Érdekes témába botlottam pár héttel ezelőtt. Bár nem a civilizáció-kutatásról és osztályozásról akartam eredetileg írni, megfogott a kérdéskör leginkább azért, mert ezt tipikusan egy olyan tudományterületnek tartottam (és tartom most is), ami igencsak szűkölködik tapasztalati értékekben. Ez a kijelentés magyarázatra szorul, ugyanis joggal mondhatják a jövő- meg civilizációkutatók, hogy itt az emberi társadalom és történelem, benne élünk, megvan a tudományos eszköztárunk a vizsgálatához, többet nem is kívánhatnánk. Ez persze jogos érvelés, de inkább történészi nézőpontból érzem annak: időben visszafelé ez megállja a helyét, de amikor a nagyon távoli jövőre teszünk jóslatokat, akkor édeskevésnek érzem, hogy pusztán egyetlen példát, az emberiség példáját tekintjük. Márpedig elhihetik, itt most a nagyon távoli jövőről (is) lesz szó. Jó szokásomhoz híven az eredeti témától egy-egy érdekesebb gondolat kedvéért most is el fogok rugaszkodni az eredeti témától. Akit nem érdekelnek a fogalmi fejtegetések és az előzetes magyarázatok, a következő három bekezdést nyugodt szívvel átugorhatja.

   A civilizáció-kutatás és osztályozás egyszerre a jelen és a jövő tudománya. Egyrészt optimistán feltételezzük, hogy velünk párhuzamosan esetleg létezhetnek más értelmes lények is, akik felépítettek valamiféle civilizációt (és ezt jó lenne objektíven összehasonlítani a mienkkel), másrészt - szintén derűlátó módon - hisszük, hogy egyszer majd mi is a társadalmi-politikai-gazdasági szervezettség felsőbb fokaira jutunk, és talán ez a fejlődés előre jelezhető. Egyfelől ez egy szintetizáló munka, a történelmünk alapján elméleteket alkotunk (ez történészeket, gazdasági szakembereket, szociológusokat igényel), másfelől pedig pedig aktív kutatás a jelenünkben (ami pedig csillagászok és fizikusok által végzett feladat).

