o
              hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Régi adósság:
Canon nFD 1.2/85L
teszt


Három éve lógok neked ezzel a cikkel, de nem ok nélkül tartott ilyen sokáig. Miért lett ez a 30 éves portréobjektív az alapoptikám? Most kiderül.

Nagyon restellem a fent említett súlyos késedelmemet. Az egyetlen ok, amiért nem tudtam soha befejezni e sorokat, az, hogy a tesztalanyul szolgáló 85mm-es objektív letehetetlen darab, és hétről hétre megdobogtatja a szívemet. Most viszont ideje végre megosztanom veletek az örömöket, amiket eddig okozott nekem a Canon egyik legkivételesebb optikája, a türelmetekért cserébe pedig ez lesz az eddig megjelent leggazdagabban illusztrált cikk.



Miről fogsz olvasni?

Csak ritka esetekben hozok nektek olyan írást, ami egyetlen optikáról szól, de őszintén hiszem, hogy a Canon nFD 85mm f/1.2L megér egy misét (vagy egy istentiszteletet - ki mivel kábítja magát). Amellett, hogy ez az egyik legcsodásabb 85mm-es objektív, amit valaha gyártottak, rajta keresztül rövid betekintést nyerhettek az FD széria történetébe, ami azért érdekes, mert ez az éra tette igazán nagy gyártóvá a Canont.

Az FD csatlakozás műszaki szempontból is igen izgalmas (talán a legösszetettebb manuális jelátviteli rendszer volt, mielőtt a fotós világ elkezdett átállni az elektromos megoldásokra). Az ehhez gyártott vázak és főleg az optikák két évtized alatt átvezették a fotózást az 50-es és 60-as évekből a technikailag jóval összetettebb jelenbe.



A Canon FD története

A Canon cég 1971-ben jelentette be FD csatlakozós rendszerét, mely a korábbi FL csatlakozást váltotta, a legelső ilyen váz pedig a Canon F-1 volt. Ez a cég első lépése volt a professzionális SLR-gépek felé (mégpedig igen nagy lépés, az F-1 azóta is legendás darab). Az FD csatlakozás képes volt fogadni a korábban gyártott FL optikákat is, igaz csak korlátozott funkcionalitással.

Az FD-rendszerű optikákat több generációban készítették, így jól elkülöníthető érákat találunk. Az első, a ‘70-es évek eleji objektívek ezüst frontgyűrűvel készültek, így e legkorábbi darabokat chrome- vagy silver-nose névvel is illetik. Már ezek is megkapták az S.C. (Spectra Coating) vagy S.S.C. (Super Spectra Coating) bevonatokat, ám ebben az időszakban ezt még nem jelölték külön.

Az évtized második felében jelent meg az FD lencsék újabb generációja, mely elhagyta a króm keretet, és felkerült a névtáblákra a vörössel írt bevonat-megjelölés. 1978-ban bevezették az “új” vonalat, (new FD, nFD, FDn), ahol elhagyták a bevonat külön jelölését, hiszen itt már majdnem minden objektív S.S.C. kivitelben érkezett. A ‘80-as években gyártott darabok olyan modern megoldásokkal is bírtak, mint a fluoridos bevonat, az aszférikus lencsetag és az ultra-kis szórású optikai elemek. Azok a típusok, amik e technológiákat mind tartalmazták, megkaptál az “L” jelölést (luxury), mely a mai napig használatos a gyártó prémium optikáin.

A több mint két évtized alatt 19 féle FD-váz és 134 féle FD-bajonettes optika készült. A speciális megoldások (például tilt-shift, szabályozható soft-focus portré, 500mm-es tükrös tele, cirkuláris és diagonális halszemek) mellett a hagyományos kivitelek 7,5mm-től egészen 1200mm-ig lefedték az igényeket, köztük számtalan olyan legendás darabbal, melyek optikai konstrukciójukat tekintve a ma is gyártott EF-bajonettes objektívek közvetlen elődjei.

Ezzel az FD-széria az egyik legterjedelmesebb kínálatot felmutató modern rendszer volt a digitális világ beköszönte előtt, és igen népszerű volt a ‘70-es és ‘80-as években. Az AE-1 (és AE-1 Program) vázakból például több mint egy millió darabot értékesítettek. (Anno én is beszereztem egy AE-1 Program vázat, ami igen jól mutatott a 85mm-es optikámmal, de fogok ennél jobb partnert is mutatni az objektívnek nemsokára.)

Maga az FD rendszer 1987-ig élt, mikor is megjelent a Canon EOS, és vele az EF-bajonett, ám ez után is gyártottak még FD-s gépeket (a T60 például 1990-ben jelent meg; ez volt az utolsó ilyen váz).

Az FD rendszer távozásának oka az volt, hogy nem támogatott semmilyen elektronikus jelátvitelt és autofókusz megoldást, melyre a ‘90-es években már szükség volt. Bár az előbbi megkötés igaz, az FD-szériának volt négy AF-képes lencséje, viszont az AF-rendszer itt teljes egészében az optikán volt, és csak a parancsküldés erejéig kapcsolódtak a vázhoz (hármat csak a T80 váz tudott kezelni, egy viszont önállóan is működött, bármilyen FD vázon).

Létezett ezen kívül egy speciális FD váz is, a Canon AL-1 QF, mely zónákra osztott képmezejével és segédtükrével a fázisalapú élességállítás előfutára volt, igaz ez csak fókuszsegédletet adott (na de milyet, uram-atyám, imádom; később még lesz róla szó a cikkben).

Az analóg fotósok körében az FD a mai napig igen népszerű, hiszen kiemelkedő minőséget garantál, a felszerelés ára ennek ellenére az utóbbi két évtizedben jelentősen esett (mint a legtöbb filmes vázé). Bizonyos FD-lencsék ára azonban - ahogy arról majd a cikkben még lesz szó - minden bizonnyal emelkedni fog...

Ennyit az FD rendszer történetéről. Ha érdekelnek további FD-s nyalánkságok, ezeket találod még a blogon: Canon nFD 300mm f/2.8 L tisztítás és teszt; Canon nFD 800mm f/5.6 L tisztítás és teszt.



Az FD bajonett

A Canon FD bajonettje az egyik legbonyolultabb mechanikus csatlakozási forma 35mm-es gépekre, gyakorlatilag a digitális éra előtti utolsó megoldás, mely igen széles lehetőségeket adott a fotósnak. Az 1970-es években csak néhány gyártó rendelkezett olyan csatlakozással, mely lehetővé tette lencséi számára az FD által megvalósított változatos manuális és programmódokat (Av, Tv, P).

