Teher alatt nő a pálma: nem aranyozta be a napomat, amikor egy javításra kapott CZJ Tele-Ennalyt 400mm-es objektív 12cm széles, két darabból összeragasztott frontlencséje a kezemben pattant ketté. Viszont ez kiváló lehetőség arra, hogy megmutassam nektek a vintage objektív javítás határterületét, ahol már csak az UV-fényre keményedő ragasztó jár...

Miért léteznek ragasztott lencsetagok?

Egy objektívben igen sok lencsetagot találhatunk, ezek közül pedig néhány össze is van ragasztva. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem elég, ha ezek egyszerűen csak "összeérnek"?

Az igazi objektívek születése valójában nagyon szoros kapcsolatban áll a ragasztással. Az optikai rendszerek elemei ugyanis nem egyforma üvegekből készülnek. Ezeknek az eltérő üvegeknek (korona, flint, stb.) eltérő optikai tulajdonságaik vannak. Emiatt más aberrációkat is mutatnak, amiket ki kell küszöbölni. Az első akromát lencsepárok lényege éppen abban rejlett, hogy képesek voltak úgy párosítani az eltérő tulajdonságú anyagokat, hogy azok egymás színi aberrációját hatékonyan csökkentették.

Ha fogtál már Tessar 2.8/50-es optikát a kezedben, akkor láttál már ilyen akromát lencsepárost (a következő képen az L3-4 ragasztott páros a rekesz után).

Ahogy a fény áthalad a lencserendszeren, különböző törésmutatójú közegeken lavíroz át. Az üveg törésmutatója egészen más, mint a levegőjé, ezért nagyon lényeges, hogy bizonyos üvegfelületek között egyáltalán ne legyen levegő. Itt kell alkalmazni olyan ragasztóanyagot, melynek törésmutatója hasonló a felhasznált üvegekéhez (így kettőről egyre csökkenthető az ilyen határok száma az akromát párosokban).

Ezen felül azért is jobb a ragasztás, mert vele kettővel csökkenthető a levegő-üveg határfelületek mennyisége is (ezek nem kívánt tükröződésekre adhatnának alkalmat).

Valamint, ha már az előnyöket soroljuk, az sem mellékes, hogy a ragasztott lencsetagok között kizárt a párásodás. Sajnos ha kis mennyiségű levegő van két lencsetag között ragasztó helyett, és az bepárásodik, akkor igen lassan fog csak kitisztulni, sőt az ismételt párásodások nyomot is hagyhatnak a lencsefelületeken.

Végül egy további szempont: ha két lencse a görbületüknél fogva egyetlen ponton érintkezik, vagy más módon egymáshoz nagyon közel fekszik egymás mellett, akkor Newton-gyűrűk keletkezhetnek, amit senki se szeretne.

A lencsetagok összeragasztását régen kanadabalzsammal végezték. De mi a csoda az a kanadabalzsam? Nos a kanadabalzsam biztosan nem kőpúder (és a legutóbbi cikk óta sem tudom, mi az a kőpúder). A kanadabalzsam tulajdonképpen terpentin, vagyis fenyőnedv. Az Észak-Amerikában honos balzsamfenyő kérgének felsértésével nyerték, és kiváló, nagy szilárdságú, megfelelő optikai jellemzőkkel rendelkező ragasztó vált belőle. Az optikai iparban azért használták nagyon sokáig, mert

• száradása közben (vagyis ahogy az olaj elpárolog belőle), színtelenre és kristálymentesre keményedik (üvegszerű lesz);
• az idő múlásával sem változik az állaga (hacsak valamilyen vegyszer vagy gomba bele nem mar, illetve extrém hőhatás nem éri);
• az optikai törésmutatója nagyon hasonló az objektívekben használt üvegekéhez (1.55).

Másfelől viszont elég rosszul tűri a hőmérsékleti ingadozásokat és az oldószereket. Ez utóbbi kettő nekünk most jól fog jönni.

Yutbobon találhatsz egyébként számtalan érdekes videót arról, hogyan gyártják az objektíveket, ezen belül pedig hogyan ragasztják a lencséket. Ebben például 5:38-tól a következőkben taglalthoz nagyon hasonló folyamatot láthatsz.

