig hozzá sem nyúltam a dolgokhoz. Ennek semmi értelme. Sokkal hasznosabb, ha eldöntjük, hogy napi 1-2 órát csak erre fordítunk, de ennél többet semmiképp. Egyrészt kialakul egy munkaritmus, másrészt kiszámíthatóvá válik a haladásunk is. Nem fogjuk azt érezni, hogy felfűztünk több ezer láncszemet, de olybá tűnik, hogy semmit sem léptünk előre. Hosszú távon kifizetődő, ha szabályos beosztásban dolgozunk.

3) CÉLOZZUNK MEG EGY MINIMUMOT. Érdemes a munka elején kijelölni, hogy mit fogunk készíteni, és azt minimum célnak tekinteni. Ezt azért javaslom, mert könnyen abba a hibába lehet esni, hogy saját haladásunkat szemlélve, bár még kész sincs például egy sodronying törzsrésze, máris kiegészítőket tervezünk hozzá és azokba bele is fogunk, majd végül azt látjuk, hogy hosszú idő után még mindig semmit sem fejeztünk be. Sokkal jobb, ha előre eldöntjük, hogy mit fogunk csinálni, és amíg azzal nem vagyunk kész, nem kezdünk másba. Sodronyingeknél ez különösen hasznos, ebben az esetben érdemes meghatározni, hogy először egy ujjatlan, csak a törzset takaró "sodronytrikót" csinálunk, később ehhez lehet a vállat és a kezeket takaró részt, csuklyát vagy bármi egyebet kapcsolni.

4) MUNKA KÖZBEN ELLENŐRIZZÜK MAGUNKAT. Ha már nagyobb darab anyagokkal rendelkezünk, esetleg ilyen nagyobb részeket összekapcsolunk, érdemes gyakran ellenőrizni, hogy szabályos-e a minta és hogy illeszkedik-e ránk a ruha. A sodronyszövet elég sajátosan viselkedik olyan plasztikus formákon, mint az emberi test, sose bízzunk tehát abban, hogy ránézésre vagy egy centiméterrel meg tudjuk ítélni, hogy valami megfelelő-e, vagy sem. Azt se feledjük el, hogy bár a sodronyszövet rugalmas és tágul, maguk a láncszemek nem, így a ruhának lesz egy igen pontosan meghatározott maximális mérete és a szövési mintától függően lesz egy úgynevezett nyugalmi mérete is (amikor nem tesszük ki feszülésnek vagy nyomásnak). A szép munkának ismérve, hogy szövése, mintája szabályos. Fordítsunk időt arra, hogy néha megszámoljuk, szimmetrikus-e a munkadarab, annyi szem van-e egy sorban vagy oszlopban, amennyinek lennie kell. Ez a súlyelosztás miatt is fontos. Egy elkészült ruha akár 15-20 kiló is lehet és nem mindegy, hogy szimmetrikus-e, vagy pedig eltérések vannak benne. Természetesen lehetnek olyan találkozási pontok, ahol a későbbiekben ismertetett szabályos kapcsolások nem lehetségesek (itt ahogy tudjuk, úgy kapcsoljuk az anyagot), de megfelelő tervezéssel ezeket a helyzeteket elég jól el lehet kerülni. Bár igen fáradtságos például egy 120 szemből álló sort átszámolni, rengeteg energiát takaríthatunk meg vele. Menet közben mindig egyszerűbb korrigálni, mint egy elkészült mintát megbontani és javítani.

Először lássuk, milyen nyersanyagokra és eszközökre van szükség ahhoz, hogy sodronyanyagot gyárthassunk!