Magukon az FD lencséken állítható az A-M blendemód, de nem külön kapcsolóval, hanem a rekeszérték-gyűrűn (számozás, majd külön “A” jelzés). Ilyen módon az eredeti FD váz (típustól függően) képes a rekesz-előválasztásos móddal automata blendebeugrasztásra, de teljesen manuális módra is állíthatjuk a blendekezelést. A csatlakozás precizitását és összetettségét jelzi, hogy nem csak az adapterre nehezebb feltenni, de még a lencse hátsó kupakját sem lehet csak úgy felrakni.

A megoldás előnye azonban a precizitásban nyilvánul meg: mivel a kapcsolódó funkcionális alkatrészek a vázban és a lencsében egymáshoz képest nem csavarodnak el felhelyezéskor (ahogy a bajonett felületének java sem), így rengeteg mechanikai problémát kiküszöbölt a gyártó. A kettős kallantyúra azért van szükség, mert így nem csak az automatikus rekeszérték-választás működik (záridő-előválasztásos mód vagy teljes záridő-automatika, Tv), hanem a teljesen nyitott rekeszen történő fénymérés is (vagyis a beállított rekeszértékkel a váz már elektronikusan számol a fénymérés során, mint egy modern DSLR, vagy elektronikusan kalkulál rekeszértéket Tv módban a kívánt záridőhöz, mely blendeállást csak az exponálás pillanatában valósítja meg). Micsoda mechanikai gyönyörök!

Kétféle FD-megoldással is találkoztam. Az első generációnál a felhelyezés után a bajonett és a lencse is egy helyben marad, csak az alsó gyűrűt szorítjuk rá a bajonettre kis elforgatással (tehát bekattanó biztonsági pöcök itt nincsen). Nagyon sok korai 1.8-as és 1.4-es 50-esen figyelheted meg ezt a módszert. E megoldást angolul breech-locknak nevezik.

A cikkben szereplő nFD 1.2/85L optika előbbivel szemben látszólag úgy helyezhető fel a vázra, mint egy mai bajonettes objektív: az illesztés után az optika egész háza elfordul (kattanásig, külön biztosító gomb van a lencsén), viszont a mechanikus pöckök helyzete hátul fix, így a bajonett java (a hátsó lencsetag körül) egy helyben áll. Ez a New FD (nFD) kivitel, mely bár használat szempontjából jóval praktikusabb és kézreállóbb az elődjénél, szervizelésnél sokszor egy rémálom.

A váz nézőpontjából mindkettő azonos, csupán az elforduló/helyben maradó alkatrészek száma más, illetve az újabb, 1981-től használt módszernél jóval gyorsabban cserélhetőek az objektívek.



De hol vannak manapság az FD-lencsék?

Aki forog a használt piacok vagy a régi analóg felszerelések világában, netán használ régi manuális lencséket digitális vázon, az biztosan észrevette már, hogy kiváló képességeik ellenére az FD-s optikák távolról sem olyan népszerűek manapság, mint mondjuk az M42-es megoldások. Ennek 2mm az oka.

Bár napjainkban egyre jobban terjednek a tükörmentes vázak, a mirrorless gépekkel szemben még mindig rengeteg a tükrös megoldás. A DSLR rendszerek között a legnépszerűbbek a Canon, a Nikon és a Pentax vázai, ezek bázistávolságai azonban rendre 44mm, 46,5mm és 45,46mm. Ezzel szemben az FD rendszer bázistávolsága 42mm, ami azt jelenti, hogy nem lehet (teljes funkcionalitással) felhelyezni az FD lencséket egyik fentebb említett rendszerre sem.

Az általános szabály szerint ha egy váz bázistávolsága nagyobb, mint a rá adaptált optikáé, akkor nem lesz végtelen fókuszunk (az objektív lencséi a szenzor felé közeledve adják a végtelent, de ilyen esetben a lencserendszer nem tud elég közel kerülni a szenzorhoz). Az FD-bajonettnél ráadásul bonyolult mechanikus megoldás is található az objektívek hátulján, ami további helyet igényel, így még távolabb kerülünk a végtelentől.

Nem tartom kizártnak, hogy amikor a Canon bevezette az EF bajonettet és kivezette az FD-t, szándékosan választottak nagyobb bázistávolságot az új rendszernek, hogy a fotósoknak teljes felszerelésüket le kelljen cserélni, és ne tudják a továbbiakban használni FD-s optikáikat az új EF-vázakon. Ez üzletileg érthető megoldás, azonban egészen a legutóbbi időkig komoly fejtörést okozott. Léteznek ugyan FD-EF lencsés adapterek, de ezekkel éppen az a baj, hogy a gyenge minőségű kiegészítő lencse az FD-s optika kiváló képét rontja.

Természetesen a bajonett helyzete nem jelenti azt, hogy annak módosításával a hátsó lencsetag ne kerülhetne elég közel más rendszerek szenzoraihoz. Nagyon sok kiváló minőségű FD objektívhez gyártanak "EF átépítő készletet", magyarul olyan alkatrészeket adnak neked a régi FD optikádhoz, amivel kicserélheted az FD véget egy EF végre. Bár autofókuszod természetesen nem lesz, legalább felteheted és végtelen fókusszal használhatod régi FD optikádat Canon EF vázadon. Ez a weboldal például számtalan típushoz kínál otthon is használható átépítő csomagot. Ezen a weboldalon is találunk egy csomó típust, köztük a cikkben szereplő nFD 1.2/85L-hez valót is.

Ez az oka tehát annak, hogy az amúgy igen magas minőségű FD-arzenál tagjait sokkal kevesebbet látni. Változóban van azonban a világ, hiszen a mirrorless gépeknél a tükör hiánya miatti drasztikusan kisebb bázistávolság szinte mindent adaptálhatóvá tesz. A Sony mellett bűnös késéssel ugyan, de a Nikon, a Canon és a Panasonic is piacra dobta a saját fullframe mirrorlessét. Ez a szegmens ha lassan is, de ébredezik, és az A7 szériának hála évek óta fullframe szenzorokat is használhatunk az eredetileg is 35mm-es filmhez gyártott, de modern tükrös digitális rendszerekre eddig nem adaptálható régi optikákkal.

