◀  gyökér  |  hozzászólás  |  feliratkozás

Így készült: az ősz angyala

Leveleket röptető csodaleány, vagy fotómanipuláció lapul-e meg a háttérben?

A tudás hatalom, a hatalom pedig szolgálat, meg amúgy is imádlak benneteket (külön-külön, és egyben is), ezért jöjjön egy gyorstalpaló az őszi angyal összehegesztéséből, közkívánatra.

Végy egy jó brenizert

Első lépésként át kell futnunk a brenizer témakörét. Erről már írtam egy részletes cikket, így ha brenizer-panorámát szeretnél csinálni, azt olvasd el először. Itt csak pár finomságot tárgyalok a témáról.

Jelen jelenethez egy Canon nFD 200mm f/2.8 IF optikát használtam, amiről itt írtam pár jó szót nemrég, néhány tesztképét és másik brenizerét pedig a Vintage Pub csoportba belépve lelheted fel. Miért éppen ezt? Elsősorban azért, mert a brenizerezéshez nem árt egy minél hosszabb, minél fényerősebb optika. Tudom, hogy 200mm-en a 2.8-as fényerő csillió forintos tétel is lehet, ha korszerű optikát szeretnél, de szerencsére ha megtanultál már manuálisan fókuszálni, vintage cuccokból sokkal kevesebbért is megoldhatod. Az említett 200-ason kívül volt nálam nemrég egy Nikon Nikkor*ED 180mm f/2.8 Ai-S csoda is, ami hasonló árban mozog, és szintén penge a képe.

Most, hogy az aktuális lencsepornó-divaton túlestünk, haladjunk is tovább. Többféle pásztázós módszer közül is választhatsz a brenizer felvételekor, viszont egyikhez sem árt egy türelmes, kitartó, csodaszép modell, aki vakon megbízik benned, amikor azt mondod, hogy ebből a 100+ expóból egyszer fotó lesz, és tartson még ki egy kicsit.

Ha megvan a nyersanyag, érdemes azt CameraRAW-ba tömegesen beimportálni, majd mindegyiken elvégezni ugyanazokat az alap beállításokat, mert a továbbiakban nem fogunk RAW fájlokkal dolgozni. Az aberrációk megszűntetése (főleg az élsötétedés korrigálása) ezen a ponton nagyban megkönnyítheti a későbbi munkát. Ha ezeket beállítottad, akkor be sem kell tölteni a képeket Photoshop-ba, csak a Save Images opcióval kiimportálni őket egy mappába. Nincsen szükség az eredeti méretre, 1200 pixel széles nyers fotók is akár 12000 pixel széles panorámát fognak eredményezni (függően természetesen attól, hány nyersed van).

A kiimportált képeket ezek után betöltöd PTGui-ba. Az itt megeső feldolgozásról szintén részletesen írtam a brenizeres cikkben, ezért most csak azt a problémát említeném meg, hogy minél több fotóból készül egy brenizer-panoráma, annál mosottabb a háttér, tehát az egyes, a hátteret lefedő nyers fotókon is annál kevesebb a felismerhető részlet.

Ezekkel a kockákkal a PTGui sem fog boldogulni, így kézzel kell majd rengeteg referencia-pontot kijelölnünk a számára. Ez roppant hosszadalmas és unalmas tud lenni, hiszen amit az emberi szem pikk-pakk észrevesz, azt utána az emberi kéznek kell a gép számára is felhasználható információvá fordítani.

A feladat végrehajtása közben sokat segíthet a teljes megőrülés elkerülése érdekében játszott rengeteg és végeláthatatlan zene. Kedvenc tippjeim:

Ha készen vagyunk, és minden pontot jó helyre tettünk, akkor a szoftver valami ilyesmivel fog minket meglepni:

Azon ne aggódj egy percet se, hogy bizonyos részek esetleg hiányoznak vagy nem minden vonal találkozása tökéletes. Ezeket Photoshop-ban semmi perc alatt kijavítod majd.

Irány a Photoshop

A kész brenizert tedd be szépen CameraRAW-ba (oda nem csak nyersek mennek, de jpg-t, tiff-et is tudsz ott szerkeszteni), majd végezd el rajta a szükséges alapbeállításokat, végül pedig importáld be PS-be. Itt jelöld ki a végleges vászon méretét, egyenesítsd ki a panorámát, illetve ha szükséges, akkor Liquify eszközzel dolgozd meg itt-ott kicsit. A kimaradt részeket pótold Healig Brush Tool-al.

Ezen a ponton érdemes lehet a kép méretét az Image Size segítségével csökkenteni, mert semmi szükség rá, hogy a későbbiekben poszter-méretben editálj, pláne ha lassú a géped. Nálam a levelek összerakásakor például már 12GB környékén járt a RAM használata, a scratch disk-re rá sem mertem nézni.