HOZZÁVALÓK

HUZAL - Szükségünk lesz valamilyen megfelelően kemény, de még megmunkálható fém huzalra. Mivel jelen írásban nem a más oldalakon megjelent sodronykészítési módszerekből szeretnék kiindulni, hanem saját tapasztalataimból, így nem általában ajánlok hozzávalókat, hanem csak kipróbált dolgokról lesz szó. Én rend szerint 1,2 mm vastag horganyzott acél huzallal dolgozom. Ebből a vastagságból készíthetőek kb. 1 cm átmérőjű szemek (amik például egy sodronyinghez éppen megfelelnek), de a 0,7 cm átmérőjű, egészen finom, vagy még ennél is 1-2 mm-el kisebb szemekből készülő szövet is megszőhető belőle, ami már alkalmas például kesztyűk készítéséhez. Ennek az anyagnak előnye, hogy nem hajlamos a rozsdásodásra, felülete nem túl fényes, de nem is matt, így az elkészülő szövet mutatós lesz.

CSÍPŐFOGÓ - A csípőfogó az egyes láncszemek legyártásának legfontosabb eszköze (erről a munkafázisról lentebb még lesz ismertető). Ez az eljárás (a huzal darabolása) igényli a legnagyobb energia-befektetést. Szerezzünk be éles, lehetőleg rugós csípőfogót vagy apró fejű hidegvágót. Ha az eszköz fogása nem kényelmes, csavarjunk rá rongyot vagy szivacsot. Tegyük ergonomikussá a fogását, mert sokszor kell használni, és az alkalmatlan eszköz kikészíti a kézfejünket/csuklónkat.

KOMBINÁLT FOGÓ - Az egyes láncszemeket két csípőfogóval fogjuk összezárni a szövés közben. Normál méretű (kb. 1 cm átmérőjű) szemekhez megfelelnek a hagyományos fogók. Ennél kisebb szemekhez már érdemes lehet apróbb fogókat használni. A fogókkal nem csak bezárjuk a láncszemet, de egymásnak is feszítjük a két felét, ezzel is tartósabbá téve az anyagot és kialakítva a tökéletesen kör alakú szemeket.

KÜLÖNBÖZŐ VASTAGSÁGÚ CSAVARHÚZÓK - Személy szerint én csavarhúzót használok a láncszemek gyors gyártásához. A módszerről lentebb lesz szó, a lényeg az, hogy amilyen vastag csavarhúzót választunk, ehhez a vastagsághoz hozzáadva a huzal vastagságának kétszeresét kapjuk meg a készülő láncszemek átmérőjét. Csavarhúzó helyett megteszi bármilyen egyenes, kör metszetű eszköz, például fakanál vagy vékonyabb bot.

OLLÓ, PAPÍR - A tervezés sokszor egyszerűbb, ha papírból kivágjuk a darabokat. A papírral való munka azért hasznos, mert hasonlóan sík az elkészülő sodronyszövethez, viszont ha cikkeket vágunk ki belőle vagy teszünk bele, kiválóan lehet rajta tervezni és szemléltetni a szűkítéseket vagy bővítéseket is. A felpróbálás után visszabontott papír tervre könnyen rátehetjük a készülő sodronydarabokat, és láthatjuk, hol kell még dolgozni velük.

ELJÁRÁSOK/MÓDSZEREK

LÁNCSZEMGYÁRTÁS

A szemgyártás folyamatát azzal kezdjük, hogy meghatározzuk, mit akarunk készíteni és ehhez mekkora szemek kellenek. A mellékelt táblázatban láthatóak irányadó számok (a táblázat Paul Smith leírásából származik, a mértékegység mindenhol milliméter és a belső, vagyis a lyukátmérőt jelöli). Mint ahogy fentebb említettem, én az 1,2 mm-es acél huzalt javasolom, ebből 6 mm-től 1,2 mm-ig készíthetőek szemek (ezek a számok a szem teljes átmérőjét jelentik, ellentétben a táblázattal).

Az itt látható átmérők előállításához értelem szerűen egy olyan hosszúkás, erős hengerre (csavarhúzóra, fakanálra, stb...) van szükségünk, aminek átmérője megegyezik a felsorolt számok valamelyikével.