A tendenciákat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kiemelkedő minőségű, de eddig kevéssé kompatibilis, így problémásan használható FD-lencsék ára az utóbbi pár évben erősen emelkedni kezdett, hiszen megjelent egy új réteg, aminek felszerelése alkalmas az FD-optikákhoz. Azt javaslom, aki gondolkodik FD-s üvegek használatában, az mielőbb kezdje el beszerezni őket, mert ha még jobban beindul a fullframe mirrorless piac, akkor további komoly áremelkedések várhatóak FD-fronton.



FD-bajonettes optikák adaptálása

Ahogy azt fentebb említettem, DSLR gépekre nem igazán lehet feltenni az FD-s objektíveket (vagy csak komoly kompromisszumokkal), ellenben például az E-mount gond nélkül fogadja őket. Ehhez mindössze egy párezer forintos konvertergyűrűre van szükségünk, mely jelen esetben nem csak a fizikai kapcsolatot fogja biztosítani a váz és a lencse között, hanem van még egy nagyon fontos feladata: fel kell húznia a blendeállító kart.

Erre azért van szükség, mert az FD-s optikák csak akkor rekeszelnek manuálisan, ha ez a hátsó kar felhúzott állapotban van (vagyis ha a lencse akár FD-s vázon, akár megfelelő konvertergyűrűn van). Az FD-hez gyártott konvertergyűrűkön a kart felhúzó pöcök egyébként nyitható és zárható, így anélkül lehet kiiktatni, hogy szerelni kellene (bár “open” állapotban a fentiek szerint értelem szerűen nincsen rekeszállítási lehetőség).

E-mount-ot használva elektronikus gyűrű sem kell, hiszen a focus peaking fókuszsegédlet enélkül is működik, ezzel segítve a tökéletesen precíz fókuszálást fényerős optikákkal is.

Ide kattintva elolvashatod a Sony NEX kompatibilitási cikk Canon FD-re vonatkozó részét.



Unalmas tények az nFD 1.2/85L-ről

Mai kalandozásunk főszereplője a valaha gyártott egyik legkifinomultabb manuális 85mm-es objektív, a digitális éra előtti időszak egyik utolsó gyöngyszeme. Azt írják róla, hogy az FD-széria ékköve, és sokan csak emiatt az optika miatt váltottak anno a Canon rendszerére.

Kiemelkedő képminőséget garantál annak ellenére (vagy amellett), hogy kezdő fényereje megelőzve a versenytársakat f/1.2. Ez az érték már önmagában feltűnést keltő, és ha hozzávesszük még azt is, hogy milyen fejlett technológiákat pakoltak bele, akkor semmi kétség: időtlen klasszikussal van dolgunk.

A tesztben szereplő L-es (FDn) változat előtt létezett egy korábbi kiadás is (sima FD), melyen még nem volt vörös L betű, de ugyanúgy S.S.C. bevonatos üvegekkel és aszférikus lencsetaggal gyártották, mint a későbbi verziót. A korábbi verzió rögzítéséről még az elcsavarható gyűrű gondoskodott, vagyis felhelyezéskor nem az egész objektív fordult. Erről a változatról bővebben ide kattintva olvashattok.

Az 1980-tól 1987-ig gyártott FDn verzió már hordozta a több, fentebb fejtegetett fejlesztést összefoglaló L jelölést és a mai napig használt vörös gyűrűt is. 8 lencsetagot 6 csoportban tartalmazó optikai rendszerének hátsó lencsetagja fix (nem mozog előre-hátra fókuszálás közben).

Az optikát 8 lamellás rekesszel szerelték, mely f/1.2 - f/16 értékek között állítható 1.2 - 1.4 - (1.8) - 2 - 2.8 - 4 - 5.6 - 8 - 11 - 16 ugrásokkal. A rekeszérték-skála osztásának végén található a biztonsági kapcsolóval elkülönített A mód, melyet az arra alkalmas FD-s vázak tudtak kezelni (automatikus rekeszérték-választás, fénymérés nyitott rekesszel, beugró rekesz mód).

Közelpontja 0,9 méter, leképezési aránya 1:8.3 (0.12x), makró feladatokra tehát teljesen alkalmatlan. Súlya 680 gramm körül van, ami jóval kevesebb, mint az EF-es utódé.

Külön fényellenző van hozzá (BT-72), mely bársony béléses, és nem a 72mm-es szűrőmenetbe csatlakozik, hanem a neki kialakított peremekbe (így el is takarva a gravírozást és a piros karikát a frontlencse mellett). Ez már a manapság is ismert és megszokott EF-es megoldás.

Mostanában komoly pénzeket kérnek el az eredeti tartozékokért. BT-72 fényellenzőt láttam már elkelni 15.000 forint körüli összegért is, de ugyanúgy egy eredeti doboz is talált már gazdára 10.000 forintért az eBay-en. Szerencsére a tesztben szereplő példányhoz megvannak az eredeti kupakok és ellenző (bár élesben nem ezeket használom rajta, nehogy bajuk essen vagy elhagyjam őket).

Ha ennek a szörnyetegnek az ára láttán a rémület és a borzalom keveréke fog el bennünket, van egy jó és egy rossz hírem: ez már csak drágább lesz, viszont van neki olcsóbb, 1.8-as fényerejű testvére is!

A kistesó képminősége is roppant figyelemre méltó, ahogyan az építési minősége sem tér el sokban az 1.2-estől. Pár tesztképet és gondolatot vele kapcsolatban erre a Vintage Pub-os bejegyzésre navigálva találhatsz.



Anyagminőség, építési minőség, kényelem

Kézbe fogva az ember mindjárt fogalmat alkothat arról, hogy mit is jelentett régen az L-es minőség. Mint amikor valaki az alsóbb kategóriás EF-S lencsék után először érinti az EF 70-200 f/4L-t (ez gyakori belépő az amatőröknél az L-es világba, nekem is felejthetetlen élmény volt az első ilyen optikám). Az FD 1.2/85L sem okoz csalódást, hihetetlenül masszív, minőségi hatást kelt.

A rekesz és a fókusz is finoman és egyenletesen jár, sehol sem hallani felesleges kattogást vagy súrlódást. Az ütközési pontok is lágyak, finomak. A kellemes fókusz a duplamenetes mechanikának is köszönhető, és álomkönnyen mozgatja az amúgy elég súlyos lencsetagokat. Külső kialakítását tekintve is előnyös, hiszen a fókuszgyűrű mintázott gumival burkolt, felülete pedig az átlagosnál sokkal nagyobb, így a manuális élesség-állításhoz minden adott.