   A civilizációkutatás önmagában nem azt jelenti, hogy bevesszük magunkat egy könyvtárba vagy levéltárba és rekonstruáljuk egy-egy birodalom vagy állam történetét. Elismerem, hogy a civilizáció szót gyakran használják abban az értelmében, hogy eltérő kultúrák által létrehozott társadalmi-politikai struktúrákat jelöljenek vele (ezért nem üti meg a fülemet, ha azt hallom, hogy kínai civilizáció, vagy inka civilizáció, stb.), de én egyáltalán nem erre gondolok. A civilizáció szót én az emberi faj által összességében felépített egészre értelmezem, és itt rögtön szorosan össze is kapcsolom a jövőkutatással (hamarosan kiderül, miért). Talán érdemes megjegyezni, hogy ezt a szemléletmódot az utóbbi pár évszázad fejlődése tette lehetővé. Ha a kőkorszaki Földet vizsgálnám, és rajta emberi civilizációról beszélnék, kétesnek érezném a megjelölés jogosságát. Az én értelmezésemben előforduló civilizáció kifejezés ugyanis feltételezi, hogy az adott faj (jelen esetben az emberi faj) által teremtett szervezeti egységek (államok, nemzetek, korábban törzsek)  nagyobb része szerves kapcsolatban álljon egymással. És mivel nincs hatékony kereskedelmi kapcsolat megfelelő politikai vagy kulturális együttműködés nélkül, rögtön felsejlik a globalizáció fogalma is, amit itt igen nagyvonalúan és hasznosan tudok alkalmazni. Ez az egy szó majdhogynem kritériumként villan fel, mikor civilizációról beszélek, ugyanis jelzi annak bizonyos fokú egységességét, szervezettségét és azt a tényt, hogy az adott civilizáció tisztában van saját maga létével (vagy inkább civilizációs jellegével). Korunk emberisége épp a küszöbén van ennek a felismerésnek: a világ nagy része függetlenül az adott helyen élő emberek életminőségétől vagy kulturális lehetőségeitől kezdi megérteni, hogy teljes egymásrautaltságban élünk nap-mint-nap. Mikor ebbe a ténybe belegondolok, kicsit irigylem például azokat az Amazonas mentén élő törzseket, akik még mindig teljesen önellátóak és függetlenek a modern világtól (nem csak gazdasági, de politikai és kulturális értelemben is, és ez utóbbi talán a legfontosabb). Visszakanyarodva eredeti gondolatunkhoz, azt kell mondjam: az egyes emberek még sosem voltak ennyire tudatában annak, hogy végső, valóban otthonnak nevezett "keretük" az egész emberi faj (a teljes emberi társadalom). Ez hasznos, többek között mert szélesebb körű felelősségtudatot ébreszt (nem győzöm hangoztatni azt az alapigazságot, hogy a globális fogyasztói társadalom tagjainak globális felelősségérzettel is kellene rendelkezniük, hiszen a felelősségük is globális), ami talán végre megfordítja a Föld évezredek óta tartó egyoldalú kiaknázását, és nemsokára megjelenhetnek az első olyan generációk, akik jobb állapotban adják tovább a bolygót, mint ahogy kapták. Jótékony gondolat emellett azért is, mert segítségével elkerülhetőek - legalább elvben - az egyenlőtlenségek, a háborúk és a viszályok (gondoljunk bele, manapság hány ellenzője van az Egyesült Államokon belül is a saját gazdasági javukért indított olajháborúknak; a háborúellenes szemléletmód századokkal ezelőtt egyenlő lett volna a hazaárulással, manapság viszont eldönti a politikát).

   Mit is tekintek hát civilizációnak? Ha az előbbi körvonalazás nem is világított volna rá teljesen, jelenleg az egyetlen ismert példánk alapján azt mondhatom, hogy civilizáció annak az adott bolygón (fejlettségi fokától függően bolygókon) élő, tudattal rendelkező, uralkodó faj egyedeinek a terméke, amelyik tudatában van saját civilizációs jellegének. Tudom, fogalmat nem magyarázhatunk önmagával, most mégis meghagynám a definícióban a definíció tárgyát, talán az önmagára utalással is érthető a gondolat. Ellenben ha már megszültem a fenti megállapítást, nézzünk szét, mások mit mondanak erről. Nem túl interdiszciplináris (és nem is túl tudományos), de a wikipedia fogalma a következő: "A civilizáció " a (mindenkori) társadalomfejlődés, ill. az anyagi műveltség legmagasabb foka, melyben a társadalmi-gazdasági alakulat, igényeinek megfelelően, szelektíven és módosítva magába olvasztja … a korábbi korok eredményeit, tökéletesíti és továbbfejleszti őket. Ebben a tekintetben a civilizáció sokszor a társadalom szinonimájaként is használatos." E sorokat biztosan egy történész írta. Hozzáteszi a szócikk: "Tágabb értelemben társadalmi, gazdasági, szellemi művelődést, műveltséget jelent." Ez már valamivel univerzálisabb, sőt lassan alkalmas lesz arra, hogy eltérő civilizációkat egymás mellé tegyünk és értékeljünk. William Harvey szerint "a civilizáció egyszerűen győzelmek sora a természet felett". Elárulom, mivel a kérdést a jövőre vetítve akarom használni, elsősorban technikai szempontból fogok a civilizációra tekinteni. Akit a további fogalmi és értelmezési kérdések érdekelnek, a Magyar Tudomány 2002/6-os számában találja Vitányi Iván írását (link a cikk végén).