A huzalt egyszerűen fogjuk, és feltekerjük a hengerre (teljesen sűrűen, nem hagyva közöket az egyes körök között). A huzal végét érdemes rögzíteni valahogy, ennek legegyszerűbb módja, ha szigetelőszalaggal körbetekerjük a hengernek azt a részét, ahol fogni akarjuk egyik kezünkkel, így ez alá a szalagréteg alá mindig benyomhatjuk a drót végét, könnyen rámarkolhatunk és már tekerhetjük is a köröket (a csavarhúzó ezért is hasznos, könnyen meg lehet fogni; a fakanálba akár egy apró lyukat is fúrhatunk, hogy az tartsa a drótot). Egyik kezünkkel tehát fogjuk a rudat (és hozzá a kábel végét), másikkal tekerjük a huzalt.

Több leírásban is szerepelnek rögzített, tekerős megoldások és egyéb hasznos tippek, véleményem szerint azonban így a legegyszerűbb a kábelt feltekerni, különösebb erőfeszítéssel pedig nem jár. Egy dologra azonban vigyázzunk: azon a kezünkön, amelyikkel a kábelt tekerjük/adagoljuk, legyen valamilyen védőkesztyű, mert a kábel kikezdi a bőrünket, ha pedig gyorsan csúszik a kezünkben, akkor felforrósodik és meg is égethet minket.

Miután elkészítettük a tekercset, egyszerűen lehúzzuk a hengerről. A hatékony munkavégzés érdekében érdemes több ilyen tekercset készíteni egyszerre (ez általában igaz minden munkafázisra: az azonos tevékenységeket csoportosítsuk, így gyorsabban haladunk). A tekercsek két végét ezután két fogóval megragadjuk és finoman elkezdjük széthúzni. Ezt addig tesszük, míg az egyes körök között nagyjából 1-2 drótvastagságnyi hely keletkezik. Többet nem érdemes hagyni, mert később tovább tart összenyomni a szemeket, de kevesebbet sem, mert akkor nem fogjuk tudni egymásba fűzni a szemeket. Létrejött tehát egy rugóhoz hasonló tekercs, ezt azután a csípőfogóval végigvágjuk, mégpedig kerek szemekké. Amiket így kapunk, azok szép, formás, kerek, bezáratlan szemek, amiből már lehet is fűzni a sodronyanyagot.

A SZEMEK FŰZÉSE

Alábbiakban arról lesz szó, hogyan is néz ki a láncszövetnek a gyártása. Mikor kellő számú szemmel rendelkezünk, megkezdhetjük a minta előállítását. A szokásos és legegyszerűbb, mégis nagyon látványos és erős minta az úgynevezett 1:4-es minta. Ez röviden annyit jelent, hogy minden láncszem négy másikba kapaszkodik. (Később ezt látni fogjuk.)

Kezdésnek zárjunk össze egy szemet önmagában (az ábrán pirossal jelölve), majd erre akasszunk két másik szemet és ezeket is zárjuk be. A két utóbbi szembe tegyünk egy újabbat, majd erre a magányos szemre ismét kettőt fűzzünk, a kettőbe megint egyet, és így tovább. Ezzel oszlopot építünk (a képen vízszintesen szerepel a minta, ez ne tévesszen meg minket, később beforgatjuk). Mikor egy elég hosszú folyamatos, felváltva egyes és páros részekből álló láncunk van, valami olyasmit kell látnunk, mint ami az ábrán van.

Következő lépésben tovább fűzzük a mintát, mégpedig úgy, hogy nyitott szemeket (a képen sárga) fűzünk a "kiálló", "felfelé álló" párokba. Értelem szerűen a kezdő és a záró szem (szaggatottal jelölve) csak egy, nem pedig kettő meglevő szembe fog kapaszkodni. Általában viszont igaz, és ezt látni fogjuk majd, hogy akár oszloposan, akár sorosan haladunk, a soron következő, felfűzendő szem mindig két másik, már felrakott szembe fog kapaszkodni.

Ha megvan egy sorozat, ismét "felfelé álló", "kilógó" szemeket fogunk kapni, ezeket megint párosával kapcsoljuk össze új szemekkel pontosan úgy, ahogy az előbb tettük.