Apropó ha már élesség-állítás: a közelpontról már volt szó, az osztás vége pedig 10 méter után van, vagyis a szokásos 85mm-es gondolkodásmóddal számolhatunk, ha tudni szeretnénk, mikor futunk bele a végtelenbe. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a legerősebb háttérmosást 0,9 és kb. 3,5 méter között kapjuk, 4 méter környékétől pedig egyre erősebben élesedik a háttér (8-9 méter környékén már elhanyagolható a mosás).

Ahogy az EF üvegeken, úgy az FD-szérián is él a Canon mai napig használt dátumkódozása, vagyis mindegyik optikáról pontosan tudni lehet, hogy melyik évben és melyik hónapban, melyik Canon gyárban gyártották (a dátumkód nem keverendő össze a szériaszámmal).

Jelen esetben az UD0802 kódot a következőképpen lehet feloldani: az U jelöli a gyárat (ebből három lehet: Utsunomiya, Fukushima és Oita), a második betű pedig a gyártási évet (jelen esetben a D 1989, 1963 vagy 2015 lehet - az optika állapota és szériája alapján magától értetődően 1989; a betűkód mindig az elejére ugrik, ha elfogynak a betűk az ABC-ből, íme a teljes táblázat). A négy számjegyből az első kettő a gyártási hónapot jelöli (jelen esetben a 08 augusztust), az utolsó két szám pedig a Canon titka marad.

A fentiek alapján összetűzésben vagyok a hivatalos gyártási periódussal, mert a tesztben szereplő példány a dátumkódja alapján 1989-ben készült, viszont ezt a típust hivatalosan csak 1987-ig gyártották.



Képminőség

Kár is lenne kerülgetni a forró kását: ez az optika még nyitva, a legnagyobb fényerején is élesebb és kontrasztosabb, mint a legtöbb más objektívem rekeszelve. Ez önmagában is sokat elmond arról, milyen elvárásokkal lehetünk felé.

A kötelező körök kedvéért csináltam egy élesség és egy saroksötétedés tesztet is. Az élességet 1.2, 2 és 2.8 rekeszértékeken vettem fel (tovább értelme sincsen rekeszelni). Természetesen nyitva egy fokkal lágyabbak az apró részletek, mint rekeszelve, de más optikákhoz képest ez még így is kiváló, és a kontrasztból sem veszítünk semmit nyitva. Mutatom a három teljes tesztképet, majd alatta a képmező közepéről és sarkából vett 600*600 pixeles tömörítetlen vágásokat:

Amit még érdemes megfigyelned, azok a kiváló sarkok. Mondjuk ez portrézásnál pont nem fontos, de nem hanyagolandó tény, hogy teljesen nyitva sem esnek szét, vagyis 1.2-es rekeszen nem csak középen sikerült kiváló rajzolatot összehozni, hanem a széleken is.

Többet erről nem is érdemes mondanom, a japánok kitettek magukért, amikor a rajzolatról volt szó. Itt semmilyen kompromisszumra sem szorulunk, ha a nagyobb rekeszértékek között kell választanunk.

Egy harmattal gyengébb pont a saroksötétedés, ami - érthető okokból - f/1.2 értéken azért érezhető (viszont egyenletes átmenetet ad a kép közepe felé). Már 2-re rekeszelve is sokat javul, 2.8-on meg szinte nincs is.

Érdemes hozzátenni, hogy általában hajlamos vagyok a modell arcát a fények utólagos átrendezésével is kiemelni, ami azt jelenti, hogy magam szoktam élsötétedést adni a képekhez utómunka közben. Kövezzetek meg ezért, de nekem a 1.2/85-ös (egyébként átlagosnak tekinthető) saroksötétedése még a kezemre is játszik.

Íme egy kis játék a DOF-al és a sarkok sötétedésével, live:

De kit érdekelnek a szobámat határoló falfelületekről készült felvételek, amikor itt van 3 év életszagú tapasztalata képekben? Irány játszani!

Sosem felejtem el a napot, amikor hozzám került, majd a másnapot, amikor először mentünk közösen fotózni. Az ősz már a hidegebb felébe fordult, az ég pedig éppen annyira volt felhős, amennyire az a tökéletes fényeknek kell. Livi boldog arcát hozta el, az Orczy-park pedig szuper helyszínnek bizonyult.

Ott álltam a géppel a kezemben és nem tudtam, eldönteni, hogy álmodom-e, vagy tényleg olyan rajzolatot látok, mint amit csak nagyon ritkán előtte. Ha addig volt is bármi kétségem arról, hogy megérte-e ennyi pénzt kiadni egy vintage optikáért, mind eloszlott.

Hozhatnék tesztlapokat különböző rekeszértékekkel, de őszintén, ide minek? Ennek az optikának soha nem tudok betelni az élességével...

Ami a rajzolaton túl azonnal szembeszökő, az a papír vékony DOF. A hatalmas fényerő lehetővé teszi, hogy ténylegesen az arcon belül kelljen játszani az élességgel, sőt, ha elég közel vagy, akkor komolyan kell figyelned arra, hogy az élesség ne a szemöldökön, hanem a szivárványhártyán legyen. Ez természetesen kihívás is, és nem árt hozzá a manuál fókuszos tapasztalat (hiszen hiába a csodás rajz, ha a kép végül nem ott éles, ahol kellene).

Az igazság az, hogy a hatalmas fényerő miatt sok helyzetben ez az objektív kivált egy komolyabb 135mm-es is. Ezt úgy mondom, hogy dolgozok már egy ideje az édestestvérével, a szintén okkal hírneves 2/135 nFD-vel is, tehát van egészen közeli összehasonlítási alapom. Mégis ha úgy hozza a sors, simán lehet lőni egész alakos portrékat is a 85-össel, továbbra is igen erős háttérmosással.

A háttérkezelés mesés, a hatalmas fényerőnek hála a mosás egyenletes és krémes. Álomszerűen csinálja, tökéletesen leválasztja a témát a háttérről és gyönyörűen kiemeli azt.

