hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

A csapágyazott Helios 40-2 története


Teher alatt is szépen forog ezentúl a 85mm-es Helios fókusza.

Az egész sztori ott kezdődik, hogy már évek óta tulajdonosa vagyok egy Helios 40-2 optikának, amit imádok. A fókuszmechanikája azonban éppen olyan felépítésű, és emiatt olyan rossz is, mint a korai Helios 44 és 44-2 változatoknak. Erre már a Cyclop vs. Helios 40-2 cikkben is kitértem pár sor erejéig, és most ideje orvosolni ezt a problémát.

Bemutatom a beteget, a képen jobbra, őse, a Biotar 1.5/75 mellett, akiről eredetileg másolták az oroszok. Kicsit nagyobb lett, kicsit bumszlibb, de a tesztek alapján a 40-2-es verzió már meghaladja képminőségben az eredeti Biotart.

El kell mondanom, hogy minden hiányossága ellenére csodálatos optika a 40-es Helios. Drága, csak középen éles és borzalmas a fókuszmechanikája, de nem csavarja úgy semmi a hátteret, ahogy ez a szolid fém és üveg együttes képes. Ritkán veszem rá magam, hogy cipeljem, de ha mégis így döntök, nem okoz csalódást:

Még több Heliossal készült képemet ebben a flickr albumban érheted el.

Bár a képminőségén nem javíthatok sokat, a fókuszmechanikájával kezdhetünk valamit.

A megoldás már jóval korábban megszületett a fejemben, de a megvalósításig csak most sikerült eljutni. A történet igazából egyszerű lesz, mint a pofon (nem is értem, hogy eddig ezt miért nem láttam sehol senkinél). Mielőtt belevágunk ebbe az apró modifikációba, és tevőlegesen megnöveljük egy régi Helios felhasználói élményét, vázolom az alapproblémát.

A Helios 44, 44-2, 40 illetve 40-2 (meg ezek újra gyártásba vett modern kori másolatai) mind-mind ugyanazzal a betegséggel küzdenek: fókuszuk egy meredek emelkedésű helikoidból áll (ebben mozog az optikai tubus előre-hátra élességállításkor), ennek a helikoidmenet-párosnak azonban a külső fele nem egy másik, igen lapos emelkedésű meneten fut körbe (ahogy az a precíz vintage fókusz mechanikáknál lenni szokott), hanem egy fém-a-fémen zárt perselyben halad.

Ezzel a persellyel semmi mást nem tudsz csinálni, mint hogy jól megkened és reméled a legjobbakat. Ha egyszer valamilyen oknál fogva elkezd kikopni, akkor gyakorlatilag már nem is nagyon tudsz vele mit kezdeni… (Oldalt a sematikus ábrája.)

Ezen láthatod, hogy a kék alkatrész (a nagy helikoid külső fele) és a hozzá kapcsolódó piros alkatrész (egy lefogó gyűrű) közrefogják a zöld alkatrészt, így alkotva a perselyt. A zöld alkatrész, mely gyakorlatilag az objektív alja, elvileg szabadon fut a kettő között, pontosabban szabadon fut rajta a helikoid-lefogógyűrű páros. Ha félbevágva mutatom ezt egy objektíven, akkor rögtön megértitek, hogy az optika alján (zöld) szabadon elforgó kék menet előre-hátra tudja mozgatni a sárgával jelzett optikai tubust (szélén a nagy helikoid belső párjával).

A rendszer bár egyszerű, sajnos kódolva van benne az elkopás lehetősége, hiszen ha az egészet oldalra fordítjuk, vagyis gépre tesszük az objektívet és a gravitáció elkezdi lefelé húzni az optikai tubust, a persely alkatrészei egyenetlen terhelést kapnak, és fent a persely háta, elöl meg a persely alja fog jobban súrlódni és kopni.

