kezdőlap

 

Köszöntelek! Jelenleg hispan személyes oldalán jársz, ahol megpróbáltam összeszedni mindent, amit érdemes megmutatni Neked és a világnak abból, amit létrehoztam.

frissesség-kockák

bio

Mit érdemes tudnod rólam?

Ez nem egy klasszikus önéletrajz. Nem tudom magamat időben vagy folyamatokban meghatározni. Alkotó ember vagyok, rólam az alkotásaim beszélnek annyit, amennyit el kell mondani. Ha az érdekel, hogyan gondolkodom, mit és hol végeztem, arról lentebb találsz információt, de az szerintem elég unalmas.

Öt dolog érdekel igazán az életben, és többnyire ezek határozzák meg azt is, mit és miért hozok létre: az emberek, az elméleti fizika (és kozmológia), a katonai- és űrrepülés, a hadtörténelem és a művészetek. Szeretnék csupán ezekkel foglalkozni, de általában mindenből szeretem magam "kiművelni", így a fenti öt dolog nem kizáró oka semminek. Mostanában főleg fényképezek és rajzolok, foglalkozok még eszement szerkezetek barkácsolásával (korábban hajók, tengeralattjárók, autók, repülők, ejtőernyők, felvonók, daruk, lánctalpasok, újabban szélkerekeket faragok illetve robot-maketteket építek, meg rákaptam a sodronykészítésre is). Citromfákat is nevelek. Sokat olvasok. Én vagyok a kapuépítő. Ha idáig eljutottál, akkor úgyis körbenézel az oldalon, így a tevékenységlistám ennyiben hagyom.

A világnézetem (komoly szavak következnek) haladó konzervatív, ateista és materialista. Lefordítva ez annyit tesz, hogy nem vagyok sem hívő, sem babonás, valamint szeretem az újat, de csak mértékkel, és főleg ha tiszteli a régit. Imádom azokat, akik nem így gondolkodnak, de jó okuk van rá, és tudnak is érvelni az álláspontjuk mellett. Nehezen viselem viszont azokat, akik nem tudják, hogy hogyan gondolkodnak, vagy miért épp úgy, ahogyan...

Essünk túl a tanulmányokon is, ha már ígértem: okosodtam a Kós Károly Általános Iskolában 8 évig, utána a Móricz Zsigmond Gimnáziumban 4 évet történelem szakon. Itt kezdtem el elméleti fizikával és kozmológiával, valamint webes dolgokkal is foglalkozni. Később a Károli Gáspár Református Egyetemre mentem (történelem szak), és 2010-ben szereztem BA történész alapszakos diplomát (kommunikáció-pedagógia minor szakokkal együtt). Ugyanebben az évben folytattam a mesterképzésem szintén a Károlin szintén történelem szakon (hadtörténelem, 2012-ben diplomáztam). Jelenleg a Károli Történelemtudományi Doktori Iskolájának vagyok hallgatója és alkalmanként előadója/tanára, és szorgosan írom a disszertációmat. Fő kutatási területem az 1945 utáni magyar berendezkedés és hatalmi rendszer, de szívesen foglalkozok a hidegháború történetével, tudománytörténettel, várostörténettel vagy épp gazdaságtörténettel is. A szorosan vett téma- és kutatási tervemet itt találod. Néha nyomtatásban is lehet találkozni egy-egy írásommal. Ezek mellett marketinges mindenesként dolgozok egy kisebb cégnél: keresőre optimalizálok, szövegelek, rajzolok, egyszóval: eladok.

Felmerülhet a kérdés: mi köze a fizikának és a történelemnek egymáshoz? A válasz egyszerű: az egyik a jövőt, a másik a múltat kutatja. Mindkettőre szükség van ahhoz, hogy az ember el tudja magát helyezni a világban. Ez az univerzum már csak ilyen: a megtörtént dolgok felől száguldunk a lehetőségek felé...