És ha már a héttérnél tartunk: ennél az optikánál is megfigyelhető valamiféle "háttércsavarás". Azért teszem idézőjelbe ezt a kifejezést, mert ennek nincsen sok köze a valódi swirl bokehhoz: nem figyelhető meg gömbszerű torzulás a háttér síkjában, csupán a bokeh-karikák kerekednek kicsit kifelé.

Az aszférikus lencsetagnak köszönhetően a bokehnak van egy furcsasága: a karikákban további körkörös mintákat vehetünk észre, amiket angolul onion-bokehnak, vagyis találóan hagyma-bokehnak is hívnak. Ez az aszférikus lencsetagok megmunkálása nyomán keletkező jelenség, amely az érintett lencsetag felületének egyenetlenségeit mutatja, és más aszférikus lencsetagokkal rendelkező optikákban is megfigyelhető.

Ellenfények esetén tapasztalhatóak becsillanások, ez elkerülhetetlen ilyen hatalmas belépő pupillánál, ezek azonban elég jól távol tarthatóak megfelelő ellenzővel, illetve nem is kenődnek szét a képmezőn. Az S.S.C. bevonat teszi a dolgát, ahogy kell.

Fent említettem, hogy létezik a típushoz gyári fényellenző is, én azonban azt javaslom, hogy használj helyette menetbe csavarható, fém megoldást. Nem csak azért, mert ez jóval olcsóbb, hanem mert jobban is védi az optikát, mint az eredeti, gyári ellenző. 72mm-es menetbe csavarhatót találsz az eBay-en.

!

Mostanában egyre többet fotózok filmre ezzel az optikával, így ezekről a tapasztalataimról is be tudok neked számolni. Használtam már AE-1 Program, AV-1 és újabban AL-1 QF vázon is.

Tudom, hogy dukálna az objektívhez egy New F1 váz, de a jelenlegi legjobb társa az AL-1 QF. Ennek oka az a bizonyos Quick Focus rendszer, ami nagyon pontosan teszi a dolgát, amikor fókuszasszisztenciáról van szó. Filmes gépeknél az optikai keresőben értelem szerűen nem lehet úgy belenagyítani, mint élőképes digitális rendszereken, így a hihetetlenül vékony DOF megtalálásához hatalmas segítség az igen pontos fókusz-visszajelzés. Most már több ellőtt tekercs tapasztalatai alapján mondhatom, hogy igen precízen működik.

Próbáltam neked összegyűjteni az elmúlt évek legszebb fotóit, azonban ha ez sem elég, akkor az összes valaha az 1.2/85-össel lőtt képemet (rengeteg van), akkor ebben a flickr albumban tallózhatod.



Ítélet

Elég fura lenne, ha a fentiek fényében nem ajánlanám ezt az objektívet. Az egyik legjobb típusról van szó, amit valaha csak próbáltam. Pár megjegyzést azonban hozzátennék a dologhoz.

A hatalmas fényerő hozadéka a nagyon vékony DOF, amivel csak akkor fogsz tudni mit kezdeni, ha arra alkalmas digitális gépre rakod az objektívet, és van már gyakorlatod a manuális fókuszálás terén. Ha ezzel az objektívvel lépsz be a vintage játékba, akkor eléggé megnehezíted majd a saját dolgodat.

Másfelől tagadhatatlan, hogy ez egy drága objektív. Nem véletlenül az, és mindenképpen értéknövelő befektetés, mégis komoly, egyszeri kiadással jár. Nagyon nagy fanatikusnak kell lenned ahhoz, hogy vásárolj belőle egy darabot, mert sok amatőr fotós ebből a pénzből számtalan más objektívet vehetne, amik összességükben talán több élvezetet és szórakozást jelentenének.

Az biztos, hogy ha rászántad magadat, akkor eBay-en elsősorban Japánban mindig találsz pár eladó darabot. A hibátlanul működő példányok ára jobbára 200.000 forint körül van (erre még egy 27%-os ÁFA-t, némi vámot és a kezelési költségeket rászámítva kb. 250-280.000 forintos árcédula is kijöhet).


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



TÁMOGATÁS

A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Természetesen a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a munkámat, ezekhez hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. A támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni:

Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a támogatók között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs


Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Az nem létezik, hogy ha a kezem közé kerül egy 80-as Pancolar, ne írjak nektek egy gyorstesztet róla. Terülj-terülj asztalkám!

Nehéz kérdés a vintage 80mm kérdése, mert a legtöbb valamire való optika igen erős árazással rendelkezik. De miért? És mi a helyzet a legendás 80mm-es Pancolarral, ami ritka, mint a fehér holló? Terepteszt, szerelési és használati tapasztalatok, meg a szokásos desszert. Tovább olvasom...

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Három éve lógok neked ezzel a cikkel, de nem ok nélkül tartott ilyen sokáig. Miért lett ez a 30 éves portréobjektív az alapoptikám? Most kiderül.

Nagyon restellem a fent említett súlyos késedelmemet. Az egyetlen ok, amiért nem tudtam soha befejezni e sorokat, az, hogy a tesztalanyul szolgáló 85mm-es objektív letehetetlen darab, és hétről hétre megdobogtatja a szívemet. Most viszont ideje végre megosztanom veletek az örömöket, amiket eddig okozott nekem a Canon egyik legkivételesebb optikája, a türelmetekért cserébe pedig ez lesz az eddig megjelent leggazdagabban illusztrált cikk. Tovább olvasom...

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Néha tényleg nem a méret a lényeg. Igazán apró, mégis fullframe, cca. 70 éves és 100mm-es: ez az Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Ez a történet is úgy kezdődött, mint megannyi másik: beszélgettem Pap Gyulával a régi objektívekről, és egyszer csak nagyon hiányzott valami az életemből, amiről 5 perccel annak előtte még csak nem is tudtam. Gyertek velem és fotózzunk egy század közepi optikával! Tovább olvasom...

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Internal Focus - titkok egy legendás optika mélyéről, plusz egy kis útmutatás: így tisztíts belső fókuszos objektíveket.

Üdvözöllek ismét a blog szerelőműhelyében, ahol ez alkalommal egy igazi ínyencség, egy Canon nFD 2.8/300-as kerül terítékre. Nagy baja nincsen, azonban egy kis portalanítás ráfér. Eredetileg nem akartam erről cikket írni, de egy külföldi fórumon közölték velem, hogy "ez nem fog sikerülni", ilyenkor pedig a szakmai alázat vita helyett bizonyítást kíván. Tovább olvasom...