Ha minden megvan, akkor kb. itt tartasz:

Ezen a ponton kezdődik az érdekes játék. Nyiss meg egy másik képet, amit az avarról készítettél, majd vagdoss körbe nagyjából 20 levelet, és csinálj belőlük rétegeket. Nem kell tökéletesen precíznek lenned, sőt az sem baj, ha nem minden levél tű-éles:

Ha elfelejtettél a helyszínen nyersanyagot fotózni, akkor menjél el az internet-boltba, és vegyél ott.

Ha megvan a 20 kivágott levél, akkor véletlenszerűen jelölj ki 6-7 darabot, duplikáld őket (CTRL + J), majd add hozzá őket egy csoporthoz. Képezz így pár csoportot, amiknek a könnyebb megkülönböztethetőség végett adj színeket (Color Overlay).

Készen is vagy a "nyersanyaggal", mindössze ezt a pár csoportot fogod majd forgatni és felhasználni arra, hogy kaotikusnak tűnő levélvihart rakj össze.

Most visszatérhetsz az eredeti dokumentumba, ahova húzd át a levélcsoportokat is. Keress vagy rajzolj egy szárny-mintát, amit egy önálló layer-en rávetítesz az eredeti brenizerre, mintegy segédletként, a végső szárny alakjának megalkotásához. Ezen kezdd el kirakni a korábbi csoportokat, természetesen többszörösítve, forgatva őket.

Ha kiraktad a mintát, ki is kapcsolhatod a háttér (brenizer) láthatóságát, hogy ne zavarjon. Előtte azonban vágd körbe a modellt és készíts róla egy külön réteget. Miért? Mert levelek előtte és mögötte is lesznek, így a most következő lépéshez majd valahova "középre" kell elhelyeznünk őt, mélységben is.

Ha kikapcsolod a levélcsoportokon a color overlay-t, észreveheted, hogy az azonos élességű, egymás mellett levő levelek semmilyen térérzetet nem adnak, így most jelölj ki pár csoportot az eddigiekből (kb. az összes felét), és másold őket le, majd vidd a másolatokat a többi csoport "mögé". Ezeket itt össze is olvaszthatod egyetlen réteggé (Convert to Smart Object paranccsal), hogy spórolj kicsit. Forgasd meg az új rétegedet horizontálisan (Edit/Transform/Flip Horizontal) majd mehet rá egy pici Filter/Blur/Gaussian Blur, és a fényerejét is csökkentheted Image/Adjustments/Exposure-al. Máris "takarásba" és valódi háttérbe kerültek. Alakul a térérzet.

Az "előterezett" levelekkel sem sokkal nehezebb a helyzet: jelölj ki pár csoportot az eredeti levélhalmazból (itt nem kell sok), majd csinálj belőlük egy új réteget. Ezt a horizontális forgatás után egyenletesen nyújtsd meg (nem baj, ha lesznek levelek, amik így már kilógnak a képből), majd mehet rá egy kis Gaussian Blur. Ugyanezzel a réteggel ugyanezeket a lépéseket ismételd meg még kétszer, így három "mélységben" lesznek a kamera felé közeledő leveleid. Keletkeznek majd olyan levelek, amik takarhatják a modell fontosabb részeit, ezeket egyszerűen radírozd ki.

Ha ügyesen állítottál be mindent, akkor valami ilyesmit fogsz kapni:

Ha most visszakapcsoljuk a hátteret jelentő brenizert és a képre tekintünk, könnyen lehet, hogy az erős háttérmosás ellenére is zavarosnak tűnhet a jelenet. A nem eléggé homogén háttér ugyanis elnyeli a levélszárnyainkat:

Ezen úgy segíthetünk, ha a modell mögötti terület részletességét csökkentjük. Ezt megtehetjük a kontraszt csökkentésével, homályosítással, illetve fényerőt is adhatunk neki (az eredeti kompozíció szerint úgyis fentről és középről jön a fény.

Ahhoz, hogy ezt megtehessük, duplikáljuk az eredeti brenizer layer-t, majd adjunk hozzá egy maszkot (Layer/Layer Mask/Reveal All), ahhoz pedig egy átmenetet (Gradient Tool-al tudjuk kijelölni). A mellékelt ábrán az eredeti réteget (és a modell rétegét) külön színeztem, hogy lásd a frissen leválasztott layer-t:

A fenti módszerrel, a leveleket újra láthatóvá téve szabadon dolgozhatunk a háttérrel, és olyan módosításokat végezhetünk rajta, amik a lehető legjobban kiemelik majd a témánkat.

Apropó újra láthatóvá tett levelek: az "élethűségen" sokat segíthet, ha egységes fényelést kapnak. Jelen esetben a fény kvázi fentről érkezik, így egy olyan Bevel and Emboss beállítást adtam a leveleket tartalmazó csoportoknak és rétegeknek, ami a tetejüket kicsit fényesíti, az aljukat pedig kicsit sötétíti. Ezzel máris egészen megváltozott az egész összhatás.