   A civilizáció a fény szülötte. Ha elvesszük a fényt, a civilizációt is kioltjuk."  írja Fritz Leiber, és ezzel rámutat a technikai-technológia civilizáció-szemlélet és civilizáció-osztályozás szükségességére. Azok a civilizációk ugyanis, amik tágabb értelemben nyomot hagynak maguk után vagy érzékelhetők más civilizációk számára (akár csillagászati távolságokból is), kétségkívül a fényből  építkeznek. A fény leginkább az elektromosság, tágabb értelemben az erő és az energia uralásának a kifejezése. Az egykor volt dél-amerikai civilizációk bár roppant impozánsak voltak és maradandót hagytak hátra, mégis ha ma az a típusú "berendezkedés" lenne uralkodó az egész Földön, a külső szemlélők számára láthatatlanok lennénk. Nem volna sem mesterséges fényszennyezésünk, nem bocsájtanánk ki rádiójeleket, általában véve semmilyen mesterséges sugárzás nem hagyná el planétánkat. Ha belegondolunk, hogy az idegen élet kutatásával foglalkozó csillagászok ma pontosan ezeket a jeleket keresik a világűrben, akkor beláthatjuk, hogy miért kell egy civilizációnak, ami a "csillagok közé tart", szükségképpen felhasználnia a "fényt". Mivel a termodinamika második főtétele kimondja, hogy minden fejlett civilizáció entrópiát termel, elkerülhetetlen, hogy a folyamat közben elpazarolt hőenergia ki ne sugárzódjék az űrbe. Ez pedig azt jelenti, hogy műszereinkkel - elvben - még akkor is felfedezhetnénk idegen civilizációkat, ha azok megpróbálják elrejteni jelenlétüket. A bekezdés eleji idézet más szempontból is sokatmondó: a következőkben tárgyalt Kardasov-skála éppen aszerint rendezi az egyes civilizációkat, hogy azok milyen mértékben képesek hasznosítani a saját csillaguk, majd később az összes többi elérhető csillag energiatermelését. Márpedig a csillagok az univerzum igazi lámpásai, ehhez kétség sem férhet.

   Hogyan kutassunk idegen civilizációk után? Segítségünkre lesz a kérdésben a SETI, vagyis az idegen értelmes lényeket évtizedek óta kereső kezdeményezés. Ahogy az előző bekezdésekből nyilvánvalóvá vált, a SETI nem közvetlenül idegen lények után kutat különböző berendezéseivel, hanem a lények által létrehozott civilizáció energianyomai után. Ezek az energianyomok valószínűleg nem direkt kisugárzott üzenetek lesznek. Kevés kivételtől eltekintve (amikor a SETI munkatársai szándékosan más civilizációknak szóló üzenetet sugároztak a világűrbe) az emberiség által "szétszórt" rádiójelek nem másnak szóló üzenetek, egyszerűen belső kommunikációnk kiszivárgó töredékei. Amikor tehát idegen értelem jeleit keressük, általában valamiféle rádió-frekvencián fogható, természetes forrással (például egy pulzárral) nem magyarázható jelsorozatra vadászunk (ilyen lehet a prímszámok sorozata, melyet természetes forrás nem adhat ki, ezért az intelligencia egyértelmű jele lehet). A bekezdés végén írok arról, miért pont a rádió-tartományban kutakodunk. A kereséshez tehát hatalmas rádióteleszkópokkal meredünk az égre, és próbálunk a zajból valami egyedit kiszűrni. Zavaró jelekből pedig sajnos rengeteg van. Sok olyan objektum található az égen, amik maguk is rádióforrások, emellett a kozmikus háttérsugárzás is folyamatosan morajlik, a földi eredetű zavaró tényezőkről nem is beszélve. Ahhoz, hogy a szűrés hatékony lehessen, hatalmas számítási kapacitásra van szükség. Köztudott, hogy a SETI az amatőr érdeklődőket is bevonta a keresésbe, mikor mindenki számára telepíthető programok formájában szétküldte az interneten a bejövő információk apró csomagjait, hogy a felhasználók otthoni gépeit vegye igénybe. A kezdeményezés leleményes volt, eredményre azonban még egyetlen SETI kutatás sem vezetett: a mai napig nincsen olyan, a világűrből érkező, nem "emberi kéz" alkotta információ a kezünkben, amiről biztosan tudnánk, hogy idegen eredetű.