 

Talán érdekes lehet még, hogy:

Rosé fröccs az óvódás jelem szék volt a zsebkendőt félbehajtom orrfújás előtt szeretem a csillagos égboltot bámulni utálok lassan menni és másokat kerülgetni szeretem a tejeskávét (sok cukor, zéró kávé) a zöldet kiszedem a szendvicsekből a legszebb szavak szerintem a szimmetria és a szerelem utálom a mazsolát mániákusan szétdurrantom a buborékzacskókat a prérifarkasnak és Tom-nak drukkoltam Av a mozgólépcsőt lassúnak találom csak az Intel igenis kellenek semmittevős napok egy bocsánat mindenkinek jár kockacukor narancslébe mártogatva a barátok az élet napsugarai egy kacsa mindig figyel BMW csoki nem hiszek a fegyverek halálában bicikli nélkül nem élet az élet csapágyakon gördül a világ ha már sör, búzasör... de inkább édes fehérbor a kezemhez nőtt a fényképezőm nem megyek sehová toll nélkül szerintem a takaró megvéd a szörnyektől túléltem legalább három világvégét irish cream tea Milka Canon

 

Tudományfilozófiám

Ha írásaim, gondolataim úgy tárnám a világ elé, hogy nem mondom el, mit gondolok arról, hogy vajon megérthetünk-e valaha mindent, akkor az olvasó azzal vádolhatna, hogy kivárásra játszom, így színt vallok. Talán ezen kellett legtovább törnöm a fejem, de mindent egybevetve azt vallom, hogy jelenlegi tudásunk, a most rendelkezésre álló és – mint látni fogjuk – nem egyszer egymásnak is ellentmondó elméletek valami nagyobbnak a részei. Figyeljük meg: időről időre valaki előáll egy minden-elmélettel, ami első ránézésre mindent magyaráz, majd az örömmámor első pillanatai után megérkeznek az olyan kérdések, ahol az elgondolás csődöt mond. Csakhogy – és talán ez lenne a lényeg – ezek a magyarázatok egyre több mindent foglalnak magukban. Maguk alá gyűrik a korábbi nézeteket vagy cáfolva azokat, vagy többnyire magukba építve, rámutatva arra, hogy azok valami nagyobbnak a részei. Valahogy így látom én is a tudományok fejlődését (és nemsokára kitérek arra is, mi is szerintem a tudomány, mert ebből származik a fenti állítás legtöbb támadása). Az olvasó joggal veti fel, hogy ha így látom a dolgokat, akkor nem látom az „alagút végét”. Mindig lesz egy újabb, az előzőeket magába olvasztó elmélet, aztán majd azt is belefoglalják valamibe. Ezt én cáfolnám. A cáfolat merev és ötlettelen, de kétségtelenül megállja a helyét: egy adott rendszert nem irányíthat végtelen sok szabály, vagyis egyszer a távoli (vagy közeli) jövőben, ha elég rafináltak vagyunk és egyáltalán képesek vagyunk megoldani a feladatot, megszülethet egy mindent magyarázó elmélet. Igen, tudom, sok itt a kérdés, kezdjük rögtön a legkézenfekvőbbel. Van tovább is...

 

Az emberi kreativitásról és találékonyságról...

Réges-rég egy módos ember megelégelte, hogy javait gyakorta ellopják, így megbízta a környék két legjobb mesterét, hogy oldják meg a problémáját: az egyikőjüknek egy feltörhetetlen lakatot kellett terveznie, a másiknak pedig ki kellett nyitnia azt, annak kulcsa nélkül. A feladat szerint addig kellett munkálkodniuk, míg egyikőjük végleg kudarcot nem vall. Mind a mai napig dolgoznak...

 

Úgy látom...