Most fogjuk az egész eddig megfűzött mintát, és 90 fokkal elforgatjuk, hogy lássuk a sorokat (piros) és az oszlopokat (lila). Természetesen a jelöltekkel párhozamos sorok ugyanúgy soroknak felelnek meg, ahogy a párhuzamos oszlopokat is mind oszlopnak nevezzük. Ez nem csak azért fontos, hogy lássuk, hogy mi a különbség a sorok és az oszlopok között, hanem azért is, mert ez az 1:4-es minta helyes "iránya", így képes az anyag a saját súlyát elviselni és így lesz természetes az esése. Soha ne kövessük el azt a hibát, hogy ruhánk egyes elemei nem követik ezt az irányt, és esetleg 90 fokkal elforgatva építünk be egyes darabokat. Ha később elég nagy anyagdarabbal rendelkezünk, mi magunk is látni fogjuk, hogy így tartva az anyagot sokkal jobb a viselkedése, mintha az oszlopokat tartanánk vízszintesen.

Ahogy a mellékelt ábrákon látszik tehát, sorok és oszlopok fognak keletkezni. Figyeljük meg, hogy a minta nem forgásszimmetrikus! Az anyagot elforgatva az oszlopok nem válnak sorokká (vagy fordítva, a sorok nem lesznek oszlopokká). Csak azért kezdjük a mintát 90 fokkal elforgatva szőni, mert sokkal egyszerűbb úgy elkezdeni, később viszont már a soros módszerrel könnyebb haladni.

Itt jegyezném meg, hogy a ha rutint szerzünk a szövésben, már teljesen mindegy lesz, hogy hogyan haladunk, mer át fogjuk látni a mintát, és nem lesz szükségünk irányokra a szövéshez. Kezdetben viszont ez sokat segíthet.

A továbbiakban érdemes a szövést úgy csinálni, hogy olyan széles anyagdarabot készítünk, amilyen csak szükséges lesz (az adott darabhoz), majd a sorokat vízszintesen szőjük (ahogy az ábrán látszik). Lássuk meg, hogy itt is minden új szemet (zölddel jelölve) két másikba fűzünk (természetesen nem úgy, ahogy oszlopok esetében tennénk).

Látni fogjuk, hogy azért is jobb ez a fűzési rendszer, mert így lehet tágítani és szűkíteni a mintát. Oszlopos haladásnál ez nem lenne megoldható.

Figyeljük meg, hogy normál esetben minden szem 4 másikba kapaszkodik, tökéletesen kirajzolódik az 1:4-es minta.

Még két alapművelet van, amiről szót kell ejteni, ez pedig a szűkítés és a tágítás. Mindkettő azért fontos, hogy a készülő darabot kellőképpen plasztikussá tudjuk tenni az adott testrészhez.

Tágításnál (soros szövést alkalmazva) egyszerűen beteszünk egy olyan szemet is (vagy azonos távolságonként 1-1 olyan szemet), ami csak egy alatta levőhöz kapcsolódik. Az ábrán pirossal jelöltem a tágító szemet: senkit ne tévesszen meg, hogy egy kicsit kitüremkedik az adott sorból, építés közben szépen a helyére fog kerülni. Figyeljük meg, hogy a keletkező sorra ugyanúgy rakhatjuk a következő sort, mint ahogy hagyományos esetben tennénk (vagyis minden új szem két másikat fog össze; a tágító szem normális szemként viselkedik a továbbiakban). Arra ügyeljünk, hogy ha soronként folyamatosan bővítünk, akkor sose kapcsoljuk az adott bővítő szemet egy olyan alatta levő szemhez, amelyik szintén bővítő volt a megelőző sorban (ha ezt tennénk, gyenge részek jönnének létre).

Ha több bővítő szemet is alkalmazunk, akkor szép mintát lehet kirakni a sorokon belül úgy, ahogy a macskakövet is rakták régebben (a várban több helyen, például a Budapesti Történeti Múzeum előtti téren is lehet példákat találni és ötleteket gyűjteni).