A rádióhullámok egy sokkal nagyobb család, az elektromágneses sugárzás családjában találhatók, melynek fontos tulajdonsága, hogy tagjai - vákuumban - fénysebességgel haladnak. A teljes elektromágneses spektrum a következő: rádióhullámok > mikrohullámok > infravörös hullámok > látható fény > ultraibolya hullámok > röntgen sugárzás > gamma sugárzás. Az előbbi felsorolásban az elemek csak hullámhosszukban térnek el: a rádióhullámé a legnagyobb, a gamma sugaraké pedig a legkisebb. Fontos látni, hogy például a látható fény és a rádióhullámok csak hullámhosszukban különböznek, ahogy a látható fényen belül a színeket is csak ez különbözteti meg egymástól. Mivel az emberiség a rádióhullámokat használja előszeretettel információközlésre, a SETI is ezek után kutat. Mivel mi ezeket közvetlen érzékszerveinkkel nem érzékelhetjük, érdekes eljátszani a gondolattal, hogy létezhetnek olyan értelmes lények is, akik viszont műszerek nélkül képesek fogni akár a rádióhullámokat, akár az elektromágneses spektrum más tartományait is. Ezt a problémát a SETI is felismerte, így ma már vannak keresési projektek például a látható optikai tartományban is, hátha mások azon keresztül kommunikálnak.

   A SETI, úgy látom, elég erősen benne van a köztudatban, így többet most nem is írnék róla, lássuk inkább a civilizáció-osztályozást.
 

   A valódi civilizáció-osztályozás eszközéül alkotott Kardasov-skálára rátérve először annak ismertetését ejteném meg. Annak ellenére, hogy egy 1964-es konstrukcióról van szó, az idők során hozzáadott korrekciókkal ma is hatékonyan alkalmazható (hiányosságairól is fog esni szó). Az eredeti skála három csoportba sorolta a civilizációkat aszerint, hogy milyen azok energiafogyasztása és "termelése".
 

   Az I. típusú civilizáció saját szülőplanétáján található meg, és képes a teljes bolygóját érő fényenergia befogására és hasznosítására. Ez nagyságrendileg 10¹⁶ watt energiának felel meg (az egyest 16 nulla követi). Mikor egy faj eléri ezt a szintet, a kutatók nem tartják valószínűnek, hogy azonnal más csillagok meghódítására indulnának. A hagyományos kép szerint pár száz évnek biztosan el kell telnie ahhoz, hogy megoldják a még megmarad faji, vallási vagy épp etikai problémákat. Szerintem ez a következtetés túlságosan is az emberi civilizációra alapozott szemlélet eredménye, azt viszont el kell ismerni, hogy minden első típusba lépő civilizációnak meg kell küzdenie a saját bolygója szökési sebességével. Jelenleg is tapasztalható a harc, mely inkább gazdasági, és csak másodsorban technikai kérdés, ugyanis a rakétatechnika rendelkezésünkre áll, viszont konkrét példánál maradva minden űrsikló-indítás 800 millió dollárba kerül(t), általában véve pedig 1 kiló anyag Föld körüli pályára állítása kb. 40.000 - 80.000 dollár költséggel jár. Igaz, hogy képesek vagyunk elhagyni bolygónkat, ennek azonban igen borsos ára van. Bár az űrlift-technika ezt akár több nagyságrenddel is csökkentheti (ha működőképes lesz), a Hold, vagy akár a Mars elérésének költségei megmaradnak, és ezek továbbra is a sokszorosát teszik ki a fenti számoknak. Ezért jelenthető ki, hogy az első típusú civilizációk jó pár száz esztendőn keresztül anyabolygójukon maradnak. További ok, hogy az első típusba eső civilizációk a kémiai alapú rakétatechnikán túl (ami önmagában roppant lassú és használhatatlan intersztelláris, vagyis csillagközi utakhoz) legjobb esetben is csak fúziós tolósugár-hajtóműveket tudnak kifejleszteni, amik még mindig épp hogy csak alkalmasak lehetnek akár a legközelebbi csillagok eléréséhez. Így ezeknek a vállalkozásoknak egyszerűen nem lenne értelme. Minden nehézség ellenére több kutató is megmutatta, hogy elvben már egy olyan civilizáció is, mint a mienk, amelyik még nem érte el az első kategóriát, képes lehetne elérni más csillagokat (ezeket csak érdekességképpen mutatom meg):