Csúnya válás

A cikkben szereplő optika egy Tele-Ennalyt 4.5/400-as Zeiss csoda, ami gyutávja ellenére aránylag kicsi és könnyű, kvázi kézből még használható. Nagyon sok kivitelben gyártották, így az ára is igen nagy szórást mutat. eBay-en 50 és 150.000 forint között lehet hozzájutni, állapot függvényében. A cikk végén láthatod majd egy másik kivitelét is.

Térjünk is rá a lényegre. Ilyen csúnyán nézett ki a két üvegfelület, miután a kezemben kettébe váltak:

Először azt hittem, hogy széltében elrepedtek, mert a törésminta szilánkos volt. Ahogy külön is megvizsgáltam őket, akkor vált csak világossá, hogy itt két lencséről van szó, amiknek egyébként semmi bajuk, de a felületük elég csúnyán sérült:

Az első gondolatom természetesen az volt, hogy ez házilag gyakorlatilag menthetetlen kategória. A szilánkos felülethez hozzáérve az teljesen kemény volt, és egyáltalán nem akart leválni az üvegről.

Mivel itt egy több évtizedes optikáról van szó, reménykedtem benne, hogy kanadabalzsammal volt ragasztva, mert az üvegragasztók közül ez még a "kezelhető" kategória. Bár arról fogalmam sem volt, hogy mik lesznek a további lépések, azt biztosan tudtam, hogy ha ez UV-fényre keményedő ragasztó volt, akkor kuka az egész (bár ha tovább olvasol, később kiderül, hogy még ekkor se lenne minden veszve...).

Az interneten elég gyér az irodalma az ilyen jellegű sérülések javításának. Pár cégen kívül gyakorlatilag nem is foglalkozik vele senki, cikkeket is csak elvétve találtam a témában.

A probléma az volt, hogy ha a ragasztó kanada-balzsam, az hőre meg fogja adni magát, azonban ugyanattól a hőtől a nagy méretű lencsetagok meg is pattanhatnak. Volt egy cikk, amiben kisebb méretű lencsetagokat izzókra tettek, azok hője pedig leolvasztotta a balzsamot. Más esetekben egyszerűen felforralták őket egy lábosban. Ilyen méretű üvegeknél azonban ez a két megoldás szóba sem jöhetett.

A kanada-balzsam eltávolítása

Ebben a cikkben és a neten több helyen is azt írták, hogy az aceton oldja a kanadabalzsamot. Kipróbáltam, de nálam az égvilágon semmit se kezdett egymással a két anyag. Végül arra jutottam, hogy sok lehetőség nincsen: a lencsetagoknak menniük kell a sütőbe, és a kanada-balzsam remélhetőleg "leolvad" majd róluk. Persze, meg ahogy azt én elképzeltem...

Lelövöm a poént: 250 fokra tettem be sülni az első, szélesebb lencsetagot, és sikerült gyakorlatilag "ráégetnem" a balzsamot. Ami miatt viszont ezt nem bántam: a kőkemény balzsam állaga "törhetőre" változott, plusz a lassan kihűlő sütőben nem érték olyan hőhatások az üveget, amik kárt tettek volna benne.

A szélesebb üvegfelület önmagában is megállt (szándékosan állítottam élére, hogy a folyékonnyá váló balzsam lefelé távozzon), így mechanikailag nem volt vele probléma. A sütőben lekapcsoltam a hőlégkeverést, hogy ne dönthesse fel a légáramlat az üveget. Ezen kívül a tepsit kibéleltem alufóliával, de ha csak margarin van otthon, akkor ki is kenheted vele.

Külön letakarítottam a tűzhelyet, hogy kinézzen már valahogy a cikk illusztrációi között ez a kép is. (Ezen kívül ebből az is kiderül, hogy este 9:14-kor nem volt ennél jobb dolgom.)

