Az Ott levők közül mindenki megkapta a válaszait és mindenki okosnak hitte magát és elindultak haza. De útközben valakinek eszébe jutott, hogy valamit nem tud. Ez mindenkit megdöbbentett. Olyan sokáig ültek Ott, hogy azt hitték, minden kérdést feltettek, amit csak feltehettek, és most kiderült, hogy valaki valamit nem tud.
    A tudatlan köré gyűltek és megkérdezték, hogy mit nem tud. A tudatlan pedig csak csendben ült. Egyre nagyobb lett a kétségbeesés, mert azon találták magukat, hogy nem tudják, hogy a tudatlan mit nem tud, holott tényleg nagyon sokat voltak Ott és illene tudniuk. Egyikükben sem merült fel, hogy megkérdezze a tudatlantól, mi lenne a kérdése. A tudatlanban sem merült fel, hogy megfogalmazzon egy kérdést (mármint arra vonatkozóan, mit nem tud).
    Egy idő után azonban rájöttek, hogy ha sokáig nem térnek haza, az otthon maradottak, akik nyílván nagyon buták, mert nem mehettek Oda, hogy mindenről tudomást szerezzenek, gyanakodni fognak, hogy talán a hazatérők nem is tudnak mindent. Így improvizálni kényszerültek.
    Miután mindenki hazaért, eltelt egy kis idő, és a tudósok, akik a tudás birtokosai voltak, mert elmentek egykor Oda, tudásuknál fogva elkezdték vezetni a többieket. Minden egészen jól ment addig a napig, míg valaki meg nem tudta, hogy a hazaúton valaki a tudósok közül nem tudott valamit. Afféle városi legendaként terjedt a hír, hogy van valaki, aki nem tudott valamit, és hogy ez ki ne derüljön, a többiek, akik jártak Ott, bezárták.
    Megint eltelt egy kis idő. Ami azt illeti, nem is olyan kis idő volt az, mert a tudósok, akik jártak Ott, már olyan régen voltak a hatalomban, hogy az idejét sem tudta senki, mikor is vették azt át. A dolgok mentek a maguk medrében, voltak gondok, de a tudósok azt mondták, hogy azok azért vannak, mert a tudatlanok nem értenek az ügyek intézéséhez, a tudósok meg nincsenek elegen, hogy mindent ők csináljanak. Ezzel senki sem mert vitatkozni, mert a tudósok mindent tudtak.
    Egyszer csak leesett a Nap az égről. Tulajdonképpen nem tudni, hogy esett-e, vagy valaki csak zsebre tette-e, mert sötét volt. Ha már a zsebeknél tartunk, egyeseknek voltak zseblámpáik. Valami furcsa oknál fogva ezek az egyesek azok voltak, akik Jártak Ott. És mindannyian a saját arcukat világították meg a sötétben, hogy a többiek lássák őket. Egyvalaki volt csak, aki a sötétben levőknek adott fényt, hogy megtalálják az uzsonnájukat és ne haljanak éhen. Erről a valakiről az hírlett, hogy nagyon sokáig gondolkodott valamin nagyon magányosan és most azért jött elő, mert rájött a válaszra. Mikor ezt meghallották azok, akik jártak Ott, és tudósoknak hívták magukat, megrémültek, mert tudták, hogy az egykor velük utazó tudatlanról van szó. Ekkor viszont már késő volt bármit is tenni, mert az, aki a többiekre világította lámpája fényét, elárultak azoknak, akik otthon voltak, míg a tudósok Ott, hogy az itt a kérdés, hogy miért nem mehetett anno mindenki Oda? Ezt a felvetést többiek jogosnak találták és a választ is szerették volna tudni, mert már nagyon unatkoztak a sötétben. Itt kell hozzátenni, hogy akik eddig alagútban voltak, vagy a föld alatt, azoknak csak most tűnt fel az, hogy valami nincs rendben, de ők is kaptak uzsonnát.
    Szóval ez a nagyzolós, akit a tudósok neveztek így, mert azt állította, hogy tudja a választ, azt mondta, hogy azért nem mehetett mindenki Oda, mert nem fértek volna be olyan sokan, mint ahányan vannak. Ezzel a válasszal a többség elégedetlen volt, mert nem lehetett tudni, hányan voltak annak idején, így nem lehetett biztosan kijelenteni, hogy nem fértek volna be. A választ adó megijedt az elégedetlenségtől és nem akarta tovább magyarázni a dolgot. Az emberke nem értették, mit is akart mondani.
    Ezután elég sokáig elégedetlenkedett mindenki. A sötétben lassan a tudósok elfelejtették a dolgokat, mert a zseblámpák lemerültek, és nem tudták elolvasni a könyveket, amiket írtak. Egy napon aztán már nem lehetett tudni, ki volt Ott és ki nem, így kitalálták, hogy elküldenek egyeseket Oda, hogy visszacsinálják a dolgokat és megint szabad szemmel is meg lehessen találni az uzsonnás dobozt. Ez ellen tiltakoztak a cérnagyárosok, nekik ugyanis nagy üzlet volt a sötét, mert az emberek cérnával kötözték magukhoz a dolgokat, nehogy elhagyjanak bármit is. Végül teljesen véletlenül egy balesetben az összes cérnagyáros meghalt, így elindulhattak azok, akiket kiválasztottak, hogy Ott visszacsinálják a dolgokat. Páran összepakoltak és nekivágtak. Az otthon maradottak onnan tudták, hogy az útra kelők megérkeztek, hogy egyszer csak kisütött a nap. Megint elkezdett telni az idő.
    Az Ott levők közül mindenki megkapta a válaszait és mindenki okosnak hitte magát és elindultak haza. De útközben valakinek eszébe jutott, hogy valamit nem tud. Ez mindenkit megdöbbentett. Olyan sokáig ültek Ott, hogy azt hitték, minden kérdést feltettek, amit csak feltehettek, és most kiderült, hogy valaki valamit nem tud…
 

Horváth Krisztián, 2009