Szűkítésnél a szűkítő szem (sárgával jelölve) kettő helyett három normál szemet fog össze az előző sorból. Itt se tévesszen meg senkit, hogy a szűkítő szem nincs pontosan egy vonalban a többivel, a minta következő sorai ki fogják egyenlíteni. Ha sorról sorra szűkítünk, itt is figyeljünk arra, hogy korábban szűkítő szemet a következő sor szűkítő szeme ne fogjon össze, mert akkor nem lesz szép a minta.

Értelem szerűen ha erősebben szűkítjük a mintát (egy sorban több szűkítő szem is van), akkor az torzulni fog, veszít a szabályosságából, ezért csak óvatosan szabad ezt alkalmazni.

Az anyag végeinél mindig mindenhol érdemes dupla szemeket fűzni, így erősebbé téve a szélet. Ez csupán annyit jelent, hogy a szélső szemeket megduplázzuk, egy helyére kettőt fűzünk be, ahogy a képen is mutatom. Látható, hogy oszlopok vagy sorok esetében is alkalmazható az eljárás.

SPECIÁLIS ESETEK

SODRONYING

hamarosan

SISAK/CSUKLYA

A csuklya elkészítésének két módja is ismeretes, én az úgynevezett hatszöges módszert mutatom be részletesen. A két eljárás valójában csak a kezdő lépésekben különbözik, a későbbiek során egyszerű sorrakásokból és bővítésekből állnak.

Első lépésben készítsünk háromszögeket, olyanokat, ami a képen is látható lentebb. Kivételesen soros építkezéssel haladunk, az első "sor" (kékkel jelölve) egy darabból fog állni, ebbe tesszük a másodikat kettőből, a harmadik háromból, így tovább. A gyakorlatban érdemes tíz-tizenöt soros háromszögeket csinálni, itt a szemléltetésnél a láthatóság kedvéért mindössze öt sorból raktam ki az elemeket. Figyeljünk arra, hogy a szemek iránya minden háromszögnél megegyezzen! Az első elem jobb fele legyen "alul". Ha ez nem egyezik meg mindenhol következetesen, akkor nem fogjuk tudni összekapcsolni a háromszögeket.

Amikor elkészültünk hat teljesen egyforma háromszöggel, megfogunk kettőt, és a két csúcselemet (kék) összekapcsoljuk az un. középkarikával (pirossal jelölve a második képen). A középkarika lesz a minta közepe (erősnek kell lennie, így később akár két karikát is tehetünk egymásra, ha elég ügyesek vagyunk a befűzéséhez). A második ábra első felén látható két összekapcsolt háromszög a csúcselemeknél, a második felén pedig jelölve vannak sárgával azok az új szemek, amik összekapcsolják a háromszögek oldalait. Zölddel jelöltem azokat a sorokat, ahová a (sárga) betoldó elemek jönnek (mintha csak befejeznénk velük egy sort az egyik háromszögön, és ugyanazzal a szemmel egy másik sor elejére is tennénk egy darabot). Figyeljük meg, hogy ha a háromszögeink mintája ugyanolyan, akkor könnyedén betehetjük a sárga kapcsoló elemeket, amik mindegyik háromszögön kettő, azaz összesen négy karikát fognak majd össze. Ez leírva kicsit bonyolultan hangozhat, a gyakorlatban azonban elég jól látható lesz.

Ha két háromszöget összekapcsoltunk, a harmadikat ugyanígy fogjuk hozzákapcsolni a másodikhoz (annyi különbséggel, hogy illesztés előtt a (kék) csúcselemet újra megnyitjuk kicsit, hogy ráfűzhessük a középkarikára (piros)). Folyamatosan haladva a hat háromszög körbeér és kirajzolja az ábrán harmadikként szereplő elemet, amely teljesen szabályos, szinte kör alakú rajzolatot fog mutatni. Minél nagyobb háromszögekkel kezdtük a munkát, annál jobban fog hasonlítani az elkészült elem egy hatszögre, de ez ne zavarjon meg bennünket, később mindenképpen körré nyúlik.