Tehát a sütés: nem kell a saját levében locsolni közben, csak megvárni, míg kb. fél óra alatt szépen megbarnul a bőre. Ez idő alatt felfedeztem, hogy a sütőt be lehet állítani időzítőre, különböző dallamokat is le tud játszani, valamint a főzőlapok és a sütőrész között olyan levegőréteg-szigetelést alkalmaznak, amivel a nagy teljesítményű repülőgép-hajtóművek működési hőjét is távol tartják a sárkányszerkezettől, hogy a csomagtérben szállított kisállatok és csecsemők ne főjenek meg a transzatlanti repülőúton. Tudomány a konyhában.

Ha kész az üvegsüti, akkor hagyd kihűlni a sütőt, akár egy órán át is. Minimalizáld annak az esélyét, hogy megpattan az üveg a hirtelen hőhatásoktól. Amikor kiveszed a tepsiből, akkor látni fogod a ráégett kanadabalzsamot.

Ez volt a kevésbé mocskos darab, jöhetett a másik!

Mivel ez már nem állt meg a szélén, drótból csináltam neki tartót. Ennek is nagyjából 30 perc kellett 250 fokon, viszont itt az egész üvegfelület bebarnult, mert valamiért ezen jóval több ragasztó maradt.

Kihűlését követően alul olyan vastag volt a megkeményedett kanadabalzsam, hogy ha ezt az oviból hazafelé mesélem anyukámnak, el se hitte volna! Viszont így magától feltöredezett és gyakorlatilag kézzel le lehetett szedni az üvegfelületről.

Sajnos ez az üveg többi részén nem volt elmondható. Kellett tehát egy olyan eljárás, ami lehetőleg gyors, erős, de elég finom ahhoz, hogy ne sértse meg az üveg bevonatát.

Nem tudom, hogy tudtátok-e, de a fogkrém az egyik legjobb, házilag is hozzáférhető finom polírozó anyag. Ezt már csak a Dremel polírozó fejével kellett kombinálni, és kb. 5 perc alatt lejött a maradék balzsam is.

Ember legyen a talpán, aki ezek után nem próbálja ki, hogy ha a megélhetési celebeknél látott kamu UV-s fogfehérítő masinéria helyett a Dremelt dugja a szájába a Sensodyne-vel, az vajon jobban fehérít-e. Amúgy ne csináld, megrázó élmény.

Szóval így néznek ki az üvegeink, miután nagyon érzéki módon sikeresen megszabadultunk a régi ragasztótól és annak kiégett testétől:

Én már azon ki voltam akadva, hogy ezt sikerült házilag ilyen minőségben kivitelezni, de a mellékelt ábra szerint nem lehetetlen.

Mármost a probléma az, hogy bár a két lencse így is összeilleszthető, sőt még átlátszóak is, sajnos csak ránézésre jók. A ragasztás nélkül ugyanis - mint azt a bevezetőben már említettem - nem ugyanúgy viselkednek, mintha közöttük egy hozzájuk igen hasonló optikai törésmutatójú anyag lenne. Ezért döntöttem úgy, hogy nem állok meg félúton, hanem teljes munkát végzek.

Alternatív módszerek ragasztó-eltávolításra

Ezen a ponton, hogy teljes legyen a cikk, kipróbáltam a két fentebb már említett égős és forralásos ragasztó-eltávolítási eljárást is. Ehhez két bontott Helios 44-es ragasztott lencsetagjait fogom használni, mert ezek kisebbek és nem is kár értük.

Az első próbálkozás az egyszerű forralás. Állítólag már ennek is szét kellene hoznia a kanadabalzsamos ragasztást. 30 percig forraltam a delikvenst, de bizton állíthatom, hogy egyáltalán nem esett benne kár. Igaz azonban, hogy más esetekben meg működött, tehát kanadabalzsam és kanadabalzsam között is lehet különbség.

Második módszerünk a hagyományos égőre helyezés. Az biztos, hogy ez piszkosul felforrósítja a ragasztott lencsetagot, de ez sem működik minden esetben (a Heliosoknál például nem).

Az az igazság, hogy a lencsetag-újraragasztásnál általában a korábbi ragasztás szétszedése a nehezebb ügy (mert nem enged el magától). A leghatékonyabb és legbiztonságosabb út a vegyszeres megoldás. Az acetonba áztatás bár időigényes, többnyire kioldja az elöregedett ragasztót és könnyen eltávolíthatóak annak maradékai a szabaddá vált lencsefelületekről.