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

Ér-e háromszor annyit a Zeiss kortalan ötvenese, mint egy azonos fényerejű Takumar? Milyen a rajza, de leginkább: milyen érzés vele dolgozni?

Bevallom nektek őszintén, nincs kétségem afelől, hogy a legtöbb Zeiss optika igazán kiváló. Olvashattatok cikket a blogon egy 135-ösről és egy 200-asról is, ami önmagában is jelzi, hogy említésre méltó darabok származtak az idők során a gyártótól. De vajon a C/Y bajonettes 50mm-es 1.4-es tényleg annyival jobb, mint a nála harmadával olcsóbb kortársai? Teljesítményt veszel, vagy brandet? Lássuk! Tovább olvasom...

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Mit lehet kezdeni ezzel a viszonylag fiatal vintage dinoszaurusszal?

Vajon lehet-e, van-e értelme 200mm-en portrézni? És ha igen, emellett mire jó még a keletnémetek egyik legendája, a 200mm-es 2.8-as CZJ MC Electric Sonnar? Ennek jártunk utána egy fotózás erejéig, amiből bőséges képanyag és tapasztalat áramlik most felétek. Úúúúgy szeretek mesélni nektek! Vajon lehet-e, van-e értelme 200mm-en portrézni? És ha igen, emellett mire jó még a 200mm-es 2.8-as CZJ MC Electric Sonnar? Ennek jártunk utána egy fotózás erejéig, amiből bőséges képanyag és tapasztalat áramlik most felétek. Úúúúgy szeretek ilyeneket mesélni! Tovább olvasom...

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Prémium portréoptika aprópénzért

A legszebb gyerekek szerelemből születnek, legalábbis azt mondják. Nem tudom, hogy a Zeiss mérnökei mennyire szerették a kis Zebrájukat, de az biztos, hogy igen tehetséges apróságot teremtettek, aki még nagypapa-korában is simán az asztal alá issza a fiatalokat. Ennek okán szeretnék nektek beszámolni arról, hogy uram-atyám de bitang jó ez a Zeiss 3.5/135! Ha tényleg fillérekből akarsz egy pokoli jó 135mm-est, akkor megérkeztél. Tovább olvasom...

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Egy napra nyakunkba vesszük Prágát és kiderül, sikerült-e megtalálni az ideális utazózoom-ot.

Az egész történet onnan indul, hogy 99%-ban fixekkel dolgozok, de ha ráveszem magamat az utazásra, nem vagyok hajlandó egy optikánál többet cipelni. Városnézéshez pedig limitált, ha egyetlen gyutávot kell választanom. Keressünk hát egy olyan vintage zoom-ot, ami esélyes lehet a feladat megoldására! Tovább olvasom...

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Mire képes egy vintage sebességhuszár 40 éves korában, és megéri-e az árát? Plusz a szokásos agymenések.

Ezer éve nem volt a blogon típusteszt, ennek oka pedig prózai: ritkán fog meg annyira egy optika, hogy önálló cikket kapjon (vagy éppen túlságosan is megfog, és akkor sose tudom befejezni a róla szóló cikket). A Porst 1.8/135 azonban szinte azonnal belopta magát a szívembe, és sorozatban majdnem minden fotózásomon használtam, mióta kézhez kaptam. Jöjjön hát a tudás- és képorgia. Tovább olvasom...

Cyclop vs. Helios 40-2

Rántsuk le a leplet a városi legendáról: melyik 1.5/85-ös óriással lehet fotózni? Melyikért érdemes súlyos pénzeket kiadni?

Örök kérdés, hogy megúszhatod-e "olcsósítva" a Helios 40-2 85mm f/1.5 beszerzését egy Cyclop változattal? A választ megtalálod a cikkben, szokás szerint számtalan tesztképpel, gyakorlati tapasztalatokkal és néhány érdekes adalékkal. Tovább olvasom...

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

A Zeiss idei nagy bejelentése igazi fotótörténeti mérföldkő: az Equatis brutÁlis fényerejét nem a 17 csoPoRtba rendezett 23 lencse adja, hanem a negatív fénytörésű, folyékony lencsetag. De találunk Itt még más extrákat is: ideje megbarátkoznunk az LNE, az UVLD és az IpdAFE kifejezéSekkel is... Tovább olvasom...

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Nem vagyok én a zoom-ok esküdt ellensége, csak vintage kategóriában sokkal több a prime megoldás. Viszont éppen ezért keltette fel az érdeklődésemet pár hónapja a Vivitar különleges optikája, ami fix (és jó) fényerővel kínált egy igen sokat használt és népszerű átfogást. Nem menekülhetett a teszttől, most pedig nektek is megmutatom, mire képes egy '70-es években gyártott zoom. Tovább olvasom...

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Olyan csoda megtisztulásának és rövid tesztelésének sztoriját mutatom most be nektek, amilyenhez és amekkorához fogható eddig még nem járt a blogon soha. Egy valódi fehér bálna, egy igazi Moby Dick fogja a következőkben a hullámokat kelteni közel és elsősorban távol az éterben. Mindenki kapaszkodjon, ki ne essen a csónakból: 800 és 1600mm-en is tüzelni fogunk! Tovább olvasom...

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Igazi legenda a tesztpadon: megéri-e a valódi swirly bokeh monster a vaskos árcéduláját?

Vannak objektívek, amikből sok van, másokból kevesebb, egyesek meg ritkák. És vannak optikák, amikről a legtöbben csak hallottak, vagy még csak nem is tudnak róluk. Aktuális tesztalanyunk is az utóbbi kategóriába tartozik. Ha egy számítógépes játékban megszerezhető item lenne, nem egyszerűen azt mondanánk rá, hogy uncommon, hanem azt, hogy rare, sőt epic. Hogy ehhez képest mennyire jó, és hogy megéri-e az igazán vaskos árcéduláját, az nemsokára kiderül. Tovább olvasom...

Takumar, de melyik?

Super? S-M-C? SMC? 1.4/50 útmutató.

Nagyjából két éve kezdődött a szerelem köztem és az 1.4/50-es Takumarok között. Szinte véletlen, hogy a legelső 1.4-es optikám egy SMC Takumar volt, és az elején bizony nem voltam jó szerető: próbára tettem az SMC-t és számtalan más fényerős 50mm-es lencsével is kísérleteztem, melyet a nagy 50mm-es tesztben dokumentáltunk is. Máig nem akadt azonban jobb 50-es a kezembe. Tovább olvasom...