...háromféle ember van a világon. Az első és utolsó csoportba igen kevesen, míg a másodikba mérhetetlenül sokan tartoznak. Az első csoport a teremtők csoportja, akik változtatnak a fennálló renden önkéntelenül is azzal, hogy új dolgokat fedeznek fel, új célokat adnak az embereknek, új normákat vezetnek be, egyszóval olyasmiket alkotnak, amik egészen addig nem léteztek. A második csoport a fenntartóké, akik úgy élik le életüket, hogy az aktuális rend keretei között tevékenykednek és működésükkel hozzájárulnak annak fennmaradásához. Soha nincs eredeti ötletük vagy gondolatuk, de erre sosem ébrednek rá, így lehetőségeikhez képest boldogok. És itt van a harmadik csoport, a pusztítóké, akik a rendszer ellen vannak. Sokáig törtem a fejem, hogy őket mi hajtja, és rájöttem, hogy ők is egy új világrendért dolgoznak, így azonban szinte nincs is különbség az első és a harmadik csoport között. Egy leheletnyi talán mégis: az alkotó újat hoz, a pusztító csak a jelenlegit szervezi át; az alkotónak nem célja a fennálló rend megdöntése, de "találmányai" ezt úgyis elvégzik (akkor is, ha nem ezzel a szándékkal alkotta őket), ezzel szemben a pusztítót önös érdek vezérli; az alkotók változásai lassúak és gyarapodáshoz vezetnek, a pusztítók forradalmakat szítanak és tevékenységük eredménye értékvesztés. Mivel ez egy átfogó szisztéma, egy-egy embert nem lehet egész életében szükségszerűen egy csoportba betenni és a csoportok között van átjárás is.
Az emberek szeretik környezetüket kategorizálni. A többség csak szűkebb terében végzi ezt, mások nagyban gondolkodnak és az egész emberiséget osztályozzák és vannak azok, akik tudják, hogy még ez utóbbi rendszer is messze elmarad a kívánatostól, az egész megértésétől. Amit fentebb leírtam, pusztán egy gondolat, de nem a végcél. Akik ismernek, tudják, hogy ez nekem roppant kevés. Egyelőre azonban csak ennyit árulok el.

 

Miért ír az ember verset?

Sokat gondolkodtam ezen. Régebben az volt az álláspontom, hogy ha valamit meg akarunk örökíteni és ehhez semmilyen más módszer nem áll rendelkezésünkre, csak az írás, akkor érdemes legalább annak a határait kiterjeszteni, vagyis nem jó a mondandót az amúgy is korlátozott keretek között még tovább redukálni azáltal, hogy szótagokat meg sorokat és rímeket számolunk. A versírás ilyen formán csak arra jó, hogy egy adott műfaj követelményeit kielégítve vessünk valamit papírra, és nem arra, hogy azzal a valóságot visszaadhassuk - gondoltam korábban. A minap azonban azon vettem észre magam, hogy már én sem értek teljesen egyet ezzel az állásponttal. Írtam pár sort, és azt találtam, hogy sokkal többet mondtam el így - nem csak a világról, hanem arról is, ami bennem van -, mint ha oldalakon keresztül fejtegetnék valamit. A dilemma viszont itt kezdődik... Hogy én tudom, mit gondoltam, mikor írtam, természetes, de vajon aki olvassa később (ha olvassa majd egyáltalán valaki), az is tudni fogja? Ki mit fog majd belemagyarázni? Az iskolában is ott halt meg az irodalom, mikor a tanár megpróbálta elmondani, melyik író mit gondolt vagy - szerinte - mit akart írni. Szóval bonyolult dolgok ezek. Egy rendesen jegyzetelt tudományos dolgozatot nem lehet elferdíteni, egy verset igen. Viszont az utóbbi sokkal árnyaltabb lehet, mint bármi más, amit szavakkal megörökíthetünk... Talán ezért ír verset az ember. Nem mondtam újat? Nem is akartam.

 

 

utoljára módosítva: 2016. 01. 10.

írta: Horváth Krisztián

.

Horváth Krisztián - hispan – C 2004 - 2013 – Minden jog fenntartva

Az oldalon található munkák saját készítésűek, továbbközlésükhöz engedély kell.

Ajánlott minimum böngésző: Internet Explorer 8 vagy Mozilla Firefox 3 vagy Google Chrome 3.

e-mail   |   facebook

   

Az oldal betöltése 0.002822 másodpercet vett igénybe.   |   418,376 lapletöltés   |   log   |   lapinfó