Ez persze akkor is igaz, ha a perselyt egy lapos emelkedésű menettel váltjuk ki (ez a korszerűbb megoldás), de azt sokkal precízebben be lehet állítani és kenni, és a sűrű menete miatt jóval egyenletesebben osztja el a terhelést.

A Helios 40-esekkel pont az a baj, hogy a sárga részük, vagyis az optikai tubusaik nagyon nehezek, így hatványozottan jelentkezik rajtuk a kopás, illetve még a 0 kilométeres darabokon is nehézkes a fókuszálás, hiszen a fent jelzett megfeszülés mindenképpen jelentkezik.

Ennek megoldására a következőt találtam ki, illetve ezt fogom bemutatni részletesen: a súrlódó felületek közé egy nagy csapágy kerül, pontosabban csapágygolyók, így magát a perselyt alakítom át egy hatalmas csapággyá. Mondanom sem kell, a csapágyak lényege éppen az, hogy a roppant kicsi érintkező felületük miatt minimalizálják a súrlódást és a kopást is. Éppen ez kell nekünk!

Természetesen ettől a fókuszmechanika valamivel vastagabb lesz, így elveszne a végtelenig való fókuszálás lehetősége, ha ezt nem kompenzálnánk. Annyival fog az optikai tubus távolabb kerülni a kívánatostól, amennyi plusz vastagságot kap a fókuszmechanika.

Ennyit szerencsére éppen vissza tudunk nyerni annak a távtartó gyűrűnek a laposabbra cserélésével, ami a teljes optikai tubus és a mechanika között van. Régen is ennek vastagságával állították be a végtelent, nekünk sem kell mást tennünk. Az alábbi képen nem csak a 40-es, de a 44-2-es Helios-t is mutatom kettébe szedve. Látható, hogy a konstrukció logikája ugyanaz:

Az természetesen szerencsés egybeesés, hogy a régi Helios optikákat ilyen megoldással gyártották: a presetes blendevezérlés miatt a teljes blendemechanika az optikai tubusban foglal helyet, és ez egyben kerül becsavarásra a mechanikába, ami nem tesz mást, mint ezt az egészet előre-hátra mozgatja. Kettejük közé kerül a megfelelő vastagságú távtartó karika.

Ez a típus tehát tényleg csak azért kiált, hogy végre valaki jól megcsapágyazza. Papíron minden adott a művelet sikeréhez és a vajpuha, könnyű fókuszhoz. Lássuk a gyakorlatot!



Így néz ki mindez az életben...

Lesz itt pár nehézség, amikkel előre nem számoltam. Az első rögtön az, hogy a legkisebb, kereskedelmi forgalomban még kapható csapágygolyó 1mm-es, de amit ténylegesen sikerült boltban megszereznem, az 1,5mm. Itt kell köszönetet mondanom a Gördülő Kft.-nek, ahol hasznos tippeket is kaptam a témában. Létezik egyébként 0,2mm-es csapágygolyó is, de azt csak megrendelésre gyártják 500.000 darabos szériától. Nekem kb. 200 darab kell majd, de ha valaki beszáll és elviszi a maradék 499.800 darabot, akkor felezhetjük a költségeket és rendelek.

A munkát ott kezdjük, hogy kettében széttekerjük a Heliost az optikai blokkra és a fókuszmechanikára. Az óramutató járásával megegyezően kell tekerned, majd ha szétjöttek, akkor az optikai blokkot és a távtartó gyűrűt, ami a kettő között van, félre is teheted. Ezekkel egyelőre semmi dolgunk se lesz. Előtted marad az asztalon a fókuszmechanika:

A kékkel jelzett hátsó biztosító gyűrűt három irányból 120 fokonként három pici csavar fogja fel. Ezeket ki kell lazítanod, majd letekerni a gyűrűt, illetve ha van állványgyűrű az optikádon, akkor azt is le tudod ezek után venni. Ugyanígy a fókuszgyűrűt is 120 fokonként 3 kis csavar biztosítja a helyén (piros nyilak). Ezeket is csavard ki és hátrafelé csúsztasd le a fókuszgyűrűt is. (A sárga sáv az én változatomon csak porfogónak szolgál, ne foglalkozz vele.)