   A II. típusú civilizációk képesek egy csillag teljes energiáját felhasználni (vagyis nem csak azt a részét, ami a saját bolygójukra esik). Ez nagyságrendileg 10²⁶ watt energiát jelent. Fejlődésük további szakaszában meghódíthatják a közelebbi csillagrendszereket és kolonizálhatják galaxisuk egy kis, hozzájuk közel eső részét. Freeman Dyson fizikus szerint egy technológiailag megfelelően fejlett második típusú civilizáció szó szerint egy hatalmas gömbbe foglalhatná saját csillagát, vagy egy Jupiter-szerű gázóriásból anyagot szívva a csillag köré azzal nyelethetnék el a teljes kisugárzott energiamennyiséget. Ekkora energia feletti kontrollal már elképzelhetőek az olyan hajtómű-típusok (például anyag-antianyag annihilátorok, leírásuk lentebb), amikkel megközelíthető a fénysebesség és így valóban elérhetik a közelebbi csillagokat. Megkezdődhet az arra alkalmas, más csillagrendszerekben levő bolygók kolonizációja."Egy nagy civilizáció nem hódítható meg kívülről, amíg nem pusztítja el önmagát." írja Will Durant, és valóban: a második kategória az a civilizáció-osztály, ami mai ismereteink szerint gyakorlatilag halhatatlan, mivel nem ismerünk olyan természeti csapást, ami képes lenne elpusztítani. Ne feledjük, jelenleg az emberiség egyedül a Földön fordul elő, amit számos katasztrófa érhet: kisbolygók becsapódása miatti éghajlatváltozások, egyéb globális természeti katasztrófák, szupernóvák-okozta űrből érkező halálos mennyiségű sugárzás; ezek mind olyan események, amiket egy második típusú civilizáció már képes elhárítani. Stephen Hawking fizikus is éppen abbeli aggodalmának adott hangot, hogy minél gyorsabban kellene gyökeret vernünk más bolygókon is: "Fontos, hogy az emberiség - éppen fajunk túlélése érdekében - szétszóródjon a világűrben. A földi élet számára egyre növekvő kockázatot jelent egy olyan katasztrófa, amely tökéletesen eltörli civilizációnkat - ez lehet a hirtelen globális felmelegedés, egy nukleáris háború, egy génmanipulált vírus vagy bármilyen más veszély, amire ma még nem is gondolunk."

