EZ EGY ARCHÍV OLDAL, 2017. 01. 01. ÓTA NEM FEJLESZTEM. A FRISS VERZIÓHOZ KATTINTS IDE.

alkotás

 

Nem vagyok profi fotós. Ennek megfelelően (vagy emiatt) az alkotás folyamata sokszor jobban érdekel, mint a végeredmény. Szeretem megosztani az időt és a folyamatot is másokkal akár itt, akár élőben.

   

Mi a fene az a HDR?

Budapest, 2013

Jelen írásban arra próbálok rávilágítani (egyelőre csak elméleti síkon), hogy mi a digitális tükörreflexes gépek egyik legáldásosabb képessége. Előre is elnézést kérek a sok "fény" szóért, de nincs rá megfelelő szinonimám.

 
Fontos: ez az anyag 2013-ban jelent meg, és már nem frissül. Elavult információkat tartalmazhat. A tudásbázis friss cikkeihez kattints ide.

Ha fotózásról van szó, a fény mindennek a kulcsa. Persze a fénynek is többféle tulajdonságával kell számolnunk, de a legfontosabb talán a mennyisége. Hogy a fényből mennyi juthat a gépbe, és így mennyire lesz egy kép világos vagy sötét, több dolog is befolyásolja. (Ezekre a beállításokra majd egy olyan tutorialban fogok kitérni, ahol a konkrét lépéseket vesszük sorra.)

Nem nehéz belátni, hogy ha több fény kerül a fényképezőnk érzékelőjére, akkor világosabb képet kapunk, ha kevesebb, akkor pedig sötétebbet. Értelem szerűen éjszaka, vagy árnyékos helyeken alkalmazunk olyan beállításokat, ahol több fényt szeretnénk a gépbe juttatni, és fényes, vagy jól kivilágított helyeken kell úgy dolgozni, hogy ne legyen belőle túl sok, ami a CCD-re jut. De mi a helyzet akkor, ha a fényviszonyok vegyesek, vagyis vannak a fényképezett területen világos és sötét helyek is?

Mielőtt a kérdésre válaszolunk, szükséges a dinamikatartomány fogalmának tisztázása. Ez a szép összetett szó azt próbálja jelezni, hogy a fényképezőnk milyen fényértékek között képes szépen visszaadni a "látott" dolgokat. Ilyen jellemzője minden digitális képérzékelőnek van, legyen az fényképezőben, mobiltelefonban vagy bármi másban. Természetesen az olcsóbb eszközök dinamikatartománya igen kicsi - ezek jellemzően a mobiltelefonok és kompakt fényképezők. Talán úgy érthetjük meg legjobban a dolgot, ha hozok egy példát: készítünk mobillal egy képet, amin egyaránt látszanak világos és sötét részek is; példánkon egy épület árnyékos, sötét részei, és az ég is egyszerre látszanak. Az eredmény borzasztó, mert az eszköz a (fénymérési) középértékre eső részeket próbálta meg szépen megjeleníteni (a szerinte "normál" fényerejű területeket), míg az annál sokkal világosabb vagy sötétebb elemek gyakorlatilag nem is látszanak. A világos részek kiégnek, a sötétek pedig feketék. Mi történt? Fényképezőnk dinamikatartománya túl kicsi egy ilyen képhez. Az igazi tragédia ebben az, hogy a teljesen fehér és teljesen fekete részeken levő "információ" elveszett, semmilyen szoftverrel sem lehet majd helyreállítani a képet.

Természetesen a DSLR gépek sem képesek csodákra. Ugyan a dinamikatartományuk sokkal jobb, mint más eszközöké, de még így sem képesek lefedni a teljes látott fényerő-skálát. Míg az emberi szem dinamikatartománya 22-24 fé, addig a legjobb digitális eszközök is csak 12-14 fés értékkel rendelkeznek. További gond, hogy a felölelt skálán belül sem egyenletesek az értékek. Az alábbi képen egy Canon 5D átfogása látható: középen látszanak az árnyalatkülönbségek, a két szélen viszont szinte "összefolynak" a különböző tartományok:

Jó hír azonban, hogy eszközeinknek nem is szükséges egyetlen kattintásból megoldani a feladatot. Senki sem mondta, hogy egy jó képnek csupán egyetlen felvételből szabad állnia!