Ha levetted a fókuszgyűrűt, feltárul előtted a mechanika belseje. A pirossal jelzett gyűrű a biztosítógyűrű, vagyis a persely külsejének egyik fele. Ezt a sematikus ábrákon szintén pirossal jelöltem az előbb.

A biztosítógyűrűt is három pici csavar rögzíti 3 irányból. Ezeket kicsavarva le tudod csavarni a menetéből a biztosítót.

Ha a biztosító gyűrűt lecsavartad, akkor ezzel szét is szedted a perselyt. Pirossal az előző képen a teteje és az alja, kékkel jelölve pedig a közöttük futó gyűrű, ami fizikailag az objektív alját (az M42 menettel) adja. Ezzel az alkatrésszel kell most kicsit foglalkoznunk.

Elsőre szembetűnő lesz, hogy ennek a futó gyűrűnek, vagy nevezzük inkább sínnek, a teteje és az alja nem egyforma méretű. Az alja kb. 0,9mm átmérőjű, így ide nem fog beférni az 1,5mm-es csapágygolyó:

Ez egyébként nem is akkora baj, hiszen mivel ez sokkal keskenyebb, így jóval kisebb felületen súrlódik a persely felé eső részével. Az igazi ludas a nehéz fókuszálásért a másik oldala, ahol viszont közel 2,5mm széles sínfelület van. Erre bőven ráfér az 1,5mm-es golyó:

A továbbiakban ezzel a nagyobb surlódó felülettel fogunk dolgozni, ide fogjuk betenni a csapágygolyókat. Viszont azt valahogyan meg kell oldani, hogy a behelyezett golyók tartsák az egymás közötti távolságot. Ezt vagy úgy érjük el, hogy a teljes gyűrűt végigrakjuk golyókkal (ez teljesen felesleges, bár sok vintage optika álomkönnyű rekeszmechanikája ilyen, golyókkal 100%-ban feltöltött gyűrűkön fut). A másik megoldás, hogy távtartót teszünk a golyók közé.

Ennek a távtartónak mind az anyaga, mint a megmunkálása másodlagos, hiszen nem fog súrlódni semmivel, csupán az a dolga, hogy a golyókat egymástól távol tartsa. Az egyszerűség kedvéért 1,2mm vastag műanyag lapot választottam, mert ezen nem fognak tudni átugrani a csapágygolyók, viszont összeszorulni sem fog tudni semmivel.

A kört úgy készítettem el, hogy a sínt rátettem a műanyagra, majd körberajzoltam és kivágtam. Ezt követően 20 fokonként beosztottam, így összesen 18 csapágygolyó kell majd.

A kivágott gyűrűbe pengével belevágtam a golyók helyét. Mindegyik helynek akkorának kell lennie, hogy a golyó kényelmesen a műanyag gyűrű külső körvonalán belülre kerülhessen (hogy ne nyomja majd később a persely oldalának azt).

A perselyben futó sín felső felére helyezve eddig így nézünk ki:

Az egyszerűség kedvéért, és hogy ne őrülj meg a szanaszét guruló apró golyóktól, a vezető műanyagot és a csapágygolyókat a persely felső felében, annak mélyedésében fogjuk összerakni, az alábbiak szerint behelyezve:

Pár csepp műszerolajjal kínáld meg a műanyag gyűrűt, hogy biztosan ne okozzon sehol felesleges súrlódást.

Ezen a ponton lép fel az ügyködésünk első problémája: mivel az egész fókuszmechanika 1,5mm-el (a csapágyfolyók átmérőjével) vastagabb lett, ha így összerakod a perselyt, akkor annak belső része (az optika alja) lefut arról a vezető csavarról, ami egyébként megakadályozza, hogy az egész mechanika önmagában is körbeforogjon (piros nyíllal jelölve a vezető csavar és annak sínje). Ez roppant idegesítő, mert egyébként a szovjet optikákban rend szerint ennél sokkal nagyobb ráhagyások vannak...