   A III. típusba tartozó civilizációk első ízben érhetnek el olyan energiaszinteket, amikkel már valóban módosíthatók a tér és az idő tulajdonságai. Az elmélet ezt az értéket 10³⁶ wattra teszi, ami elégséges a Planck-energia eléréséhez. Ezen az energián a téridő általunk ismert formája drasztikusan más képet kezd mutatni: habossá válik, apró buborékok és féreglyukak látszanak benne. Ian Crawford csillagász felállította a harmadik típusba tartozó civilizációk lehetséges terjeszkedési ütemét: feltételezte, hogy rendelkeznek majd legalább a fénysebesség 10%-át megközelítő sebességgel haladni képes űrhajókkal, és hogy az egyes belakható bolygók 10 fényévre vannak egymástól, valamint hogy egy kolónia a megalapítása után legkésőbb 400 évvel újabb telepeseket küldhet ki. Az így kapott számok szerint évente 0,02 fényévvel tolódnak ki a belakott területek határai, vagyis egy Tejúthoz hasonló, 100.000 fényév átmérőjű galaxist maximum 5 millió év alatt hódíthatnak meg, ami nem is rossz eredmény tekintettel arra, hogy a galaxisok átlagos életkorának ez csak 5%-a. Ilyen valóban csillagászati táválságokon azonban felmerül az információtovábbítás problémája. Ha egy harmadik típusú civilizáció nem tud fénynél gyorsabban kommunikálni (mondjuk féreglyukakkal), akkor terjeszkedése jelentősen lelassulhat. Minden kolóniát tetszőlegesen választott másiktól hatalmas terek választanak el, és az embernek olyan érzése támad, mint amilyen egykor az ősembereknek lehetett itt a Földön: saját életidejük alatt nem is álmodhattak nagyobb utazásokról, legjobb esetben is csak saját közvetlen környezetüket járhatták be. Ilyen körülmények között a harmadik típus civilizációinak mindenképpen szükségük lesz a féreglyuk-technológiára.

   A IV. típus újabb keletű kategória, Michio Kaku fizikus állította fel.  Szerinte az univerzumban előforduló sötét anyag és sötét energia a teljes anyag- és energiamennyiség 73%-át teszi ki, jóllehet hatalmas távolságokon van szétszórva. Ez viszont nem lehet akadály egy harmadik típusú, vagy annál fejlettebb civilizációnak. Megpróbálkozhatnak a "kontinuum" energiájának kinyerésével, de az is lehet, hogy ugyanúgy lesznek a kérdéssel, mint a mai ember az óceánban levő arannyal: tudjuk, hogy sokkal több arany van az óceánokban, mint amit eddig mindenhonnan együttvéve kitermeltünk, a kinyerés költségei mégis meghaladják a várható hasznot, így senki sem vágja ilyen vállalkozásba a fejszéjét. 

   Van egy további osztályozási séma is, ez pedig az információ szerint sorolja be az egyes civilizációkat. Megtartja a Kardasov-féle keretet, de figyelembe veszi azt az információs forradalmat, ami manapság zajlik körülöttünk. Ez a fejlődés egyébként elkerülhetetlen, ha fenn akarunk maradni, ugyanis a miniatürizálás és az információtermelés korszerűsítése az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a saját hulladékaink termelte hő által generált éghajlati változásokat, amik akár ki is pusztíthatnak minket. A követendő példa előttünk áll: az emberi agy kapacitása kvadrilliónyi egyidejű műveletben mérhető, és bár látszólag nem számol túl gyorsan, mégis ha egy ehhez hasonló sebességű számítógépet akarnánk építeni, az hatalmas helyet foglalna és hűtése is óriási mennyiségű energiát igényelne. Az agy félelmetesen bonyolult gondolatokat képes szülni, mégsem melegszik túl soha. Carl Sagan kidolgozta továbbá azt az osztályozási rendszert, ami a civilizációk információtartalmát veszi alapul. Elgondolásában egy nyelvet beszélő, de írással nem rendelkező civilizáció 10⁶ bitnyi információt tárol. Ahogy megjelenik az írás, ez a szám hatalmasat emelkedik: az ókori Görögök kb. 10⁹ bitnyi információval rendelkeztek, ez a skála C csoportjába helyezi őket. Manapság 10¹⁵ bit mennyiségű információval civilizációnk a H kategóriában van. Sagan tovább bontotta a Kardasov-skálát is, hogy jobban alkalmazható legyen jelenünkre is. Így összességében azt mondhatjuk, hogy a XXI. század elején az emberi civilizáció egy 0,7H típusú civilizáció.