Mikor megvagyunk a középelemmel, melynek javasolt átmérője tizenöt soros háromszögekből összerakva kb. 15-20 cm, akkor vegyük észre, hogy legkülső pereme olyan, mint egyetlen önmagába záródó folyamatos sor. Innentől kezdve ezt a sort fogjuk alapnak használni, erre fogunk további sorokat szőni, természetesen bővítésekkel. Mivel ez lesz a csuklya teteje, a középső (piros) karikát mindig fejünk tetejéhez igazítsuk. Mikor magunkra próbáljuk a munkadarabot, húzzuk ki magunkat, úgy igazítsuk be az anyagot. A bővítés pontosan úgy zajlik, ahogy azt fentebb ismertettem. A szabályosság megtartása végett érdemes a bővítő karikákat minden sorban kb. az oldalak közepéhez, vagy a hatszög sarkaihoz tenni. Kezdetben így minden újabb sorba 6 bővítő karika fog kerülni. Három-négy soronként tegyük a fejünkre az anyagdarabot és ellenőrizzük, hogy elégséges-e a tágítás mértéke. Addig folytassuk a bővítést, míg az anyag a homlokunk vonalában körbe nem fogja a fejünket.

Ha elértük homlokunk közepét-alját, és megközelítőleg vízszintes vonalban a fejünk körül halad az utolsó sor, befejezhetjük a bővítést, hiszen fejünk jó esetben innen már nem szélesedik. Jelöljük ki homlokunk két szélét, és a két végpont közti részre már ne fűzzünk sorokat, hisz az arcunkat szabadon akarjuk hagyni. A továbbiakban csak a hátsó és oldalsó részt építsük további sorokkal. Nem szerencsés derékszögű találkozást hagyni az arc üresen hagyott sarkainál, ezért később oda 45 fokban megdöntött mintát tehetünk, hogy a sarkokat "befelé lekerekítsük" (lásd az ábrán). Ahogy fentebb említettem, az anyag szélét itt is dupla szemekkel érdemes lezárni és ezzel megerősíteni.

Ahogy haladunk lefelé sorról sorra, igény szerint a tarkó magasságába érve a nyaknál kicsit szűkíthetjük a mintát, majd ahogy a nyak alja felé közeledünk, ismét tágítsunk rajta. Érdemes lehet megszámolni, hogy a sodronying hány szemmel fog tudni kapcsolódni a csuklyához, és annyira bővíteni a csuklya alján a sorokat, hogy a szemszám megegyezzen a (ruhán levő) lehetséges kapcsolódó szemek számával. Az utolsó sorokat már nem kell végig építeni, hiszen a váll magasságában fog először találkozni a csuklya a ruhával, elöl és hátul ezért egy-két további sor betoldása szükséges lehet. Figyeljünk arra, hogy ne feszüljön a csuklya, hisz ekkora fejünkkel hordozzuk az egész ruha súlyát, ami nem szerencsés. Annyi sort építsünk be, hogy kellőképpen laza legyen az anyag, könnyen forgathassuk benne a fejünket.

Egy másik, lényegét tekintve megegyező csuklyakészítési eljárás, ha a munkát a középső szemmel kezdjük, majd erre felfűzünk hat-nyolc további szemet. Ezt a második, hat-nyolc elemből álló sort használjuk alapnak, és bővítésekkel további sorokat teszünk rá. Gyakorlatilag ugyanazt csináljuk, mint az első módszer esetében, csak már a kezdetektől egyszerű bővítésekkel haladunk, a munka későbbi része pedig tökéletesen megegyezik az elsőbb ismertetettekkel. Az ábrán látható megoldásban a kékkel jelölt középső karikát nagyobb szemből szedtem, hogy ráférjen kényelmesen a nyolc kisebb karika. A harmadik sor már tizenhat elemet tartalmaz.