Egy csavar mind fölött, egy csavar kegyetlen, egy a sötétbe zár, bilincs az egyetlen. Szóval az egyetlen alkatrész, ami kivételesen milliméterre pontosan stimmel, az most problémát okoz. Megpróbáltam lefotózni azt az állapotot, ahol a közelpontra tekerve a mechanikát a csavarunk kifut a vezetőjéből:

Gyakorlatilag azt kell megoldanunk, hogy a persely külsejének felső fele (a nagy fókuszhelikoid külső menete) ne tudjon olyan közel menni a biztosító csavarhoz, amennyire eredetileg tudott. És mennyire kell távol tartanunk? Természetesen annyira, amennyivel vastagabb lett a csapágygolyók miatt a teljes mechanika, vagyis 1,5mm-el:

Ezt nem lesz nehéz megoldani, hiszen ennek a gyűrűnek a felső felére kell csak vágnunk egy 1,5mm vastag műanyag gyűrűt:

Ha ezt a helyére teszed, akkor máris megvan a távtartásunk a csavartól. Ennek a műanyag gyűrűnek a további pozitív hozadéka, hogy a közelpontra fókuszáláskor az eddig fém-a-fémhez csattanás megszűnik, és az objektív mechanikája puhán áll majd meg.

Most már elkezdheted összeszerelni a perselyt, nem fog egyik végén sem leugrani semmi semmiről. Tedd a perselybe a benne futó gyűrűt és ültesd rá finoman a frissen beszerelt csapágyunkra:

Ezt követően csavard vissza a helyére a persely külsejének másik felét, vagyis a biztosító gyűrűt.

Ne lepődj meg, ha a biztosító gyűrűt nem tudod a korábbi állapotáig visszacsavarni. A benne levő golyók miatt kb. 1,5mm-el a vége előtt fog megszorulni:

Ezen a ponton kell beállítani a csapágy precíz ölelését. Nyilván a golyóknak a két felület között szabadon kell futniuk, de nem annyira, hogy lötyögjön az egész. Úgy tudod megállapítani a tökéletes pozíciót, hogy először ütközésig rászorítod a golyókra a biztosító gyűrűt, majd onnan 1-2mm-t visszatekersz a meneten. Ha így szabadon fut a perselyben a sín, de egymáshoz képest nem lötyögnek a darabok, akkor jól csináltad. Tedd be a három kis biztosító csavart a gyűrűbe oldalról, és fixáltad is a helyzetét.

Azon se lepődj meg, hogy a rögzítő csavaroknak szánt helyek most nem ott vannak, ahol előzőleg voltak: mivel máshol állt meg a menet, így ezek is máshova esnek, de ennek nagy jelentősége nincsen, hiszen a biztosító csavaroknak mindegy, hogy hol karcolnak majd bele finoman a fémbe.

A mechanika összeszerelésének utolsó lépéseként alulról húzd rá a fókuszgyűrűt a perselyre. Előzőleg a fókuszmechanikát tekerd vissza végtelen állásba (vagyis mikor a legjobban összehúzza magát). A fókuszgyűrűn a végtelen jel essen a vörös csíkhoz. Ha kész, tedd be ebbe is a három rögzítő csavart, és gyakorlatilag készen is vagy a kalibrálással és az összeszereléssel is.

És most eljött a diadal órája: forgasd meg a régi-új fókuszmechanikádat! Az első, amit érezni fogsz, hogy uram-atyám de könnyen jár. A második, amitől odaleszel, hogy frankó csapágy hangja lett a Heliosodnak. Ezzel el fogsz játszani úgy kb. 30 percig, ide-oda tekergetve, mert nagyon jó érzés.