Valahol itt tartunk ebben a szent pillanatban, mikor is a kép java már gyakorlatilag össze van állítva:

Jöhet a Merge Visible parancs, mely minden látható réteget és csoportot egyetlen layer-ré von össze. Ezzel a továbbiakban már nagyon könnyű lesz dolgozni. A Darken / Lighten Center és némi színbeállítás után kb. ez fogad minket:

Mivel a fotó eredeti elképzelése szerint valamivel epikusabb érzést szeretne átadni, ízlés szerint sóval, borssal, további színbeállításokkal (Image/Adjustments/Hue/Saturation és Color Balance), erősebb élsötétedések hozzáadásával, kontrasztosítással és egyebekkel tudjuk a végső formába hozni:

Itt a mese vége

Köszönöm, hogy velem tartottál! Sose feledd: az eszközök és technikák, amiket birtokolsz és ismersz, csupán a segédeszközöket jelentik. Valódi, egyedi ötleteid az igazán saját dolgaid, azokat senki sem veheti el tőled. :)


Megosztanád másokkal is?


Share
 

Érdemes követni:

hispan's photoblog Instagram

Elmondhatod a magadét:

Ezek is tetszeni fognak:


Így készül a brenizer (bokeh) panoráma

Látványos fotók lehetetlenül kicsi mélységélességgel. A brenizer megoldás nem új dolog, sokak előtt mégis rejtély a módszer mibenléte. Időről időre előkerül különböző fotós csoportokban és mindenki megpróbálkozik vele, változó sikerrel. Az elmúlt hónapokban többen is kértétek, így most megmutatom nektek, hogy én hogyan készítem a brenizereket. Tovább olvasom...

Vetítőoptika képalkotás pro-kontra

Lássuk a medvét: mivel nézel szembe, ha vetítőoptikát használsz? Ha olvastad a legutóbbi cikkemet vetítőobjektív-témában, lehet, hogy kedvet kaptál ilyesmivel fotózni. Ez azonban nem feltétlenül egyszerű feladat. Az élet nem habos torta, Pelikán. Összeszedtem neked hat pontban, hogy milyen képalkotási sajátosságokra számíthatsz, ha a mostanában divatossá váló projector lensek közül egyet-egyet a gépedre teszel. Az elbűvölő képi világgal operáló üvegeknek természetesen vannak árnyoldalai is, ezek közül viszont sokat az előnyödre fordíthatsz! Vignettálás, torzítás, kromatikus aberrációk, színelés és fények, szél-közép élesség valamint becsillanások témakörében jöjjön most pár tipp és tapasztalat. Nincs homok?! Akkor csinálunk, elvtársam! Nekem homok legyen a föld alól is! Kaparjuk ki azt a gesztenyét! Tovább olvasom...

Makró-móka Trioplánnal

Hol vannak a csodálatos szappanbuborékok? Kölcsön kaptam Balázstól egy mágikus karikázós 2.8/100-as Trioplan-t, amiért hálám világnézetétől függően sokáig vagy örökké üldözni fogja. Portréra még nem sikerült összebarátkoznom vele, de hétvégén csináltam egy kis makró-játékot, és sikerült is előcsalogatni a csodálatos szappanbuborékokat. Mini how- és how-no-to. Tovább olvasom...

Távmérős esettanulmány

Sony A7 + Jupiter-3: házasság 60 év korkülönbséggel. A tükörmentes rendszerre történő átállásnak a váz technikai előnyein túl megvannak a maga rejtett boldogság-dimenziói is. Ezek között a megnövekedett kompatibilitás a leghasznosabb, mely két konkrét objektív-családdal kapcsolatban biztosan jelentkezik. Az egyik a Canon FD bajonettes tárháza, a másik pedig a távmérős, pl. L39 csatlakozású objektívek világa. Mindkét univerzum zárva marad a DSLR-ek előtt (az FD a végtelen fókusz elvesztésének kompromisszumával még csak-csak használható, de az L39 semmiképpen sem). Tovább olvasom...

A boldog fotós lájk nélkül él

Ne hagyd, hogy kedved szegjék a közösségi média fals visszajelzései. Legyél te is örömfotós! Tőlem merőben szokatlan téma következik most. Nem a képek előállításáról, nem az azokhoz használt felszerelésről vagy módszerekről lesz szó, hanem a fotók utóéletéről, vagyis arról, mi történik a publikálásuk után, miért tesszük őket egyáltalán közszemlére, valamint (és ez a lényeg) hogyan érdemes vagy éppen nem érdemes értelmezni mások visszajelzéseit. Különösen az Y és Z generációs alkotók figyelmébe ajánlom a továbbiakat. Kalandozzunk kicsit a közösségi média birodalmában, és lássunk át a Facebook szitáján. Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A kész anyag előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Benedek Lampertnek. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzõje 2011-ben kezdett bele a fotózásba, a mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7), közben pedig rájött, hogy az optika a lényeg, kevésbé a váz. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását is. Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is lencséit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Tovább...

Horváth Krisztián C 2017 (eredeti megjelenés: 2017. október 30., utolsó módosítás: 2017. november 5.)