A lenti képen a lila középső szem szintén nagyobb, mint a későbbi szemek. Azért készítettem el a folyamatábrát, mert érdemes látni, hogy a háromszögekből összerakott hatszög minta szebb, laposabb, egyenletesebb képet ad.

KESZTYŰ

Sodronykesztyűket kis szemméretű anyagból lehet igazán szépen megcsinálni, mivel az ilyen anyag rugalmasabb, plasztikusabb, sűrűbb szövésű. Javaslom az 1,2 mm-es drótból az 5-6 mm átmérőjű szemek gyártását. Mivel az alapanyag kisebb, apróbb, ezt jóval hosszabb munka elkészíteni, mint elsőre gondolnánk. További fontos észrevétel, hogy ha kizárólag fémből készül a kesztyű, akkor az anyag jellegéből adódóan nem lehet majd teljesen ökölbe szorítani azt. A tenyér részt és az ujjak belső felületét javasolt hasított bőrrel megcsinálni, erről lentebb lesz szó.

A fűzési minta semmilyen újdonságot nem mutat, sorról sorra fogunk haladni, szűkítésre vagy bővítésre csak kevés helyen lesz szükség.

Első lépésben fogjunk egy papírlapot és rajzoljuk körbe a saját kezünket a csukló felső részétől kezdve. Mikor megvan a minta, adjunk hozzá a körvonalhoz mindenhol plusz 1 cm-t. Értelem szerűen a kesztyű két ilyen, teljesen azonos, tökéletesen szimmetrikus félből fog állni. A szimmetria érinti a sorok számát és a sorok dőlését is! Ez nagyon fontos, hiszen mikor a két felet majd összekapcsoljuk, csak akkor lehetünk teljesen pontosak, ha a két fél sorait folyamatosan tudjuk kapcsoló szemekkel folyamatossá olvasztani. Vegyük észre, hogy a papírra rajzolt mintánál a plusz 1 cm hozzáadása után az ujjak egymásra lóghatnak. Ez természetes, a szövésnél is az egyes ujjak anyagai majd fedésben lesznek, amíg síkban van kiterítve a minta. További jó tanács, hogy a hüvelykujjnál se térjünk el az eredeti soros mintától, kövessük a párhuzamos sorok elvét, a kanyart pedig úgy oldjuk meg, hogy a soron következő sorokat egyre kijjebb kezdjük. Mellékeltem egy szövési mintát, valami ilyesmit kell felrajzolnunk, természetesen mindenki a maga jelöléseivel és segédvonalaival együtt tegye ezt meg.

A képen egy már elkészült kesztyű látható, ahol a két fél össze van kapcsolva, ezért nem tökéletesen sík az ábra. Az viszont jól látható, hogy a sorok mindenhol folyamatosak és párhuzamosak, minden ujj esetében. A rajzon a satírozott részek jelölik az egymásra lógó sodronydarabokat, a különböző számok pedig a betoldott oszlopokat és sorokat.

Elkészítjük tehát az ábrának megfelelő két felet, melyek szimmetrikusak, majd elkezdjük összekapcsolni őket úgy, ahogy a csuklya háromszögeivel is tettük: a sorokat folytonosan egymásba olvasztjuk a kesztyű két szélén, az ujjak széleinél, illetve ahol lehet. A hüvelykujj természetesen speciális kapcsolást igényel, mivel ott döntötten végződnek a sorok. Próbáljunk minél egyszerűbben befűzni kapcsoló szemeket, ahogy éppen sikerül.

Mikor az oldalakat összekapcsoltuk, gyakorlatilag lesz egy nagy sodronyhengerünk, rajta öt kisebbel. Ha kicsi a méret, toldjunk be oszlopokat. Úgy tervezzük, hogy nem árt, ha valamiféle pamut vagy bőr kesztyűt fel tudunk venni a sodronykesztyű alá már csak a kényelem miatt is.