Tegyük fel, hogy eszközünknek megmondhatjuk, mi az a közepes fényérték, amit szerintünk figyelembe kell vennie, és amin a legtöbb részlethez szükséges értékekkel kell fényképeznie. Ebben az esetben több képet is készíthetünk különböző beállításokkal: egyet, amin az egyébként sötét részek fognak szépen, részletgazdagon látszani (1), egy másikat, amin a normál fényerejű részek (2), és egy harmadikat, amin a világos elemek (3) (ismét jelzem: hogy ezt hogyan érjük el, arra majd egy másik, a konkrét beállításokat bemutató írásban térek ki):

       

Jól látható, hogy miben különbözik a három kép: mindegyiknek megvan az a fényerő-tartománya, amiben a legtöbb részletet (vagyis információt) képes mutatni nekünk - természetesen a skála átellenes tartományának rovására. Gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy rendelkezünk az összes információval, de három különböző képen. Már csak össze kellene válogatni mindegyik felvételről az azokon legszebben látszó területeket. Ehhez szoftveres segítséget kell igénybe vennünk.

HDR (High Dynamic Range) képek készítéséhez többféle szoftver közül is válogathatunk, ezekről majd lesz szó. Működési elvük, hogy különböző, előre elkészített, vagy általunk összeállított paraméterek szerint feldolgozzák a bevitt fotókat (nem feltétlenül csak hármat: akárhány képpel dolgozhatunk), és összeállítják azt az egyetlen képet, amin a lehető legtöbb részlet jól látható. A fenti három képből például - némi utómunkával - az alábbi végeredményt is kihozhatjuk:

Figyeljük meg, hogy a sötét ablaktáblák, az épületet kívülről borító változatos textúrájú márvány, valamint az összetett szerkezetű felhőzet is milyen szépen látszik rajta. A fentiekből már nagyjából láthatjuk, milyen helyzetekben érdemes ezt az eljárást alkalmazni: ha nagy dinamikatartományt kell lefednünk (kültéri fényképezés esetén erős fény mellett sok árnyékos vagy sötét területet is bele kell vennünk a kompozícióba), ha beltérből fotózunk úgy, hogy a kültéri környezetet is részletgazdagon szeretnénk megjeleníteni (beltérben sokkal gyengébbek a fények, mint odakint), és egyéb, ezekhez hasonló szituációkban.

A HDR fotózásnak természetesen megvannak a maga nehézségei: a szoftverek általában nem képesek a képeket automatikusan egymásra mozgatni: feltételezik, hogy a különböző felvételek tökéletesen fedik egymást. Bár nem lehetetlen szabad kézzel HDR-sorozatképet készíteni, de ennek elemeit a HDR egyesítési eljárás előtt külön-külön pontos fedésbe kell hoznunk. Pár pixelnyi eltéréstől már teljesen életlen vagy élvezhetetlen lehet a képminőség. Éppen ezért szinte mindig állványról, rögzített helyzetből érdemes ilyen felvételeket készíteni. További hátulütője lehet a módszernek, hogy az egyes képek zajosságát a végleges HDR kép nem csak tovább örökli, de általában sokszorozza is, mivel a képzajt a HDR-algoritmusok részleteknek értelmezik, és igyekeznek hangsúlyosan belevenni a végleges alkotásba. Ennek megakadályozására a legjobb, ha minimalizáljuk a kezdeti zajt (megfelelő felszereléssel), illetve az egyesítés előtt minden nyers képet külön zajszűrésnek vetünk alá. Szintén nehéz eldönteni, hogy a három vagy több részképnél hogyan állítsuk be a különböző átlagos fényértékeket. Bár a legtöbb gép képes HDR sorozatkép készítésére (egymás után automatikusan változtatja a középértéket), ez a mechanizmus azonban általában nem tudja meghaladni a precíz, saját kezű beállítást.

Elméletnek első körben ennyit, nemsokára jönnek a gyakorlati tippek!

.

Horváth Krisztián - hispan – C 2004 - 2013 – Minden jog fenntartva

Az oldalon található munkák saját készítésűek, továbbközlésükhöz engedély kell.

Ajánlott minimum böngésző: Internet Explorer 8 vagy Mozilla Firefox 3 vagy Google Chrome 3.

e-mail   |   facebook

   

Az oldal betöltése 0.008494 másodpercet vett igénybe.   |   539,495 lapletöltés   |   log   |   lapinfó