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Sony A7(II) + Jupiter-3: boldog házasság 60 év korkülönbséggel.

A tükörmentes rendszerre történő átállásnak a váz technikai előnyein túl megvannak a maga rejtett boldogság-dimenziói is. Ezek között a megnövekedett kompatibilitás a leghasznosabb, mely két konkrét objektív-családdal kapcsolatban biztosan jelentkezik. Az egyik a Canon FD bajonettes tárháza, a másik pedig a távmérős, pl. L39 csatlakozású objektívek világa. Tovább olvasom...

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Ismerd meg az elmúlt évtizedek legjobb 50mm-es vintage optikáit és tudd meg, hogyan használhatod ezeket modern digitális fényképeződön.

Miért készítettük ezt a tesztet? Mert szeretjük az antik objektíveket, és mert nehezen békülünk meg a gondolattal, hogy a Canon 1.4/50-es optikája 2.8-ig nem igazán ad olyan képminőséget, amit mi elvárnánk tőle. Szeretnénk megmutatni azoknak, akik eddig még nem találkoztak a tesztben szereplő optikákkal, hogy van élet a manapság is kapható “rendszer” és “third-party” optikákon túl, és évtizedek lencsetermése vár arra, hogy modern digitális gépeken használjuk őket, mégpedig igen jó eredményekkel, igen kedvező árakon. Tovább olvasom...

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt

Mire képes egy évtizedekkel ezelőtt gyártott halszem-objektív digitális vázakon?

Létezik egy speciális típusa az objektíveknek, mely talán a legjobban megosztja a fotósokat, egy részüket a rajongói, másik felüket a homlokráncolós táborba tömörítve. Ez a típus a halszem-objektív. Számomra mindig is kedves volt a megoldás, hiszen képi világa egyedi, így számtalan olyan ötlet kivitelezésére ad lehetőséget, amit hagyományos objektívekkel nem készíthetünk el. Tovább olvasom...



Vannak még itt további érdekességek is:


A szürke színei

Az író e ponton bevallja, hogy sokszor (s mentség nélkül álljon itt: nem csak lázálmaiban) történetek jelennek meg a fejében, hiába csak pillanatképeket akar látni. Álljon hát itt egy ilyen szilánkszövevény, Kodak T-Max400-assal elbeszélve.

Amint az ember hathatós és jóságos tevékenysége nyomán (tudniillik hogy a golyóbis szerves anyagainak javát szőlővé, majd abból borrá alakítsa) az évszakok ez időben jócskán eltolódtak, novemberben még didergéstől mentesen lehetett a budai erdőket járni. Az író is szívesen hódolt e tevékenységének, többnyire hölgytársaságban. Alibije kikezdhetetlen volt: portréfotografálás, ahogy törvényben szedett betűvel hívták, de a paragrafus nem vethetett gátat a rossz ízű, hátak mögött zajló pletykáknak, miszerint többről volt itt szó. Tovább olvasom...

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

Hol van, hova tart és mivé lesz a mirrorless forradalom? Miért váltottam A7III-ra? A7II vs. A7III. Provokatív gondolatok és desszertnek sajttorta.

Durván 3 évvel ezelőtt, amikor egy örökkévalóságnak tűnő és alapértelmezésben a környezettől örökölt Canonos lét után először próbáltam ki az A7-est, remegett kicsit a kezem. Ugyanazok a kérdések fogalmazódtak meg bennem akkor, mint azóta is számos fotósban, akik kacérkodnak a mirrorless gondolatával: vajon egy komoly DSLR után milyen lesz egy jóval komolytalanabbnak tűnő MILC? Hogy lehet, hogy ezek a pöttöm gépek kihívói a trónjukról látszólag letaszíthatatlan tükrösöknek? Egyáltalán hol a trükk az egész történetben? Csak marketingről van szó? Tovább olvasom...

In memoriam Mamiya ZE

Rég elfeledett kisfilmes rendszer Japánból, mely a műanyag erejével ötvözi a minőséget.

Ennek a cikknek idestova 30 éve nincsen különösebb hírértéke, szóval előre szólok, hogy megint csak kukáztam valamit, ami megérdemel pár sort az internet örökkön örökké kavargó feneketlen mély emlékezetében. Ha van jobb dolgod, például kölyökkutyákat simogatni, majonézes sósmogyorót enni vagy megcsókolni az asszonyt, de úgy, hogy érezze, akkor még most hagyd abba. Tovább olvasom...

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Időutazás elfeledett technikai megoldásokkal, képtelen és képes elképzelésekkel és sok minden mással, amivel az évtizedek során az emberek képesek voltak fényképezni.

John Wade Retro Cameras című gazdagon illusztrált könyve arra ihletett, hogy készítsek nektek egy összeállítást a fotózás történetének néhány kiemelkedő kamerájáról. Mindegyik különleges valamilyen értelemben, így azoknak is izgalmas olvasmány lehet ez, akiket eddig egyáltalán nem érdekelt a filmes fotózás vagy a vintage őrület. Tovább olvasom...

Miért radioaktív az objektívem?

Tudom, hogy izgatja a fantáziádat a kérdés: miért radioaktívak egyes objektívek? Vajon ez veszélyes? Szándékos vagy lekváros? Nő vagy csökken a sugárzás az idők során? Pokoli sebességű időutazásra invitállak a válaszokért.

Rendesen belesétáltál a csapdába barátom, mert a cikk címében feltett kérdésre sokkal alaposabb választ fogunk most keresni, mint gondolnád. Visszamegyünk egészen az idők kezdetéig és magának a radioaktivitásnak is a végére járunk. Lesz lista a sugárzó optikákról, valamint számtalan további érdekesség! Kezdhetjük? Tovább olvasom...

Kezdő fotós kisokos

Van egy hármas aranyszabály, amit csak egyszer kell megértened ahhoz, hogy átlásd fényképeződ (vagy telefonod) működését. Utána sokkal könnyebb lesz a fotózás, ígérem.

Néha nagyon elvont dolgokról olvashatsz a blogon, amik csak a fényképezésben már járatosaknak érdekesek. Szerencsére azonban azt tapasztalom, hogy nagy arányban csatlakoznak virtuális fotós kocsmánkhoz lelkes kezdők is. Tőlük sok levelet kapok alapkérdésekkel kapcsolatban, az évek alatt pedig többekkel volt már szerencsém találkozni, és elmondani a fényképezők működésének alapjait. Tovább olvasom...