Utolsó előtti lépésben össze kell zárni az ujjak végét, vagyis az ujjakat védő hengerek végét. Mivel a hengerek elméletben sima sorokban végződnek, szűkítést fogunk alkalmazni. Fogunk három szemet, és eggyel összefűzzük őket. Így, hármasával csoportosítjuk a szemeket, majd végül ezeket a három másikat összefogó szemeket egyetlen, középső szemre fűzzük. Ez roppant nehéz feladat, mert aprók a láncszemek és nehezen férünk hozzá az anyaghoz, így apró fogók és sok türelem fog kelleni. Nem kell kétségbe esni, ha a hármas csoportosítás végén marad kettő vagy négy szem, ezeket is fogjuk össze egyetlen szemmel, ami szintén kapaszkodhat a középső záró szembe. Ha nagyon tág kesztyűt csináltunk, akkor több lépcsőben is szűkíthetjük az ujjak végét.

Utolsóként az ujjak tövénél levő réseket kell kipótolni. Mivel itt a minták a lehető legkülönbözőbben találkoznak, a szemeket úgy kell betenni, ahogyan az az adott helyzetben éppen lehetséges és kényelmes.

Az így elkészült, teljesen fémből összeállított kesztyűnek lesz egy nagy hátránya: mint már írtam, nem lehet majd teljesen ökölbe szorítani. Ezért szükséges a tenyér és az ujjak belső felületén levő szemeket kibontani (rutinosabbak eleve így készíthetik a mintát). Ha az utólagos kibontás módszerét követjük, akkor a kibontott részt egyszerűen ráterítve a hasított bőrre, kivágva abból egy ugyanolyan formájú részt, máris kész a bevarrandó bőrdarab. Én 2-3 mm vastag tehénbőrt használok, ez elég erős és rugalmas a feladathoz. Műszálas bőrvarró cérnát használjunk, a legerősebbet, amit csak elérünk, és folyamatosan haladva a bőr szélén bőrvarró tűvel öltsük hozzá a szélső szemeket a bőrhöz (lehetőleg minden szemet). Folyamatosan figyelve a szép és erős varrásra, kétszer-háromszor varrjuk körbe a bőrt. Mikor a varrás megvan, a cérnán levő kezdő és végző csomókat forró szöggel olvasszuk meg, mert a műszálas cérna az igénybevétel mellett igen hamar ki fogja oldani saját csomóit. Minden csomó-gombócot 6-7 csomó alkosson, ezeket gond nélkül össze fogjuk tudni olvasztani és garantáltan nem fog kioldódni. Ezzel a kesztyű elkészült, ökölbe szorítható, így már fegyverforgatásra is alkalmas. Ha azt vesszük észre, hogy a szemek illesztése nem elég precíz, és a cérna kibújik belőlük, akkor fogjunk egy 3-4 mm vastag hasítottbőr-szálat, ezt fűzzük végig a legszélső szemek között belül, majd varrjuk össze a két végét, hogy folyamatos kört alkosson a minta belső szélén. Ezek után a cérnával a belső bőrdarabot és ezt a szálat varrjuk össze, így garantáltan nem fog eloldódni sehol a varrás és a fém.

Ha azt vesszük észre, hogy a csuklónkon túl bő a sodronyanyag (hogy a kezünk beleférjen), vagyis lötyög, akkor fogjunk egy 3-4 mm vastag, varráshoz használt gumit (ezt méteráru-boltban lehet kapni, több színben is, tetszőleges szélességben), és a csuklónk legkeskenyebb részénél fűzzük bele belülről a sodronyanyagba. Húzzuk meg, mikor körbeértünk, majd varrjuk össze a két végét. Ez kívülről egyáltalán nem fog látszani, viszont amennyire lehetséges, összehúzza a csuklón a kesztyűt, így nem fog sem lötyögni, sem leesni, viszont továbbra is kényelmesen fel tudjuk majd venni.

Az oldalon található leírás és a képek saját készítésűek. Az anyag másolása vagy közzététele, terjesztése a szerző engedélyével lehetséges!