Érdekesség #1: egy Soligor 85mm f/1.8 M42 optika ragasztott lencsetagjait sikerült a fenti forralásos módszerrel könnyen és finoman szétválasztani, majd újraragasztani.

A Soligor második és harmadik lencséje között egy kb. 1 cm széles légbuborék terjeszkedett, ezt kellett megjavítani. A művelet hibátlanul sikerült a továbbiakban ismertetett újraragasztással.

Érdekesség #2: a tömény aceton valóban oldja nem csak a kanadabalzsamot, de az UV-ragasztással ragasztott lencsetagokat is. Igaz, hogy az apró térköz miatt ehhez akár 2-3 hetes áztatásra is szükség van, de a végén az acton győz, a betonkemény UV ragasztó réteg pedig filmes fóliaként eltávolítható a két lencse közül:

A két képen egy 4/100-as SMC Pentax Makró front blokkjának szétválasztását láthatod. Az acetonnal sokkal nehezebb dolgozni, mint mondjuk a tiszta alkohollal, mert sokkal gyorsabban párolog és erősebb nyomot hagy, ha nem törlöd le szinte azonnal. Minden esetben tegyetek megfelelő óvintézkedéseket és használjatok védőszemüveget!

Üvegragasztás

A következő probléma az volt, hogy mivel ragasszam össze újra az üvegeket? Lehet kapni a neten kanadabalzsamot, de ezt már nagyon rég nem használják az optikai iparban, és én sem akartam ezzel vacakolni. Ma már sokkal korszerűbb és kényelmesebb ragasztók is vannak.

A jelenleg a piacon elérhető legjobb megoldás a Norland cég NOA 61 jelzésű, katonai szabványoknak is megfelelő ragasztója. Ez azért nagyon kényelmes, mert csak UV-fényre keményedik, vagyis annak veszélye nélkül lehet vele dolgozni, hogy ha időközben elszúrunk valamit, akkor a ragasztó megszárad és úgy is marad.

Az más kérdés, hogy sokkal nehezebbnek bizonyult a beszerzése, mint hittem. Észak-Amerikában ugyan árulják, de máshol elég bajos a vásárlás. Egy kanadai cég küldött volna belőle 16 dollárért, csak 120 dollár lett volna a szállítás. Végül az Edmund Optics nevű cég segített, és bár elvileg ugyanabban az unióban vagyunk, a létező összes tarifa kifizetése után jött csak meg a ragasztó. Majdnem sírva fakadtam... örömömben.

Az első aggasztó probléma a ragasztásnál a pormentesség kérdése volt. Az világos, hogy ha akár a ragasztóba, akár a ragasztott üvegfelületekre por vagy más szennyeződés kerül, akkor vagy kezdi az ember újra a ragasztó felvitelét, vagy ha már UV-fénnyel kezelte, akkor az idők végezetéig nézegetheti a koszt a két üveg között.

Éppen ezért azt javaslom, hogy a munka előtt könyékig mosakodj be, és a lencsefelületeket is alkohollal többszörösen is tisztítsd meg.

Másfelől a megfelelő munkaállomás kialakítása is kulcsfontosságú. Igen nagy pontossággal kell ragasztanod, mert ha a két üveg kicsit is elmozdul egymáson, akkor a teljes átmérőjük nagyobb lesz, mint a számukra az optika házában kimart tokozás, vagyis nem fogod tudni a helyükre illeszteni őket, és teljesen feleslegesen dolgoztál.

Általános iskolában a technika órán Zsuzsa néni megtanította nekem többek között azt, hogy ne fogd satuba a saját kezedet és a lányok copfját (sajnos mindkettő összenyomható - ebből amúgy népszerű yutbob csatorna is lett, szóval nem csak engem érdekelt a dolog), illetve hogy a legstabilabb szék a háromlábú, ezért itt is három támaszték kell majd. Erre kiválóak a nameplate kihajtó szett nehéz, jól tapadó, legnagyobb darabjai.