   Mit jelent a 0,7H besorolás? A 0,7 szám megmutatja, hogy még nem értük el az első típushoz szükséges feltételeket. Jelenlegi energiatermelésünk csak igen kis részben kapcsolódik a Naphoz. Legnagyobb részt halott növények maradványait (vagyis szenet és kőolajat) égetünk, ami cseppet sem nevezhető hatékonynak. Bár használunk atomenergiát, sőt küszöbön a fúziós energiatermelés megjelenése, ezek ma még nem uralkodóak. 1900-ban egyébként a skála szerint az emberiség valahol 0,6 környékén volt, ebből következik, hogy minden jel szerint pár száz éven belül elérhető az első típus. A Kardasov-skálán található energiamennyiségek logaritmikusan emelkednek: az egyes típus a kettestől 10.000.000.000 watt "távolságban" van, akárcsak a kettes a hármastól.

   Természetesen roppant érdekes úgymond látatlanban osztályozni nálunknál fejlettebb civilizációkat, mégis kritikaként meg kell fogalmazni, hogy a modellben szereplő intelligens fajok viselkedése az emberekről lett mintázva. Feltételezzük, hogy a fejlődés egyetlen útja az ipari forradalmon keresztül vezető modern társadalom és az extenzív terjeszkedés, holott nem biztos, hogy más civilizációk is ezeket a célokat tűzik ki maguk elé. Azt is feltesszük, hogy mindig több és több energiát szeretnénk termelni ahelyett, hogy az éppen rendelkezésre álló készleteket egyre hatékonyabban használnánk ki a jövőben. A skála megalkotásának idején a tudósok még aligha voltak tisztában azzal a ténnyel, hogy az ipari társadalom jelentős mértékű környezetpusztítást visz végbe. Ennek megfelelően nem is lehetett beépíteni az elképzelésbe a fenntartható fejlődés módosító hatásait. További hiányosság, hogy bár a cikk elején kifejtettem nézetem, miszerint a nemzetek feletti összefogás a nemzeteken túlnyúló gazdasági és más érdekek miatt létrejöhet, ez korántsem teljesen biztos. Kardasov sem lehetett biztos abban, hogy valaha összefog akár az emberiség, akár egy más civilizáció összes egyede olyan gigantikus célok érdekében, mint csillag-méretű gömbök vagy féregjáratok építése. Igaz viszont, hogy azt sem kell biztosan feltételeznünk, hogy más civilizációk eleve olyan megosztottak, mint az emberi. Könnyen elképzelhető olyan planéta, amelynek felszíne sokkal inkább homogén, mint a Föld, vagyis nem lesznek területi sajátosságok alapján létrejövő érdekcsoportok; vagy: az adott civilizációalkotó fajnak olyan kihívásokkal kell szembenéznie már fejlődése elején, amik sokkal szorosabb egységbe kovácsolják őket. Lehet, hogy a faji-etikai-nemzeti megosztottság csak az emberiség jellemzője. Pro és kontra felhozhatók érvek, a tudományos világ sem egységes a Kardasov-skála megítélésében. Galántai Zoltán elveti, Michio Kaku használja és továbbfejleszti, az igazság meg talán valahol félúton van a két nézet között.

   Záró gondolatként annyit: rögös út vezet még addig, míg magunkat is az egyes kategóriába sorolhatjuk, és ez talán a legveszélyesebb időszak is, mert könnyű szerrel kipusztíthatjuk önmagunkat külső katasztrófák nélkül is...

Kapcsolódó anyagok:

Vitányi Iván: A civilizáció és a kultúra paradigmái: http://www.matud.iif.hu/02jun/vitanyi.htm

Almár Iván - Galántai Zoltán: Ha jövő, akkor világűr. Typotex, 2007

Harald Lesch - Jörn Müller: A nagy bumm második felvonása. Athenaeum, 2006

Michio Kaku: Párhuzamos világok. Akkord, 2009