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

Haláltusájának utolsó óráiban készítettünk már pár posztapokaliptikus fotót a teljesen kifosztott, évek óta üresen álló Olimpia Hotelről, a Normafa csúfságáról.

Az egykor szebb napokat is megélt Olimpia Hotel, ami az utóbbi években már csak a Normafa csúf szégyenfoltja volt, a következő hetekben végképp az enyészeté lesz. Utolsó napjaiban látogattuk meg, bejártuk minden négyzetméterét, most pedig felfedi nekünk pár titkát a halálos ágyán. Tovább olvasom...

A kamu vörös karika pszichológiája

Avagy mi áll a “hamis” L-es objektívek hátterében? Mekkora bűn a csalás? Milyen hatással van ránk, ha csalunk? És jobb lesz az objektív képe a rá festett vörös karikától?

Biztosan láttatok már olyan KIT objektívet, amire kreatív tulajdonosa egy vörös karikát festett, így úgy tűnhetett, hogy valójában egy L-es objektívvel fotózik. Múlt héten én is láttam egyet, és azonnal be is indult a gondolatlavina a fejemben. Most elárulom, miért csinálják ezt az emberek, és mire mennek vele. Tovább olvasom...

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Egyszer volt, hol nem volt, a fényerős üvegek hegyén is túl, de még a messzi-messzi galaxis határán belül...

Szóval élt egyszer egy Pirosszka és egy farkas, és mivel ez egy szolid örömfotózás volt, így vadászt nem is szereztünk. Összevonván a karaktereket, és a békesség jegyében Pirosszka baltával járta az erdőt hű társával, a farkassal. Tovább olvasom...

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

Mivel ad többet a Viltrox legújabb adaptere, mint a kategória többi versenyzője?

Következzen egy igen rövid szösszenet a Viltrox legújabb EF-NEX adapteréről, a III verzióról. Azért érdemel ez az apróság külön bejegyzést, mert megold néhány olyan kérdést, amit a hasonló árkategóriás (mondjuk ki: olcsó) adapterek korábban nem tudtak, illetve amikre csak a két jóval drágább konverter, a Sigma MC-11 és a Metabones voltak képesek. Tovább olvasom...

A boldog fotós lájk nélkül él

Ne hagyd, hogy kedved szegjék a közösségi média fals visszajelzései. Legyél te is örömfotós!

Tőlem merőben szokatlan téma következik most. Nem a képek előállításáról, nem az azokhoz használt felszerelésről vagy módszerekről lesz szó, hanem a fotók utóéletéről, vagyis arról, mi történik a publikálásuk után, miért tesszük őket egyáltalán közszemlére, valamint (és ez a lényeg) hogyan érdemes vagy éppen nem érdemes értelmezni mások visszajelzéseit. Különösen az Y és Z generációs alkotók figyelmébe ajánlom a továbbiakat. Kalandozzunk kicsit a közösségi média birodalmában, és lássunk át a Facebook szitáján. Tovább olvasom...

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Milyet, hogyan, hol, mennyiért és mikor? Kisokos vintage-optikák beszerzéséhez, 10 hasznos tippel.

Tetszik a manuális lencsék világa, de visszatart használatuktól a tény, hogy ezeket nem kaphatod meg a boltok polcairól dobozban, garanciával? Félve vásárolsz használt fotós kellékeket? Netán rossz tapasztalatod volt a second-hand árukkal? Úgy érzed, nem tudod, mire figyelj, amikor antik optikát vásárolsz? Nem szívesen fizetsz interneten keresztül külföldi portékáért? Összeszedtem neked 10 tippet a témával kapcsolatban, így nem lesz többé kifogás, ha szembe jön álmaid Heliosa! Tovább olvasom...

Mi a gond a modern objektívekkel?

Hova vezet bennünket az egyre több lencsetag, és miért adnak sokszor a régebbi optikák életszerűbb képeket?

Néha olyan nehéz az embernek szavakba öntenie, amit a tapasztalataiból felépített magában, és át szeretné adni másoknak is. Így vagyok a régi optikák "természetesebb, hangulatosabb" képi világával kapcsolatban is. Mikor ezt a kérdést kell ecsetelnem, magam is bajban vagyok, hiszen nehéz objektív szempontok szerint értékelni. És ekkor, egyszer csak szembe jön velem a neten Yannich Khong cikke, amit elolvasok és csak bólogatok hevesen. Tovább olvasom...

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

(FRISSÍTVE A7II TAPASZTALATOKKAL!) Avagy a manuálozók álma, egy szelet XXI. század

Lassan fél éve már, hogy elkezdtem kacérkodni a vázváltással, pedig 2015 nyarán még csak pár hónapja volt nálam az 5D MII, életem első fullframes gépe. A nagy 50-es teszt készítése során többnyire csak a baj volt a tükörrel, így érdeklődésem hamar a tükörmentes megoldások, konkrétan a Sony A7 felé fordult. A szenzorméret megtartása nem volt kérdés, minden más azonban igen, ilyen helyzetben pedig csak a próba dönthet, ezért 2016 ezzel kezdődött. Tovább olvasom...

35mm történelem

Milyen képek lapulhatnak egy évtizedek óta rejtőző, előhívatlan 35mm-es tekercsen? Vajon sikerült megmenteni őket, vagy győz az enyészet?

Hány évet él túl egy negatív? Ezzel a kérdéssel eddigi életem során nem sokat kellett foglalkoznom, mert alig pár friss 35mm-es tekercs elhasználásán és előhívatásán vagyok túl. Nemrégiben azonban boldog tulajdonosa lettem egy (sokadik) régi filmes váznak, és benne lapult egy előhívatlan filmtekercs is. Ennek a történetét fogom most bemutatni. Tovább olvasom...

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönetnyilvánítás

Ehhez az anyaghoz számtalan barátom nyújtott segítséget az évek során. Közülük is külön köszönöm Pap Gyula, Tóth Gábor Szabolcs, Urbán Balázs és Benedek Lampert segítségét. A cikk képanyagának összeállításához köszönöm a kitartó segítséget mindazoknak a hölgyeknek, akiket a képeken megcsodálhattatok. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2019 (eredeti megjelenés: 2019. február 24., utolsó módosítás: 2019. február 24.)