A módszer lényege az, hogy a konkáv, ragasztandó felülettel rendelkező darab kerül alulra, erre megy majd a ragasztó, majd felülről kerül beillesztésre a konvex felületű pár. Egyszerűnek hangzik.

Oké, de mennyi kell a ragasztóból? Nos ez egy jó kérdés. Egyrészt nem akartam pazarolni, másrészt bár az UV-fényes kezelés előtt még letörölhető a felesleg, azt semmiképpen sem akartam, hogy a kifolyó ragasztó olyan lencsefelületeket is érintsen, amiken nem kell lennie.

Éppen ezért azt találtam ki, hogy annyi cukrot kevertem vízbe, amennyitől annak sűrűsége megegyezett a ragasztó sűrűségével (ezt korábban egy kinyomott cseppen ellenőriztem). A cukros víz kiváló imitátor és könnyen eltávolítható, így lehetett vele kísérletezni. Összesen 6 cseppre volt csupán szükség, ezt a mennyiséget a két üvegfelület hibátlanul "kinyomta" maguk között, és alig folyt ki a szélén.

Ha a ragasztó a helyén, és a homorú felületbe beleillesztetted a domborút, akkor gyakorlatilag a gravitáció végzi a többit: a ragasztó szépen lassan kitölti a rendelkezésére álló helyet, ahogy a tömegvonzás az alsó felé húzza a felső lencsetagot. Ezek után már csak óvatosan meg kell törölnöd a lencsepáros szélét, hogy a felesleg ne keményedjen majd oda. Jó büdös a nafta, készítsd magadat lélekben.

Ha tökéletesen biztos vagy a ragasztás tisztaságában és abban, hogy a két lencsetag 100%-os fedésben van egymással, akkor jöhet az UV-lámpa. Én egy nagy teljesítményű, 60 wattos égőt használtam. Ezzel elvileg már 20 perc után teljesen önhordó a ragasztás. Természetesen biztosra akartam menni, így egész éjszakára égve hagytam a fényt.

A ragasztó leírása szerint a napfényben levő UV-sugarak is megkötik az anyagot, de jelen helyzetben precízebbnek ítéltem, ha a teljes művelet beltérben zajlik.

Ragasztás után nagy megnyugvással tapasztaltam, hogy a két lencsetag ismét eggyé forrott össze, és talán még gyárilag sem volt ilyen szép a végeredmény.

A lencsék szélén csak az egyik tagnál volt fekete fényzáró festés, ami szinte teljes egészében ép is maradt, így ezt nem kellett pótolni. Ha nálad ez sérül, feltétlenül egészítsd ki, hogy elkerülhesd a nem kívánatos becsillanásokat.

A majom akkor ugrott a vízbe, amikor a tokozásba tettem a ragasztott lencsepárost, hiszen ekkor derült ki, hogy oldalirányban mennyire voltam precíz.

Szerencsére tökéletesen a helyére csúszott, a nameplate pedig hibátlanul le is fogta. Szerintem maga az objektív sem gondolta volna, hogy egyszer még ilyen kalandokban lesz része!

A tesztképek előtt izgultam picit, mert ilyen komoly javítást még talán egy optikán sem végeztem. Annyira rá voltam pörögve a témára, hogy amíg a ragasztót vártam külföldről, vettem egy ugyanilyen, de alig használt objektívet is, hogy legyen majd mivel összehasonlítani a végeredményt.

Ahogy a mellékelt képek mutatják, végül hibátlanul sikerült a ragasztás, az optika ugyanis ugyanúgy viselkedett, mint a gyári ragasztásos párja.

Zárszó

Az biztos, hogy nem várt és nem kívánt izgalmakon van túl a blog szerelőműhelye, viszont értékes tapasztalatokkal is gazdagodtam, amiket jó veletek megosztani. A cikk megjelenése óta számtalan ragasztáshibás optikát sikerült megmentenem a fenti módszerek variációival, így tovább nőtt azon problémák köre, amiket házilag akár te is orvosolhatsz.

Ha a jövőben hasonló gondod támad, vagy szeretnéd objektíved elszíneződő, buborékosodó, gombásodó ragasztását kicserélni, keress bátran!