Ha kigyönyörködted magadat, akkor jöhet az optikai blokk kalibrálása. Ehhez vedd elő a korábban félrerakott távtartó gyűrűt:

Mivel a teljes mechanikánk összességében 1,5mm-el lett vastagabb a csapágygolyók miatt, vagyis ennyivel van távolabb jelenleg az optikai blokk a filmtől/szenzortól, ezért így most nem fókuszálna el az objektívünk végtelen tárgytávra. Ezen nagyon könnyen segíthetsz: az eredeti távtartó helyett csinálj műanyagból vagy fémből egy nála pontosan 1,5mm-el vékonyabb darabot. Nálam az eredeti távtartó 4mm-nél is vastagabb (mondtam én, hogy van ezekben a szovjet cuccokban bőőőven ráhagyás), tehát egy kb. 2,5mm vastag műanyag gyűrűvel helyettesítettem:

Ha ezt berakod a helyére, majd az óramutató járásával ellentétesen visszacsavarod a mechanikába az optikai blokkot, akkor gyakorlatilag készen is vagy. Megépítetted a saját csapágyas Helios 40-2-esedet, ami most már a rengeteg fém és üveg súlya ellenére simán és könnyen fókuszál előre-hátra.

!

Ugye megértitek, hogy ez a cikk külön tesztképeket nem igényel, de ha gyönyörködnél a Helios 40-2 képi világában, akkor javaslom flickr albumomat, vagy lépj be a vintage pubba, ahol időről időre felbukkannak a legendás objektívvel készült fotók.

Ha szeretnél ilyen jellegű átalakításban tanácsot kérni, a blog szerelőműhelyében várlak szeretettel.


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Ezek is tetszeni fognak:


Cyclop vs. Helios 40-2

Rántsuk le a leplet a városi legendáról: melyik 1.5/85-ös óriással lehet fotózni? Melyikért érdemes súlyos pénzeket kiadni? Örök kérdés, hogy megúszhatod-e "olcsósítva" a Helios 40-2 85mm f/1.5 beszerzését egy Cyclop változattal? A választ megtalálod a cikkben, szokás szerint számtalan tesztképpel, gyakorlati tapasztalatokkal és néhány érdekes adalékkal. Tovább olvasom...

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 teszt

Legendás portréobjektív a tesztpadon. Vannak objektívek, amikből sok van, másokból kevesebb, egyesek meg ritkák. És vannak optikák, amikről a legtöbben csak hallottak, vagy még csak nem is tudnak róluk. Aktuális tesztalanyunk is az utóbbi kategóriába tartozik. Ha egy számítógépes játékban megszerezhető item lenne, nem egyszerűen azt mondanánk rá, hogy uncommon, hanem azt, hogy rare, sőt epic. Hogy ehhez képest mennyire jó, és hogy megéri-e az igazán vaskos árcéduláját, az nemsokára kiderül. Tovább olvasom...

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Milyet, hogyan, hol, mennyiért és mikor? Kisokos vintage-optikák beszerzéséhez, 10 hasznos tippel. Tetszik a manuális lencsék világa, de visszatart használatuktól a tény, hogy ezeket nem kaphatod meg a boltok polcairól dobozban, garanciával? Félve vásárolsz használt fotós kellékeket? Netán rossz tapasztalatod volt a second-hand árukkal? Úgy érzed, nem tudod, mire figyelj, amikor antik optikát vásárolsz? Nem szívesen fizetsz interneten keresztül külföldi portékáért? Összeszedtem neked 10 tippet a témával kapcsolatban, így nem lesz többé kifogás, ha szembe jön álmaid Heliosa! Nem csak azt tudhatod meg, mivel legyél óvatos beszerzéskor, de tanácsokat kaphatsz a piszkos lencsék megtisztításához, a gomba, a sárgásodás és az opálosodás kérdéséhez, a reális árak megállapításához, valamint a sikeres eBay-es vásárláshoz is. A cikk végén listázom a legfontosabb magyar adok-veszek facebook-csoportokat is, így neked már csak a belépés és a vadászat lesz a dolgod. Tovább olvasom...

Mi a gond a modern objektívekkel?

Hova vezet bennünket az egyre több lencsetag, és miért adnak sokszor a régebbi optikák életszerűbb képeket? Néha olyan nehéz az embernek szavakba öntenie, amit a tapasztalataiból felépített magában, és át szeretné adni másoknak is. Így vagyok a régi optikák "természetesebb, hangulatosabb" képi világával kapcsolatban is. Mikor ezt a kérdést kell ecsetelnem, magam is bajban vagyok, hiszen nehéz objektív szempontok szerint értékelni. És ekkor, egyszer csak szembe jön velem a neten Yannich Khong cikke, amit elolvasok és csak bólogatok hevesen. Nem szoktam külföldi szerzők anyagait átvenni, mert az egyszerű fordításoknak nem látom értelmét, meg egyébként is inkább magam próbálom ki a dolgokat. Most viszont szeretném veletek megosztani ennek az írásnak a legfontosabb gondolatait és "adatait", körítve kicsit a saját meglátásaimmal és a régi manuális lencsékkel kapcsolatos tapasztalataimmal. Tovább olvasom...

35mm történelem

Egy több évtizedes tekercs mesél. Pár héttel ezelőtt egy szokványosan induló eseménylánc vette kezdetét. Szereztem egy régi filmes vázat egy amerikai garázs-árverésről. Az öreg Spotmatic gép azonban nagy meglepetést rejtegetett: volt benne egy előhívatlan 35mm-es tekercs! Óriási szerencse volt, hogy nem ment tönkre az egész a hátfal kinyitásakor, ám még ezek után is kérdéses volt, hogy elő lehet-e hívni egyáltalán, és lesz-e rajta valamilyen értékelhető kép. Meg kellett próbálni! Nézd meg Te is, mi lett a kaland eredménye és hova vezet bennünket a rejtélyes film! Tovább olvasom...

Így készült: az ősz angyala

Leveleket röptető csodaleány, vagy fotómanipuláció lapul-e meg a háttérben? A tudás hatalom, a hatalom pedig szolgálat, meg amúgy is imádlak benneteket (külön-külön, és egyben is), ezért jöjjön egy gyorstalpaló az őszi angyal összehegesztéséből, közkívánatra. Tovább olvasom...

Így készült a téli csillagjárás Budapest felett

Startrail képek készítése és szerkesztése könnyen és gyorsan. Pár évvel ezelőtt még komoly technikai kihívásnak számított egy csillagjárás lefotózása. Emlékszem, hogy ámulattal olvastam a különböző szenzorhűtési eljárásokat és a zajproblémák kiküszöbölését. Mára azonban ez a világ megszűnt, hála a képérzékelők pokoli gyors fejlődésének. Téged sem tart vissza semmi attól, hogy csillagjárást fotózz. Tovább olvasom...

Így készül a brenizer (bokeh) panoráma

Látványos fotók lehetetlenül kicsi mélységélességgel. A brenizer megoldás nem új dolog, sokak előtt mégis rejtély a módszer mibenléte. Időről időre előkerül különböző fotós csoportokban és mindenki megpróbálkozik vele, változó sikerrel. Az elmúlt hónapokban többen is kértétek, így most megmutatom nektek, hogy én hogyan készítem a brenizereket. A képek felvételétől az összeillesztésen és utómunkázáson át pár hasznos tippig mindent megtalálhattok itt a brenizerek történetéről, értelméről, rengeteg mintaképpel illusztrálva. Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A cikk előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Benedek Lampertnek. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7, A7II), sokat játszott analógokkal is, közben pedig rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2018 (eredeti megjelenés: 2018. június 23., utolsó módosítás: 2018. június 23.)